Gigantikus energiaforrás rejlik a sivatagok mélyén, techóriások vadásznak rá

A Sziklás-hegység, a Sierra Nevada és a köztük elterülő sivatagok mélyén gigantikus, fosszilis tüzelőanyagoktól mentes energiaforrás rejtőzik. A tengerentúlon gombafelemód szaporodó új geotermikus energetikai vállalatok az észak-amerikai nyugati régió drámai tájait formáló földtani folyamatokat kihasználva fúrnak le a földfelszín alá, hogy elraktározzák a Föld magjából kiáramló hőt. A megújuló szektor robbanásszerű fejlődését a legmodernebb fúrási technológiák mellett egy éhes, új ügyfélkör hajtja: az elképesztő energiaigényű adatközpontok. A témáról a Grist írt riportot.

A techóriások és a geotermikus energia iránti éhség

A szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentésére törekvő techóriások számára a geotermikus energia ideális megoldást jelent, hiszen a nap- és szélenergiával ellentétben a nap 24 órájában, megszakítás nélkül képes elektromos áramot termelni. A Meta és a Google már megállapodást kötött új-mexikói és utahi startupokkal. A Google például 396 megawatt kapacitásra szerződött a Fervo hamarosan induló utahi Cape Station létesítményéből, ami mintegy 430 ezer háztartás energiaigényének felel meg.

„Sok ilyen vállalat kitűzött tiszta energiás célokat. A geotermikus energia által nyújtott folyamatos áramellátás kulcsfontosságú ahhoz, hogy az adatközpontok növekedését a lehető legtisztábban biztosítsuk, kifejezetten alternatívát kínálva a gázturbinák tömeges építésével szemben” – mutatott rá Wilson Ricks, a Clean Air Task Force szakértője.

A vizes paradoxon: zöldáram a szárazság közepén

A geotermikus projektek földrajzi okokból a nyugati, száraz államokban összpontosulnak, ami sajátos ellentmondást szül: a legtöbb új technológiának jelentős mennyiségű vízre van szüksége a működéshez. Ez az igény ráadásul hozzáadódik az adatközpontok saját, szerverhűtésre használt vízfogyasztásához.

A technológiai megközelítések szempontjából két fő irányvonal létezik:

• Zárt hurokrendszer (Closed-loop): az XGS Energy által alkalmazott technológia egy zárt csővezetékben keringeti a vizet a föld alatt, így az nem párolog el és nem szivárog el a kőzetrétegekbe. Bár a Meta támogatja a cég 150 megawattos új-mexikói projektjét, Roland Horne, a Stanford Egyetem professzora szerint a zárt rendszerek kútfejenként kevesebb energiát termelnek, és élettartamuk is rövidebb, így nehezebben tudják gazdaságosan kiszolgálni a gigantikus adatközpontokat.

• Mestersegesen javított geotermikus rendszerek (EGS): ez a népszerűbb módszer az olaj- és gáziparból átvett hidraulikus repesztéssel teszi áteresztővé a forró kőzeteket, majd vizet sajtol le a mesterséges tározókba. A folyamat során azonban elkerülhetetlen a vízveszteség.

Kockázatok és a jövő kilátásai

A vízveszteség mértéke kritikus tényező. A Fervo első kereskedelmi projektjénél, Nevadában a besajtolt víz 30%-a elveszett, míg az utahi Cape Stationnél ezt a veszteséget a tervezésnek köszönhetően 5%-ra igyekeznek szorítani. Kristie McLin, az Utah FORGE állami laboratórium vezető kutatója rámutatott, hogy egy 2 gigawattos EGS kapacitás kiépítése akár napi 42 millió gallon vizet is felemészthet – ami Albuquerque város teljes napi vízigényének felét teszi ki.

„Ez egy valós probléma, amelyet az iparágnak fel kell dolgoznia. Amikor minden más vízforrás már le van kötve, kihívást jelent megtalálni a szükséges volumenű vizet az EGS indításához és fenntartásához” – figyelmeztetett McLin.

A kihívások ellenére a geotermikus energia szárnyalása nem csak a techszektornak fontos. Kalifornia állam célja, hogy 2045-re 100%-ban tiszta elektromos energiát használjon, amihez elengedhetetlenek a szél- és napszünetes időszakokat áthidaló, megbízható alaptermelők. Ahogy Mike O’Connor, a Mountain West Geothermal Consortium igazgatója megjegyezte: a geotermikus energiának az adatközpontok előtt is volt létjogosultsága, és az építkezések lezárultával is megkerülhetetlen marad.