Ürge-Vorsatz Diána: Azt nem fogjuk föl, hogy a talaj, ami itt is van, 1000 év alatt keletkezik

Ürge-Vorsatz Diána bírálja az idős fák kivágását és a műfű használatát. A RESTART a természetvédelemben című fesztiválon kiemelte: a talaj rettentő hosszú idő alatt keletkezik, ezért „fel kell törni Budapesten a beton és a térkő egy részét, hogy újra élhessen”.

A 10 millió Fa mozgalom 7. születésnapja alkalmából rendezett háromnapos találkozót Kisapátiban, a Vulkán-kertben. A RESTART a természetvédelemben című fesztiválon a hazai természetvédelem és zöldmozgalom meghatározó szakértői, civil szervezetei gyűltek össze. A szakmai beszélgetéseken olyan égető témák kerültek terítékre, mint a klímaválság kommunikációja, a vízmegtartás jövője, az erdők funkciójának megújítása és a városi klímaadaptáció – köztük a gyorsan növekvő minierdőket eredményező Miyawaki-módszer.

A rendezvényen a szakma széles spektruma képviseltette magát: megszólalt többek között Takács-Sánta András ökológus, Gálhidy László (WWF), Dezsényi Péter és Bajor Zoltán (BKM Főkert), Szendőfi Balázs természetfilmes, valamint a Vízválasztó Mozgalom, a Vízőrzők, a Vízkoalíció és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park képviselői is.

A fesztivál egyik legmeghatározóbb előadója Ürge-Vorsatz Diána klímakutató volt, aki az egyik panelbeszélgetésben éles kritikával illette a jelenlegi faápolási, kertépítési és talajhasználati szokásainkat.

Miért félünk az idős fáktól?

A klímakutató hangsúlyozta, hogy a meglévő, idős fák megőrzése nagyságrendekkel fontosabb lenne, mint azok felelőtlen kivágása és fiatal csemetékkel való pótlása. Saját tapasztalataira hivatkozva mutatta be, hogy a fák megőrzése még a legfejlettebb nyugati régiókban sem magától értetődő:

„Bécsben dolgozom, egy kisvárosban élek Mödlingben, de egyszerűen nevetséges, hogy még a legjobb területeken is az utcákon sincsenek fák. Én azt nem értem, hogy ha a fák van, hogy 500 évig élnek, miért kell lecserélni, miért nem hagyjuk őket? És tudom, hogy jaj, balesetveszélyesek a fák, de borzasztó, amikor a gazda kiköltözik a külvárosba, vagy alvóvárosba, vagy a zöldövezetbe, és az első, hogy kivágja az összeset.”

A szakember rámutatott arra a társadalmi beidegződésre és túlzott félelemre is, amely sokszor a legkisebb hiba láttán a fa elpusztításához vezet:

„Miért félünk annyira, ha a fa egy kicsit megsérül, miért vágják ki mindjárt a szomszédok. Jó, lehet, hogy naiv kérdés, de miért nem lehet otthagyni?”

A műfű csapdája és az évezredes érték: a talaj

Ürge-Vorsatz Diána kitért a zöldövezeti ingatlanoknál tapasztalható álságos „zöldítésre” is, különösen a pázsitot felváltó műfű elterjedésére, amely az egyik legkárosabb folyamat a mikroklíma szempontjából:

„A tökéletes gyepről is volt szó korábban: nekem tanulságos volt, hogy az én környezetemben, Adyligeten, most már műfű van, mert ahhoz még víz sem kell, még a levelet se kell összeszedni rajta, viszont a legtragikusabb klíma szempontból, minden szempontból.”

A klímakutató szerint a legnagyobb félreértés a talajhoz való hozzáállásunkban gyökerezik. Sokan fogyóeszközként tekintenek rá, amelyet bármikor pótolni lehet, megfeledkezve annak lassú képződési folyamatáról:

„A talajunkat úgy kezeljük néha, hogy hát, majd veszek akkor egy kis talajt, vagy odahozunk. Azt nem fogjuk föl, hogy az a talaj, ami itt is van, az 1000 év alatt keletkezik. Tehát azt nem lehet vásárolni, azt valahonnan elhozzuk, és akkor itt lesz.”

Fel kell törni a betont, hogy éljen a város

A városi zöldítési pályázatok kapcsán Ürge-Vorsatz Diána rávilágított, hogy a Miyawaki-erdők és más zöldprojektjeink sokszor téves alapokra épülnek, ha a talajt máshonnan kell odaszállítani:

„Amikor a Miyawaki-erdőről volt szó: nagyon örülök, mert idén nagyon sok ilyen erdőtelepítésre pályáztak, de a pályázatok nagy része az magaságyás, és az azt jelenti, hogy ahhoz oda kell vinni a talajt. Ezt sok ember nem érti.”

A klímakutató szerint a valódi megoldást a burkolt felületek megszüntetése és a meglévő, természetes talajélet felszabadítása jelenti, amely nélkül elképzelhetetlen a sikeres városi klímaadaptáció: