Tartalom
A túlhalászat az egyik legkárosabb dolog, amit természetes vizeinkkel, tengereinkkel, óceánjainkkal tehetünk. Mit jelent ez pontosan, és mit tehetünk ellene?
Mit jelent a túlhalászat?
A túlhalászat a szó szoros értelmében az ipari mértékű halászatot jelenti, mely során a halak halászata gyorsabban történik, mint ahogyan bizonyos halfajok szaporodnak, így nem tudják pótolni a kifogott hal mennyiségét. Érdekesség, de a túlhalászat nem a XXI. század „vívmánya”, már az 1800-as évektől kezdve meg lehetett figyelni ezt a tendenciát, melyre a legszembetűnőbb példa a bálnapopuláció bálnazsír miatti majdnem teljes kiirtása volt.
A túlhalászat mint modern jelenség azonban csak az 1950-es években jelent meg, ezekben az időkben terjedtek el a nagy halászhajók, melyek szépen lassan kiszorították a helyi, tengerparti halászfalvak kisebb hajóit. Szintén ekkor az emberiség lélekszáma nagyon megugrott, és a halak elérhető árú fehérjeforrásnak számítottak, így halfogyasztás is dinamikus növekedésnek indult.
A túlhalászat típusai
Sokan nem is gondolnak bele, de nem csak egy fajta túlhalászat van. A szakirodalom három különféle túlhalászat típust különböztet meg egymástól. Ez azért nagyon fontos, mert mindegyik máshogy káros a természetre, így a kezelése is eltérő technikákat kíván meg:
- Az ökoszisztéma túlhalászat: akkor beszélünk erről a típusról, amikor egy ragadozó faj populációja a túlhalászat miatt drasztikusan csökken, ami lehetővé teszi, hogy a tápláléklánc alsóbb szegmenseiben lévő kisebb fajok elszaporodjanak. Ezt a jelenséget többek között a tonhal túlhalászatánál lehet megfigyelni. A túlnépesedett kishal-állomány felfalja az összes tápanyagot, ami további populációpusztuláshoz vezet.
- A toborzásos túlhalászat: ez akkor következik be, amikor a populáció olyan szintre kerül, ahol már nincsen elegendő ivarértett, kifejlett hal az utódnemzéshez, mivel ivarérettség előtt kihalásszák ezeket az egyedeket.
- A növekedési túlhalászat: olyankor fordul elő, amikor a halakat az átlagosnál kisebb méretben halásszák le, mint az a méret, ami a maximális hozamot elérné. Emiatt a hozam sokkal kisebb lesz, és sokkal több fiatal halat kell kifogni, mint ha teljesen kifejlett egyedeket halásznának.
Milyen káros hatásai vannak a túlhalászatnak?
- Megzavarja a tengeri élővilág egyensúlyát: a felborult tengeri ökoszisztéma csak nagyon lassan tud helyreállni, amely sok faj kipusztulását eredményezheti.
- A tengerfenék, a korallzátony pusztulásához vezet: az úgynevezett tengerfenéki vonóhálós halászat gyakorlatilag végigszántja a tengerfeneket. Ez a módszer elpusztít minden olyan életet, ami a háló útjába kerül.
- Szennyezi a vizeket: a túlhalászat nagy mértékben szennyezi a vizeket, hiszen a hajók által kibocsájtott melléktermékek, különféle vegyszerek és műanyagszármazékok kötnek ki a vizekben.
- Veszélyeztetetté tesz sok állatfajt: a túlhalászat számos olyan halfajt sodort a kihalás szélére, amely az emberek számára fontos fehérjeforrásnak számítanak. Ilyen például a tonhal, a makréla vagy a szardínia.
- Nagy felesleget termel: az évi több ezer tonna kifogott halnak csupán kis hányadát fogyasztjuk el. Jelentős részük a boltok polcairól egyenesen a megsemmisítőbe kerül, vagyis ezeket az állatokat fölöslegesen öltük meg.
- Nem válogat: az ipari halászat nagy hátránya, hogy nagyon sokszor a hálókba olyan állatok is belekerülnek, amik már így is veszélyeztetettnek számítanak, mint például az egyes teknősfajták.
- Megváltoztatja a halak génállományát: számos kutatás alátámasztotta, hogy a túlhalászat jelentősen befolyásolja az adott halpopuláció DNS-ét. A kutatók megfigyelték, hogy a nagyobb testű halak állományának csökkenése azt eredményezi, hogy a területen a halak kisebbek maradnak, ez által kevésbé lesznek termékenyek. Ez a változás már két-három generáció alatt végbemegy.
- Társadalmi aggályokat vet fel: nagyon sok halásztársaság, főleg a fejlődő világban kizsákmányolja, és modern kori rabszolgaságba kényszeríti a munkásait. Hasonlóan a ruhaiparban dolgozókhoz, a halászok is napi egy-két dollárt dolgoznak.
- Ördögi kört teremt: a túlhalászat okozta árubőséghez hozzászokott fogyasztói réteg megköveteli, hogy mindig ugyanakkora mennyiségben és minőségben álljanak rendelkezésre a különböző tengeri termékek. Még ha nem is fogyaszt belőle, az esetleges mennyiségcsökkenés a piac iránti bizalmat veszélyezteti.
- Megváltoztatja a halakról alkotott képet: az emberek a halakra eddig sem tekintett érző lényekként, amiben a túlhalászat is nagy szerepet játszik, melynek köszönhetően mára a halak csupán árucikkek.
Hogyan érinti a túlhalászat a mindennapi életet? Miért kell foglalkozni ezzel neked is?
Sokan nem sok jelentőséget tulajdonítanak a túlhalászatnak, főleg akkor, ha tengerparttal nem rendelkező országból származik az ember. A probléma olyan messzinek tűnik, hogy egyesek bele sem gondolnak abba, hogy milyen hatásai vannak a túlhalászatnak a mindennapi életre nézve is.
Pedig a túlhalászat mindenkit érint, akkor is, ha csak kevés halat fogyasztasz. Ahogy a hajók szennyezik a környezetet, és a vizeinkbe vegyszerek, nehézfémek, mikroműanyagok kerülnek, ez felgyülemlik az élővilág, többek között a halak szervezetében is. A szennyezett halak elfogyasztása pedig káros hatással van az emberi szervezetre is. Ezek az anyagok hosszú hónapok, vagy akár évek alatt halmozódnak fel az emberi testben olyan mértékig, amikor azok már akár visszafordíthatatlan egészségkárosodást okozhatnak.
Már most lehet látni a túlhalászatnak az egyes halfajták populációjára gyakorolt hatását. Az egyre ritkuló állomány az árak növekedéséhez fog a jövőben vezetni, tehát az egykor megfizethető, és olcsó fehérjeforrást a jövőben csak kevesek fogják tudni megengedni maguknak. Az így kialakult keresletcsökkenés tömeges elbocsájtásokhoz vezethet, ez hatalmas társadalmi katasztrófát idézhet elő, ami sokszor a tömeges migráció felé mutat.
Hogyan kezelhetjük a túlhalászatot?
Mint mindent ezt a problémakört, is először az egyén szintjén kell megközelíteni. Lehet, hogy úgy érzed, hogy túl kicsi vagy, és az egyéni döntéseid nem fognak egy többmilliárd dolláros iparágat befolyásolni, de az egyéni vásárlási szokásoknak igenis nagy jelentősége van.
Már azzal is sokat tudsz tenni, ha csak helyben fogott halakat fogyasztasz, pl kerülöd a népszerű „balatoni” hekket, ami tengeri hal. Ha pedig ragaszkodsz a tengeri halakhoz, akkor csak olyan gyártó termékeit válaszd, amely etikusan jár el: nem használja a vonóhorgos technikát, betartja a halakra vonatkozó méret- és súlykorlátozást, valamint a munkásainak is megfelelő fizetést és munkakörülményt biztosít.
Bár ez sem tökéletes információ, de keresd a MSC-védjegyet a tengeri halak csomagolásán! Szintén keresd a csomagoláson a halászeszközt. Ha azt látod, hogy ez „horgok és horogsorok”, akkor ez inkább fenntartható halászat, mint a már említett tengerfenéki vonóhálós halászat.
Egyes élelmiszer kiskereskedelmi láncok saját márkás termékeiken feltüntetnek egy termékazonosítót, amit a szintén a csomagoláson feltüntetett erre a célra létrehozott weboldalukon (például itt)lehet beírni, ahol részletes információkat adnak a halászatról.Megtudhatjuk, melyik tengeren, milyen módszerrel, mikor halászták ki az adott termék előállításhoz felhasznált halat, és érdekességként még a halászhajó nevét is megtudhatjuk.
Szintén sokat tehetsz, ha küzdesz az élelmiszerpazarlás ellen: csak azt vedd meg, amit valóban meg is fogsz enni!
A túlhalászat elleni fellépés először egy alulról induló társadalmi mozgalom volt, aminek a hangja egészen a legfelsőbb államigazgatási és nemzetközi szintekig elért. Az EU 1970 óta szabályozza a halászatot, melynek része a túlhalászat korlátozása, megszüntetése. A célt még nem sikerült elérni.
Az ENSZ már évek óta zászlajára tűzte a fenntartható halászat eszméjét, illetve bizonyos kvóták bevezetésére kötelezte a tagországokat.
Ennek ellenére számos jogsértés tapasztalható még mind a mai napig is, amelyek sokszor szolgának egyes államközi viták illetve nemzetközi jogi perek alapjául. Figyeld a híreket, és kerüld te is az olyan termékeket, amik jogsértő módon hozzájárulnak a túlhalászathoz!
Gyakran Ismételt Kérdések
A túlhalászat a szó szoros értelmében azt az ipari méreteket öltött halászatot jelenti, mely során a halak halászata gyorsabban történik, mint, ahogyan bizonyos halfajok szaporodnak, így nem tudják pótolni a kifogott hal mennyiségét.
Már az 1800-as évektől kezdve egyre nagyobb ütemben halászott az emberiség, ami korábban kis híján a bálnák kipusztulásához vezetett. A modern túlhalászat az 1950-es években kezdődött, amikor elterjedtek a nagyobb, több halat elpusztító halászhajók.
Megzavarja a tengeri élővilág egyensúlyát, a tengerfenék, a korallzátony pusztulásához vezet, szennyezi a vizeket, veszélyeztetetté tesz sok állatot, miközben valójában nagy felesleget termel.
Nagy Tímea – birge – | A kis- és középvállalkozások marketing szövegírója, lelkes környezetvédő, igazi természetrajongó. “A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket.”
Vélemény, hozzászólás?