Egyelőre hiába a sűrűsödnek világszerte az éghajlatvédelmi konferenciák, hiába a nagyszámú faültetési akció és klímavédelmi tüntetés, politikai és gazdasági vezetőink még mindig nem értékelik eléggé a természetes erdők ökoszisztéma-szolgáltatásait, nem veszik tudomásul az egyre komolyabb aggályokat. Pedig környezetvédők, civilek is szüntelenül kongatják a vészharangot, és ezt addig folytatják, amíg csak kell, hiszen jelen életünkről és utódaink jövőjéről van szó.
Egy civil szerveződésből született Az elveszett erdő című könyv, mely megnyerte Az Év Könyve 2022 album kategóriáját. A hazai erdőkről szóló edukációs képeskönyv bevételét jótékony céllal a WWF Magyarország számára ajánlotta fel a szerző. A könyvből íme néhány gondolat az ökoszisztéma-szolgáltatás jobb megértése érdekében:
Bolygónkon elképzelhetetlenül hosszú és bonyolult folyamatok árán, évmilliókkal, évezredekkel ezelőtt születtek meg azok a tájak és körülmények, amelyekben élünk. Ám a természet sokkal lassabban és alaposabban alkot, mint az ember, azaz nekünk illene hozzá alkalmazkodni és nem fordítva, mert a saját csapdánkba esünk. Olyan nincs, hogy évmilliókig dolgozik a Föld, aztán egyszer csak jön a mohó sapiens és mindent átalakít, mindenre gátlástalanul ráteszi a kezét, s a megteremtett javakat néhány emberöltő alatt feléli. Vagy mégis?
A tudomány négyféle csoportba sorolja az élő és élettelen világ azon látható és láthatatlan szolgáltatásait, amiket annyira természetesnek vélünk, hogy gyakran észre sem vesszük, csak akkor, ha már fellépett a hiányuk. Az ökoszisztéma-szolgáltatásokról szóló diskurzus egy-két évtizede robbant be a köztudatba és már ott tart, hogy bekúszott a politikai-gazdasági rendszerbe. Nagyon lecsupaszítva így taglalják azokat juttatásokat és folyamatokat, amiket „ingyen” és megszakítás nélkül kapunk a természettől:
Ökoszisztéma-szolgáltatások
- Fenntartó szolgáltatások: víz- és tápanyagkörforgás, valamint az erre épülő talajképződés, fotoszintézis és élelmiszer-termelés.
- Szabályozó szolgáltatások: vizek tisztasága, a levegő tisztasága, klímaszabályozás, beporzás, betegségektől, kártevőktől és kórokozóktól való védelmezés.
- Ellátó szolgáltatások: természetes élelmiszerek (halak, fűszer, gyógyszerek, algák), kőzetek, ércek, ásványok, édesvízkészlet, erdőségek faanyaga, genetikai és fosszilis erőforrások.
- Kulturális szolgáltatások: közjólét, kikapcsolódás, lelki feltöltődés, spiritualitás, testi és szellemi egészség, közösség- és közérzetformálás.
Mivel a természetes javak bekerültek a közgondolkodásba, előbb-utóbb a gazdasági döntéshozóktól is elvárt lesz a védelmük és fenntartásuk. Az ökoszisztéma-szolgáltatások nélkül nincs élet, vagy csak elviselhetetlenül nyomorult változata lehetséges, ezért megóvásuk joggal várható el minden egyes földlakótól, hiszen senki sem akar fizetni a rendszeres esőért, a madárdalért, a halak szaporodásáért, a méhek munkájáért vagy a fák hűsítő árnyékáért, ugye?
Kicsit sántít számomra a „szolgáltatás” elnevezés, mert a szolgáltatásért valamilyen formában fizetni szoktak, oda-vissza kellene működnie. Adtunk mi valamit cserébe a bolygónknak azért, hogy kibányásztunk belőle tengernyi kőolajat, földgázt, szenet, aranyat, sót, lítiumot, homokot, bazaltot stb.? Megköszöntük mi a Földnek, hogy lehalásztuk tengereit és óceánjait? Eszébe jutott valakinek napozás közben, milyen jó, hogy percek alatt nem égett szénné és még az egészségének is jót tett vele? Ezeket az „értelmetlen” kérdéseket napestig lehetne folytatni, és ha nem vigyázunk, eljön a sokat emlegetett pillanat, amikor már a tiszta levegőért is fizetni kell, és az ökoszisztéma-szolgáltatásokat átnevezhetjük Földi Adománynak, amit egy csonttá fogyott fejőstehén logójával reklámozhatnánk.
Hogy mire képes egy természetes erdő, azzal könyveket lehetne megtölteni, de nézzük meg leegyszerűsítve, hogy hogyan veszi ki a részét ezekből az ökoszisztéma-szolgáltatásokból és miért örök szövetségese az emberiségnek:
A természetes erdő ökoszisztéma-szolgáltatásai
– kiegyenlíti az ember számára gyötrő éghajlati szélsőségeket: árnyékol, hűsíti és párásítja a légkört
– javítja a talajszerkezetet, emeli a humusztartalmat, így talajaink értékesebbekké válnak
– csökkenti a légkör szén-dioxid-tartalmát, ezzel tisztítja a levegőt és lassítja a globális felmelegedését
– gazdag flóra és fauna otthonaként szolgál, a leggazdagabb földi biodiverzitás bölcsője és tárháza
– faanyagot, erdei gyümölcsöt, gombát gyógynövényeket kínál
– puszta jelenléte adja az ember mentális- és fizikai regenerációjának színterét
Összefoglalva: élhetővé és élvezhetővé teszi az életünket.
Sokan nehezen tudják összekapcsolni a fákat és a szénmegkötés-széntárolás folyamatát, mert a szenet fekete kőszénként képzelik el, és azon morfondíroznak, hogy mi köze van a kettőnek egymáshoz. A szénmegkötés folyamata, az maga a fotoszintézis, csak a falevelek nem tiszta szénnel dolgoznak, hanem a levegőből szén-dioxid formájában veszik fel és építik be a szenet, majd raktározzák el a fa törzsébe. Tehát a kőszén az maga a korábbi elszenesedett faanyag. A fa mint nyersanyag 50% szenet, 43% oxigént, 6% hidrogént és egyszázaléknyi egyéb ásványi anyagot tartalmaz.
A fatestben tárolt szén mennyisége fokozatosan nő a fával együtt, amíg az él, majd a fa kidőlésével a folyamat megáll, a fa elkorhad és bekerül a talajba, de ha a fát eltüzelik, akkor rögvest a légköri szén-dioxid mennyiségét fogja emelni (hőenergia felszabadulása mellett növeli az üvegházhatást). A szakirodalom szerint egy ötvenéves élő fa ötven kilogrammnyi oxigént termel évente, és ehhez körülbelül hetven kilogrammnyi szén-dioxidot von ki a légkörből. Amikor a fa fejlődik – vagy az erdőterület növekszik –, akkor a rendszer biomasszát termel, azaz szénelnyelővé válik. Földünk legnagyobb szénelnyelő rendszerei az erdőn kívül: az óceánok és a talaj. Jelenlegi ismereteink szerint szénmegkötésben semmilyen mesterséges szisztéma sem veszi fel a versenyt velük, azaz nincsenek hatékonyabb eszközeink a szénkivonásra.
Mialatt a fák növekednek és termelik az oxigént, egy sor olyan folyamatot elvégeznek, aminek csodájára jár az emberiség. Hatalmasra növekvő testükben nagy mennyiségű vizet tárolnak, amit folyamatosan elpárologtatnak, ezzel nemcsak magukat hűtik a felhevülés ellen, hanem a környezetüket is.
A lombkorona árnyékoló hatása és az állandó párologtatás révén a Föld legnagyobb klímaszabályzó rendszerét alkotják. Ebben a klímaszabályozásban nekik évtizedes, évszázados munkájuk van, és nem egy ember irányítja őket, mint egy beruházást, hanem az erdő minden egyes fája, csemetéje, levele és sejtje együttesen működik közre. Hidat képeznek a szárazföld és a légkör között. Kis erdő – kis hűtés, nagy erdő – nagy hűtés. A trópusi esőerdők párologtatása olyan magas, hogy párafelhők képződnek fölöttük, ami később eső formájában visszajut a földre. Ezzel magyarázható, hogy erdős területeken kiegyenlítettebb, jobb a klíma, több csapadék hullik. Mindezt önműködően végzi az erdő, ingyen és tökéletesen, illetve azokban az időkben, amikor még sokkal több erdő volt, sokkal jobban ment az esőcsinálás és a klímaszabályozás is. Manapság – ahogyan azt a bőrünkön érezzük – döcögve halad a légköri felmelegedést fékező hatása.
Tragikus árvizeket, éltünk meg az utóbbi évtizedekben, és ahol árvíz van, ott talajkimosódás vagy súlyosabb esetben földcsuszamlás is előfordul. A talaj romlásának folyamatát eróziónak hívjuk.
A fák sohasem növesztenek gyökereket a talajszint fölé, hisz azokkal horgonyozzák ki magukat, azokkal éreznek és táplálkoznak. Ennek ellenére, nagyon sokszor találkozhatunk a földből kikandikáló, szövevényes, kisebb-nagyobb gyökérzettel. Valójában, csemete korában a teljes gyökérzet a talajfelszín alatt fejlődött, különben nem tudott volna függőlegesen megállni, se megnőni. De az évek alatt lemosta róla az eső, és pontosan olyan vastag talajréteg hiányzik a gyökerek fölül, amennyi befedné őket.
Egy kiterjedt, vegyes erdőségben ez ritkán fordulhat elő, mert a fák szerteágazó finom gyökérrendszere, bomló lombja olyan védelmező talajszerkezetet biztosít, hogy nem engednek szabad lefolyást a víznek, szinte egyenként fogják meg a talajszemcséket. A fák nemcsak fizikailag javítanak a talajszerkezeten, hanem a felvehető tápanyagok mennyiségét is dúsítják. Lehulló lombjukkal évről évre egyfajta esőfogó szivacsréteget képeznek a talajon, ami föntről növekszik, alulról bomlik, tele van a levelekben felhalmozott ásványi sókkal, azaz javítja a talaj termőképességét.
A vastag avarréteg szőnyegként borul a talajra és szépen beosztja a lehulló csapadékot, ugyanakkor védelmez, nehogy az lemossa a humuszréteget a fák gyökereiről. Humusznak nevezzük a talaj legfelső, legértékesebb részét, ami a lebontó mikrobáknak köszönhetően morzsalékos és tápanyagban gazdag. Minden fű-fa-virág számára a legáhítottabb közeg – jó sok gilisztával és egyéb szorgos talajmunkással.
Egyetlen köbméternyi erdei lomb átlagosan négy négyzetméternyi levélfelületet ad. Minél sűrűbb a lombsátor, annál alaposabban megszűri a levegőt, mert a leveleken megülepedik a szálló por és a benne levő szennyező anyag. A porcsapdaként működő lombot idővel jól megmossa az eső, és a tisztítóüzem tovább dolgozik. Ezért is illene minden város köré erdőt telepíteni, mint például annak idején a vegyi üzemek építésekor Tiszaújvárosnál tették. Sőt, a fenyők által kipárologtatott illóolajok baktériumokat képesek semlegesíteni. Az egészséges erdő életre-halálra védelmezi környezetét. Azt a környezetet, ahová mi, emberek is tartozunk. Ezek a hatások emelik az erdőt a leghasznosabb és legnagyobb termelékenységű környezeti rendszerré.
A WWF Magyarország által ajánlott kötet!
“Az erdők napjaink környezeti válságának tükrei. A felpörgő klímaváltozás erdőket is alakító hatásairól egyre többet hallunk, ugyanakkor ritkán gondolunk arra, hogy az ember által előidézett drámai folyamat csak az egyik utolsó csepp a pohárban. Valójában évszázadok óta pusztítjuk, gyengítjük és alakítjuk át erdeinket, alig törődve a következményekkel. Miközben az erdők még így, leromlott állapotukban is felbecsülhetetlen értéket jelentenek számunkra.
Az erdőkért sokan aggódnak. Egy-egy tarvágás néha lakossági tiltakozásokat is elindít. Magyarországon a szűk erdész és természetvédő berkeken túl mégis kevesen emelnek szót az erdők hatékonyabb, országos szintű védelme érdekében. Zelei Anna kivétel, aki bizony szót emel, sőt tollat ragad. Páratlan lendülettel írja le gondolatait az erdők történetével, működésével, a létüket fenyegető kihívásokkal kapcsolatban. A sok összegyűjtött ismeretet remek fotókkal, sőt versekkel illusztrálja. Ajánljuk könyvét mindazoknak, akik szívükön viselik a hazai erdők sorsát, többet szeretnének tudni róluk és a rájuk leselkedő veszélyekről, vagy akár tennének is értük.”
Dr. Gálhidy László
WWF Magyarország, Erdő programvezető
Zelei Anna | agrármérnök, kertészmérnök, lelkes természetvédő. Támogatója ill. önkéntese a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, a NoÁr-mozgalomnak, a WWF Magyarországnak, a Greenpeace Magyarországnak és az xForest.hu-nak. A Norvég utakon c. és Az elveszett erdő c. könyv szerzője. Instagram: @anna_zelei
Vélemény, hozzászólás?