A vízmegtartás csodája: civilek hozták vissza az életet a tájba Szeged mellett

Magyarországon az elmúlt években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a klímaváltozás és az aszályok elleni küzdelemben a vízvisszatartás jelenti az egyetlen fenntartható kiutat. Az Alföldön különösen kritikus a helyzet, ám a szegedi vízőrzők civil kezdeményezése Kelemen Tamás vezetésével bebizonyította, hogy lokális összefogással és magas szintű szakmaisággal visszahozható az élet a kiszáradt tájba. A csapat Kiskundorozsma és Öreghegy térségében egy mintegy 100–120 hektáros, egykor virágzó szikes tórendszer újjáélesztését tűzte ki célul, megelőzve ezzel a terület teljes elsivatagosodását. A projektből a Nem víznek való vidék Youtube-csatorna készített kisfilmet.

Történeti alapok és precíziós technológia

A projekt ötlete egyszerű természetjáró megfigyelésekből fakadt. A talaj szikes, fehér elszíneződései és a hajdani medrek nyomai arra utaltak, hogy a természetes domborzat adott. A történeti és várostörténeti térképek elemzése gyorsan igazolta: nincs szükség költséges, mesterséges tározók kiásására, mert az ősi tómedrek és az azokat összekötő csatornák ma is rendelkezésre állnak. A feladat „mindössze” a víz visszavezetése volt.

Mivel az Alföldön a domborzati viszonyok rendkívül finomak – ahol akár 10–20 centiméteres szintkülönbség is döntő lehet a víz útjának meghatározásában –, a tervezéshez precíziós technológiára volt szükség. A Terraorganika Alapítvány és szakmai partnerek közreműködésével egy körülbelül 5 négyzetkilométeres területről készítettek drónos lézerszkennelést (LIDAR) és digitális domborzati modellt (DTM). A légi adatgyűjtést nagy pontosságú, földfelszíni geodéziai jelölőpontokkal és GNSS műszerekkel kalibrálták centiméteres élességűre. Szilágyi Sándor építőmérnök bevonásával olyan hidrodinamikai és kivitelezési tervek születtek, amelyeket mind a hatóságok, mind az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) szakmailag kifogástalannak fogadtak el.

Szivornyás vízpótlás: energiamentes gravitációs megoldás

A vízpótlás elsődleges forrása a Tiszával közvetlen kapcsolatban álló Algyői (vagy Majsai-Dorozsmai) főcsatorna. Bár kezdetben úgy tűnt, hogy a víz átemeléséhez drága, nagy energiaigényű szivattyúkra lesz szükség, a hajszálpontos szintmérések rávilágítottak egy kulcsfontosságú összefüggésre: a főcsatorna vízfelszíne magasabban fekszik, mint az összekötő alcsatorna-hálózat mélypontjai.

Ezt a geodéziai adottságot kihasználva a csapat egy elektromosságot nem igénylő, gravitációs elven működő szivornya-rendszert épített ki KP-csövekből (a szivornya egy hajlított, egyenlőtlen szárú cső, amellyel folyadékot emelhetünk át egy magasabban lévő tárolóból egy alacsonyabban lévőbe). A közlekedőedények elvén alapuló mechanizmus lényege, hogy a levegőmentesen vízzel feltöltött csöveken a gravitáció hatására a víz magától megindul a főcsatornából a szárazabb területek felé. A teszteket három kisebb szivornyával kezdték napi 500 köbméteres hozammal, majd újabb csövek beállításával ezt a kapacitást gyorsan sikerült mintegy 1200 m³/nap értékre növelni.

A szikes tó hidrogeológiája és a talajvízpuffer

A víz a 2,5 kilométer hosszú „Külső-Matty” csatornán keresztül jutott el a legmélyebb tómederbe, a Rózsa-laposba (80,0 méter tengerszint feletti magasság). A terület hidrogeológiai szerkezete különösen kedvez a vízmegtartásnak:

• Felszíni vízzáró réteg: a legfelső, szikes agyagból álló talajréteg megakadályozza a felszíni víz gyors elszivárgását, így stabil tocsogókat képez.
• Köztes homokos vízpuffer: a szikes réteg alatt egy finom löszös-homokos zóna húzódik, amelyet alulról egy újabb agyagréteg határol.
• Kettős feltöltődés: a szivornyázott víz nemcsak a medret árasztja el felülről, hanem feltölti a köztes homokos réteg szivacsos pórustereit is. Ez a föld alatti vízpuffer nyáron védve van a közvetlen párolgástól, miközben a növényzet gyökérzete eléri azt, és a réteg oldalirányú szivárgással a környező földeket is nedvesíti.

Ökológiai hatások és példaértékű összefogás

A mindössze kéthónapos első tesztidőszak alatt a 100 hektáros tórendszer mintegy 20%-án sikerült visszaállítani a vízjelenlétet. Fontos megérteni, hogy a szikes tavak természetes ökológiai működéséhez nem mély nyílt vízfelületek, hanem a sekély, 10–20 centiméteres tocsogók tartoznak. Ezek a vizes élőhelyek felbecsülhetetlen értéket képviselnek a vízimadarak, kétéltűek és a szikes növénytársulások számára. Emellett a terület mikroklíma-javító hatása sem elhanyagolható: mivel Szeged térségében a nyugati szél az uralkodó, az északnyugati határban lévő vizesélőhelyek párologtatása és hűtőhatása közvetlenül mérsékli a városi hősziget-hatást a nyári kánikulában.

A projekt sikere a példátlan társadalmi és intézményi összefogásban is rejlik. A területen mintegy 75–80 helyrajzi szám és 40 különböző tulajdonos érintett, ám a helyi gazdák, Szeged Város Önkormányzata és az ATIVIZIG egyaránt a kezdeményezés mellé álltak. A következő szezonra a csapat a szivornyákat egy műtárgyba épített, 400 mm-es csőre és tolózárra tervezi cserélni, amellyel a napi bevezethető vízmennyiség elérheti akár a 10 000 köbmétert is. A kiskundorozsmai kezdeményezés így vált a civil elhivatottság, a technológiai precizitás és a hatósági együttműködés mintaprojektjévé.