36/36. nap (Sines-Lisszabon)
Megérkeztem! Fura, nem is tudom, milyen hangulat lett úrrá rajtam, ahogy leültem a szálláson. Talán valamiféle szomorúság, vagy melankólia, de nem hiszem, hogy attól, hogy vége. Majd gondolkozom még ezen.Mondjuk, eléggé elfáradtam, volt ma egy negyed órás maximális erejű sprint, hogy elérjem a mai első kompomat, aztán még Lisszabon előtt volt egy kb fél kilométer brutál meredek szakasz, a tetején meg kellett állnom levegőt vételezni pár percre, amire eddig nem volt szükség így külön. Mára most ennyi, még pár napot itt leszek Lisszabonban, és még fogok írni pár posztot. Összefoglaló, tanulságok, egyéb gondolatok, ilyesmik.És nagy örömömre már csak néhány euró hiányzik a kitűzött célhoz:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
35/36. nap (Lagos-Sines)
A mai nap mottója: időzona és ellenszél.Elég későn, csak 8:45-kor lehetett reggelizni a szállásomon. Úgy voltam vele, f10-kor elindulok, még mindig egy órával korábban lesz, mint előző nap, a táv is egy picit rövidebb, minden rendben. A tetőteraszon reggeliztem, nem nagyon siettem, élveztem a látványt, a napsütést, végül negyed 11-kor indultam el. Ahogy a félsziget sarkában északnak fordultam, az addig is erős szél szembeszéllé változott, fújt rendesen, néha még a lejtőn se haladtam volna, ha nem tekerek.
Az ellenszél elfújta a tudatlanság fátylát is, belém hasított, hogy ma sötétedés szempontjából úgy indultam, mintha tegnap, az egyel arrébbi időzónában negyed 12 lett volna. Így a mai nap is elég sietős lett innentől, csak egy 20 és és két 10 perces szünetet tartottam, így végül sikerült még a teljes sötétség előtt elérni a mai célt. Kemény volt ez a szűnni nem akaró szél, csak másodpercekre enyhült, ilyenkor én suhantam mint a szélvész Amúgy nem panaszkodhatom, összességében sokkal többször volt hátszelem. Akkor volt gyengébb a szél időnként, ha az út mellett fás rész volt, ilyenkor hálás voltam a fáknak, és ültetőiknek.Ugye, mennyi mindenre jók a fák:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
34/36. nap (Lepe-Lagos)
Ma az elmúlt napokhoz képest eseménytelenül telt, persze azért sok minden történt, csak a drámai történtfelépítés marad el:Igyekeztem első lenni a bicikliszervízben, hogy minél előbb indulhassak, ezért már 10 előtt 10 perccel ott voltam, eljött a 10 óra, de nem nyitottak, kezdtem nyugtalankodni, várok, várok, de csak nem nyitnak, 10 perc után leléptem, és átsétáltam a Decathlonba, amit várakozás közben vettem észre. Itt mindenki nagyon kedves volt, de kiderült, hogy csak decathlonos bringákat tehetnek fel a szerelőállványra.
Akkor mit lehet tenni? Vigyem ki az áruház elé a biciklit, és vegyem le a kereket, azon cserélhetnek gumit. Oké, kivittem, de nem tudtam kinyitni a gyorszárarat, akárhogy erőlködtem. Megkértem a szerelőt, jöjjön ki, segítsen. Hogy ne legyen hosszú, ő szedte le, csinálta meg, és tette vissza a kereket. Ha segíteni akar valaki, megoldja. 11-kor indultam, így sietnem kellett, hogy a mai távot teljesítsem.
Így hát siettem, csak rövid kávészüneteket tartottam, na, meg a kompozás Spanyolországból Portugáliába. Itt rájöttem, idő milliomos vagyok, hiszen itt egy órával korábban van. Egyszer olyan úton rövidített a navigáció, ahol egy darabon le volt zárva az út, így fordulhattam vissza; a végén erős ellenszél, de ezek nem számítanak.
A GPS applikációm ma megmakacsolta magát, így ma nincs fotó az útról, helyette itt közlöm az adatokat: nettó idő: 7:44, táv: 158,3, szintemelkedés: 1519 méter.Már csak két nap van hátra, ha nem jön közbe semmi, így hát itt az ideje, hogy dobja be egy kis pénzt, ha eddig hezitáltál:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
33/36. nap (Matalascanas-Lepe)
Ma kicsit csalódott vagyok, az első nap, hogy nem jutottam el a kitűzött célig. Pedig történtek jók is, az egyik például az, hogy nem büntetett meg a rendőr, amiért egy autópálya-hídon keltem át Huelvánál az Odiel folyón.
A mellette lévő biciklis híd le volt zárva, és nem is láttam, hogy a másik autópályának minősül. Most utoljára nem büntet meg, mondta. Hiába van lezárva a biciklis híd, ha tilos a másik hídon menni, akkor tilos. Ismerős hangulat. Utólag megnéztem, kb 30 km-t kellett volna kerülnöm, igaz, akkor valószínűleg defektet sem kapok.Mert hogy kaptam, hatalmas durranás, és kész, nulla nyomás a hátsó kerékben.
Egy másik jó: teljesen egyedül – életemben először – sikeresen kicseréltem a belső gumit, igaz előtte telefonon mégegyszer átbeszéltük Balival (ezermester öcsémmel) az egész folyamatot lépésről lépésre. Közben is konzultáltunk párszor, de azért mégiscsak én csináltam Már kész voltam, visszapakoltam mindent a bringára, fújtam a kerékbe még párat a pumpával, és akkor ugyanaz a durranás, nyomás nulla. Ezek szerint nem sikerült megtalálni a külső gumiban a defektet okozó valamit, pedig legalább húszszor végigsimogattam kívülről belülről. Több pótbelsőm nem volt, viszont vasárnap van, szervizek zárva, így esett, hogy ma félútig jutottam, 10 km-re a Portugál határtól még mindig Spanyolországban töltöm az estét.Szépen gyűlik a pénz a fákra, maradjon csak így:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
31/36. nap (Tarifa-Matalascañas)
Tegnap (ma pihenőnap van) volt eddig az út legdurvább napja.A koreográfia unalmas, minden simán kezdődött, végül váratlanul bedurvult a helyzet. Az első 115 km eseménytelen, tökéletes útminőség, hátszél, semmi extra, de azért nagyon szép táj, rengeteg szélturbina (tuti, többet láttam itt, mint a magyar teljes állomány, amihez biztos az is hozzájárul, hogy otthon több, mint 10 éve be van tiltva álságos módon) gyapotföldek (legalábbis gondolom, ilyet még nem láttam).
Már 50 km-re voltam Matalascañas-tól, mikor eldöntöttem idáig biztos elmegyek, viszonylag korán van, sima ügy. De!32 km-rel a vége előtt jött az első meglepetés, egy folyó, ahol várakozásaim szerint egy hídnak kellett volna lennie, a navigáció egyszer csak közölte, forduljon balra, és üljön fel a kompra. Mi van!? Na, jó, de hol a komp? Láttam két túrabiciklist a a folyóparti homokos sáv szélén tanácskozni, odamentem, hátha tudnak valamit. Tudtak. Kiderült ugyanoda igyekszünk, a komp perceken belül indul onnan száz méterre, a homokos beach-ről, de ők már nem mennek, mert a túloldalon a maradék út a homokban visz, és ők nem hiszik, hogy sötétedés előtt odaérnének.
Na, most mit csináljak?? Gyors döntés, gyerünk a kompra, integettem, várjanak meg. Megvárták. A komp 10 perc alatt átért, közben cikáztak a gondolatok a fejemben, a szállásom lefoglalva, mind a navigáció, mind a Google maps ide a partra tervezte a bringás útvonalat, csak végig lehet rajta menni! Rizikó: ez egy nemzeti park, a végállomásig nincs semmi, körben mindenhol óceán vagy nemzeti park. Vagy végigmegyek, vagy ide a komphoz kell visszajönni, de ki tudja meddig közlekedik?
A túlparton rajtam kívül az összes utas beszállt egy terepjáró buszba, és a part mentén a homokban elsuhantak, ezzel a part tökéletesen kiürült. Én felültem a bringára a busz nyomvonalán, és elsüllyedtem a homokban. Hűha! Most mi legyen? Megpróbáltam még párszor, egyszer sikerült pár métert haladni.
A kompos látva szerencsétlenkedésemet odaintett magához, elmagyarázta, hogy közvetlen a víz mellett kell menni, ott keményebb a homok. Kipróbáltam, és tényleg. Úgy 10-15 km-es sebességgel tudtam haladni. Bár volt bennem aggodalom, helyenként bepuhult a homok, ilyenkor nagyon lelassultam, de alapvetően bizakodó voltam, 2-3 óra alatt odaérek, az még bőven világosban lesz. Itt még volt kedvem fotózgatni, és még egy videót is csináltam. Kb a felénél jártam, amikor rájöttem, nem lesz elég a vizem.
A teljesen kihalt parton, ami egyébként elképesztően gyönyörű volt, balról mellettem a lenyugvó nap által aranyra festett, hullámzó óceán, előttem a végtelen homokos part, jobbra tőlem egy fél kilométer széles fehér homokos sáv egy dünével a végén, rengeteg tengeri sirály es egyéb madarak, a tenger morajlása, a sirályok vijjogása, volt azért pár kagylógyűjtő ember a sekély vízben. Az egyiktől szereztem két kulacsnyi vizet. Szomjhaláltól való megmenekülés pipa. Egyszer csak hirtelen sokkal süppedősebb lett a homok, erősen lelassultam, és akkor hirtelen bevillant, basszus ez óceán, itt van árapály, és most éppen dagály van, a jó kis kemény homokos részt kezdi elönteni a víz. Ekkor teljes erőre kapcsoltam, tekertem, ahogy bírtam.
De egyszer csak, sok-sok kétségbeesett próbálkozás után, egyszer majdnem bele is dőltem a tengerbe, de csak a cipőm ment tele vízzel és homokkal, be kellett látnom, hogy itt már csak tolni lehet. Na, most van az, hogy megszívtam! Ráadásul az út során most éreztem először, hogy az izmaim a végét járják. Gyaloglás közben számoltam, még kell így 2 óra kb, a nap már a hullámokat nyaldossa, igazuk lesz a bringás kollégáknak, sötét lesz mire odaérek. Próbáltam a lehető leggyorsabban gyalogolni. Futni is próbáltam, de mindig be akadt a lábam a csomagba. Szóval, toltam, toltam a bringát, es próbáltam nem kétségbe esni, amikor is hallom,mögülem egy autó közeleg. A hosszúra nyúlt árnyékán láttam, van egy utánfutója. Megállítottam őket, kértem vigyenek el.
Nem lehet, szigorúan tiltják a nemzeti parkban, hogy turistákat szállítsanak, óriási a büntetés, és a halászengedélyüket is bevonhaják. Nem volt erőm sem tiltakozni, sem meggyőzni őket, csak szerencsétlenül néztem. Megsajnáltak, és mégis elvittek a végcél előtt fél kilométerre, hogy nehogy meglássák ezt a manővert. Úgy éreztem, megmentették az életemet (ha objektíven túlzás is).
Beszélni nem nagyon volt erőm, de magamban hálát rebegetem három mentőangyalomnak, mert hárman voltak, hogy nekem is maradjon egy hely a terepjárójukban. 5-6 km-t vittek, ennyit majd gondolatban le kell vonni a tegnapi 164 km-emből.Ahol kiraktak, már látszott a település széle, boldogan toltam el odáig a bringát, itt újra lett kedvem egy pár kép elkészítéséhez. Annak örömére, hogy ezt a napot szerencsésen túléltem, javaslom, ültessünk el minél több fát, ez is életeket ment:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
30/36. nap (Torreguiario-Tarifa)
A mai nap sem telt izgalmak nélkül. De erről picit később. A tervezett mai táv rövid volt, hogy legyen időm Tarifában, ahol Lászlóné Viktor, Antónia fogadott nagy szeretettel, és mutatta meg nekem többek között az egyik legszebb beach-et, amit valaha láttam, ez már az óceán partján fekszik, verőfény, viharos szél, kristálytiszta, nagyon kék víz, ember szinte egy se, csak a rengeteg szörfös a vízen. És az állatmenhelyként is működő tanyát, ahol önkéntesként dolgozik. Jó volt látni, itt az állatok (kecske, disznó, juh, csirke, macska, liba, sirály, szamár, ló) boldogan élnek.
Tarifa az utam és egyben a kontinentális Európa legdélibb pontja, az idevezető úton betértem Gibraltárba, ahol rendes határállomás, határőrök, útlevélellenőrzés várt, kicsit anakronisztikus volt. Viszont ami itt nekem különleges, az a repülőtér leszállópályája, ami a félsziget teljes szélességét igénybe veszi, így a bevezető főút keresztezi, amit minden le-és felszálláskor lezárnak, feltakarítanak.
Innen már csak pár tíz kilométer volt hátra, egy kifejezetten nagy heggyel, nem volt túl meredek, de több, mint egy órát mentem felfelé igen lassan, de tudtam, hogy majd lefelé suhanok majd mint a szélvész. A szélvész része stimmelt is mert ahogy elindultam lefelé kitört a szélvihar, vagy legalább is akkor azt hittem. Később kiderült itt ez a normális, az a furcsa, ha épp nem fúj a szél ilyen erővel.
Szóval szélvész volt, suhanás nem, izomból kellett fékeznem lefelé, hogy ne döntsön le a lökésekben is érkező oldalszél, a bal lábamat ki is vettem a klipszből, amit egyensúlyozásra használtam miközben megpróbáltam a legáramvonalasabbra görnyedni. Teljes siker, esés nélkül értem célba.Nagyon hálás vagyok az eddigi 86 és a jövőbeli összes többi faültetést támogatónak:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
29/36. nap (Nerja-Torreguadiaro)
A mai nap új típusú váratlan izgalmakat hozott, azt hittem ez az egyik legsimább nap lesz, végigsuhanok a tengerparti úton, itt már nem szabdalják hegyek a partot. Nem is értettem, hogy sehogy sem lehetett rávenni a navigációt, hogy az útvonalat Malaga és Marbella (khm…) között az egybefüggő parti településeken át tervezze.
Mondom magamnak, buta ez a navigáció, majd én megyek szépen az Avenida del Mediterraneo-n, az úton, ami végig megy a parton. Aztán kiderült, nem a navigáció, hanem én voltam buta, ugyanis ez az út ha hivatalosan nem is, de gyakorlatilag egy autópálya, és még leállósáv sincs. Elsőre nem tűnt katasztrófának, de kiderült, hogy ezen kívül választhatok, tolom a bringát a beach-en a homokban, az autópálya túloldalán tekergek az eléggé dimbes-dombos terepen, olykor földútakon vagy megyek az autópályán.
A homokbantolást teljesen kizártam, de többször lementem a partra, mert volt egy rövid szakasz, ahol fahídösvényen tudtam menni, de többször is csalódnom kellet. Bevallom ma többet káromkodtam szerintem, mint az úton eddig összesen. Ehhez az is hozzájárult, hogy többször is sikerült olyan utat kinéznem a térképen, aminek egyes részei a valóságban nem léteztek.
A főúton csak nagyon pici szakaszokat mentem, nem volt jó érzés, így főként a dimbes-dombos úton küzdöttem. Marbella után már nem volt annyira autópálya jellege a főútnak, így onnan már tényleg sIma volt. Nekem azért durva egy picit, hogy ennyire erősen leuralta ezt a részt az autópálya(szerűség), és nem lehet biciklivel közlekedéni (máshol ez egyáltalán nem volt jellemző), remélem, változtatnak ezen, több helyet adva bicikliseknek és fáknak:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
27/36. nap (Aguadulce-Nerja)
Ma pihenőnapom van, ami nagyon jól jön a tegnapi igen kemény út után.
Szokás szerint sötétben indultam, de most úgy alakult, hogy sötétben is érkeztem, nem így terveztem, de néha másként alakul:
Tudtam, hogy lesz 2000 méter emelkedő, erre lélekben fel is készültem, de arra nem, hogy mennyi meredek szakasz lesz, és arra sem, hogy két bicikliszervizben összesen 3 órát fogok eltölteni, mivel nagyon erősen recsegni kezdett a bringa, ahogy tekerem. Az első szervizben azt állapította meg a szerelő srác, hogy minden jó, csak a csavarokat kell meghúzni. A lánc picit már meg volt nyúlva, cseréljük ki a hátsó fogaskerekekkel együtt, ha már szerelünk. Fél órát birkózott a fogaskerékkel, de nem jött le. Na, akkor ő most elmegy egy autó szervizbe ezt leszedetni.
Kitessékelt, bezárta a boltot, és a kerekemmel elsétált, tíz perc múlva boldogan tért vissza, mindent megcsinált, az összes csavart meghúzta, útra keltem, és hát, igen, ugyanúgy recsegett, vissza már nem fordulok, haladni is kell. Majd jött egy nagy hegy, több mint 500 méter szintemelkedéssel egyben, néhol elég meredek szakaszokkal, izzó napsütéssel. Vízzel jól felszerelkeztem, több mint 3 literrel indultam, de ez is úgy tűnt, kevés lesz, már csak fél liter volt, amikor egy iciri-piciri kis falun mentem át, szieszta, teljes kihaltság. Már azon gondolkodtam, bekopogok valahova, mikor előbukkant egy ember, azonnal vizet kértem és kaptam. Klassz, szomjan már nem halok.
A hegytetőn a látvány elképesztő, a világ tetején érzés. Innen legurulva, az első városban megnéztem, van-e bicikliszerelő, volt, tőlem 300 méterre. Benéztem, tudnak-e azonnal foglalkozni velem, tudtak. Ez is elég sokáig tartott, gyakorlatilag az egész bringát szétszedték, mindent átnéztek, bezsíroztak, kipróbálták. Elindultam, ekkor már tudtam, hogy hosszú lesz ez a nap, és még emelkedőből is sok van hátra, és hát, igen, továbbra is ugyanúgy recsegett, most aztán már végképp nem fordulok vissza. Kezdett besötétedni, e navigáció pedig kalandozó kedvűvé vált, volt olyan hely, ahol annyira meredek volt egy kis faluban az út 3-400 méteren, hogy tolni is alig tudtam.
A második ilyen főútról letérő szakasz után, ami még bringázható, de nagyon kemény 2 km-es szakasszal végződött mielőtt visszatért a főútra, úgy döntöttem, nem követem a tervet, megyek a főúton végig. Közben teljesen besötétedett, fázósra hűlt a levegő, az emelkedők meg csak jöttek, csak jöttek, a lejtőkön meg még jobban kellett fékeznem a sötét miatt. Végül nagy nehezen fél tízre elértem a célt, egy Nerja nevű nyaralóvárost, a parton beültem az első helyre, megérdemlek egy mojitót, ez szép teljesítmény volt, dicsértem meg magamat.
Tegnap nem gondoltam a fákra, de ma igen:
https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
26/36. nap (Águilas-Aguadulce)
A vége előtt 30 km-rel komoly fáradtság tört rám, már túl voltam a mai két nagy hegyen, és ugye, tegnap dicsekedtem, hogy milyen jól bírom. Meg kellett állnom az út szélén pihenni. Külön így nem szoktam, inkább iszom valahol egy kávét vagy sört, ha éhes vagyok, eszem valamit. Talán az volt a baj, hogy ma vagy 40 km-en keresztül nem volt hol, csak a kopár hegyek és paradicsomültetvények vettek körül.
A pihenő után sikerült annyira összeszednem magam, hogy eljussak a kb 10 km-re levő első benzinkútig, ahol vettem kaját, és befaltam. De azért még így is szenvedős volt a vége. Viszont kárpótlásként fürödtem egyet a tengerben a célállomáson, ahova viszonylag korán megérkeztem, mivel korán is indultam, még sötétben (lásd a hajnalhasadásos képet).Ma átléptem a 3000 km-t a szeptember 1-i indulás óta, így kb a 3/4-nél járok az útnak.
A pénz is szépen gyűlik a faültetésre, bár picit le vagyunk maradva a távhoz képest. Azt szeretném kérni, de csak akkor, ha szívesen teszed, és megértem, ha nem, hogy oszd meg ezt (vagy valamelyik másik posztot, amihez jobban tudsz kapcsolódni), talán lesz az ismerőseid között olyan, aki örülne, ha tudna erről, és szívesen támogatná az ügyet. Javaslom, a megosztást pár szóval, mondattal vezesd fel, hogy az ismerőseid, tudják, miért fontos ez neked. Így nagyságrendekkel hatékonyabb a megosztás.Itt lehet támogatni:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
25/36. nap (Elche-Águilas)
A környezet változatossága és fensége kötötte ma le a figyelmem zömét. Azt hittem korábban, eléggé délre értem, hogy most már csak meleg és napsütés legyen. Esőre ébredtem, de szerencsére azért melegnek meleg volt. 7-kor indultam, különleges hangulat, sötét, meleg eső, totál kihalt utak.
Aztán hitrtelen elállt az eső, kitisztult az ég, a nap égetett. Később jött egy jó nagy hegy, lenyűgöző, aztán egy még nagyobb, még lenyűgözőbb, itt még a felhőbe is belementem, ahol azonnal 10 fokkal hűvösebb lett, fékezve 10 perc alatt jutottam le a tengerpart közelébe, ahol megint nyár, napsütés.
Amikor épp nem a táj szépségén hüledeztem, az járt a fejemben, milyen nagy mértékben regenerálható az emberi test, nagyon jól bírom a többszáz méteres emelkedőket. Tulajdonképpen én is meg vagyok picit lepődve, hiszen 3 évvel ezelőtt egy 70 km-es Tisza-tó kerülés épp hogy összejött egy egész nap alatt, és utána 2 napig gyakorlatilag nem tudtam megmozdulni.
Akkor kezdtem el napi szintek edzeni, előszőr ellipszis tréneren, aztán bringán, tavaly nyár óta edzői iránymutatással. Mondanom sem kell, most százszor jobb állapotban vagyok minden szempontból. Ezt nem csak azért írom, hogy mindenkit mozgásra biztassak, aki nem tőkéletesen elégedett az életével, hanem azért is mert a Földünk is képes regenerálódni, főleg ha segítünk neki, pl. faültetéssel:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
23/36. nap (Gandia-Elche)
Óriási szerencsém volt tegnap is (ma pihenőnapom van), egyrészt megint elkerültük egymást a viharokkal, másrészt az olykor viharos erejű szél inkább hátulról fújt. Ekkora távnál egy ilyen ellenszél 3-4 óra plusz tekerést is jelenthet. Az azért durva lett volna.Egyébként más izgalom nem volt, sokat mentem klassz tengerparti utakon.Azon gondolkodtam út közben, miért van az, hogy itt az utak 90%-a olyan tökéletes mintha tegnap adták volna át, és a maradék is még abszolút vállalható?
Miért építenek mindenhova széles leállósávokat, ahol biztonságosan lehet bringázni? Miért evidens itt, hogy a városi közterek nem autók parkolója alapvetően, hanem a sétálóké, bringásoké, a kávézóké? Miért hatja át az egész atmoszférát az élhetőség, az átgondoltság, a minőség? Itt szerintem nem biciklis infrastruktúra-fejlesztésekben gondolkoznak, hanem egyszerűen fejlesztésben, aminek magától értetődő része, hogy mindenhol biztonságosan lehessen biciklizni, sétálni.
Egyelőre nem tudom a válaszokat, de a jövőben tenni fogok azért, hogy ez nálunk is így legyen, mert szerintem az a társadalom, amelyik ad magára, az ilyen. Van viszont egy intézmény Magyarországon, ami nagyon klassz: a rengeteg artézi (kék) kút szinte minden településen. Ez igazi kincs a mindig szomjas bringásoknak. Itt nehézkesebb vízhez jutni,De addig is amíg megreformáljuk a komplett magyar úthálózatot, hogy sokkal kevesebben legyenek kénytelenek autózni, tudjanak helyette bringázni, ezzel is csomó szén-dioxidtól mentesítve a Földet, ültessünk oxigént szorgalmasan termelő fákat:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
22/36. nap (Borriona-Gandia)
Megtudtam az igazságot tegnap este a Nautilus-ban:A pincértől, akivel beszélgettünk erről-arról, (egyedüli vendég voltam, hideg volt, esett), hogy nem csak a Verne regényt idéző enteriőr miatt érezhetem magam víz alatt, hanem szeptember ezen a vidéken a felhőszakadások időszaka, bármikor lecsaphat, és ha lecsap, akkor keményen, akár egész városrészeket elárasztva.
Korábban írtam, hogy már többször csapkodott, főleg mellettem és nem belém, de eddig azt hittem, fatális véletlen. Egész éjjel – ha nem is szakadt- zuhogott.
Reggel sötét, hideg, szemerkélés. Aláöltözetben, pólóban és dzsekiben indultam, ennél alig van rajtam több cucc otthon, télen.Ahogy feljebb kúszott a nap, felszakadozott a felhőzet, levettem a dzsekit, és egy gyönyörű hegyi úton kaptattam felfelé hosszasan. Annyira lenyűgöző volt a látvány, hogy nem maradt energiám elfáradni. Itt kivételesen még egy videót is készítettem. A hegytetőn egy Serra nevű festői kisvárosban Andrea Krisztina Szélvész baráti fogadtatásban és mennyei reggeliben részesített.
Valencia meglepett merész, minőségi modern épületeivel. Az utolsó 60 km sem telt eseménytelenül, megjelent előttem a látóhatáron egy olyan igazi vihar, és én végig azon izgultam, elkap-e vagy sem. Megint mázlim volt, nem kapott el.
De ne csak nekem legyen mázlim, hanem az utánunk következő nemzedékeknek is, akik majd elmondják, hogy milyen szerencséjük volt a felmenőikkel, akik elég fát ültettek ahhoz, hogy épségben megőrizzék nekik a Földet:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
21/36. nap (L’Ampolla-Borriana)
Ma úgy döntött a navigáció, hogy az úttalan utakat részesíti előnyben, sokat, kb összesen 20 km-t mentem földes, kavicsos úton. Ez addig jó, amíg lehet bringázni, de ma voltak szakaszok, ahol tolnom kellett, a kerék kipörgött a mély kavicsban. De megérte, egyrészt egy csodás, régi elhagyott épületet találtam.
Az egyetlen autós, egy 70 körüli úr, akivel találkoztam meg is állt látva, hogy vadul fényképezek, és elmesélte, hogy régen, ez a ma kihalt földút volt a főút, nem voltak még országutak, és ez az épület egy megálló mellett volt, ahol lehetett enni, inni, pihenni. Kérdeztem, mikor? Nagyon régen, ő már csak így elhagyottan látta.
Másrészt ma négyféle gyümölcsöt kóstoltam meg az utamba eső fák terméséből: éretlen narancs (először lime-ra gondoltam, de picit mintha narancs íze lett volna, lásd kép), gránátalma, mandula és kaki.Nagyon hálás voltam a fáknak (és elültetőiknek, remélem, nem haragszanak, hogy elvettem pár szem kóstolót), hogy nem csak oxigénnel látják el a Földet, de ilyen frissítő, éltető gyümölcsökkel is kényeztetnek.
Ha már fákról van szó, sejthető, hova fogok kilyukadni, igen, oda, hogy szeretnénk egy kisebb erdőt létesíteni. Beszállsz?https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=huEddig 63-an támogatták a kampányt (hálás köszönet nekik!) ennyien nem tévedhetnek! (Amúgy de, de ebben az estben nem.)
19/36. nap (Barcelona-L’Ampolla)
Tegnap, reggel 7-kor, még sötétben indultam a vasárnap hajnali Barcelonából. Egy igazi nagyszabású világváros, mégis nagyon élhetőnek tűnik. Nincs szinte biciklisáv nélküli utca, parkok, fák, sétálóutcák, óriási méretek, és még sincs dugó sehol (ezt persze még előző nap figyeltem meg).
A várost elhagyva a tengerpartot követő sziklákba vájt hegyi utakon tettem meg sok emelkedővel és lejtővel. Az úton hemzsegtek a bringások. Ezen az 50 km-és szakaszon, ha nem láttam 500 kollégát, akkor egyet sem. Majd jött néhány üdülőváros az obligát parti stranddal és korzóval, majd hirtelen váltással egy ipari övezetbe értem, mindenféle gigantikus tornyok, csődzsungelek, silók, hangárok. Nekem az indusztriál tájkép is bejön tulajdonképpen.
E szakaszt egy atomerőmű impozáns kupolája koronázta meg, valószínűtlenül kék tengerrel a hatttérben. Majd végül egy igencsak dimbes-dombos szakasszal zártam, a végén egy kedves kis üdülőfaluval, ahol a mai pihenőnapomat töltöm.
Útközben benéztem egy-két elhagyott épületbe, és megcsodáltam egy idősek otthonaként működő birtokot, és annak az épülethez vezető fasorát.Azért volt ma sok ingerszegény szakasz, pl hosszasan haladtam egy autópálya és egy mező között így megint eszembe jutott ez-az. Pl. Gondolkodtam a testről, hogy a mai civilizált, testi erőfeszítést nem igénylő életben, nehéz érzékelni testünk működését.
Nagyon érdekes figyelni magamat mind testileg, mind érzelmileg ebben a normál állapotomhoz képest extrém helyzetben, folyamatban. Néha érzem az őserőt, vagy az ösztönt ahogy pl, mikor érzem, hogy kezd fogyni az erőm, és befalok egy fél, előző napi, száraz bagettet, és rohadt jól esik, érzem, ahogy elkezdi termelni az energiát, az erőt. Majd a kulacsomból langyos vízzel öblítem le, és érzem, ahogy szivacsként isszák be a sejtjeim. Talán a természettel is így vagyunk, elszoktunk a közvetlen érzékelésétől, így nem érezzük eléggé jelzéseit, hogy több természet kell sokféle állattal, növénnyel, fával, oxigénnel. Legyen hát több fa, legyen egy erdő:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
18/36. nap (Girona-Barcelona)
Reggel még azt hittem, eseménytelen nap lesz, rövid, csak 100 km-es út volt a terv, hogy azért Barcelonában sétálhassak egyet. Az út első 90%-a sima volt, még urbexeztem is egy kicsit az elején, majd kies autópályák és romantikus ipari parkok szegélyezték utamat. 10 km-rel a cél előtt olyan zivatar kapott el, amilyet ritkán tapasztalni. Egy autópálya-csomópont alatt, egy benzinkútnál bekkeltem ki a két órás égindulást. Ahány lyuk volt az autópályán annyi helyen ömlöttek a vízesések.
Most jöttem rá, esőt fotózni nehéz. Közben megittam két kávét, először csak a pulcsimat vettem fel, majd a dzsekimet is, a benzinkutas is kijött kávézni, kérdezte, honnan jövök, Magyaraorszagról, mondtam. Nem hatotta meg. Hova megyek? Barcelonába. Meddig tart szerinte az eső? Sokáig, menjek inkább busszal, hülyeség lenne innen már visszafordulni. Én nevetttem, ő nem. Aztán persze, vége lett az esőnek mint mindennek, és bekerekeztem Barcelonába.
Most járok kábé félúton, időben biztosan, de kilométerben is nagyjából. Eddig, az indulás pillanatától pontosan 2160,6 km-t tekertem. A faültetési pénz is nagyjából tartja a tempót, már csak 232 euró hiányzik, hogy meglegyen a 3000-nek a fele. Ha meglesz a félpénz eléneklek egy félnótát:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
17/36. nap (Leucate-Girona)
Mai felismerés: van valami, amitől biztosan profi leszel.Mindjárt kifejtem, előtte egy rövid úti beszámoló: a pihenőnap után újult erővel indultam, így gond nélkül keltem át a Pireneusokon.
A spanyol határ átlépése után az első pihenőmön örömmel konstatáltam, hogy a sör feleannyiba kerül, mint Francia- és Olaszországban, ráadásul olajbogyót is kaptam hozzá, és mintha a pultos is kedvesebb lett volna.
Az előző napok borús, esős időjárását feledve érkeztem meg a napfényes, nyári Gironába, ahol a szálloda kedves recepciósának segítségével remek bicikliszervizt találtam, ahol azonnal kicserélték a láncot. Már megvolt picit nyúlva, nem is csoda, több, mint 2000 km volt benne.
Szóval, mitől is leszel biztosan profi? Nem lesz igazán nagy újdonság, viszont ezt most saját tapasztalat alapján állítom: ha valamit, kitartóan, gyakran, sok időn keresztül csinálsz, abban – függetlenül attól, mennyire vagy tehetséges – egy idő után ugrásszerű minőségi javulást érsz el, mondhatnám, profi leszel. Több, mint egy éve elég sokat edzettem, de az az elmúlt 17 nap, amikor ( a pihenőnapokat leszámítva) reggeltől estig a bringán ülök, nagy változásokat hozott, jobban mondva sok aprót, de érdekeseket, ezért is csak ma fogalmazódott meg bennem.
Konkrétan: nem kell odanéznem és abbahagyni a tekerést, amikor kiveszem és visszteszem a kulacsot, szintén odanézés nélkül nyomogatom a telefont, ha ki- vagy bekapcsolom a monitorját a navigációhoz. A telefont a legegyszerűbb, legcélszerűbb mozdulatttal veszem ki, és rakom vissza, nem szerencsétlenkedek a rögzítő gumikkal. Ez utóbbit gyakran teszem, fotózáshoz ki kell venni a helyéről. A sebességváltások közelítenek az ideálishoz, szinte sose fordul elő, ami korábban többször, hogy pl. egy emelkedőn későn váltanék vissza, amikor már a feszülés nem engedi, és még folytathatnám, de tán ennyi elég.
Remélem, az erdősítéssel is így leszünk, most még ez az első ilyen projekt, amiben Becker András barátom és én, mint az xForest alapítói belevágtunk, de aztán, ahogy egyre többet csináljuk, úgy fognak az erdők kinőni a földből mint a karikacsapás. De most koncentráljunk az első erdő megszületésére.
15/36. nap (La Grande-Motte-Leucate)
Tegnap (ma pihenőnapom van) ismét volt részem kalandban, szerencsében, gyönyörű helyeken jártam:
Az eddigi lágy, riviérás hangulat eltűnt, helyette most egy nyers, erős, nagyhullámos, erős szeles (szerencsére hátulról fújt nekem) tenger kísért végig a napom első egyharmadán. Már előző nap borult volt az ég, ámulatteljes borongós érzés lett úrra rajtam, egyszerre volt fenséges, magányos (senki nem volt a hosszú-hosszú partokon) és szomorkás is. Egyik kedvenc klippem jutott eszembe, lehet, pont itt forgatták, és a hangulata is stimmel.
Ezután letértem a partról, áthaladtam Narbonne-on, majd jött egy szakasz, ami egy hosszú földnyelven vezetett a tenger és egy csatorna között, nagyon különleges érzés menni egy keskeny ösvényen, balra tenger, jobbra egy csatorna, aztán egy vasúti töltés, aztán egy beltenger.
Az idevezető kis úton a navigáció most először hülyeséget akart, be kellett volna fordulnom egy útra balra, de nem volt út. Próbáltam alternatív megoldásokat keresni, de kétszer is zsákutcába kerültem. Végül találtam egy egész keskeny földutat, ami a térkép szerint becsatlakozik a tervezett útba. Eleinte csak nagyon hepehupás volt, aztán egyre több növény lett az úton, míg végül már csak épphogy ki lehetett venni, hol is megy az út. Na, itt megálltam gondolkodni; próbálkozzak tovább itt, és lehet ez is zsákutca lesz, vagy forduljak vissza és kerüljek kb 40 kilométert? Nem volt sok időm erre, megtámadott egy szúnyoghadsereg, csípősebbek az otthoniaknál. Úgy döntöttem megyek tovább, van esély, hogy meglelem az utamat, és ha nem, akkor majd nem 40 km lesz a kerülő, hanem 45 vagy 50.
Jól döntöttem, még kb egy km volt ez az úttalan rész, aztán elértem az útvonalamat, ami már egy normális, kavicsos út volt.
Ahogy megérkeztem Leucate-be a szállásomra, kitört egy hatalmas vihar, de ezt már a szobámból néztem végig. Szerencsés vagyok, hogy ez nem út közben kapott el, pl a susnyásban.
Ma is borús, szeles nap van délelőtt szemerkélt is az eső, a hosszú tengerparton én voltam egyedül, csak a figyelőtoronyból néztek, ki ez az őrült, aki ilyenkor megy be a tengerbe.
Szépen alakul a gyűjtés a faültetéshez, nagyon hálás vagyok mindenkinek, akár kicsi, akár nagyobb összeggel támogatta a kampányt.
El is határoztuk, hogy minden eddigi és jövőbeli támogatónkat meg fogjuk hívni egy klassz eseményre a Nyimi Öko Közösségbe, lesz ott közös faültetés és egyéb klassz programok. Lehet majd jönni részben vagy egészében bringával. Részletek még kidolgozás alatt. Ha van ötleted ezzel kapcsolatban, ne tétovázz elmondani!
https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
14/36. nap (Marseille – La Grande-Motte)
Égető filozófiai kérdések, de előtte rövid úti beszámoló:Ma még simábban ment minden mint tegnap, kibicikliztem Marseille-ből, végre először a magyar határ átlépése óta, kicsit otthonosan éreztem magam, láttam hajléktalanokat, szemetet, és dugókat. Emellett amúgy egy nagyvilági, klassz hely.
Égető filozófiai kérdések, de előtte rövid úti beszámoló:Ma még simábban ment minden mint tegnap, kibicikliztem Marseille-ből, végre először a magyar határ átlépése óta, kicsit otthonosan éreztem magam, láttam hajléktalanokat, szemetet, és dugókat. Emellett amúgy egy nagyvilági, klassz hely. Arles-ban lefotóztam egy klassz modern épületet, errefelé sok van. Sokat tekertem egy lápos, beltengeres, nádas, csatornás részen, és akkor itt rá is térek az égető kérdésekre: Sok kilométeren keresztül mentem egy nyílegyenesen csatorna mellett, és azon kezdtem gondolkodni, miért nincs a természetben egyenes folyó, négyzet alakú sziklák, vagy egyáltalán miért különböző minden egyes falevél, fűszál, állat, ember, bolygó, naprendszer és galaxis? Miközben jól leírható mindegyik egy kicsit absztaktabb szinten. A világ megismerésében sokat segít, hogy fizikai és egyéb törvények segítségével előre meg tudjuk mondani, mi fog történni. Itt nincs sokféleség, mindig pont ugyanúgy képződik a felhajtóerő egy repülő szárnya körül. Ha nem így lenne lezuhanna. Szóval, még most is éget ennek a kettősségnek a kérdése. Mint látható, a hosszú, egyenes, eseménytelen utak a magányos vándor fantáziáját is messzire viszi.
Azért is jó, hogy erdőt fogunk ültetni, mert az új fák levelein is megfigyelhetjük, nincs két egyforma.
Támogatás: https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
13/36. nap (Callas – Marseille)
Ma egy kellemes meglepetés ért, egyébiránt rendkívüli esemény nem volt, csak oldalfények a provence-i szőlők között, meredek sziklaszurdok, petanque-ozó öregek a parkban és sok-sok kellemes tekerés.
A meglepetés: azt gondoltam, ideje lesz láncot és fogaskereket cserélni, ennyi táv után meg szokott nyúlni a lánc és olyankor cserélni kell mindkettőt. A térképen kinéztem nagyjából útba eső bicikli szervizeket. Az első, kis kitérő után, kiderült, nem létezik. A másodikról az derült ki, hogy inkább e-bike-ot árul és nincs olyan fogaskereke, amilyen nekem kell, viszont rámutatott a szomszéd Intersport áruházra, hogy ott meg tudják csinálni. Nem hittem, hogy van ott szervíz, de bementem megkérdezni. És nem csak, hogy volt, hanem azonnal kezelésbe vettek, a szakember megállapította, hogy semmi baja a láncnak, nincs megnyúlva, viszont durván koszos, és már vitte is felpakolta az állványra, és többféle spray-vel és kb 100 méter törlőpapír felhasználásával nagyjából 20 percig dolgozott rajta. Tényleg rengeteg kosz jött ki belőle. A végén kezembe nyomott egy 5 eurós spray-t, hogy javasolja megvenni, és időnként használni, és ha kérem, menjek a kasszához, ő addig elvégzi az utolsó simításokat. És hol fizethetem ki a takarítást? Ja, az ingyenes, válaszolta. Ilyen egy jófej cég!
Ja, ne feledkezzünk meg a fákról sem!
11/36. nap (Ventimiglia – Callas)
Egy nap tele izgalommal, váratlan eseménnyel, határfeszegetéssel:Reggel korán indultam, tudtam, sok lesz az emelkedő, ami lassít. Néhány km után átgurultam Franciaország határán, most volt először határ jellege, határállomással, rendőrökkel, bár itt sem állítottak meg senkit. Monte Carlóban eltévedtem az alagútban, jobban mondva egy földalatti útrendszerben körforgalmakkal, útelágazásokkal, itt ugye, nem működik a GPS, végül már csak azt tűztem ki célul, hogy kijussak a szabad ég alá.
Majd jöttek a hegymászások itt és Monacónál. Erre mondjuk, számítottam, de azért voltak benne kellemetlenül hosszú és meredek emelkedők, de kárpótolt az elképesztő panoráma, a táj, a tenger és az igen sűrűn mellettem elhaladó Rolls-Royce-ok, Ferrarik és egyéb általam nem ismert autócsodák látványa.
Nizza felé közelítve egy lejtőn gurulva – miközben megpillantottam a tengerbe, a nizzai pálmafás, tengerparti korzó végébe épült repülőteret, eszembe jutott első önálló, nagy utazásom 1990-ből, amikor úton voltam Mexikó felé. Második átszállásként Rómából New Yorkba repültem, de az olasz reptéri kiszolgálók sztrájkja miatt Nizzában megálltunk tankolni.
Emlékszem, mennyire valószínűtlennek éreztem az egész utazást, az egyik oldalon azúrkék tenger, a másik oldalon promenád pálmafákkal, sétáló, vidám emberekkel egy boldog világban – vettem észre, hogy nem töltődik a telefonom, pedig rá van dugva a power bankra, megint nem működik a kábel. Közvetlen indulás előtt romlott el a mát nem is első kábel, tulajdonképpen örültem, hogy akkor és nem az úton, így hát vettem egy gyári újat. Ez a 3. napon bemondta az unalmast, szerencsére egy benzinkútnál találtam, vettem, még masszívabbnak is tűnt. Ezzel együtt nagyon vigyáztam rá, de tegnapig bírta.
Mondanom sem kell, hogy normál körülmények között is milyen fontos a telefon, de ez a túra ellehetetlenülne nélküle. A navigáció nélkül szinte lehetetlen lenne a megfelelő útvonalat megtalálni, jobban mondva az időigénye nőne meg aránytalanul a sok eltévedés, kérdezgetés, papír térkép nezegetés miatt. És egyéb biztonsági szempontból is rosszabb helyzetben lennék. Szóval eléggé beijedtem, szombat dél volt, és errefelé (már Olaszországban is) meglepően keveset vannak nyitva a boltok, a délutáni szieszta előtt és után 2-3 órát, szombaton pedig csak pár órát délelőtt.
Kétségbeesve berontottam az első étterembe, és kikérdeztem a pincért. Természetesen ott minden zárva volt, de van egy pláza Nizzában, ami valószínűleg nyitva van, mondta. Beütött m a Google maps-be, és az eredeti útvonalat elhagyva irány a pláza. Nyitva volt, találtam kábelt, vettem rögtön kettőt, robaj, a nagy kő leesett a szívemről. Örömömben meg is álltam egy hangulatos bárnál egy sörre és egy szendvicsre. Jó hangulatom a város mintegy 10 km hosszú belvárosi beach-én tetőzött, ahol becsobbantam a tengerbe, sőt úsztam egy picit, majd egy padon, a korzón, bringám társaságában megszáradásig napoztam.
Ez az élet, Babolcsay néni, gondoltam. Majd tovább Cannes-ig, ahol északnak vettem az irányt, ezúttal az Eurovelo 8 útvonalát táplálva a navigációba. Először nem tűnt fel, hogy most más az útvonal jellege, eddig is volt, hogy pici mellékutakon vezetett az út, de egy idő után feltűnt, hogy ugyanarról a főútvonalról többször is letérek, fel a hegyre, le a hegyről, közben alig haladok a cél felé. Aztán egy ponton, pont természetesen akkor, amikor a pótvizem is elfogyott, egy hegygerinc kavicsos útján találtam magam, szomjas voltam, civilizációnak semmi nyoma, reménykedtem nem tart sokáig ez a szakasz, aztán jött szembe egy mountenbike-os, akitől megkérdeztem, meddig tart, 4 km, mondta. Visszafordulni nem volt értelme, így mentem tovább. Végül kiértem, találtam kutat is, egyálltó helyemben megittam másfél literrel.
Ekkor úgy döntöttem, hagyom az eredeti útvonaltervet, beütöttem a Google maps-be, hogy vigyen a legrövidebb úton a célba, már 7 óra volt, 10-ig lehet bejelentkezni a szállásra. Még 37 km volt hátra, de 2 és fél órát irt a Google, nem értettem, miért ilyen sok, de igaza lett, néhány rövidebb lejtővel megszakítva gyakorlatilag végig emelkedő volt, közben teljesen besötétedett, hideg lett, betöltöztem, lámpák be, és csak mentem, mentem, alig haladtam, kihalt erdő, vaddisznóröfögés, vizem megint elfogyott, és a vadi új töltkábel nem működött. Nem is vettem elő a másikat, nem akartam szembesülni azzal, hogy esetleg az se jó.
Azon imádkoztam, hogy most ne jöjjön még valami, pl egy defekt betett volna. Hálistennek beértem Callasba, ahol még egy picit eltévedtem, végül egy lépcsőn is feltoltam a bringát, de végül meglett a szállás. Mondhatom, nagyon elfáradtam, a szállás melletti étteremben már pakolgattak, de megfűztem őket, hogy adjanak még valami kaját, kaptam is egy finom pizzát és bort. Át se öltöztem, izzadt ruhában pulóverben, és dzsekiben fogyasztottam el életmentő vacsorámat.
Elég nagy váltás a pár órával korábbi strandoláshoz képest.Ezután bezuhantam az ágyba. Ma kipróbáltam, a tegnap vásárolt másik kábel működik (még). Nem rég beültem egy kávéra és sörre egy kis kávézóba, ma ugyanis pihenőnapom van, hogy megírjam ezt a posztot, ahol legnagyobb meglepetésemre kábelt is árulnak, így megvettem az utazás során a 4. iPhone kábelemet.
Támogatás: https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
10/36. nap (Mele – Ventimiglia)
Ma végig mentem majdnem a teljes olasz Riviérán. A tegnapi kétezer méteres szintemelkedés után meg sem kottyant a mai nyolcszáz. Itt a hegy belelóg a tengerbe olykor, amit vagy meg kell mászni, vagy lyukat fúrni bele. Ez utóbbi gyakorlattal is találkoztam többször, sőt vannak kifejezetten biciklis alagutak is. Igaz, valaha itt ment az autóút, de azóta építettek újat. Van erről egy kép is.
Nem szép dolog, de irigykedtem erre a mediterrán tengerpartra, a pálmafákra, a leanderekre, a simogató délszaki szellőre, a grandiózus, évszázadokat sugárzó épületekre, a sok tízezer kis hajóra, yachtra kikötőkben, a kisvendéglőkből áradó fűszeres sülthal illatra, és még folytathatnám.
Én meg itt K-európai berögzöttségeimein úrrá lenni igyekezve tekerek, tekerek (ma azért bevillant, hogy elég abszurd ennyi napon át gyakorlatilag csak biciklizni), a lemenő nap megcsillan a sziklán visszacsapódó hullámokon, és arra gondolok, van-értelme az eltervezett 400 fa elültetésének? Talán jobb semmit csinálni, és csak nézni a hullámverést, hallgatni a morajlást. Azért ideteszem a linket, ahol adományozhatsz faültetésre, hátha te most nem olyan kétkedő lelkiállapotban vagy mint én:https://gogetfunding.com/4000km400trees/?lang=hu
9/36. nap (Piacenza – Mele)
Ma már több mint 1000 sőt 1100 km-t tettem meg az indulás óta. A 400 fás kis erdőnk elültetéséhez is szépen gyűlik a pénz, 935 eurónál járunk a kitűzött 3000-ből. Extra boldogság költözne a szívembe, ha a pénzgyűjtéssel is átlépnénk az 1000 vagy akár az 1100 eurós határt. Ha szeretnéd pénzedet fákra cserélni, kattints ide.
A Trebbia folyó völgye melletti meredek hegyoldalba vájt úton tettem meg a mai táv zömét. Engem lenyűgöz a magas, meredek hegy fensége, megközelíthetetlensége. Szerencsére nem alkalmas semmilyen gazdasági tevékenységre, így 99%-ban (itt-ott utak, villanyvezetékek) érintetlen, erdők borítják.
A völgy végén a nagyvilági, nyüzsgő Genova, itt még a hegyek egy részére is felkúszik a város, mintha több szintes lenne, egymás tetején a többszintes nagypolgári, díszes házak. Na meg a hatalmas kikötő, tele városméretű nyaralóhajokkal többek között.
Annak ellenére, hogy gyönyörű a város, lüktet benne az élet, mindenhol autók, rengeteg robogó, megfordult a fejemben, hogy van ebben valami őrület, lehet, valahogy másképp kéne csinálni, nyugodtabban, lassabban, természetesebben?
Nem tudom, de rossz volt látni a kövér füstöt a boldog turisták feje fölött (lásd kép). Mindenesetre mi ültessünk fát, az biztos jót tesz
7/36. nap (Monteforte d’Alpone – Piacenza)
Meditatív nap volt tegnap, ma pihenek.
A tudatállapotom kicsit megváltozott, leköt az út, jelen vagyok, figyelek. Figyelem a környezetemet, a fákat, a szagokat, kis állatkákat, az újságolvasó öregeket a kávézókban, a közlekedést, az utat, és ráhagyatkozom többnyire a bringás navigációmra, mely olykor olyan helyekre visz, ahova turista magától biztosan nem megy, pl egy nagy kivi ültetvényen is keresztül vitt egy keskeny úton (minősége tökéletes) két kis falu között.
Most láttam ilyet először, hasonlít a szőlőre a növény, csak fürtök helyett kivik lógnak. Egy kis állatkával is összeismerkedtem, még a csatornaparton futottunk össze, egész közel engedett, pózolt, hagyta magát fényképezni, aztán elúszott. Sajnos biológiából egyes vagyok (emlékszem általánosban a biológiai órára, amikor a tanár bejelentette: mai tananyag a ponty. Mi lehet ennél unalmasabb, gondoltam, pedig akkor még nem gondoltam, az iskola érdekes is lehet), aki tudja, milyen állat ez, írja meg
Vajon mit gondolhat ez az állat? Mit tud az őt is magában foglaló világról? Mi, emberek sokkal többet tudunk, de még is alig értünk valamit a világból, a létezésből. Vajon honnan tudják az atomok, mit kell csinálniuk? Honnan tudják fényévmilliókra levő égitestek, hogy vonzódniuk kell egymáshoz, miközben már lehet, hogy nem is léteznek? Sok a megválaszolatlan kérdés, de van amire van válasz: Élhetőbbé tehetjük a mi kis Föld bolygónkat? Szerintem igen. Ha szerinted is, akkor kattints ide.
6/36. nap (Concordia Sagittaria – Monteforte d’Alpone)
Ma is nagyon jól haladtam, az utak tökéletesek, bringás mennyország. Amerre a szem ellát, mindenhol szőlőültetvények, vagy települések, ami abból a szempontból jó, hogy lesz sok bor, és élnek itt emberek, akik megisszák, viszont hiányzott a természetes táj, fákkal, virágokkal, madarakkal, rovarokkal. Legyen több fa?
5/36. nap (Ljubjana -Concordia Sagittaria)
A tökéletes nap.
A pihenőnap után erőtől duzzadva indultam Ljubjanából a vasárnap reggeli néptelen utcákon át, 800 méteres magasságba tekertem fel csodálatos hegyi úton, csak néha kellett komolyabb erőt beleadnom, lélegzetelállító panoráma, hegyi méhek, a legmagasabb ponton is fölém hatalmasodó sziklás hegycsúcs, majd rengeteg gurulás lefelé a mediterrán nyárba, ahol pálmafák és hátszéll várt.
A hegyek között, a tiszta levegőben, a sok erdő között nehéz elhinni, hogy baj van a világgal, és ha nem változtatunk a dolgok menetén, komoly bajban leszünk a globális felmelegedés hatásaitól.
De sajnos, így van, ezért szeretnénk 400 fát elültetni és felnevelni. Nagyon sokan adományoztak eddig, és ennek örülök, ez azt jelenti, van remény: sokan gondolják úgy, nem várnak az államra, az EU-ra, akárkire vagy másra, hanem cselekednek, most éppen adománnyal.Ha te is így érzel, és megteheted, támogasd az ügyet egy fával,vagy egytized fával vagy tízzel.
3/36 nap (Verzej – Ljubjana)
Talán ez volt a szó szoros értelmében a legmeredekebb napon (bár nem akarom elkiabálni) egy igazi hullámos terepen, ahogy felkészítő edzőm Fülöp Tibor mondaná, rengeteg kisebb ám igen meredek emelkedővel, olykor 15%-os meredekség felett.
Egy 300 méteres szakaszon tolnom is kellett, még nyeregből kiállva sem ment. Ekkor egy kicsit megijedtem, még a táv felénél sem jártam, de szerencsére ezután nem sokkal vége lett ennek a hullámzásnak. Ma pihenő napot tartok itt, Ljubjanában. A terv szerint minden 4. nap pihenek. Mondjuk, rám is fér
Kiszámoltam, ha napi átlag 83,4 Euró folyna be az adománygyűjtő oldalon keresztül, akkor pont összejönne a végére a kitűzőtt 3000 Euró a 400 fa elültetéséhez. Most van a 4. nap, azaz ha ma még eljutnánk 333,6 Euróig, akkor tartjuk a szintet. Most 321 Eurónál járunk. Nagyon köszönöm az eddigi nagylelkű támogatásokat, nem csak a majd ültetendő fák miatt fontos, hanem azért is, mert minden támogatás erőt ad nekem, ha épp a lemerülés határán billegek.
Szóval, egy szó mint száz, ha teheted, adományozz amennyi belefér, keveset vagy sokat, nem számít az összeg, csak a szándék.
2/36 nap (Balatonlelle – Verzej)
Kalandos volt a mai nap is: továbbra is ellenszél, +8 km a kocsmában felejtett kulacs miatt, defekt, amivel még pont beértem a mai célállomásra, Verzejbe, ahol szerencsére 6 óra után is fogadott egy családi bicikliszerviz, ahol a kertben leülve sört és saját termesztésű szőlőt kaptam, amíg elkészült a javítás.
Most épp fagyit vacsorázom, ez volt az egyetlen elérhető élelmiszer Mindenkinek köszönöm az eddigi adományokat, folytassuk! Bármilyen kis összeg sokat számít.
1/36 nap (Budapest – Nyím – Balatonlelle)
Kalandos volt az első nap a viharos széllel. Nyimben megismerkedtem a faültetés helyszínével, és több kedves emberrel.Adjuk össze közösen 400 fa elültetéshez elegendő összeget.Részletek és adományozás itt.
Az indulás pillanta Itt fogjuk elültetni a fákat