A látványtól édesanya ingerült lett. Kipattant az autóból, és a megtépázott kukászsákot kezdte odébbrugdosni. Közben fennhangon méltatlankodott: „Nem igaz, hogy nem tudja rendesen bekötni a zsák száját! Biztosan kinyílt, kiszóródott a szemét, így meg nem vitték el a kukások.” A többiek megvárták, míg édesapa behajt, csak azután szálltak ki az autóból. Így már csak a mondat legvégét hallották. Dalma lelkesen rikkantott: „Én szívesen lennék kukás! Tök jó lehet a teherautó hátsó lépcsőjén utazni!” Ági fintorogva jegyezte meg: „Aha, és szagolni a bűzt órákon keresztül.” Édesapa, ahogy egy igazi zöldhöz illik, kiegészítette: „Esetleg dolgozhatsz a szelektív hulladékot szállító autón. A papír és a műanyag nem áraszt bűzt.” Dalma a gondolattól fellelkesülve szökdécselt kisöccse nyomába, aki a szomszéd zsákjából kiszabadult joghurtos fóliákat és kávéskapszulákat kezdte tanulmányozni.
Közben a szülők és Ági hozzáfogtak a csomagok kiszedéséhez. Édesanya még mindig dohogott, és a férjét igyekezett cselekvésre buzdítani: „Ernő, át kellene menned Klári nénihez, és elmagyarázni neki, miért fontos bekötni a kukászsákot. Esetleg meg is mutathatod. Sőt, gyakoroljátok együtt, amíg azt nem látod, hogy már tökéletesen megy neki. Erre talán még képes, és…” folytatta volna gúnyos hangon, de a férje, tőle szokatlan türelmetlenséggel, a szavába vágott. „Flórám, nem a zsák bekötésén múlik. Klári néni egyszerűen nem gyűjti szelektíven a szemetet. Látod, most is mi mindent rakott a zsákba, amiben csak papírnak és műanyagnak lenne helye. Nem csoda, hogy így nem viszik el. Meg aztán, ha élelmiszer-maradék is van benne, annak az errefelé kószáló rókák igencsak örülnek.” „Rókák?”, kapta fel a fejét Ági, elengedve a kezében tartott strandlabdát. „Hol kószálnak rókák?”
Édesapa is letette a vállán lógó sporttáskát, megállt a lányával szemben, és ujjaival a gyerek meztelen nyakát, vállát cirógatva mondókázni kezdett: „Ciróka, maróka, itt szalad a róka!” Ám Ági nem értékelte a játékot és félrehúzódott. „Jaj, édesap, ez Imikének való. Válaszolj rendesen: hol járnak rókák?” Zöld Ernő belátta, hogy nem ütheti el tréfával a dolgot, bár kicsit tartott Ági reakciójától. „Tudod, nincs nagyon messze ide az erdő, és a rókák éjjel vadászni indulnak. Nem tudom, mikor történt, de felfedezték, hogy a házak elé kirakott szemétben ennivalót találnak. Így aztán elkényelmesedtek, és rászoktak, hogy élő állatok üldözése helyett megegyék a maradékot, amit az emberek kidobnak.”
Ági csillogó szemmel, kérlelőn nézett édesapára: „És ma éjjel is jönni fognak a rókák? Megnézhetjük őket? Légyszi, édesapaaaa!!!” Bekövetkezett, amitől Ernő tartott: alvás helyett rókalessel tölthetik az éjszakát. Kelletlenül válaszolt: „Hát, nem is tudom. Közel nem mehetünk hozzá, az kockázatos. Akár még veszett is lehet a róka. Vagy egyszerűen nekünk támadhat. Legfeljebb az ablakból nézhetnénk, onnan meg nem sokat fogunk látni a sötét utcán. Szóval szerintem legjobb lenne, ha aludnánk”, tette hozzá bizakodva. Csakhogy a felcsigázott kislányt már nem lehetett lerázni. „De hiszen épp idevilágít az utcai lámpa! Emlékszel, amikor a múltkor kiesett a zsebedből a házkulcs, azt is a lámpafénynél találtuk meg.” Ezzel a beszélgetést lezártnak tekintette, és futott a testvérei felé, elújságolni a hírt.
„Dalma, képzeld, éjjel az ablakból megleshetjük a rókákat, akik az utcánkban szoktak járni. Édesapa megengedte. Szerintem tegyünk majd ki valami ennivalót a járdára csalinak”, hadarta izgatottan. A húga azonban mutatóujját a szája elé téve jelezte, hogy maradjon csendben. Ági azonnal elhallgatott, követte a testvére tekintetét, és lassan, nagyon lassan eltátotta a száját. Dalma és Imike egy tojástartó kartondobozt bámultak. A doboz tetején csúf kis lények futkostak, egytől egyig koromfeketén, egytől egyig riadtan. Manófélék voltak, ez rögtön kiderült a csúcsos sapkájukból, de az arcuk ronda volt, mint a földben megrohadt krumpli, és piros szemük gonoszan villogott. Legkülönösebb a testük formája volt: szabályos, szögletes kockáknak, hasáboknak látszottak, mintha apró dobozok lennének.
Imike unta el legelőbb a tétlen szemlélődést. Kezébe kapta a tojástartót, és jó erősen megrázta. A kis dobozmanók szerteszéjjel repültek, röptükben kapálóztak, s amelyik földet ért, az szaladt hanyatt-homlok, ki tudja, merre. Édesanya az emeleti ablakból kiabált le: „Volnátok szívesek befejezni a szemétben turkálást, és feljönni végre? Elég eseménydús napunk volt, úgyhogy fogmosás, zuhanyozás, és irány az ágy!” diktálta ellentmondást nem tűrő hangon, és elmasírozott az ablaktól. Egy pillanat múlva visszatért, és valamivel szelídebben szólt le a férjének: „Ernő, felhoznád Imikét? Nincs már erőm visszamenni.”
A nyüzsgésre felbukkant a szomszéd ajtóban egy meglehetősen pufók néni. Valószínűtlenül vastag lába kidudorodott a papucsból, amibe beleszuszakolta, kerek arca zsírosan fénylett. „Jó estét! Hazaértek? Sütöttem darázsfészket, gondoltam, hátha kérnek belőle”, és egy alufóliával letakart tepsit nyújtott édesapa felé. Ernő a darázs szóra összerándult, de nyomban rájött, hogy itt a süteményről van szó. „Ó, jó estét Klári néni, ez aztán a kedves meglepetés! Nagyon köszönjük! Más vacsoránk úgysem lenne, kicsit hosszúra nyúlt a napunk.” A két kislány közrefogta és karjánál fogva a levegőben lóbálta a kacagó Imikét. Kiabálva újságolták a szomszéd néninek az éjszakára kilátásba helyezett rókanéző kalandot. A néni erre, mintha csak most kapna észbe, szégyenlősen nézett szét a szeméttengertől elárasztott járdán. „Jaj, hát megint erre járt az a fránya? Pedig bekötöm szorosan a zsák száját. Sőt, a múltkor két zsákba csomagoltam, azon is lyukat kapart. Már nem tudok mit kitalálni.”
Édesapa nem akart most beszélgetésbe bocsátkozni. Mialatt három gyerekét a bejárat felé terelgette, kedvesen visszaszólt a szomszédasszonynak. „Mi lenne, ha átjönne holnap délután egy kávéra, Klári néni? Elbeszélgethetnénk egy kicsit a hulladékgyűjtésről. Szívesen megosztom szerény tapasztalatomat róka-ügyben is.” A néni elindult, hogy lapátot és seprűt hozzon odabentről a járda rendbetételére. A két ház között lévő japánbirs felett szólt vissza Ernőnek. „Köszönöm, kedves. Örömmel. Viszontlátásra!” Amint Klári néni eltűnt az ajtaja mögött, és a viháncoló gyerekeket is sikerült végre betuszkolnia az előszobába, Ernő gyorsan visszalépett a járdára. Felkapott a szeméthalomból két nagyobb méretű csontot, és gondosan elhelyezte a saját házuk előtti lámpaoszlop tövében. Közben mosolygott, és magában motyogott: „Ciróka, maróka, gyere csak, te róka…”
Mondani sem kell, édesanya értetlenül fogadta, hogy két nagyobbik gyermekének és a férjének még „van valami programjuk” a nappaliban, de végül a fáradtság és az Imike körüli teendők miatt nem ellenkezett tovább. Elvégre másnap vasárnap van. Akit a kistestvér nem ébreszt fel, az nyugodtan alhat tovább. A kistestvér pedig legfőképpen csak édesanyát szokta felébreszteni, hiszen jól tudja, hogy tőle kapja a finom meleg tejet. Flóra csupán azt a feltételt szabta, hogy a lányok már megmosakodva, pizsamában legyenek fenn, s ha netán valamelyikük elaludna a „program” során, azt édesapa fektesse az ágyába.
Így történt, hogy a Páfrány utca 5-ös számú házának ablakában kisvártatva megjelent három fej, a fejek alatt pedig hat, pizsamába bújtatott váll. Az utcán sétáló, ha felnéz, láthatta volna, hogy várakozón, csaknem lélegzet-visszafojtva kémlelik a járdát. Mintha három vadász lesne prédára. Például rókára. Az utcán sétáló, ha nem pusztán felnéz, hanem hosszabban vizsgálódik, azt is láthatta volna, hogy a három emberi fej között csúcsos levélkék is kandikálnak kifelé. A színük talán zöld, ámbár a pózna tetejéről világító lámpa fényénél ezt nem lehet biztosan tudni…
Az előző, 4. rész itt olvasható.
A következő, 6. rész pedig itt olvasható.
Gerzsenyi Gabriella | Pályakezdő író, őstermelő, jogász, (ex-)eurokrata. Öt évet dolgozott a Környezetvédelmi Minisztériumban, majd tizenhat évet az EU Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságán. Jelenleg Szigetmonostoron él, egy férjet, két kamasz gyermeket, két kiskutyát, kefírgombát, kovászt és számtalan haszonnövényt nevel, változó sikerrel. Két kötete jelent meg eddig (2021: ‘Brüsszel után szabadon’ és 2023: ‘Három lábbal a földön’), szépprózáit 2021 végétől folyamatosan közlik print és online folyóiratok, antológiák.
Vélemény, hozzászólás?