Miért nagy ellenségünk a mikroműanyag?

Egy, a piacon vett garnélarák bélrendszerének vizsgálatakor nem kevesebb, mint hét helyen talált mikroműanyag darabkákat Debra Lee Magadini, aki a Columbia Egyetemen a mikroműanyagok útját és hatásait kutatja. Hogy miért lényeges ez, és egyáltalán

Mi is az a mikroműanyag?

Minden 5 mm-nél kisebb műanyag részecskét, amely általában műanyagból és valamilyen adalékanyagból (nehézfémek, festékek, kemikáliák) áll, mikroműanyagnak nevezünk.

A mikroműanyagok csoportosítása

Elsődleges mikroműanyagok

Az elsődleges csoport egyharmada a műszálas ruhák mosása során jut a környezetbe, további egyharmada az autógumik használatból eredő kopása miatt, és a maradék egyharmadáért a városban keringő por, a tengeri járműveken használt festékek és a kozmetikai anyagok a felelősek.

Másodlagos mikroműanyagok

A másodlagos mikroműanyagok, amelyek mintegy hetven százalékát teszik ki a környezetben található mikroműanyag mennyiségnek, a nagyobb műanyagok: zacskók, palackok, halászati eszközök aprózódásából származnak. A vizekbe kerülő műanyag hulladék a hullámzás, és egyéb környezeti jelenségek hatására elkezd kisebb darabokra esni, míg végül egészen parányikká, szemmel alig láthatóvá válnak. Ezek a részecskék aztán tovább keringenek a vízben, bekerülnek az élőlényekbe, és bevonnak mindent, ami a vízben fellelhető.

Hogyan kerül mikroműanyag az emberi szervezetbe?

Felmérések szerint évi 50 000 mikroműanyag darabot eszünk meg, amelyeknek csak egy része távozik a szervezetünkből. Számottevő szennyezést jelentenek az elfogyasztott ételekből belénk kerülő részecskék.

Kutatások szerint több mint 100 tengeri faj emésztőrendszerében van jelen, de a kopoltyúikban, vagy a bőrükre rátapadva is megtalálhatóak a darabkák.

Az évi nagyjából 8 millió tonna műanyag, ami a tengerekbe, óceánokba kerül apró darabokra hullik, egy része lesüllyed a fenékre, a többi pedig tovább kering a vízben. A tengerfenéki mini műanyagokat elfogyasztják a tápláléklánc alján lévő kis élőlények, ezeket megeszik a rákok, kagylók, amiket pedig a nagyobb állatok, a halak, vagy emlősök emésztenek meg.

Így végül a mi tányérjainkra kerülnek, ízletes, és egészségesnek mondott vacsora képében. Természetesen a csapvízből is hozzá juthatunk: az európai csapvizek hetven százaléka, míg az Egyesült Államok csapvizeinek több, mint kilencven százaléka szennyezett.

A palackozott vizek sem jelentenek kivételt, bár arányában kevesebb szemcsét tartalmaznak, ám a palackok aztán maguk is mikroműanyaggá válnak, bekerülnek a tengerbe, és kezdődik elölről a folyamat. A műszálas ruhák viselésekor a bőrünkre is rákerül, illetve a levegőben keringő részecskéket is beszippantjuk, így tehát lényegében testünk minden pontján megtalálhatóak.

Milyen egészségügyi kockázattal járnak a mikroműanyagok?

Elsődleges következményeit az állatokon lehet kimutatni, akadályozza az emésztésüket, eldugítja a belüket, a nem megfelelő táplálkozás következtében gátolja a növekedésüket, fejlődésüket. Ráadásul hamis teltségérzetet okoz és nemes egyszerűséggel éhen halnak.

És itt nem csak a tápláléklánc alján elhelyezkedő állatokról van szó, amiknek a pusztulása önmagában fenyegeti az egész ökoszisztémát, hanem akár olyan nagy emlősökről is, mint a bálnák, akik plankton helyett fogyasztják a mikroműanyagokat.

Még kutatják, hogy az emberi szervezetre milyen hatást gyakorolnak, ám a hozzájuk adott adalékanyagokat már jól ismerik a tudósok, a nehézfémek májkárosító, vagy a vízben oldott kémiai anyagok káros tulajdonságait.

A PCB (poliklórozott bifenil) például valószínűleg rákkeltő, bőr- és szemirritációt, májkárosodást, és fejlődési rendellenességeket okozhat. Ám a pontos eredmények kimutatása még legalább 5-10 év kutatást igényel, addigra pedig a felmérések szerint nagyjából még 25 millió tonna műanyag kerül bele az óceánokba.

Az eddigi próbálkozások a mikroműanyagok elleni harcban

Ugyan már a hetvenes évek óta vizsgálják a mikroműanyagokat, és évek óta figyelmeztetnek, hogy nem csak a környezetre, hanem az egészségre is káros, érdemi változás nem történt eddig.

2019 januárjában az EU benyújtott egy javaslatot, amely alapján a tagországokban tiltanák a kozmetikai termékekben (bőrradírok, fogkrémek stb.) található mikroműanyagok használatát, vizsgálnák a trágyázással a talajba és onnan a vizekbe jutó szemcsék mennyiségét és minőségét, illetve megoldásokat keresnének az autógumik kopásából eredő szennyezés csökkentésére.

Az Európai Vegyianyag-ügynökségnek tizenöt hónap áll rendelkezésére, hogy véleményezze a tervezetet, aztán három hónap, amíg elfogadják, majd nyolc hónap, amíg törvénybe iktatják, tehát több mint két év, mire elkezdenek az országok cselekedni. A helyzetet nehezíti, hogy a mikroműanyagok nem kifejezetten tisztelik a határokat, így, ha egy országban be is tiltják, nem ér semmit, amíg a világ összes országa nem teszi meg a megfelelő lépéseket.

A legújabb mikroműanyagokkal kapcsolatos felfedezés lehet a kulcs a megoldáshoz?

Az országok vezetői mellett a tudósok is próbálnak megoldásokat találni. A 18 éves, ír Fionn Ferreira például lenyűgöző felfedezést tett, amivel el is nyerte a tavalyi Google Science Fair nagydíját.

Két évvel ezelőtt, egy kempingezés során felfedezte, hogy az olajba beleragadnak a mikroműanyag szemcsék, ez pedig arra sarkallta, hogy kísérletezni kezdjen a szemcsék vízből való kivonásával.

Végül felfedezte, hogyha ferrofluidot (olyan folyékony anyagot, amely valamilyen fémrészecskéket tartalmaz) használ, akkor sikerrel ki lehet szűrni a vízből a káros szemcséket. Ugyanis ebbe az olajos folyadékba beleragadnak a részecskék, és egy mágnes segítségével utána egyszerűen el lehet távolítani a vízből mind az olajat, mind a műanyag darabokat. Kidolgozott egy saját, környezetbarát ferrofluidot, amely étolajból, és magnetitből áll. A kísérlet sikeres volt, és ígéretesnek bizonyult.

Természetesen ahhoz, hogy a laboratóriumon kívül is használni tudják az ötletet még rengeteg fejlesztésre van szükség, jelenleg Ferreira a világ sok országában találkozik kutatókkal, hogy kidolgozhassanak egy végleges formulát, mindeközben pedig folytatja tanulmányait a groningeni egyetem hallgatójaként.

Az ötlet nagyszerűsége mellett hangsúlyozni kell, hogy évekbe telik még, amíg használhatóvá válik az anyag, ráadásul ez csak egy tüneti kezelés, ahogy azt Ferreira is kifejtette egy interjúban:

„Nem állítom, hogy a projektem a megoldást jelent a problémára. A megoldás az lenne, ha nem használnánk többé műanyagot.”

Mézes Dorottya | Főállású anya és egyetemista, kutatási területe az alkímia szimbolizmusa a középkorban. A környezetvédelem fontos helyet foglal el családja életében.