A megtermelt élelmiszerek hulladékká válása a klímaválság egyik legkevésbé hangoztatott, mégis legégetőbb problémája. Bár az élelmiszer-hulladék újrahasznosítása óriási előrelépést jelenthetne az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében, egy friss kutatás szerint, melyről a Guardian számolt be, komoly árat fizethetünk érte: a komposztálással és szervesanyag-hasznosítással évente több tízezer tonna mikroműanyag kerülhet a mezőgazdasági talajokba.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (UNO) adatai alapján a globálisan megtermelt élelmiszer mintegy egyharmada a szemétben végzi. Ez nemcsak erkölcsi és gazdasági szempontból elfogadhatatlan, hanem ökológiai katasztrófával is fenyeget. Az Egyesült Államokban például az élelmiszer-hulladék mintegy 40 százaléka a hulladéklerakókba kerül. Ott lebomolva évente nagyjából 30 millió tonna szén-dioxid-egyenértékű üvegházhatású gázt termel – ez az irdatlan mennyiség meghaladja még Kuba teljes 2024-es éves CO₂-kibocsátását is (amely 24,4 millió tonna volt).
Max La Manna séf, író és klímaaktivista találó megfogalmazása szerint az élelmiszer-hulladék kezelése egyike azon kevés éghajlati kihívásnak, amelyből mindenki csak profitálhatna. Az alternatívák megvalósítása azonban korántsem olyan egyszerű és veszélytelen, mint ahogyan azt korábban gondoltuk.
Drasztikus emissziócsökkentés a szeméttelepek kiváltásával
A Nature Food című szakfolyóiratban megjelent új tanulmányban a Vermonti Egyetem kutatói életciklus-elemzési modellezéssel vizsgálták meg az élelmiszer-hulladék kezelésének különféle forgatókönyveit. A szakemberek összehasonlították a lerakókba kerülő hulladék éghajlati hatásait az alternatív újrahasznosítási útvonalak eredményeivel.
A modellek alapján az élelmiszermaradékok eltérítése a szeméttelepekről 89–99 százalékkal képes csökkenteni a szektor klímaterhelését. A lerakók elkerülése emellett a vizek tápanyagterhelését, vagyis az eutrofizációt is mérsékli, megelőzve a káros algavirágzásokat a természetes vizekben.
A kutatás vezetője, Kate Porterfield elmondta, hogy a módszertanuk hasonlít a termékek szénlábnyomának kiszámításához: az élelmiszer-hulladék feldolgozásának teljes folyamatát górcső alá vették, és összegzettségi alapon pontozták a szén-dioxid-kibocsátást az életciklus valamennyi fázisában.
A csomagolás árnyéka és a mikroműanyag-veszély
A kutatók ugyanakkor egy eddig figyelmen kívül hagyott, aggasztó jelenségre mutatnak rá: az újrahasznosítási folyamat során származó mikroműanyag-szennyezésre. Mivel a kidobott élelmiszerek jelentős része még a csomagolásában romlik meg – sokszor mielőtt egyáltalán eljutna a vásárlóhoz –, a szerves hulladék feldolgozásához gépi csomagoláseltávolító berendezéseket alkalmaznak. A csomagolóanyag ezt követően a szeméttelepre kerül, míg a szerves anyagot komposztálással vagy biogáz-előállítással (anaerob lebontással) hasznosítják újra.
Az elválasztási technológiák azonban messze nem tökéletesek. A vizsgálat rámutatott, hogy még egy 99 százalékos hatékonyságú műanyag-szétválasztási eljárás mellett is nagyságrendekkel növekedhet a talajok mikroműanyag-terhelése. Az Egyesült Államokban ez az érték elérheti az évi 20 000 tonnát a mezőgazdasági területeken. A szakértők kiemelték: országos léptékben eddig egyetlen átfogó kutatás sem mérte fel a különféle hulladékkezelési stratégiák „műanyagszennyezési lábnyomát”.
A szerves hulladék eltérítése során szinte elkerülhetetlen a műanyag jelenléte, hiszen sem az emberi odafigyelés, sem a gépi szétválogatás nem hibátlan, miközben napjainkban szinte minden élelmiszer műanyagba van csomagolva.
Szigorú szabályozás és a szükséges kompromisszumok
Az amerikai Vermont állam úttörőnek számít ebben a küzdelemben: a 2020 óta teljes körűen érvényben lévő törvényi szabályozásuk tiltja a háztartási élelmiszer-hulladék szemetesbe dobását és lerakókba helyezését. Eric Roy, a tanulmány társszerzője szerint Vermont mintája kiváló alapot ad annak értékelésére, mi történne az jogszabályok országos kiterjesztése esetén. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hulladékpolitika megalkotásakor már a legelső lépéstől kezdve kiemelt figyelmet kell fordítani a műanyag kérdésére.
Ugyanakkor a műanyag csomagolások teljes kiiktatása sem jelenthet azonnali megoldást. Phil Holtam, a Sussex Surplus társadalmi vállalkozás társalapítója hangsúlyozta: tévhit, hogy a műanyag csomagolás minden esetben felesleges volna. A friss áruk eltarthatóságának növelése érdekében ez a csomagolás jelenleg elengedhetetlen kompromisszum, amely különösen a kiskertek és kisgazdaságok fennmaradását segít biztosítani.
A kutatás konklúziója egyértelmű: a klímaválság elleni küzdelemben a szerves hulladék újrahasznosítása elkerülhetetlen, de nem hunyhatunk szemet a technológia mellékhatásai felett. A fenntartható jövőhöz nemcsak a hulladék eltérítésére, hanem a csomagolóanyagok és az elválasztási technológiák gyökeres megújítására is szükség van.
(Fotó: Pexels)
Hasonló bejegyzések:
Mikroműanyag-szűrő házilag: mik a lehetőségek?
Szép szavak a semmiről – mi a baj az aktuális nemzeti klímastratégiával, de leginkább az erdőkre vonatkozó megállapításaival?
Fenntartható, saját készítésű karácsonyi ajándék ötletek
Kisebb lakótér – nagyobb mozgástér?
Mi a BPA? Miért lehet káros? Miben van, miben nincs BPA?
Idén az 1400 km-es Hungarian Divide volt a nagy kalandom…
Mi a klímabérlet? Hogyan működik? Lesz-e nálunk is?
Bio lemosó permetezés: hogyan, mikor kell csinálni?
Vélemény, hozzászólás?