Hajmeresztő geomérnöki tervek a múltból! – atombombák és napallá vált éjszakák

A klímaválság fokozódásával a tudományos közösség és a politikai döntéshozók körében egyre komolyabban merül fel a technológiai beavatkozások alkalmazása, vagyis a geomérnökség. Bár a napsugárzás világűrben elhelyezett tükrökkel való visszaterelése, a felhők fehérítése vagy a kén atmoszférába juttatása ma még futurisztikus elképzelésnek tűnik, a bolygó mesterséges átformálására irányuló törekvések nem újak. A The Guardian cikkében bemutatott öt történelmi, 20. századi koncepció rávilágít arra, hogy az emberiség technológiai optimizmusa és a természet feletti uralom vágya már évtizedekkel ezelőtt is hajmeresztő, mégis óriási hatású tervek megalkotásához vezetett.

1. Atlantropa: A Földközi-tenger elgátolása

Az 1930-as években Herman Sörgel német mérnök állt elő az Atlantropa tervvel, amelynek lényege a Gibraltári-szoros lezárása volt egy gigantikus gáttal. Sörgel célja az volt, hogy a Földközi-tenger vízszintjét 200 méterrel csökkentse, ezáltal hatalmas, új és termékeny szárazföldi területeket („életteret”) hozva létre, amelyeket afrikai munkásokkal műveltetett volna meg. A projekt elméletben korlátlan hidroelektromos energiát biztosított volna Európa és Afrika számára, és Sörgel hitt abban, hogy a kontinensek fizikai összekapcsolása véget vet a háborúknak. Bár néhányan kritizálták a tervet az olyan mellékhatások miatt, mint Velence csatornáinak kiszáradása, a koncepciót vezető mérnökök támogatták, és a terv egészen az 1960-as évekig napirenden maradt.

2. Szovjet tervek a természet megváltoztatására

A Szovjetunió vezetését és tudósait régóta frusztrálta az ország zord, hideg éghajlata. P. M. Boriszov szovjet mérnök az 1940-es évek végén meghirdetett „sztálini természetátalakítási terv” szellemében azt javasolta, hogy építsenek gátat a Bering-szoroson keresztül. A terv célja a globális átlaghőmérséklet pár fokos megemelése és az északi-sarki jégsapka teljes elolvasztása volt. Más szovjet kutatók szerint ugyanezt a hatást el lehetett volna érni a Thompson-Wyville-hátság átvágásával, ami „mindössze” 3000 négyzetkilométernyi tengerfenék kiásását igényelte volna több mint egy kilométeres mélységben. Bár a közgazdászok a csillagászati költségek miatt tiltakoztak, az elképzeléseket Sztálin 1953-as halála után még évtizedekig komolyan vitatták.

3. A bolygómérnökség legsötétebb ötlete: atomrobbantásokkal a klímaváltozás ellen

Az atomkor hajnala elképesztő technológiai elbizakodottságot szült a korai klímamódosítási kísérletek terén. Harry Wexler, az Amerikai Időjárási Iroda tudományos részlegének vezetője az 1940-es évektől 1962-ig komolyan fontolgatta, hogy 10 darab, stratégiailag elhelyezett hidrogénbomba felrobbantásával semmisítsék meg az északi-sarki jégsapkát a tartós globális felmelegedés elérése érdekében. Ezzel párhuzamosan a szovjetek a gyakorlatban is bevetették a nukleáris energiát tájátalakításra: három atomot robbantottak fel, hogy északi folyók folyásirányát változtassák meg csatornák létrehozásával. Miután a detonációk mindössze egy 700 méteres szakaszt tisztítottak meg, és a váratlanul magas radioaktív sugárzás is súlyos problémát okozott, a projektet leállították.

4. Korom és szénpor a jégen

A sarkvidékek felmelegítésére irányuló kísérletek egy másik ága az albedó-hatás (a felszín fényvisszaverő képességének) megváltoztatására épült. Amerikai és szovjet kutatók egyaránt javasolták, hogy hatalmas mennyiségű kormot, sötét szénpor vagy ipari hulladékot szórjanak szét a sarkvidéki jégmezőkön. A sötét anyag elnyelte volna a napsugárzást, felgyorsítva a jég olvadását, ami melegebbé tette volna az északi féltekét, és megnyitotta volna az északi hajózási útvonalakat. Bár kisebb léptékű kísérleteket végeztek, a logisztikai nehézségek és a globális időjárási rendszerek kiszámíthatatlan felborulásától való félelem végül megakadályozta a megvalósítást.

5. Mesterséges holdak az éjszakai világításért

A grandiózus tervek sorát a világűrbe telepített struktúrák zárják. Mind az amerikai, mind a szovjet mérnökök vizsgálták olyan óriási, űrbéli tükrök vagy mesterséges holdak ötletét, amelyek a napfényt a Föld éjszakai oldalára, különösen a szibériai és észak-amerikai bányászati övezetekre vagy mezőgazdasági területekre irányították volna. Ezzel nemcsak a nappalokat hosszabbították volna meg a termelékenység növelése érdekében, hanem a célzott régiók klímáját is enyhítették volna. A technológiai korlátok és a csillagászati költségek miatt ezek a projektek végül papíron maradtak.

A múlt tanulságai

A múlt ezen utópisztikus – mai szemmel nézve inkább disztópikus – tervei arra figyelmeztetnek, hogy a komplex földi éghajlati rendszerekbe való drasztikus beavatkozások mindig beláthatatlan ökológiai és geopolitikai kockázatokkal járnak. Miközben a jelenkori tudomány a bolygó hűtésén fáradozik, a technológiai mindenhatóságba vetett vak hit határait érdemes a múlt hibáin keresztül újragondolni.

Fotók: Pexels