Beszéljünk zöldségeket! 8. rész – Füstbe ment út

Kisvártatva Szekeresék előtt is világossá vált, Klári néni nagyon kedves ugyan, és remek darázsfészket süt, ugyanakkor kissé feledékeny, mondhatni habókos néni. Amíg ugyanis szomszédasszonyuk náluk kávézgatott, házának alsó szintjét elárasztotta a víz. A kukászsákkal valamint a körülötte tobzódó furcsa lényekkel való küzdelemben a néni nyitva felejtette a kerti csapot. A slagból zubogott a víz, először csak a fűre, a nyári melegben tikkadó föld egy darabig szomjasan itta be a vizet. Hamarosan azonban nem bírt többet magába szívni, és az enyhén emelkedő kertből a víz elkezdett visszafelé folyni, a ház irányába. Ahogy Klári néni az utcáról belépett, vízben tocsogott a papucsa.

Édesapa és a lányok ezekről a történésekről nem mástól értesültek, mint Zöld Lindától és Zöld Vandától. A két manólány megszimatolta a bajt, ezért illantak el oly hirtelen a lányok zsebéből. Odaát a csapot nem bírták elzárni, de gyorsan toboroztak más manókat, és Klári néni segítségére siettek. Amíg a néni vödörrel és felmosóronggyal igyekezett az árvíznek véget vetni, addig a többtucatnyi apró zöldmanó kislapáttal, kislavórral, pohárral, bögrével merte a vizet, kinek mi akadt éppen a kezébe Zöld Országban, amikor meghallották a hívó szót. Az edényekbe gyűjtött vizet nem pazarolták el azzal, hogy a lefolyóba öntötték, hanem szépen kihordták a kertbe, és a távolabb lévő növények, különösen a kert végében álló gyümölcsfák tövét öntözték vele.

Klári néni látta, hogy a víz gyorsan apad, gyorsabban, mint ahogyan ő egyedül kimeri és felmossa, de a látottakon gondolkodni nem ért rá. A manók sem találták alkalmasnak a pillanatot, hogy bemutatkozzanak a néninek, esetleg őt is befogadják a Zöldek családjába. Dolguk végeztével láthatatlanul távoztak, épp csak Dalmához és Ágihoz köszöntek be, megnyugtatva őket, hogy a szomszédban helyreállt a rend. Elvégre vasárnap dél felé járt az idő, s még a fáradhatatlan manóknak is jár egy kis pihenés. Ebéd után mindkét házban szorgos készülődés, csomagolás folyt.

Persze, Szekereséknek volt nehezebb dolga, hiszen három gyereknek kellett egy hétre való holmit pakolni, ráadásul valami apró ajándékkal is kedveskedni akartak majdani vendéglátóiknak. A kertben szedett friss gyümölcs nem tűnt jó ötletnek, nyilván egy tanyán bőven akadnak hasonló finomságok. Mást kellett hát kitalálni. Édesapa kiválasztott a kamrából egy üveg finom borocskát, édesanya egy csomag csokoládés kávét, a lányok pedig a csendes pihenő idejét rajzolással töltötték.

Másnap reggel mindenki készen állt az útra. Édesapa ellenőrizte az autóban az olajszintet, a kerekeket, töltött a tartályba egy kevés ablakmosó folyadékot, majd bámulatos ügyességgel elhelyezett minden csomagot, beleértve Imike babakocsiját, utazóágyát és etetőszékét is. Édesanya a pelenkázótáska tartalmát vizsgálta át még egyszer – immár harmadjára –, hiszen egy tanyán aligha tudnak egykönnyen pelenkát és babaápolási kellékeket beszerezni. Imike a bejáratnál letett autós ülésből nézte végig a műveletet, s a pelenka látványa bizonyára eszébe juttatta, hogy ma még nem kakilt. Fejecskéje előbb céklavörösre változott az erőlködéstől, majd széles mosoly terült el az arcán, jelezve, hogy túl van a dolgon. Dalma az öccse mellett állt, és diadalmasan – mintha ő hajtott volna végre valami nagyszerűt – jelentette: „Imike bekakilt!”

Ernő és Flóra összenéztek. „Most te jössz”, mondta édesapa. „Rendben”, sóhajtott édesanya, majd hozzátette, „inkább most, mint útközben”. Amíg odabent zajlott a pelenkacsere, a lányok megkóstolták a vaníliás kekszecskéket, amelyeket Klári néni hatalmas nejlonzacskóban hozott az útra. Édesapa is bekapott egy kekszet, és visszafojtotta a megjegyzést, miszerint nejlon helyett sokkal okosabb lenne papírzacskót vagy többször elmosható dobozt használni a süteménynek. Véletlenül sem akarta megbántani Klári nénit. Már nehezebben türtőztette magát, amikor a néni szatyrából boltban vásárolt palackozott ásványvíz is előkerült. Ráadásul szénsavmentes. Nehezen fért a fejébe, miért költ valaki palackos vízre, és halmozza ezáltal is a műanyag-szemetet, miközben kitűnő a csapból folyó víz is. Végre útnak indulhattak. Klári néni ült be édesapa mellé, a lányok ezúttal is a leghátsó sorba kényszerültek, de cseppet sem bánták, előkerült egy csomag kártya, és rendkívül jól szórakoztak. Imike nyugodt arccal szundikált, édesanya egy könyvet vett a kezébe, amelyet már régóta szeretett volna elolvasni, de a vakáció alatt a szokásosnál is kevesebb ideje jutott magára. Édesapa kihasználta a gyér forgalom előnyeit, és kicsit hosszan rajta felejtette a lábát a gázpedálon. A műszerfalra rögzített GPS csipogni kezdett, jelezte, hogy meghaladták a megengedett sebességet. Klári néni látott már GPS-nek nevezett szerkentyűt, amely az utat mutatja, de hogy a sebességhatárra is figyelmeztet, azon elcsodálkozott. Ugyan honnan tudja az a masina, hol mennyivel szabad menni?

Édesapa nem kívánta részletekkel terhelni a nénit, röviden említette csak a műholdas vezérlést, az adatbázisba való betáplálást. Nem utolsósorban pedig azt, hogy a környezetszennyezés csökkentése érdekében bizonyos útszakaszokon az egyébként megszokott sebességnél lassabban szabad haladni. Alighogy kimondta a környezetszennyezés szót, a távolban gomolygó fekete füstre lettek figyelmesek. Két hatalmas kémény egyikéből fekete, a mellette lévőből pedig sárgásfehér füst szállt a magasba. Ez utóbbit csak közelebbről vették észre. Szekeres Ernő tudott róla, hogy a környéken egy vegyi üzem működik, saját hulladékégetővel, de ilyen közelről most látta először a füstjét. Édesanya is felnézett a könyvből, sőt, a lányok is abbahagyták a kártyázást, és figyelték a két füstoszlopot. „Fú, milyen kormosak lennénk, ha ez ránk szállna”, vélte Ági. „És hogy csípné a szemünket!”, hunyorított Dalma már a puszta gondolatra is.

A füstben édesapa és két lánya nemsokára meglátták a méretes fekete kocka-bogarakat. Szálldostak felfelé a füstben, fújta őket szanaszét a szél, egy idő után ereszkedésnek indultak, beterítették a környező földeket, kerítést, az úttestet. Ági rögtön tudta, mire gondoltak a zöld manólányok a tegnapelőtti rókás estén, amikor a nagy és veszélyes szemétládákat emlegették. Dalma volt, aki nem csupán a szemétládákat látta meg, hanem az ugyancsak termetes méregzsákokat is. Őket a fehér felhők között nehezebb volt észrevenni. A kukacok helyett, amikkel Klári néni találkozott a rovarirtó spray nyomán, itt hatalmas, kitömött fehér zsákra emlékeztető jószágok röpködtek. A kémények szabálytalan ritmusban okádták a füstöt, egyik pillanatban majdhogynem tisztán látszott a felhők közt kéklő ég, a másikban a levegőt szinte ellepték a gonosz élőlények.

A három zöld mocorgott az autóban, de szavak nélkül is tudták mindhárman: ez itt jóval nagyobb probléma annál, mint amikor eldobott cigarettacsikket találnak a tengerparti homokban, vagy hogy a szomszéd néni műanyag palackos vizet hoz az útra. Egy gyárral nem vehetik fel a harcot, legalábbis így, most, magukban biztosan nem. Édesapa örült, hogy a lányok is megállták a varázsige elsuttogása nélkül, felesleges lett volna most a manókat riasztani. Egészen őszintén még saját magának is alig merte bevallani, de a nagy ’zöldségeskedés’ közepette vágyott egy icipici pihenésre legalább a szünidő utolsó hetében. Sóvárogva gondolt arra, hogy a tanyán minden bizonnyal csupa békés élőlény, csend, tiszta levegő és finom ebéd várja őket.

Szekeres Ernő nem csalódott. A tanyán csakugyan csupa békés élőlény, csend, tiszta levegő és finom ebéd várta őket. Első ránézésre legalábbis úgy tűnt. Hogy valóban így volt-e, vagy mégis akadtak nehézségek, gonoszságok a tanyán töltött hét alatt, az a következő fejezetekből kiderül. Megtudjuk továbbá azt is, sikerül-e gyarapítani a zöldek számát, avagy netán még a lányok is elbizonytalanodnak…

Vége a mese első sorozatának.

Az előző, 7. rész itt olvasható.

Gerzsenyi Gabriella | Író, őstermelő, jogász, (ex-)eurokrata. Öt évet dolgozott a Környezetvédelmi Minisztériumban, majd tizenhat évet az EU Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságán. Jelenleg Szigetmonostoron él, egy férjet, két kamasz gyermeket, két kiskutyát, kefírgombát, kovászt és számtalan haszonnövényt nevel, változó sikerrel. Két kötete jelent meg eddig (2021: ‘Brüsszel után szabadon’ és 2023: ‘Három lábbal a földön’), szépprózáit 2021 végétől folyamatosan közlik print és online folyóiratok, antológiák.