Újraéleszthetőek-e a leégett erdőink, ha odaköltöztetjük a fákat?

A globális felmelegedés és a rekordméretű erdőtüzek nyomán a természetes erdőregeneráció egyre több helyen súlyos akadályokba ütközik. A kutatók egy radikális, ám egyre sürgetőbb erdészeti beavatkozás felé fordulnak: a „támogatott migráció” (assisted migration) során az alacsonyabb, melegebb területekről származó fafajok magoncait magasabb régiókba költöztetik, hogy az erdők lépést tarthassanak a változó klímával. A Science tudományos folyóirat foglalkozott behatóan a témával.

A rekordtüzek és az ökológiai átalakulás fenyegetése

Colorado államban a 2020-as év drámai fordulópontot hozott, amikor a rendkívüli hőség és szárazság hatására felcsaptak az állam történetének legpusztítóbb erdőtüzei. A legterjedelmesebb, a Cameron Peak-i tűz több mint 840 négyzetkilométeres területet perzselt fel. A lángok olyan intenzitással égtek, hogy hatalmas területeken egyetlen élő fa sem maradt, ami megszüntette a következő generációk elvetéséhez szükséges magtermést.

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy ha a klímaváltozás miatt a fák nem tudnak természetes úton visszatelepülni, a korábbi fenyőerdők helyét cserjések vagy rétek vehetik át. Ez a fajta ökológiai átalakulás globálisan és regionálisan is drámai hatással van a biodiverzitásra, a vízgyűjtő területek vízellátási képességére, valamint a táj szén-dioxid-megkötő kapacitására.

Kísérleti erdősítés: magoncok a megváltozott klímában

A Colorado Forest Restoration Institute (CFRI) kutatói, Marin Chambers és Camille Stevens-Rumann egyedülálló kísérletet indítottak el: mintegy 11 000 magoncot ültettek el hét különböző fenyőfajból 98 megégett területen, a száraz domboldalaktól kezdve a szubalpesi régiókig. A kísérletben olyan magaslati specialisták szerepelnek, mint az Engelmann-luc és a sziklás-hegységi jegenyefenyő, a középső magasságban élő arizonai diófenyő, valamint az alacsonyabb területekhez szokott duglászfenyő, amerikai sárgafenyő és arizona-diófenyő.

A kutatók meglepő tapasztalatokat szereztek a különböző magasságokban:

• Magaslati szubalpesi zónák (3100 méter felett): a kísérleti ültetések kifejezetten jó túlélési arányt mutattak. A leégett lombkorona hiánya miatt a hó korábban olvad el, ami hosszabb növekedési időszakot biztosít az alacsonyabb tengerszint feletti magasságokból felköltöztetett fajoknak (például a sárgafenyőnek és a duglászfenyőnek).

• Alacsonyabb, szárazabb zónák (2400 méter körül): a magoncok túlélése drasztikusan lecsökkent, alig 10–20%-ra. A hóhiányos, rendkívül száraz telek és a talaj felső rétegének gyors kiszáradása miatt a fiatal növények döntő többsége elpusztult, mivel gyökérzetük még nem érte el a mélyebb talajvizeket.

Rendszerszintű kihívások és nemzetközi példák

Míg az Egyesült Államokban a támogatott migráció egyelőre főként kutatási és tesztelési fázisban van, Kanada egyes tartományaiban már a gyakorlat részévé vált. Brit Kolumbia, amely évente mintegy 230 millió magoncot ültet el, 2023-ban olyan szabályozást vezetett be, amely előírja az éghajlatalapú vetőmag-átviteli rendszerek kötelező használatát a jövőbeli klímamodellek alapján.

Az erdők mesterséges megújítása ugyanakkor világszerte komoly logisztikai akadályokba ütközik. Az amerikai erdészeti hatóság (USFS) adatai szerint az elmúlt évtizedben a tüzek utáni erdősítési igények mindössze 6%-át tudták kielégíteni. A szakemberek becslései szerint 2050-re a súlyos erdőtüzek miatt szükséges erdősítések mértéke a korábbi átlag több mint háromszorosára nő, miközben a maggyűjtéstől a faiskolai nevelésig tartó ellátási láncok kiépítése hosszú éveket vesz igénybe.

A kutatók szerint elkerülhetetlen, hogy a döntéshozók nehéz értékválasztásokkal nézzenek szembe: meg kell határozni, hogy mely területeken prioritás az erdő visszaállítása – például a vízgyűjtő szubalpesi zónákban –, és hol kell hagyni, hogy a természet maga alakítsa ki az új ökoszisztémákat.

(Fotó: Pexels)