Aki valamennyire járatos a gombák világában, az tudja, hogy nem csak kalapos gombák léteznek, sőt! Ám a kalapos gombák terjedelmesebbik része is láthatatlan számunkra, ez az úgynevezett micélium, ami vékony sejtszálakból (hífákból) álló gombafonatot jelent, és a felszín alatt található. Mivel gomba minden évszakban nő, s mint élő szervezet lélegzik, ennek köszönhetően találkozhatunk a téli erdők csodájával, a jéghajjal, amit bizonyos korhasztó gombák micéliumának ténykedése csalogat elő.
Szokásos erdei sétáim egyikén azon mérgelődtem, hogy lehet ennyi szemetet elszórni még az erdő közepén is, amikor rádöbbentem, hogy nem hulladékot látok, hanem egy régóta vágyott természeti jelenségre, a jéghajra bukkantam. (Angolul hair ice, németül Haareis.) A lehullott ágakra tapadó, pöndörödő jégszálak egészen lenyűgöztek. Nem volt sem zúzmara, sem dér a napokban. Ezt a jelenséget mégis a fagyos idő és a víz jelenléte generálja, s azért ritka, mert sok-sok feltételnek kell egyidejűleg teljesülnie, hogy kialakuljon az erdei jégpamacs.

A jéghajszálak megjelenéséhez enyhe fagy szükséges, azt figyelték meg, hogy 0 és -2 Celsius-fok közötti hőmérséklet az „ideális”, emellett a légkör legyen megfelelően párás, a fagyos hajnalokat kövesse az enyhülés, és ne legyen hótakaró. Ha adottak a légköri és az időjárási szempontok, akkor jöhet a lomberdő, általában bükk vagy gyertyán lehullott, korhadó és kéregmentes ágai kedveznek a ritka csodának. (Fenyvesben rendkívül ritka.) S itt jutunk el a gombákhoz, melyek a faanyagban élnek, és korhasztó munkálkodásuk során különböző anyagcseretermékek keletkeznek, többek között szén-dioxidot „lélegeznek” ki. Mintha légzésükkel préselnék ki a vizet a fából. Ezeknek a gombáknak a jelenlétében növekednek a jégkristályok a faanyagból belülről kifelé – ha van megfelelő mennyiségű víz a holt szövetben. A víz nem hűlhet fagypont alá a fában, de azon kívül már szükséges a kristályosodáshoz. Ha száraz a fa, vagy erős a fagy, akkor értelemszerűen nem képes kialakulni a jelenség.
A jelenséget Alfred Wegener német sarkkutató és meteorológus tanulmányozta először, ő azonosított gombamicéliumot a fában. További kutatók és kutatások megállapították, hogy döntően az Exidiopsis effusa nevű korhasztó gomba alakítja a jéghajat, de ezen a fajon kívül még további, majd’ tucatnyi gomba is kapcsolatba hozható a jéghajszálak egymáshoz rendezgetésével.

A jéghajról azt írják, hogy a tél eleji, ködös, enyhébb időszakra jellemző. Talán Európai enyhülő teleink egyik hozadéka, hogy január közepén találkozhattam a jéghajjal. A legkisebb érintésre vagy fuvallatra is darabkáira tört, olyan érzés, mintha egy vattacukorhoz nyúlna az ember. Aznap sajnos nem volt nálam fényképezőgép csak mobiltelefon, másnap reggelre pedig már hűlt helyüket találtam. Diónyi méretűtől egészen méteres nagyságú jéghajas ágakkal is találkoztam, melyekről a Instagram oldalamon látható videó.

Némi háttér a micéliumhoz. A légyölő galócát mindenki ismeri pöttyös kalapjáról, a csiperkét meg a boltok polcairól. A gombászok – szakszóval mikológusok – termőtestnek hívják őket. Amikor a micélium egyes részei optimális környezeti feltételek közé kerülnek, akkor termőtesteket hoznak létre a további szaporodáshoz. A földünket átszövő és szinte mindenhol jelen levő gombák világában sokkal kisebb ezeknek a kalapos gombáknak az aránya, mint a többi, kevésbé látványos, ám gyakran rendkívül hasznos gombáké.

Ilyenek például a korhasztó gombák, melyek feltűnésmentesen azon dolgoznak egész évben, hogy a fák elpusztult részeit felaprózzák, és a szerves anyagot visszaforgassák a talajba. Humuszt állítanak elő levelekből, ágakból, mindenféle elhalt növényi részből. Ők a biomassza körforgásának motorjai. Egy abszurd példával élve, képzeljük el, hogy vajon mennyi ideig látszódnának ki a fák vagy az erdők, ha az ősszel lehullott avarréteg érintetlen állapotban rakódna egymásra évről évre…
Ez a láthatatlan, felszín alatt szétterjedő micéliumszövedék és a fák gyökérzete alkotja az úgynevezett wood wide webet, azt a létfontosságú hálózatot, melynek segítségével az erdő fái információkat tudnak egymásnak átadni. A gombafonalak és a növényi gyökerek kötelékét mikorrhiza kapcsolatnak hívjuk. Működésük úgy néz ki, hogy a gomba ásványi anyagokkal segíti ki a fát, a fa pedig kész szénhidrátokat ad cserébe a gombának. A micéliumháló, illetve mikorrhiza nélkül nem beszélhetünk valódi, ellenálló erdőkről, csak faültetvényekről.

Ha szeretnéd megőrizni-növelni erdeink területét és a jéghajjal való találkozás esélyeit, akkor kérünk, írd alá az országos erdővédelmi petíciónkat:
Forrás:
Miskolci Gombász Egyesület
és
Biogeosciensec
Zelei Anna | agrármérnök, kertészmérnök, lelkes természetvédő. Támogatója ill. önkéntese a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, a WWF Magyarországnak, a Greenpeace Magyarországnak és az xForest.hu-nak. A Norvég utakon, Az elveszett erdő, Ha az ERDŐ beszélni tudna című könyvek szerzője. Instagram: @anna_zelei
Vélemény, hozzászólás?