Tartalom
Homokhátság: az elmúlt években újra meg újra előtérbe került ennek a Duna-Tisza-közi területnek a neve, ahol a 20. század elején közel 600 természetes tó helyezkedett el, mára már csak a területek elnevezései őrzik ezeket a földrajzi helyeket.
A klímaváltozás Magyarországon elsősorban úgy jelentkezik, hogy egyre aszályosabb, szárazabb éghajlati viszonyok között kell élnünk, ezt a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk függetlenül attól, hogy hol élünk az országon belül. A Homokhátság helyzetét egyszerre rontja a klímaváltozás és a 60-70 évvel ezelőtt meghozott elhibázott, káros vízgazdálkodási döntések mind a mai napig kiható következménye.
Az elmúlt években megszaporodtak a területtel foglalkozó cikkek, egyre több szakember emelte fel a hangját, kongatta a vészharangokat, hogy előbb-utóbb a Homokhátság félsivatagos-sivatagos állapotba fog kerülni. Kiszáradnak a korábban lápos, mocsaras vízgyűjtő területek, természetes tavak, folyók, patakok és a mélyebb rétegekben található víztartók. Összeszedtük a legfontosabb infókat a Homokhátságról és arról, hogy meg lehet-e menteni.
Mi az a Duna-Tisza-közi homokhátság?
A homokhátság egyszerre köznév és tulajdonnév, Magyarország egyik tájegysége, országunk területének több mint egy tizedét lefedi. Ha a klasszikus tájegységi besorolás alapján nem ismerős a terület, az nem csoda, ez inkább egy gyűjtőnév, amivel a Duna és a Tisza közt található kisebb sík területeket illetik.
Hol van Magyarországon a Homokhátság?
A térképre tekintve láthatjuk, hogy a Homokhátság nagy része Bács-Kiskun megyében helyezkedik el, de jó nagy területen nyúlik át Pest megyébe, Csongrád-Csanád megyébe. Területe 10 000 négyzetkilométer, javarészt a Duna–Tisza köze síkvidéki kistájait fedi le. „Gyakran említik a Duna–Tisza köze vagy a Kiskunság részeként, azonban mivel Magyarország természeti tájainak rendszertani felosztásában e módon nem szerepel, a homokhátság nem illeszthető egyik klasszikus tájbeosztási kategóriába sem.” (Forrás: wikipedia.hu)
Hogyan hat a klímaváltozás a Homokhátságra?
Ahogy már írtuk, a klímaváltozás Magyarországon elsősorban a kiszámíthatatlan csapadékeloszlásban és a hosszan tartó aszályos időszakokban mutatja meg magát. 2004-ben az ENSZ élelmezésügyi szervezete, a FAO hosszú távú előrejelzésében a Duna–Tisza közét a félsivatagi jellegű övezetek közé sorolta. A talajvíz szintje ugyanis – erős ingadozásokkal – évtizedek óta egyértelmű csökkenést mutat. 2019-ben a Válaszonline újságírói elutaztak a helyszínre, hogy közelebbről vizsgálják meg a folyamatokat.
Akkor még nem sorolták be hivatalosan a félsivatagok közé az ország tizedét kitevő Homokhátságot, ám a szakemberek már kongatták a vészharangokat „Itthon is be kellett vezetni az időszakos víztest fogalmát, amely eddig a mediterrán vidékeken ismert volt ugyan, nekünk azonban új. Az elnevezés annyit tesz, hogy az adott mederben csupán az év bizonyos időszakában van víz. A szikes tavak persze kiszáradtak az év egy szakaszában, de ez most tényleg új. Csak folyóvizekből mára 37 ilyen van az országban, miközben hat éve még egy sem volt.” – mondta erről Lukács Balázs András kutató.
A Tisza és annak környezete, így a Kenézi-morotvához hasonló holtmedrek is a legalacsonyabban fekvő területek az Alföldön. Ha ezekben a medrekben nincs víz, az annyit jelent, hogy sehol sincs. Sem a hegyekben nem esett elég, hogy a folyó lehozza, sem a talajban nincs, hogy odaszivároghasson. „Hogy egy ilyen holtmeder júniusban szárazon legyen, hogy még bokáig érő víz se legyen benne, az egyszerűen nem normális” – tette hozzá a szakember.
Toldi Csaba szerint az 50-es évek rosszul tervezett és kivitelezett csatornaépítési, mélyítési munkálatai következtében és a jelenlegi éghajlatváltozások miatt: „A kevés téli csapadék hetek alatt elfolyik a térségből: május végére, júniusra a csatorna is kiszárad. A térség 24 víztározója közül már csak négyben van víz, a többi kiszáradt, feltöltődött, növény és állatvilága eltűnt a vízzel együtt.”
Meg lehet-e menteni a Homokhátságot?
Vannak azért megoldások, amivel ezt a speciális vízgazdálkodási igényű területet meg lehetne mentetni. A probléma kettős: a rossz vízgazdálkodású talajokon a téli többletvíz nagyon gyorsan jelenik meg a mélyebb területeken, az így felgyülemlett vizet azonban a lehető leghamarabb elvezetik a csatornarendszereken, ezért a víz az aszályos időszakban már nem használható fel. A felszín alatti vízkészletek viszont csak korlátozásokkal használhatók öntözésre. Ebből következik az, hogy az aszályos időszakban nem áll rendelkezésre olyan vízkészlet, amely kielégítené az ökológiai vízigényeket, illetve a gazdálkodók vízigényt. Ez a probléma kicsiben megjelenik a mi kertjeinkben is, túlzott mennyiségű víz ömlik le a téli időszakban (és jellemzően nem hó formájában, ami lehetővé tenné azt, hogy az olvadás során fokozatosan kerüljön a talajba a víz), nyáron viszont a hosszan tartó száraz időszakokban nem tudunk mivel locsolni.
A Homokhátságon ráadásul a kedvezőtlen adottságok ellenére is az érintett településeken a lakosság jelentős része a mezőgazdaságból él. Vagyis nemcsak természetvédelmi, hanem gazdasági tétje is van annak, hogy a Homokhátságon végbemenő pusztulást vissza tudjuk-e valamilyen módon fordítani. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy meg kell oldani a vízvisszatartás problémáját, hogy a gazdálkodók ne veszítsék el megélhetési forrásaikat. Toldi Csaba, a DONGÉR KELŐÉR Vize Egyesület képviseletében évek óta dolgozik a Homokhátság megmentésén.
„A gazdákkal és három önkormányzattal (Szank, Móricgát, Jászszentlászló) összefogásban, a DONGÉR-KELŐÉR Vize Egyesület keretei között dolgozunk azon, hogy a totális vízelvezetés – ami hozzájárult ahhoz, hogy a Homokhátságból félsivatag váljon – megszűnjön. A jelenlegi tervek szerint ez a településeken található belvízelvezető csatornák vízkészletének kivezetésével megoldható lenne. Ehhez viszont olyan beruházásra van szükség, amely lehetővé teszi azt, hogy olyan műtárgyakat hozzanak létre, amelyek alkalmasak a vizek kormányzására, visszatartására. Az egyesület becslései szerint közel százmillió forintból megvalósítható lenne a mintaprojekt. Jelenleg ennek az összegnek a megszerzése jelenti a legnagyobb kihívást.” Az első, 2018-as mintatervet itt olvashatjuk el.
Milyen törekvések vannak ennek érdekében?
Az aszály és a víz megtartásának problémája 2022 nyarán végleg betette a kaput a térségben. Erről érdemes elolvasni Báthory Róbert oknyomozó cikkét: „Ez katasztrófa. 44 éves vagyok, de ilyet még nem láttam. Olyat már láttam, hogy augusztusban elkezdtek sárgulni a falevelek, de ilyet, hogy már júniusban lehullik, még ilyet nem láttam. Itt, a környékünkön még a nagy öregek sem találkoztak ilyen időjárással: vagyis emberemlékezet óta nem volt ilyen szárazság, mint ami most van”.
Az esővíz gyűjtésének fontosságára már régebben is felhívták a figyelmet, elég, ha belenézünk ebbe a 2014-es cikkbe: „Törekedhetnénk például a leeső csapadék minél hatékonyabb betározására az elvezetés helyett, ám ehhez a felszíni víz és a talajvíz időszakos (esetenként akár több évtizedes időléptéken értelmezett) maximumait tolerálni képes tájhasználatot kellene kialakítanunk. Nem néhány tározóban, hanem mindenütt, ahol helyben képes összegyűlni a víz – ebben viszont a hangzatos szlogenek ellenére minimális az előrelépés. A természetes vízháztartási viszonyok figyelmen kívül hagyásával létesített épületek, mezőgazdasági területek, utak, stb. újrakonstruálásával szembeni ellenállás (és tegyük hozzá, sokszor a pénzhiányra visszavezethető passzív tehetetlenség) leküzdésére szinte semmi nem történik.”
A szakemberek szerint a rosszul megtervezett vízgazdálkodási rendszert nem késő átalakítani. Sőt, az 50-es, 60-as években átalakított, hibás logikával kialakított csatornák, vízelvezető-rendszerek megvalósítása során a kor szakemberei elhelyeztek néhány vízvisszatartó zsilipet, műtárgyat. Sajnos ezek az eszközök tönkrementek, nem tartják meg a vizet. Az Dongér Egyesület munkatársai azon dolgoznak, hogy ezeket a műtárgyakat megjavítsák, helyrehozzák, ezzel is javítható lenne a víztartás.
De van remény: „A természet gyorsabban reagál, mint gondolnánk: egy kis víz megjelenésével visszatér az élet. Csak hagyni kell, hogy működjön. Vízvisszatartással a szántóföldi növények életképesek maradnak, a legelőkön a fű eléri a méteres magasságot, ez nagyon sok rovarnak ad életteret, ami viszont táplálékot jelent a madaraknak.”
Hogy áll 2023-ban a Homokhátság megmentése?
Toldi Csabával február 2-án beszélgettünk arról, milyen konkrétumok valósultak meg az elmúlt 1-2 évben. A fő cél, hogy vízelvezetés helyett vízmegtartás vagy a víz visszavezetése valósuljon meg. Több munkafolyamat is zajlik egyszerre, a szellemi munka lényege, hogy a hatóságokat is meggyőzzék a vízmegtartás fontosságáról, a fizikai kivitelezés során pedig a víztartás szempontjából fontos területeket igyekeznek újra vizes élőhellyé vagy párakertté alakítani.
Kiszikkadt területből párakert
Az egyik célterületről készített 2005-ös műholdfelvételen pontosan látszik, hogy nem is olyan régen vizes élőhely volt, ami aztán pár év alatt teljesen leszáradt. A jelenlegi projekt során párakertet alakítottak ki. Itt a folyamat lényege, hogy a csatornákat (amelyek funkciója korábban a víz elvezetése volt), megemelik és ugyanazon csatornán keresztül vízzel töltik meg a területet. A párakert vagy nagy felületű víztározó biztosítja, hogy a közeli mezőgazdasági területek ne száradjanak ki. A projekt sikeres volt, hiszen 2022 augusztusára már harmatos lett a környéken a fű, ami a korábbi években sajnos nem volt jellemző.
Szeméttelepből vizes élőhely
A párakert mellett egy másik jelentős vállalkozás egy szeméttelep rekultiválása volt. A terület (amely korábban szintén vizes élőhely volt és természetesen vízelvezető csatorna is található mellette), 50-60 éven keresztül szeméttelepként működött. 2022 telén először meg kellett tisztítani a szeméttől, majd fokozatosan visszatelepíteni a nádast, hogy újra vizes élőhely alakulhasson ki. Jelenleg a vizes élőhely regenerálódását mérik.
Milyen nehézségekkel küzd a Dongér-Kelőér Egyesület? Hogyan segíthetünk?
Az egyik fő probléma, hogy egy adott terület vízmegtartásáért nem lehet csak részben elvégezni pl. a földmunkát, különben nem fog működni a kialakított rendszer. Épp ezért egy-egy projekt nagyobb horderejű szervezést és anyagi befektetést kíván. Az egyesület és a gazdák a saját tőkéjüket fektetik egy-egy vízmegtartási munka elvégzésébe. A másik probléma, hogy a hatóságok még mindig csak vízelvezetésben tudnak gondolkodni, hiába mutatnak rá a Homokhátság gazdálkodó és természetvédő szakemberei, hogy milyen súlyos problémát okoz az átgondolatlan vízgazdálkodás.
Aktivistaként mi is sok mindent tehetünk azért, hogy a terület vízmegtartása javuljon, részt vehetünk önkéntesként az említett egyesület munkájában, nyomást gyakorolhatunk a helyi és országos politikusainkra, és támogathatjuk Toldi Csabáék munkáját azzal, hogy adományt küldünk a Dongér-Kelőér Egyesület számlaszámára: 51700014-10219845.
Borbáth Péter| Író, túravezető – mesét, kritikát, reklámszövegeket ír, túravezetőként Latin-Amerikát, Madeirát és az Azori-szigeteket járja
Vélemény, hozzászólás?