Mi a zöld infrastruktúra? Miért fontos? Hogyan lehet fejleszteni?

A zöld infrastruktúra elsődlegesen a természetes területek fenntartását, hasznosítását valamint természetközeli infrastruktúrát jelenti, nem pedig a panelházak zöldre festését vagy épp a villamos pályák műfüvesítését.

Habár tény, hogy mindkettő kétségtelenül kellemesebb látvány a szürke betonnál vagy térkőnél, vagyis javíthat az ember általános közérzetén.

A zöld infrastruktúra tehát messzemenően többet jelent ennél. Mi több, még a felújított terek és parkok térkövei közzé elnagyolt lólépésben betelepített facsemetéknél és a közparkok méhlegelővé avanzsálásánál is érdemes messzebb merészkedni, ha megközelítőleg pontos meghatározást szeretnénk rá adni.

Mit jelent a zöld infrastruktúra?

A zöld infrastruktúra nem újkeletű dolog, jelentősége azonban egyre inkább felértékelődött az elmúlt évtizedek során.

A zöld infrastruktúra ugyanis nem pusztán random módon bezöldített utakat, köztereket és középületeket jelent, hanem, a színéhez méltón, organikus, részben természetes és természetesen működő infrastruktúrát.

A zöld infrastruktúra az Európai Unió meghatározásában

A zöld infrastruktúra az Európai Unió szakértői szerint azon az elven alapul, hogy „a természet és a természetes folyamatok védelmét és javítását […] tudatosan beépítik a területrendezésbe és a területfejlesztésbe”.

Ennek megfelelően a zöldinfrastruktúra-stratégia a földrajzi infrastruktúrát úgy határozza meg, mint „a természetes és természetközeli területek stratégiailag megtervezett hálózatát más környezeti jellemzőkkel, amelyeket úgy terveztek és kezelnek, hogy az ökoszisztéma-szolgáltatások széles skáláját nyújtsák” mind vidéki, mind városi környezetben.

A zöld infrastruktúra ennek megfelelőn a növényekre, a talajra és a természetes rendszerekre támaszkodva kezeli például a városi vízproblémákat, ezzel is támogatva az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességet.

A környezetre gyakorolt emberi hatások tudatosításának köszönhetően egyre nagyobb teret nyer egy, a városok szárazföldi és vízi területeinek regenerálására irányuló nemzetközi mozgalom, amelynek egyes elemei több szinten is beépíthetők egy közösségbe. Ugyanis tömören mondva: hatékony, gazdaságos, valamint növeli az adott közösség biztonságát és életminőségét.

A tervezett zöld (szárazföldi) és kék (vízi) terek hálózata jelentős mértékben javíthatja a környezeti feltételeket, és ezáltal jótékony hatással lehet az emberek általános mentális és fizikai egészségére, életminőségére. Létrehozásuk, működtetésük, fejlesztésük ugyanakkor a zöld gazdaság kialakulását is támogatja, további munkalehetőségeket teremt, és a biológiai diverzitást (sokféleséget) is nagyban növeli.

Mi az a zöld infrastruktúra-hálózat?

A zöldinfrastruktúra-hálózatok az Európai Unió szakbizottsága meghatározása szerint olyan stratégiailag megtervezett természetes és mesterségesen létrehozott zöld struktúrákból állnak, amelyeket úgy terveztek, hogy azok az ökoszisztéma-szolgáltatások széles skáláját legyenek képesek nyújtani.

E szolgáltatások közé tartozik a víz- és levegőtisztítás, a rekreáció valamint az éghajlatváltozás mérséklése és az ahhoz való alkalmazkodás elősegítése, szükségességének megértetése.

Mindez azonban nem valósulhat meg a szürke infrastruktúra átalakítása vagy, ha úgy tetszik, átszínezése és a kék infrastruktúra integrálása nélkül. Amennyiben úgy éreznéd, a helyzet már-már kezd egy felnőtt kifestőre hasonlítani, nem jársz messze a valóságtól.

Olvass tovább, és megtudod, hogyan vannak (és lesznek remélhetőleg a közeljövőben) mindannyiunk életére hatással a jövőben tervezett változtatások!

Mi a különbség a szürke és a zöld infrastruktúra között? 

Az EU új, 2030-ig szóló biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégiája tartalmazza a „valóban összefüggő transzeurópai természetvédelmi hálózat kiépítésének” tervét, kiemelt figyelmet szentelve a biológiai sokféleség, sokszínűség megőrzésének, újraépülésének elősegítésének.

Maga „a biodiverzitási stratégia azt hivatott elérni, hogy 2030-ig kontinensünkön a biológiai sokféleség a felépülés szakaszába lépjen.”

Ez a terv ráadásul nagy részben a már meglévő Natura 2000 hálózatra épül; a Natura 2000 területek közötti potenciális összekapcsolhatóság elemzésével, az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtása szempontjából fontos zöld infrastruktúra tájképi elemek felhasználásával.

A zöld infrastruktúra mellett azonban mindehhez szükség lesz arra is, hogy valamit kezdjenek a jelenleg is működő és még mindig igen hangsúlyos, szürke infrastruktúrával. Az ugyanis az összes emberek lakta területen és településen megtalálható és aktívan hatással van az adott környezetre.

A szürke infrastruktúra tárgykörébe ugyanis a közlekedés (vagyis az utak, vasutak), valamint az általános csatorna- és közműellátottság (az elektromos vezetékek, távvezetékek, kőolaj-, földgázvezetékek, továbbá a víz- és szennyvízhálózat) is beletartozik.

A szürke infrastruktúra célja mindezek kialakítása, biztosítása, ma már egyre inkább a zöld infrastruktúra által biztosított természetes, zöld alapú megoldásokkal.

A szürke infrastruktúra a csapadékvizet igyekszik hasznosítani

Ma is sok helyen a szürke infrastruktúrát – vagyis az ereszcsatornákból, csövekből és alagutakból álló rendszereket – használják arra, hogy a csapadékvizet lakóhelyünkről csatornákon át a térségi tisztítóművekbe vagy egyenesen a helyi víztestekbe vezessék.

Azonban ez a szürke infrastruktúra sok területen már igen-igen elöregedett, optimális működése pedig nem vagy csak igen költségesen tartható fenn. Az egyébként nagy mennyiségű csapadékvíz kezelésére szolgáló szürke infrastruktúra összkapacitása még Amerikában is országszerte csökkenő tendenciát mutat. Kiváltása pedig igazi kihívás elé állítja az országokat.

E kihívás megoldására sok közösség ma már kifejezetten zöld infrastruktúra-rendszereket telepít, ezzel növelve a csapadékvíz-kezelési kapacitását. A zöld infrastruktúra-rendszerek által ugyanakkor enyhül a közösségek kiszolgáltatottsága, továbbá nem csak környezeti, de társadalmi és gazdasági előnyökhöz is juthatnak.

Létezik kék infrastruktúra is

Létezik, bár kevésbé kerül szem elé a téma. Pedig a városi szintű tervezői eszközök ma már többféle környezetbarát kialakítási lehetőséggel is kecsegtetnek, legyen szó akár szürke, akár zöld, akár kék infrastruktúráról.

A szürke infrastruktúrához hasonló vízérzékeny tervezés mutatkozik meg a kék infrastruktúra alapjaiban is. Azonban amíg a zöld infrastruktúra a természetes valamint a stratégiailag megtervezett és kialakított zöld területekre összpontosít, addig a kék infrastruktúra a hasonló jellegű, vízi ökoszisztémákra.

A városi zöld infrastruktúra valamint a szürke infrastruktúra (vagyis a csapadékvíz elvezetés, vízhálózat és szennyvízelvezetés) tervezése így kiterjed a növénnyel borított és nedves vegetációs csatornák mint élőhelyként funkcionáló, tervezett vízi ökoszisztémák kialakítására, a városok vízi területeinek regenerálására is és fordítva.

Egy természetszerű meder és egy gyepes partfal amellett, hogy hozzájárul a természetszerű területek és zöldfelületek arányának javításához, jelentős ökológiai értékkel is bírhat, növelve az érintett terület biodiverzitását.

Miért van szükség a zöld infrastruktúrára? Milyen problémákat hivatott megoldani? 

Azt, hogy a zöld infrastruktúrára egyre nagyobb mértékben van szükség, pozitív velejárói is megerősítik: a környezeti feltételek javulnak, és ezáltal javul az emberek egészsége és életminősége. A zöld infrastruktúra emellett támogatja a zöld gazdaságot, munkalehetőségeket teremt és növeli a biológiai sokféleséget.

A zöld infrastruktúra munkahelyteremtő jellege sem elhanyagolható; az emberek egy része általa közvetlenül jut munkához (például a zöld területek tervezése, építése és karbantartása során), de megtervezése, kiépítése, gondozása és működtetése közvetve is számos munkalehetőséggel kecsegtet.

A zöld infrastruktúra része a lakott környezetre hulló csapadékvíz kezelése is

Ezen az ábrán igencsak szemléletesen látni, miért is szükséges cselekedni: habár 10%-kal kisebb a párolgás (30% a 40%-kal szemben), a csapadékvíz legnagyobb része a felszíni vizekbe jut (55% lefolyás a 10%-kal szemben), jellemzően folyókba, patakokba, tavakba.

Eközben a talajvíz alig gyarapszik (5% mély beszivárgás a 25%-kal szemben), ez pedig, a talajvíz folyamatos megcsapolásával súlyosbítva a városok süllyedését okozza, ami sokszor katasztrofális helyzetet idéz elő.

Ilyen például a házak megsüllyedése, süllyedésből eredő megrongálódása, lakhatatlanná válása vagy például a felszín alatti csatornahálózat és közlekedési hálózat károsodása. A megoldás a zöld infrastruktúra fejlesztése és kiterjesztése volna – ám amikor jó gyakorlatokat keresünk, hamar kiderül, hogy a világ túlsó felén nem ugyanazt értik zöld infrastruktúrán, mint Európában általában.

Amerikában a zöld infrastruktúra más, mint az óceán innenső felén

Mondjuk nem újdonság, hogy ők valahol nagyon eltévedtek az élet dzsungelében. Akik szerint ugyanis az ananászos pizzának anélkül is van értelme, hogy véletlen kettőt lapoznánk a szakácskönyvben, és a mogyorókrém akkor jó, ha sós, azoktól egyéb „furcsaság” is kitelik.

Jelen értelmezésbeli eltérésnek az oka lehet persze az is, hogy egyszerűen a green-t gray-nek olvasták, de tény, hogy Amerikában a zöld infrastruktúra kifejezés fedi azt, amit mi itt Európában szürkének nevezünk; a közművek, csatornák vizének és a csapadékvíznek lakott területen belüli kezelését.

Ám ennek ellenére ezen a téren egészen kiváló megoldások születtek például New York városában. A Budapest Fővárosi Önkormányzat gondozásában megjelenő Zöldinfrastruktúra füzetek harmadik száma is a csapadékvíz lakott területen belüli kezelésének témájával foglalkozik.

Akit részletekbe menően is érdekel, miként oldható meg konkrétan urbánus környezetben a csapadékvíz hasznosítása, olvassa el ezt a 90 oldalas szaktanulmányt.

Szivárgómedencék, esőkertek és zöldtetők

New York Cityben a zöld infrastruktúra természetes rendszereket használ (vagy éppen utánoz le) a csapadékvíz-elvezetés kezeléséhez: úgy szabályozza a csapadékvizet, hogy azt nem hulladékként kezeli, hanem felhasználható erőforrásként használja.

Az infrastruktúra egyes elemei azonban csak lazán kapcsolódnak egymáshoz – ha egyáltalán kapcsolódnak – így nem igazán beszélhetünk város-léptékű hálózatról. Területük tulajdonképpen a pár négyzetméterestől a társasházi lapos tetőket lefedő léptékig terjed.

Legjellemzőbb elemek ennek megfelelően az:

• esőkertek,
• szivárgómedencék,
• csapadékvízi zöld utcák,
• kéktetők,
• zöldtetők,
• áteresztő burkolatok,
• felszín alatti visszatartó rendszerek,
• esőtartályok és ciszternák.

Esőkertek, szivárgómedencék és csapadékvízi zöld utcák

Az esőkert egy járdán lévő, beültetett funkcionális zöld terület, amelyet a csapadékvíz összegyűjtésére és kezelésére terveztek. A mélyedését mesterséges talajréteg tölti ki, amely elősegíti a csapadékvíz leszivárgását a természetes, mélyebb talajrétegbe.

A szivárgómedencéket úgy tervezték, hogy az esővizet olyan felület alatt tárolják, amely egészen leutánozza a környezetét, mint például a füvet vagy az aszfaltot. Funkciójában hasonló az esőkertekhez.

A csapadékvízi zöld utcák olyanok, mint az esőkertek. Ezek is beültetett területek, amelyeket úgy terveztek, hogy összegyűjtsék és kezeljék az utcákról és járdákról lefolyó csapadékvizet. A csapadékvízi zöld utcákat azonban jellemzően az úttestre építik, és léptékben nagyobbak, mint az esőkertek.

Kék- és zöldtetők és áteresztő burkolatok

A zöldtető kétféle lehet: intenzív, vastagabb talajjal, amely sokféle növényt támogat, vagy extenzív, amelyet általában csak egy könnyű talajréteg és minimális növényzet borít. A zöldtető New York városában jellemzően egy felső növényi rétegből áll, amely egy vízelvezető réteg tetejére terített, mesterséges talajban nő.

Az extenzív zöldtetők különösképpen ott használhatók, ahol kevés időt és pénzt tudnak fordítani a fenntartásra – és nem is akarják rekreációs célra hasznosítani.

A kéktetőket ezzel szemben növényzet nélkül tervezik, és elsődlegesen a csapadékvíz visszatartására szolgálnak. A tető lefolyónyílásainál lévő zsilipek az ideiglenes elraktározást (víztározást) és a csapadékvíz fokozatos elvezetését biztosítják.

A kéktetők kialakításának az az előnye a zöldtetőkkel szemben, hogy növényzet híján azzal a karbantartásán kívül nem nagyon kell törődni, illetve a termőföld réteg extra tömege sem nehezedik a födémre.

Hátránya azonban igen jelentős, növényzet híján ugyanis nem szabályozza érdemi mértékben a hőmérsékletet, valamint a szén-dioxidot sem képes megkötni, továbbá nem alkalmazható sem rekreációs célra sem hasznos méhlegelőként.

Az áteresztő burkolatok hazánkban is közismertek – amikor egy udvari beállónál földdel feltöltött, „lyukacsos” kövezetet használnak, vagy, ha a járókövek között szándékosan nagyobb réseket hagynak, akkor ott áteresztő burkolatokról beszélünk.

A vízáteresztő burkolatok közé azonban olyan anyagok és technikák is tartoznak, mint például a pórusbeton, a porózus vagy többsejtű járdák, kövezetek. Ezek a burkolatok lehetővé teszik, hogy rajtuk átszivárogva a víz felszívódjon a talajba.

Az áteresztő burkolatokat a hagyományos vízzáró beton vagy aszfalt helyett használják, viszont azoknál jellemzően gyengébb ellenálló képességgel bírnak, illetve a rájuk ereszthető terhelés is kisebb, így alkalmazási lehetőségük viszonylag korlátozott.

Felszín alatti visszatartó rendszerek, esőtartályok és ciszternák

A felszín alatti visszatartó rendszereket általában vastag kavicságyazattal tervezik, hogy addig tárolja a vizet, amíg az be nem tud szivárogni a talajba. Ezek a rendszerek nyitott aljúak, és tartalmazhatnak perforált csöveket valamint csapadékvíz kamrákat is, ami által tovább növelhető a rendszer visszatartási kapacitása.

A hazánkban is széles körben elterjedt esőtartályok és ciszternák olyan vízzáró tartályok, amelyeket kifejezetten a tetőkről és más vízhatlan felületekről származó csapadékvíz felfogására és tárolására terveztek. A ciszternák többnyire sokkal nagyobbak, mint az esőtartályok, és akár a föld alatt, a talaj szintjén vagy egy magaslaton is elhelyezhetőek.

Milyen lépésekben, hogyan valósulhat meg a zöld infrastruktúra?

A zöld infrastruktúra már most is jelen van a legtöbb magyar településen – így a kérdés sokkal inkább az, hogy milyen mértékben kellene jelen lennie, illetve mi volna az elérendő optimális álom-mérték.

Abban a szakértők is egyetértenek régóta, hogy kisléptékű, valamint számos elkülönülő, szporadikusan megvalósított zöld infrastruktúra helyett nagyobb hálózatok kialakítására volna szükség.

Az EU 2014-ben alapozta meg a kontinentális hálózatot

A „Spatial analysis of green infrastructure in Europe” című tanulmány 2014-ben jelent meg. A magyarul leginkább „A zöld infrastruktúra térbeli elemzése Európában” címre fordítható tanulmány célja az volt, hogy egy általánosan megvalósítható módszertant javasoljon. Olyat, amelyet a különböző szervezetek egyedi, saját igényeiknek megfelelő léptékekben használhatnak fel a zöld infrastruktúra elemeinek azonosítása során.

Az eredmények azt mutatják, hogy az EU 27 tagállamának 27%-a a „megőrzés” zöldinfrastruktúra-hálózat részét képezheti. Ezek közül is a legnagyobb hozzájárulás az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtására leginkább képes területekről származik. A „megőrzés” terület ugyanis magában foglalja a „kulcsfontosságú” szolgáltatási területeket és az erdőhöz kötődő nagytestű emlősök legfontosabb élőhelyeit.

Emellett viszont ki kell emelni, hogy az EU területének 56%-a nem minősül egyetlen zöld infrastruktúra-hálózat részének sem, míg a területének 17%-a „helyreállítás” jelzőt kapott, így megfelelhet zöld infrastruktúra-hálózati elemnek.

Tegyük azért hozzá, hogy ez a felmérés még a Brexit előtt keletkezett, és önmagában sajnos nem adott választ arra sem, hogy konkrétan milyen lépésekre is volna szükség a területi „funkciók” végrehajtásához.

Hazánkban a Zöld Infrastruktúra és Klímavédelmi Operatív Program (ZIKOP) egy korábbi (KEHOP) program folytatásaként célul tűzte ki a 2021-2027-es ciklusban az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés valamint a globális kihívások helyi kezelésének pályázati úton történő finanszírozását.

A program gerincét a környezet- és természetvédelem képezi, ugyanakkor jelentős eleme a vízgazdálkodás és a körforgásos gazdasági rendszerek, a fenntarthatóság valamint a zöld infrastruktúra fejlesztése, épp úgy, mint a katasztrófakockázat csökkentése.

Egyelőre azonban még mindig nem fogjuk tudni „megpendíteni” az ökoszisztéma-szolgáltatások széles skáláját, hiszen ez a hazai program is egyes fogyasztókban és kis, helyi energiaközösségekben gondolkodik. A zöld infrastruktúra nagyobb léptékű, regionálisan is összefüggő, mi több, határokon átívelő hálózatainak kialakítására tehát még várnunk kell.

Kiemelt kép forrása: ec.europa.eu

Bartha Katalin | Mind humán, mind reál terepen otthonosan mozgó, a gyermeki lélek és a természet szépsége iránt egyformán rajongó, egykori gyógytestnevelő pedagógus. Jelenleg szabadúszó szöveg-, tartalom- és tárcaíró, költő.