Sajnálatos módon 2025 májusában a történelmünkben először, elérte a szén-dioxid koncentrációja a 430ppm értéket. Nem sikerül hangsúlyoznom a helyzet drámaiságát, de elég csak a híreket hallgatni, a megnövekedett halálesetek száma, a vészhelyzetek szerte a világban, szélsőséges események, felkészületlenség… Nos igen, többek közt ez áll mögöttük. Viszont az is igaz, ennek nem kéne így lennie! De mégis, hogy jutottunk ide?

Mint mindent ezt is nagyon sok szempontból lehet szemlélni. A grafikonok eredetileg az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA) -tól származnak. Először mit is jelent a 430 ppm (A mértékegység: ppm * parts per million,* vagyis részecskeszám az egymillió részecskén belül). A 430 pedig, laborokban légkör analizálásának eredményként született. Korábbi laboreredmények szerint a klimatológusok jégmagok adataiból tudják, hogy az ipari forradalom előtt, legalább 800 000 évvel a légkor CO₂ -szintje a jégkorszakok idején körülbelül 180 ppm környékén ingadozott, a jégkorszakok közötti meleg időszakokban pedig 280 ppm körül.
Tehát a 430 ppm pont 150-nel magasabb, mint a 280 ppm a korábbi természetes maximumok átlaga. Nézzük meg jobban a grafikonon, a legutóbbi 280-as metszéspontot! Képzeletben utazzunk vissza azokba a történelmi időkbe. Kb.: 1775 körül járhatunk.
Az emberek még gyertyákkal, mécsesekkel világítottak, nem ismerték az elektromosságot. Sokfelé hatalmi elnyomásban éltek, és legtöbben azt sem tudták milyen anyagokból tevődik össze a légkör amit belélegeznek. Akkoriban volt utoljára a föld légköre olyan, mint az emberiség bölcsőjében.

A vidéki emberek a városok biztonságosabb, kényelmesebb életére vágytak ahol volt közvilágítás, az 1800-as évekre, akár gázlámpákkal is világíthattak, a gazdagabbak bevezettethették a gázszolgáltatást, mert kezdtek elterjedni a gázgyárak, már nem csak lámpagázt szolgáltattak a városuknak, hanem fűtéshez, sütéshez, főzéshez is volt gázszolgáltatás. Ez még nem a mai földgáz, hanem a gázgyárakban előállított termék. Kokszolással, szilárd anyagok gázosításával hozzák létre a gázkeveréket, volt benne pl.: metán, hidrogén, szén-monoxid.
Voltak veszélyei is! Csőtörés, szivárgás esetén megfulladhattak. Volt rá példa bőven.
Az 1850-es évekre az iparnak is nő az igénye, tisztább vasat, erősebb acélt akarnak. Nagyobb igényeknek kell eleget tenni és ez energiaigényes iparág. A fémipar erdőket emésztett fel nem csoda, hogy a szénbányászat felé fordul.
Növekszik a bányászat is. A városok is növekednek. A meszes habarcsot, lassan felváltja a cement. A cement gyártása szintén sok szén-dioxid kibocsájtással jár mivel magas hőmérsékleten kell égetni a mészkő és agyagőrleményt.
A cement erősebb kötőanyagot biztosít, az építkezésekhez a toronyházakhoz, hidakhoz, ez erős ipari létesítményekhez, de a rómaiak is tudtak erős, időtálló betont készíteni! Ma is állnak épületeik, csak feledésbe merült a római technika. A rómaiak egy természetes vulkáni anyagot, a tufát használták, ami vulkanikus törmelékárból létrejött, laza szerkezetű kőzet. Nekik nem kellett sokat égetni, mert a vulkán megtette helyettük, jóval korábban. A természetes eljárások lassan kimennek a divatból.
A lovakat felváltják a gépek. Már nem csak az erő számít. Egyre fontosabb a sebesség! A huszadik századra felgyorsul a világ! Nem csak az autók, repülők gyorsulnak! A szén-dioxid emisszió is gyorsul!
A grafikonon jól látszik, nem lineáris a változás, engem parabolára emlékeztet. A valóságban is az történik, ahogy hozzá adódik, az előző évek emissziójához az aktuális. Például a fosszilis tüzelőanyagok globális szén-dioxid kibocsájtása 2024-ben rekordot döntött, és elérte a 41,6 milliárd tonnát, szemben a 2023-as 40,6 milliárd tonnával.
Mostanában már a magas hőmérsékletek miatt is annyi tűz pusztít az erdőkben, (az erdőkben kötötte le a természet a CO egy jelentős részét₂ ) és most ezek a karbon raktárak égnek le, kinullázva az elmúlt idők lekötési folyamatait, hozzá adva az erdők szén tartalmát, a légköri mennyiséghez ami amúgy is sok!
Még észbe sem kaptunk, de már elértük a 430 ppm koncentrációt! Már 150 -nel haladtunk túl az évezredekig szokásos maximumon. Az időben 250 évről van szó, amiben 200 év alatt 50 ppm a növekedés, viszont az elmúlt 50 évben 100 ppm a növekedés.
Ez nem a történelmi múlt, hanem velünk együtt történik, ez most történik! A mi generációink, akár idősebbek, akár fiatalabbak, a ma élők az elmúlt 50 évben: 100ppm CO koncentráció növekedés! A történelmi generációk eltörpülnek mellettünk. Mit művelünk Földünkkel!? Ha tenni akarunk valamit a következő generációkért, akkor azt most kel tenni!
Markovits László










Vélemény, hozzászólás?