Tartalom
Három napra a Szent György-hegy lábához költözött a hazai természetvédelem apraja-nagyja. A 10 millió Fa hetedik, megújulásként megélt születésnapjához kapcsolódó RESTART Fesztiválon civil szervezetek, kutatók, művészek, közösségszervezők és az érdeklődő közönség gondolkodtak együtt arról, hogyan érdemes továbbmenni zöld ügyekben a megújuló Magyarországon.
Július 3–5. között Kisapátiban, a Vulkán Kertben rendezte meg a 10 millió Fa a RESTART a természetvédelemben című háromnapos találkozót. A fesztivál egyszerre volt szakmai fórum, közösségi ünnep és kulturális esemény: kerekasztal-beszélgetések, előadások, filmvetítések, felolvasások, koncertek és gyerekprogramok váltották egymást. A rendezvényről több országos és helyi orgánum is beszámolt, a Telex két nagyobb cikkben foglalkozott a fesztiválon elhangzott természetvédelmi és vízügyi gondolatokkal.
A 10 millió Fa az ország legnagyobb közösségi faültető hálózatává nőtt, eddig több mint 700 000 fát ültettek. Kezdetektől nemcsak fákat, gondolatokat is ültetnek: a RESTART Fesztivál ennek a munkának az eddigi legnagyobb állomása volt.
Sztárok és szakértők a RESTART a természetvédelemben fesztiválon
A fesztiválon megszólalt többek között Ürge-Vorsatz Diána, Geszti Péter, Bojár Iván András, Aszalós Réka, Szendőfi Balázs, Bajor Zoltán, Gálhidy László, Takács Sánta András, Éger Ákos, Dezsényi Péter és Bozzay Balázs, valamint több mint harminc hazai civil és szakmai szervezet képviselője is.
A fesztivál egyik legerősebb visszhangot kiváltó beszélgetése a „Mindennek alapja: a víz” című kerekasztal volt, amelyről a Telex részletesen beszámolt. A Víz Koalíció, a Vízválasztó Mozgalom és a Vízőrzők tagjai arról beszéltek, hogy Magyarország vízhez való viszonyát gyökeresen újra kell gondolni. Szendőfi Balázs természetfilmesként arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre inkább elszigetelt természetdarabok között kell dolgoznia, miközben a vizes élőhelyek drámai mértékben visszaszorultak a Kárpát-medencében.
Miyawaki-minierdők és a 10 millió Fa
A programban külön beszélgetés foglalkozott a Miyawaki-minierdőkkel is, a 10 millió Fa márciusban Budapesten megrendezett Miyawaki-konferenciája folytatásaként. A „Szakértelem és döntéshozatal: lesz találkozási pont?” című beszélgetés pedig arra kereste a választ, hogyan tud a szakmai tudás valódi hatással lenni a közpolitikai döntésekre.
Fotók és Röhrig Géza
A sokszor súlyos témákat feldolgozó szakmai beszélgetéseket kulturális programok színesítették. A programban helyet kapott Kállai Márton „Matuzsálemek” fotókiállítása, Röhrig Géza, Weiner Sennyey Tibor, Bojár Iván András és Kemény Zsófi felolvasása, valamint Prieger Zsolt Szerb Antal-estje is. Koncertek, pajtamozi, gyerekprogramok és közösségi találkozások várták az érdeklődőket.

A fesztiválra meglepetésvendégként érkezett Geszti Péter, akivel a házigazda Bojár Iván András beszélgetett soron kívül a széles körű társadalmi szövedék megteremtéséhez szükséges kommunikációról: arról, hogyan lehet eljutni azokhoz is, akik ma még közömbösek vagy távol érzik maguktól a természetvédelem ügyét.

Bojár Iván András, aki hét évvel ezelőtt egy közösségi médiás poszttal indította útjára a 10 millió Fa közösséget, „Új Honfoglalás” című előadásában a civil társadalomra váró változásról és minden eddiginél nagyobb, a magyar tájat élhetőnek megőrző társadalmi összefogásról beszélt:
„Nem új területeket kell elfoglalnunk, hanem újra élhetővé tennünk azt az országot, amelyet örökül kaptunk. Ha van víz, van erdő. Ha van erdő, van víz. Ha van víz és erdő, van élet.”
A RESTART Fesztivál neve egyszerre utal újrakezdésre, újragondolásra és új kapcsolódásokra. A 10 millió Fa folytatja a munkát, és keresi azokat az együttműködéseket, amelyek valódi válaszokat adhatnak a klíma- és ökológiai válság kihívásaira.
Fotók: 10 Millió Fa










Vélemény, hozzászólás?