Miért különleges a Galápagos-szigetek élővilága? Hogyan óvjuk?

A Galápagos-szigetek élővilága meglehetősen gazdag, mégis a legismertebb az összes közül a csak az ott honos óriásteknős. Ez a viszonylag kis kiterjedésű szigetcsoport igencsak távol esik Európától, mégis számos olyan jellegzetességgel bír, amelyek miatt méltán számíthat a figyelmünkre.

Lássuk, miért olyan különlegesek a Galápagos-szigetek!

Hol vannak a Galápagos-szigetek?

A közigazgatásilag Ecuadorhoz tartozó Csendes óceáni Galápagos-szigetek egy, az Egyenlítő környékén elhelyezkedő vulkanikus eredetű nagyobb szigetcsoport, ami ugyan földtörténetileg igen fiatalnak számít, mégis a világ egyik legcsodálatosabb tengeri rezervátumának nyújt otthont. Nem csoda hát, hogy a Galápagos-szigetek különlegesen gazdag és változatos élővilágú szigetcsoportja annak idején Charles Darwint is megihlette.

Mit kell tudni a Galápagos-szigetekről?

A galápagosi szigetcsoport első vulkán-szigete nagyjából 8-10 millió évvel ezelőtt keletkezett. Napjainkban tizenhárom nagyobb és hat kisebb, nemrég megszilárdult, kietlen partvidékű, vagy épp trópusi esőerdővel borított régiókkal tarkított szigetből, valamint több, mint száz vulkanikus sziklatömbből, korallzátonyból és érdekes szikla-formációból áll.

A szigetcsoport egészen (1535. március 10.) felfedezéséig lakatlan volt. Az öt nagy vulkán alkotta Isabela a Galápagos-szigetek legnagyobb szigete, egyes források 100, mások 135 kilométerre teszik a hosszát, de a lávafolyásokból eredően a mérete folyamatosan változik.

Az Isabelát követi Santa Cruz, amely bár csak 32 kilométer hosszú és 40 kilométer széles, de jóval nyugodtabb körülményeket találhatunk rajta: részben ennek köszönhető, hogy itt létesült a szigetek legnépesebb központja, fővárosa, Puerto Ayora (Villamil), valamint van még a szigeten pár kisebb, főleg mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozó település is elszórva.

A San Cristóbal-sziget (angolul Chatham-sziget) geológiailag a szigetcsoport egyik legrégebbi és legkeletibb földdarabja és több, az idők folyamán összeolvadt vulkánból áll, de ezek mindegyike mára már kialudt. San Cristóbalon található a szigetcsoport egyetlen édesvízforrása, az El Junco nevű kis tó, valamint ennek köszönhetően a legrégebben alapított települése is, és ha hihetünk a történeteknek, akkor itt szállt először partra Darwin is, amikor egy tudományos expedíciót kísérve meglátogatta a szigetcsoportot.

Napjainkig ecuadori büntetőteleptől a katonai támaszpontig minden is működött itt, ma azonban főleg exportközpontként van jelentősége San Cristóbalnak, ugyanis halat, meszet, kávét, maniókát és cukrot egyaránt termesztenek a sziget-csoporton.

A Witch Hill (vagy Brujo) tufa-kúp fehér homokos strandja talán az egyik legtökéletesebb strand a Galápagos szigeteken – a színe azért olyan vakítóan fehér, mert apró korallok alkotják.

A keskeny kis Lobos-sziget a galápagosi oroszlánfókák kolóniájának ad helyet illetőleg optimális életteret, valamint itt fészkel és neveli évről évre csapatosan a fiókáit a kéklábú szula is. A tengeri leguánok, az egyetlen valódi tengeri gyík faj azonban inkább a Nernandina szigetet részesíti előnyben, tulajdonképpen az egész világon egyedül itt élnek, itt őshonosak.

A szigetcsoport teljes egésze azonban még napjainkban is alakulóban van, ugyanis nem csak az Isabela de a Fernandina szigeteken is működnek aktív vulkánok. Az Isabelán működő vulkánok: a Darwin, az Alcedo, a Cerro Azul, a Sierra Negra és a Wolf nevet kapták.

Az utóbbi körülbelül 1710 méter magas, és utolsó kitörése alig két éve, 2022-ben volt. Azonban a legfrissebb kitörést idén márciusban a Galápagos-szigetlánc egyik legaktívabb tagja, a Fernandina szigeten található, 1476 méter magas, La Cumbre vulkán produkálta, bevilágítva az éjszakai égboltot.

A partok többsége így elég kopár arcot mutat, ami nem csak a vulkanikus tevékenység, hanem a csapadékszegény időjárás következménye, a növényzet ezeken a részeken többnyire szárazságtűrő jórészt kaktuszos bozót – a galápagosi teknősök és leguánok legnagyobb örömére.

A nagyobb szigetek belseje illetőleg azok hegyoldalai a partszakaszoknál jóval több csapadékot kapnak, így az ott hulló évi 1000–2000 mm csapadék kifejezetten kedvez a trópusi esőerdők kialakulásának. Nem csoda hát, hogy a változatos élőhelyeket biztosító szigetcsoport rendkívül gazdag élővilágnak nyújt biztos otthont.

A Galápagos-szigeteket amatőr és hivatásos természetbúvárok, kutatók valamint turisták ezrei látogatják páratlan geológiai formációi és egyedülálló flórája, faunája miatt – itt elvileg akár a saját szemünkkel is megfigyelhetjük az evolúció csodálatos működését. A sziget egyik legnépszerűbb látványossága a Santa Cruz sziget gigantikus (2 kilométeres) láva-alagútja, azonban ez, csak egy a szigetcsoport rengeteg látnivalói közül:

• a Charles Darwin biológiai Kutatóközpont
• a Galápagos-szigetek tűzhányói (a hat pajzsvulkán), lávamezők és lávabarlangok,
• festői szépségű tengerpartok (pl. a Santa Cruz-sziget, Santiago-sziget fehér homokos strandja)
• partok menti korallzátonyok
• a mangrove erdők
• az Itabaca-csatorna és annak türkizkék vize
• a szigetek élővilága, a tengeri és varacskosfejű leguánok (a Déli-Plaza-szigeten) a mindenhol jelenlévő elefántteknősök, oroszlánfókák, szirti és kalapácsfejű vagy pörölycápák, tengeri halászmadarak és szárazföldi madarak ezrei.

Miért számít különlegesnek a Galápagos-szigetek élővilága?

Darwin “Édene”, vagyis a Galápagosi Tengeri Rezervátum híres a csak itt megtalálható, endemikus fajok magas számáról. Ez a szinte tökéletesen izolált, paradicsomi ökoszisztéma többek között olyan világszerte ismert szárazföldi állatoknak ad otthont, mint például

• a “galápago”-nak is nevezett elefántteknősök (Geochelone nigra),
• a különböző leguánok,
• a játékos galápagosi medvefókák és pingvinek (Spheniscus mendiculus)
• vagy épp a csököttszárnyú, röpképtelen kormoránok és
• a kéklábú szulák (Sula nebouxii).

Számtalan, színes sármányféle (Emberizidae) is él a szigetcsoporton – közéjük tartoznak a Darwin-pintyek, illetőleg a vérszívó vagy hétköznapi nevükön a hegyescsőrű földipintyek is.

A Galápagos-szigetek eltérő részein fennálló környezeti és időjárási körülményekhez alkalmazkodva az elmúlt egymillió év során 18 új faj alakult ki az egyetlen ős-fajból, az egyik ilyen, a hegyescsőrű földipinty.

Az év jelentős részében hasonlóan fajtársaihoz a földipinty is gyümölcsöket, magokat, időnként rovarokat vagy épp nektárt csipeget, azonban ahogy a csapadék egyre kevesebb lesz és beköszönt a száraz évszak, szomjúságának oltására egy egészen új táplálkozási móddal tartja fenn populációját: vérszívással, vagy vérivással.

Új táplálékforrásának donorja pedig szintén egy madár: a nálánál tízszer nagyobb szula, amelynek szárnyán kis sebet ejtve képes hozzájutni átmeneti, bizarr csemegéjéhez.

Az elefántteknősökről ma már közismert, hogy igen sokáig élnek, átlagéletkoruk megközelítőleg 160 év körül van, de a leírások megemlítenek 180-200 éves példányokat is. Alapvetően hidegvérű hüllők a teknősök, így nem képesek szabályozni a testhőmérsékletüket, napjuk kétharmadát ennek megfelelően napozással és alvással töltik, míg a fennmaradó időben a táplálkozásé náluk a főszerep.

A galápagók (ami óspanyol nyelven teknőst jelent) táplálékai ugyan főleg növények, de mindenevők, így a szigeteken élő óriás vagy elefántteknősök nem vetik meg ínyencségként sem a kaktuszokat, sem a tengeri füvet, sem pedig az óvatlan madarakat.

A galápagosi pingvinek a föld legkisebb pingvinjei, azonban nem ez az egyetlen érdekességük, hiszen gondoljunk csak bele: általában hol találkozunk pingvinekkel? Nos, biztos, hogy senki sem vágná rá azt válaszként, hogy a trópusokon!

Valóban, a galápagos-szigeteki pingvin a világ egyetlen trópusi pingvinfaja. Az itt található kolónia pedig köszöni szépen jól van, egészséges és a bőséges tengeri tápláléknak hála, nagyon szépen szaporodik.

A Galápagosi Tengeri Rezervátum a vízfelszín alatt is rendkívül gazdag állatvilággal büszkélkedhet. Nagy egyedszámban találhatók meg itt a különböző császárhalak, papagályhalak és holdhalak valamint a hatalmas cetcápák és a pörölyfejű cápák.

Fura módon azonban, az emlősök összesen két fajjal, a denevérekkel és az egerekkel képviseltetik magukat, kétéltűeket pedig egyáltalán nem találni a szigeteken, legalábbis az eddigi ismereteink szerint.

Ennek oka az lehet, hogy ettől a Csendes óceáni sziget-csoporttól minden szárazföld igen nagy távolságra van, Ecuador például (amelyhez közigazgatásilag tartozik) nem kevesebb, mint 1000 kilométerre található tőle, keleti irányban. Ezt a távolságot pedig az itt megtelepedő állatok zöme vízen, vízben, illetve levegőben tette meg.

A Galápagos tengeri rezervátum legújabb vagy legalábbis a legfrissebben felfedezett apró lakosa, a közel 15 méter (49 láb) magasra tornyosuló forró vulkáni kürtők és magas hőmérsékletű hidrotermikus szellőző kürtők lakója és egy igazi „élő fosszilis” puhatestű. Hogy lehet élő, ha fosszilis? Úgy, hogy ezt a kis puhatestűt csak a paleozoikumból származó kövületekből ismerte eddig a tudomány és úgy gondolják, hogy faja a puhatestűek közül is a legprimitívebbek közé tartozik.

A kifejezetten a régió tudományos ismereteinek bővítését célzó Schmidt Ocean Institute feltáró expedíciót folytató, Falkor nevű kutatóhajója a vulkán és a forró kürtők peremén elszórtan további 15 olyan fajt talált, amelyeket korábban soha nem figyeltek még meg ebben a régióban. És mindez még csak a kezdet.

A Schmidt Ocean Institute elkötelezett az olyan új, innovatív technológiák használatában, amelyek lehetővé teszik a tengerfenék és a tenger felszín alatti élővilág teljes feltérképezését. Az egyik ilyen új technológiának köszönhető az is, hogy a felszín alatt 370 illetőleg 420 méterrel két, eddig ismeretlen, köves korallokban gazdag korallzátonyt sikerült azonosítani.

Ebből az egyik nagyjából 800 méter hosszú, míg a másik kicsit szerényebb, de az is meghaladja a 250 métert és mindkettő változatos biodiverzitású, egészséges ökoszisztémának ad otthont.

Hogyan próbálják védeni a Galápagos-szigetek élővilágát?

Az Ecuadorhoz tartozó Galápagos-szigetek már 1968 óta élvez részleges védelmet – ekkor lett ugyanis a 98%-a nemzeti parkká nyilvánítva. Azonban sajnos további tíz év kellett ahhoz, hogy (1978-ban) az UNESCO Világörökség listájára is felkerüljön.

Végül, 1998-ban nyilvánította Ecuador a közel 133 ezer négyzetkilométernyi tengeri területet védetté és vezetett be a szigeteken az idelátogató turisták és természetbúvárok tevékenységeire vonatkozó igen szigorú előírásokat.

Ma már csak kis létszámban és minősített, helyi idegenvezetők felügyelete mellett látogathatók a szigetek és újabban igen borsos áron, ugyanis a belépődíjak a duplájukra emelkednek idén nyártól, vagyis a korábbival szemben idén mindazoknak, akik nem valamelyik dél-amerikai országból érkeznek, 200 dollárba fog kerülni az, ha a szigetekre akarnak lépni.

Mi az az ENSZ óceánvédelmi egyezmény?

Tavaly (2023. március 4-én) New-York-ban született egy történelmi jelentőségű megállapodás a tengerek védelmével kapcsolatban. Ez az ENSZ óceánvédelmi egyezménye.

Az egyezményben a világ vezetői megállapodtak arról, hogy elsődlegesen annak érdekében, hogy megőrizzük az élővilágát és amennyire csak lehet helyreállítsuk az óceánok ökoszisztémájának egészségét, 2030-ig a nyílt tengerek legalább 30%-át védetté kell nyilvánítani.

Az ENSZ óceánvédelmi egyezmény egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy az egyezményt elfogadó és aláíró kormányok újabb védett területeket hozzanak létre – ám ehhez először törvénybe kell foglalniuk az elfogadott egyezményt, vagyis ratifikálniuk kell azt a saját országukban. Az egyezmény létrejöttét követő elmúlt egy évben azonban egyelőre csak Chile és Peru tett ezügyben lépéseket, pedig “az óra ketyeg”.

Mit tehetünk mi a Galápagos-szigetekért?

Ugyan a Galápagos-szigetek teljes területe ecuadori fennhatóságú, ez a gazdag élővilággal rendelkező, teljesen egyedi ökoszisztéma nemcsak nemzeti, hanem hatalmas globális kincs is. Azonban hiába van nemzeti parkként lezárva a terület több, mint 97%-a és hiába minden az idelátogatókkal szembeni szigorú szabályozás, a szigetek és annak élővilága mégsem lehet teljesen védett a különböző emberi tevékenységek káros hatásaitól.

“Az óceánok műanyag-szennyezettsége egyre nagyobb méreteket ölt. az elmúlt időszakban óriási mennyiségű szemét halmozódott fel a szigeteknél. A helyi fókakölykök palackokkal játszanak, a remeterákok kupakokba költöznek be, a pintyek műanyagszálakból építenek fészkeket, a teknősök pedig tápláléknak nézik a zacskókat” – írja az IFL Science egy 2018-as cikkében. A helyzet pedig minden erőfeszítés ellenére, azóta sem javult.

Ennek oka egy úgymond “vízalatti szupersztráda”, vagyis egy áramlat, aminek csak egy része húzódik eme védett tengeri területen, többsége azon kívül esik és olyan tengeri régiókat is érint, amelyeken ipari mértékű a halászat. Ezt az Ecuadorhoz, Kolumbiához, Costa Ricához és Panamához tartozó vizeken áthaladó szupersztrádát számos Galápagosi, védett állatfaj is használja a vándorlása során, így kiemelten sürgős lenne gondoskodni valamilyen módon a védelmükről.

Bár helyileg, a jelzett kormányok ugyan tettek bizonyos intézkedéseket a fennhatóságuk alá eső partmenti vizek részleges védelmére, de fontos volna a (még meglévő) biológiai sokféleségük révén értékesebb nemzetközi vizek megóvását is kiemelten kezelni és ennek megfelelően cselekvési terveket kidolgozni.

A 2023-ban elfogadott óceánvédelmi egyezmény talán segíthet abban, hogy mielőbb kijelölésre kerüljön egy, a jelenleginél lényegesen kiterjedtebb, védelem alá eső terület a Csendes-óceán vizein, valamint abban is, hogy sokkal hatékonyabban védhessük meg ezeket az értékes, távoli élőhelyeket például az ipari mértékű halászatból eredő túlhalászással, az éghajlatváltozással és a mélytengeri bányászattal szemben.

Dr. Rónay P. Tamás | Korábbi egyetemi oktató, tartalom specialista. Főként humán, illetve természettudományos cikkeket ír. Otthonosan mozog az okostechnológiák és megújuló erőforrások, zöld technológiák világában.