Tartalom
A nemzeti klímapolitikák célja az adott ország polgárait a lehetséges legjobban megvédeni a klímaválság veszélyeitől. Magyarország az EU tagállama, ezért klímapolitikáját az EU klímapolitikájával összhangban kell alakítsa.
A kormányok a klímaválsággal kapcsolatban három veszélyt tartanak nyilván:
- Bekövetkezik a klímaváltozás azokkal a katasztrofális hatásokkal, melyeket egyebek mellett a vonatkozó IPCC dokumentumok is leírnak. Hőség, víz- és élelmiszerhiány, gazdasági válság, migráció stb. A katasztrófa elkerülésére problémaenyhítő, ún. mitigációs lépéseket kell tenni, de ezeknek csak akkor van értelme, ha a Föld többi országa is hasonlóképpen cselekszik. Erről szólnak a klímatárgyalások.
- A mitigációs erőfeszítések elégtelen vagy késedelmes végrehajtása esetén bekövetkező hatásokhoz alkalmazkodni kell, ún. adaptációs intézkedésekkel. Ilyen lehet a víztározók építése, az egészségügy és katasztrófavédelem megerősítése, szárazság- és hőségtűrő mezőgazdasági kultúrák bevezetése, az infrastruktúrák klímaállóvá tétele stb.
- A nemzetközi közösség által elvárt mitigációs és/vagy adaptációs intézkedések költségei rövid távon rontják a nemzetgazdaság versenyképességét. Ezért egyes kormányok jól látható törekvése a klímavédelmi költségek minimalizálása, illetve másokra történő áthárítása.
A fenti veszélyek elhárítására hivatott célok között nyilvánvaló ellentmondás van, és az adott kormány időhorizontjától és politikájától függ, hogy hogyan egyensúlyoz a célok között. Ha azt vesszük alapul, hogy egy országban végső soron az történik, amit az emberek – adott befolyásoltság mellett – akarnak, akkor a nemzeti klímapolitikák az adott országban élő emberek akaratát tükrözik. Ez persze így nagyon elméleti. A gyakorlatban minden országban van egy elit, mely saját érdekeit tartja szem előtt, melyek érvényesítésére befolyásolja mind a kormány, mind pedig az emberek viselkedését.
Az EU az egyik legprogresszívebb szereplő a nemzetközi porondon. Van klíma- és energiapolitikája, hosszú távú stratégiája és vannak eszközei a politikák végrehajtására. Az EU a nemzetközi klímatárgyalások egyik motorja, sok kérdésben a politika-fejlesztés kezdeményezője. A progresszivitás mögött az Unió fejlettebb tagállamainak polgárai állnak, akik ismerik és tisztelik a tudomány eredményeit és a klímaváltozásban jólétük veszélyeztetőjét látják.
A döntéshozó szervek közül általában az Európai Parlament a progresszívebb, ugyanis itt a napi végrehajtási felelősségtől mentes, sokféle politikai irányt követő képviselők dolgoznak. Az Európai Tanács, melyben állam-, illetve kormányfők ülnek, már „óvatosabb”. A tagországok vezetői igyekeznek elkerülni azt, hogy népszerűtlen, jellemzően pénzbe kerülő intézkedéseket kelljen otthon bevezetniük. Ez különösképpen igaz az Unió keleti, új tagállamaira, melyek gazdasági fejlődésüket féltik a klímavédelmi intézkedésektől.
Legalább három fő probléma van az EU klímapolitikájával.
- Az egyik az, hogy nem eléggé ambiciózus. A kitűzött kibocsátás-csökkentési, megújuló energia és energiahatékonysági célok maradéktalan teljesülése esetén sem lenne az EU Párizs-kompatibilis, vagyis nem járulna hozzá arányosan a Párizsi Klímamegállapodás teljesítéséhez.
- A másik probléma az, hogy egyes tagállamok vonakodnak a rájuk eső intézkedéseket teljes mértékben végrehajtani. Például számos tagállam elmarad a 2020-as megújuló energia és energiahatékonysági célok teljesítésével.
- A harmadik probléma pedig az, hogy az EU, mint többségében gazdag kapitalista országok szervezete, nem tudja saját árnyékát átlépni. Nem képes arra, hogy valós, a polgárok életmódjára érdemi hatást kifejtő fogyasztáscsökkentési stratégiákat valósítson meg, márpedig – ebben teljes szakmai egyetértés van – e nélkül nem lehet a klímát megvédeni.
Jelenleg az EU klímavédelmi stratégiáját jogi dokumentumok rögzítik, egyebek mellett a Megújuló Energia Direktíva, az Energiahatékonysági Direktíva, az Energiaunió és az Éghajlat-politika Irányításáról szóló Rendelet, a Villamos Energia Piacra vonatkozó Direktíva és Rendelet. Ezeket a dokumentumokat a Parlament és a Tanács több, mint kétéves vita után alkotta meg, az Európai Bizottság ún. Téli Csomagjának 2016. novemberi meghirdetése után. Most, a kidolgozott jogi környezetben a feladat a stratégia megvalósítása. Ennek első lépése a Nemzeti Energia- és Klímatervek (NEKT-ek), valamint Hosszútávú Stratégiák tagállami megalkotása.
Mit tehet, mit tesz a magyar politika ebben a környezetben a klímaválság enyhítésére?
Magyarországnak nincs olyan saját klímapolitikája, mely lényegileg túlmutatna az EU elvárásokon, tehát a hazai klímapolitikát az EU klímapolitikája részeként lehet értelmezni.
Kormányzati illetékesek hangoztatják, hogy Magyarország volumenében is és fajlagosan is az EU kis kibocsátói közé tartozik, és ebben igazuk van.
A mérsékelt gazdasági fejlettség, az áramtermelésen belül a nukleáris technológia jelentős súlya, a valaha volt nehézipar összeomlása és a népesség nagy hányadának szegénysége mind hozzájárul ehhez.
A nehézségek miatt Magyarországtól és a többi szegényebb országtól az EU kevesebbet is vár a mitigáció területén, de nem ad felmentést. Magyarország is meg kell feleljen az uniós klímavédelmi politikákban rá eső emisszió-csökkentési, energiahatékonysági és megújuló energiatermelési céloknak. Ha ezt nem tesszük meg, ezzel nem fog a Föld klímahelyzete észrevehetően romlani, viszont nem lesznek társaink, akik segíthetnek a klímakatasztrófát túlélni.
Magyarország igyekszik az EU-s klímavédelmi cselekvés terheit minimalizálni. Szavazati jogát kihasználva arra törekszik, hogy az EU ne határozzon meg tagállamokra lebontott, számonkérhető feladatokat.
Más tagállamok is tesznek ilyet, pl. Lengyelország, amikor a szén kivezetéséről van szó. Kötelező tagállami feladatok elhárítása történt pl. még 2014-ben, amikor az Európai Tanács nem határozott meg tagállamokra lebontott klímavédelmi célokat, csak össz-uniós célokat.
És ez történt legutóbb, a 2050-es klímasemlegességről szóló szavazásnál is, ahol Magyarország – Lengyelországgal, a Cseh Köztársasággal és Észtországgal együtt – megakadályozta, hogy egységes uniós álláspont alakuljon ki, mellyel az EU fajsúlyos szereplőként léphetett volna fel a nemzetközi tárgyalásokon.
A számonkérhető feladatok körének minimalizálása mellett a magyar klímavédelmi politika egy másik jellemzője a halogatás.
A NEKT első tervezetét néhány hónapos késéssel adta le a magyar kormány, és a tervezetben számos lényegi kérdéssel nem foglalkozott, mondván, hogy majd a 2019 végén esedékes Nemzeti Energia Stratégia alapján lehet majd ezeket a kérdéseket kidolgozni. Most, 2020 elején várjuk, hogy elkészül-e az Energia Stratégia, és az abban foglaltak alapján hogyan véglegesítik a NEKT-et. Elvileg 2019 végéig a NEKT-nek is végleges formát kellett volna öltenie.
Egy további jellemzője a magyar klímapolitikának, hogy alkotói stratégiai szinten hajlamosak nagyvonalú elképzeléseket megfogalmazni, anélkül, hogy az elképzelések megvalósíthatósága igazolva lenne.
Például utalhatunk arra, hogy akkora időjárásfüggő – elsősorban napelemes – villamos termelő kapacitás létesítését vetítik előre, melynek rendszerbe integrálása aligha oldható meg. Vagy olyan nagy mértékű biomassza alapú energiatermelést terveznek, melyhez a biomassza-ellátás nem oldható meg.
Bírálják azt is, hogy jelentős szerepet szánnak a településeknek, a távhő vállalatoknak és a polgári energia-kezdeményezéseknek, miközben ezeknek a szereplőknek a mozgástere a szélsőségesen központosító állami politika miatt rendkívül szűk.
A kormányzati tervekben szereplő programok beruházás-igénye több ezermilliárd forint. Biztosan lesz európai támogatás is, de mint minden tagállam, Magyarország is mellé kell tegye saját forrásait. Más országokban ezt a finanszírozási feladatot az állam és a magántőke közösen oldja meg, nálunk azonban a kormánytól független, szabadpiaci tőke aktivitása kicsi, betudhatóan a szabályozás bizonytalanságainak.
Végül azt lehet megfigyelni, hogy a magyar kormány a klímavédelmet is bevonja az EU-s politikai alkuk körébe, remélve azt, hogy így több pénzt tud Brüsszeltől kicsikarni.
Lontay Zoltán | A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. 40 éven át az Energiagazdálkodási Intézet (később Zrt.) munkatársa volt. Ipari és települési energiahatékonysági ügyeken, később a távfűtés hatékonyságjavítási kérdésein dolgozott. A ’80-as évektől foglalkozik megújuló energia, kiemelten biomassza hasznosítással. 2007. és 2011. között igazgatósági tagja a DBM Zrt.-nek, mely megépítette az ország első korszerű bioerőművét. A 2000. évben történt alapításától 2015-ig a Magyar Energiahatékonysági Társaság elnöke, ezen kívül a fenntartható fejlődés kérdéseivel foglalkozó nemzetközi szervezetek tagja, a Levegő Munkacsoport szakértője.
Vélemény, hozzászólás?