Posta Marianna Kétéltű című kötetéből válogattunk néhány verset. Ez az első alkalom, hogy lírai szöveget közlünk az xForest oldalán – és talán nem is lesz belőle hagyomány. De ezek a versek különlegesek. Nemcsak azért, mert jól megírt, elgondolkodtató szövegek, hanem mert – ha nem is közvetlenül – kapcsolódnak ahhoz, ami minket is foglalkoztat: a természethez […]
Beszéljünk zöldségeket! 8. rész – Füstbe ment út
Kisvártatva Szekeresék előtt is világossá vált, Klári néni nagyon kedves ugyan, és remek darázsfészket süt, ugyanakkor kissé feledékeny, mondhatni habókos néni. Amíg ugyanis szomszédasszonyuk náluk kávézgatott, házának alsó szintjét elárasztotta a víz. A kukászsákkal valamint a körülötte tobzódó furcsa lényekkel való küzdelemben a néni nyitva felejtette a kerti csapot. A slagból zubogott a víz, először […]
Beszéljünk zöldségeket! 7. rész – Méreg Jacques
Másnap, vasárnap lévén, a Szekeres család még fél kilenckor is az igazak álmát aludta. Édesanya hajnalban maga mellé vette Imikét a nagy ágyba, azt remélve, hogy így összebújva tovább bírja nyugton a kislegény, és nem fogja fellármázni a többieket. Az ötlet bevált, Imike elégedett félmosollyal az arcán szundikált, csak szegény édesapa nem volt maradéktalanul boldog, […]
Beszéljünk zöldségeket! 6. rész – Kakaózás és rókázás
Az ablakba könyöklést megelőző percek feszült izgalomban teltek a Szekeres családban. A legifjabb családtagot leszámítva mindnyájan elfogyasztottak egy darázsfészket. Elismerően hümmögtek: Klári néni igazi cukrászmester lehet, a sütemény belseje puha, tetején pedig ropogósra sült a cukrozott tejszín. A három zöld élvezettel falatozott, de közben alig várták, hogy édesanya és Imike visszavonuljon. A lányok a rókákról […]
Beszéljünk zöldségeket! 5. rész – Ciróka, ma róka, holnap is róka?
A látványtól édesanya ingerült lett. Kipattant az autóból, és a megtépázott kukászsákot kezdte odébbrugdosni. Közben fennhangon méltatlankodott: „Nem igaz, hogy nem tudja rendesen bekötni a zsák száját! Biztosan kinyílt, kiszóródott a szemét, így meg nem vitték el a kukások.” A többiek megvárták, míg édesapa behajt, csak azután szálltak ki az autóból. Így már csak a […]
Beszéljünk zöldségeket! 4. rész – Bújj, bújj, Zöld Ág(i)
Dalma térdén bukkant fel az első zöld manó. Helyes fiúcska volt, zöld térdnadrágban és csíkos trikóban. Éppen csak biccentett csúcsos süvegével a lányok felé, köszönésre vagy bemutatkozásra nem pazarolta az időt. Azonnal tudta, hogy nagy a baj, és tüstént munkához kell látnia. Hatalmasra fújta pofazacskóit, és elindult a csatába. Ági csodálkozva figyelte a csúcsos zöld […]






