Miért nem tud megmenteni minket a kiotói egyezmény a klímakatasztrófától?

A kiotói egyezmény a klímapolitika egyik fontos mérföldköve. Beszélnek róla, idézgetik a globális felmelegedésről szóló vitákban pro vagy kontra, mégis kevesen tudják, hogy pontosan mi is áll a híres Kiotói egyezményben. Most egy kicsit beleássuk magunkat a témába, érdemes tovább olvasni!

Miért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, miről is szól ez az egyezmény? Többek között azért, mert a mi jövőnkről és gyermekeink, unokáink jövőjéről van benne szó. 1997-ben Kiotóban 10 napon keresztül vitáztak a különböző államok tisztségviselői, míg végül egyezségre jutottak. Számos olyan ország fogott össze e szerződés hatására, akik számára fontos a klímaváltozás ellen való küzdelem.

Ha röviden szeretnénk megfogalmazni, akkor az egyezmény az egyik legfontosabb klímapolitikai lépés volt, és fő fókusza a globális felmelegedés visszaszorításán van, amely szorosan kapcsolódik a szén-dioxid-kibocsátás mérsékléséhez világviszonylatban. Bár az eddig eltelt hosszú évek alatt sok kulcsfontosságú állam nem csatlakozott a szerződéshez, mégis lényeges, hogy folyamatosan köztudatban legyen ez a mindenkit érintő probléma. De miről szól ez az egyezmény pontosan és milyen hatása volt eddig a globális felmelegedésre?

Miről szól a kiotói egyezmény?

Hosszú évekkel ezelőtt, 1997-ben hívták életre ezt a fejlett országokat tömörítő nemzetközi megállapodást.

Minden résztvevő arra kötelezte magát, hogy országuk szén-dioxid-kibocsátását 2012-ig 5,2 százalékkal szorítják vissza az 1990-es szint alá.

A jó hír az, hogy az idők folyamán végül egyre több állam csatlakozott a szerződéshez, amelynek eredményeképpen 2006 végére már 169 ország aláírása szerepelt rajta. A szerződést végül is a határidő lejárta előtt, 2012-ben egy dohai konferencián sok vita és számos vétó mellett meghosszabbították, ezzel további célkitűzéseket és kötelezettségeket vállaltak a résztvevő államok. Ezen a találkozón a résztvevők azt is kijelentették, hogy 2020-ig kidolgoznak egy olyan környezetvédelmi megállapodást, amely az egyezmény helyére léphet, és a világ minden egyes országára alkalmazható lesz.

A Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszaka 2013 január 1-jén kezdődött és 2020-ig tart, amely időszak alatt a résztvevő országoknak az 1990-es szinthez képest legalább 18%-kal kell csökkenteni a kibocsátást. Ez azt jelenti, hogy hamarosan újra esedékes lesz egy újratárgyalás a hosszabbításról, esetleg új vállalások bevezetéséről.

Miért volt egyáltalán szükség a Kiotói Egyezményre?

Joggal merül fel a kérdés, hogy mi sarkallta arra több mint két évtizeddel ezelőtt az országok vezetőit arra, hogy életre hívjanak egy ilyen megállapodást. Ehhez sokkal korábbra kell visszamennünk az időben.

Az 1850-es években – bizony, csaknem 170 évvel ezelőtt! – már érezhetőek voltak az ipari forradalom környezetre gyakorolt hatásai, ez alapozta meg azt a klímaproblémát, ami a következő évszázadban csak fokozódott. Eddig felfoghatatlan mennyiségű üvegházhatású szén-dioxid került a levegőbe világszerte, amely főleg a szén, a kőolaj, valamint a földgáz felhasználásának köszönhető.

Mindezek alapján pedig kijelenthető, hogy 2050-re a helyzet sokkal súlyosabb lehet:az átlaghőmérséklet pedig ennek hatására átlagosan 2 Celsius fokkal emelkedhet majd az 1850-ben fennálló állapotokhoz képest.

Hétköznapi jelenségekre lefordítva ez azt jelenti, hogy a mai gyerekek, akik már most a saját bőrükön érezhetik a klímaváltozást, 30 éves korukra már fokozottan tapasztalhatják ennek negatív hatásait, unokáink pedig már jó eséllyel csak hírből is ismerik majd az 1850-es években fennálló állapotokat.

A kiotói egyezmény célja és a vállalások

Az egyezmény aláíróit alapvetően két csoportba lehet sorolni.

1. Az úgynevezett „Annex I” államok kötelezőnek fogadják el az üveghatású gázok kibocsátásának csökkentését.
2. A „Nem-Annex I” államoknak ilyen kötelezettségei nincsenek, viszont részt kívánnak venni a “Tiszta Fejlesztési Mechanizmus” kialakításában. A tiszta fejlesztési mechanizmus azt jelenti, hogy az adott ország egy fejlődő országban támogat egy olyan beruházást, amely végső soron a kibocsátás csökkentésével jár.

Fontos szót ejteni emellett az úgynevezett „rugalmas mechanizmusról” is, amellyel a Kiotói Egyezmény a tagállamok számára engedélyezi a kibocsátási kvóták kereskedelmét.

Magyarország jelenléte a Kiotói egyezményben

A globális felmelegedés megfékezése érdekében Magyarország a Kiotói Egyezmény aláírásával azt vállalta, hogy az 1985-1987-et felölelő időszakhoz képest átlagosan legalább 6 százalékkal csökkenti 2012-re hat üvegházhatást okozó gáz kibocsátását. Valójában ekkor, a kezdetekkor igen eredményes volt hazánk részvétele, az akkori statisztikák azt mutatják, hogy 25-27 százalékkal kevesebb üvegházgáz kerül a légkörbe az addigi hazai átlaghoz képest.

Az Európai Uniós klímavédelmi egyezmény egy következő nagy lépés lett volna az ügy érdekében, azonban nem született végül megállapodás a 2019 nyarán esedékes találkozón, ahol a 2050-es európai uniós szén-dioxid-semlegességi célkitűzésről tárgyaltak a tagállami vezetők Brüsszelben. Csehország, Lengyelország és Magyarország ugyanis megvétózták az egyezményt.

Végül egy közös nyilatkozatban azt írták alá a résztvevők, hogy az Európai Unió eleget tesz a párizsi klímaegyezményben foglalt vállalásainak, a jelenlegi 2030-as uniós céloknak.

A kiotói egyezmény eddig elért eredményei

Bár nagyon sok ország ratifikálta a Kiotói Egyezményt, azonban időközben Japán, Kanada, Oroszország és Új-Zéland már kivonult belőle, az Amerikai Egyesült Államok, India és Brazília pedig sosem csatlakozott hozzá.

Pont azok az országok maradtak távol az egyezménytől, amelyeket a világ fő szén-dioxid kibocsátójaként tartanak számon, és ahonnan a legnagyobb mennyiségben kerülnek üveghatású gázok a légkörbe.

Mindezek tükrében a 2012-es hosszabbítás is igen komoly eredménynek tekinthető, valamint külön értékelendő az, hogy Európai Unió, Ausztrália, Japán, Liechtenstein, Monaco, Norvégia és Svájc képviselői bejelentették, hogy nem vásárolnak az eddig fel nem használt CO2-kvótákból.

Milyen hatásai lehetnek a globális felmelegedésnek és mit tehetünk ellene?

Nem véletlen, hogy ilyen sok állam tartja fontosnak a Kiotói Egyezményben foglaltakat, hiszen, ha nem teszünk semmit világszinten a globális felmelegedés ellen, annak beláthatatlan következményei lehetnek és minden bizonnyal lesznek is.

Mindezek elkerüléséhez viszont igen drasztikus változtatásokra lenne szükség. A folyamat befolyásolható lenne például, ha 2025-re alig lenne benzinnel és gázolajjal működő jármű az utakon, a tengereken és a légtérben, de a hőerőművek nagy részének bezárása is hozzájárulhatna a jóslatok enyhítéséhez.

Bizonyos feltételezések szerint, ha 2050-re a jósolt 2 Celsius fok helyett csak 1,5 Celsius fokkal növekedne az átlaghőmérséklet, akkor az évszázad végére a várható károknak csupán a fele következne be. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy ez a fél fok is milyen sokat jelenthet a tengerek, az óceánok és az élővilág szempontjából is!

A felmérések már számos ijesztő jövőképet vázoltak fel az elmúlt évek során, ráadásul a Pentagon is bejelentette, hogy a tudományos vita szintjéről nemzetbiztonsági üggyé kell emelni a klímaváltozást.

Az, hogy vészhelyzet várható, nem kérdés.

Azonban az, hogy világviszonylatban mikor történik e téren komoly, és hatását éreztető összefogás a komoly szén-dioxid-kibocsátású államokkal karöltve, az annál inkább.

Bár magánemberként sokszor kicsinek érezzük magunkat ilyen nagy, nemzetközi kérdésekhez, de mégis sokat tehetünk a világ megmentéséért a mindennapjainkban: a környezettudatos életmóddal, a pazarlás csökkentésével, vagy akár azzal, hogy melyik pártra szavazunk négyévente…