Egy kutatócsapat ügyes trükkel próbálja megállítani az északi-sarki jégolvadást

Az északi-sarki tengeri jég olvadása az egyik legveszélyesebb indikátora a globális felmelegedésnek. A folyamat egy kritikus, öngerjesztő kört indít el: ahogy a fehér jégfelület eltűnik, a helyén maradó sötét óceán egyre több hőt nyel el, ami tovább gyorsítja a bolygó felmelegedését. Mivel a hagyományos kibocsátáscsökkentési stratégiák hatása csak évtizedek múlva érvényesülne, brit kutatók egy csoportja radikális lépésre szánta el magát: közvetlen fizikai beavatkozással, szivattyúk segítségével próbálják megvastagítani a sarki jégtakarót. Ez a vitatott, de egyre inkább elkerülhetetlennek tűnő mérnöki klímamódosítás (közismertebb nevén geoengineering) lehet az emberiség utolsó kísérlete arra, hogy időt nyerjen a klímakatasztrófa ellen.

A brit Real Ice nevű startup mérnökei által kidolgozott módszer lényege, hogy lyukakat fúrnak a vékony téli tengeri jégbe, majd nagyteljesítményű szivattyúkkal tengervizet locsolnak a felszínre. A sarki -30-40 Celsius közötti hideg levegő hatására ez a víz azonnal megfagy, így a jégtakaró felülről lefelé vastagszik, és nagyobb eséllyel éli túl a nyári olvadási szezont.

A projekt mögött álló szakemberek tisztában vannak a módszer lokalizált jellegével. Andrea Ceccolini, a Real Ice társalapítója így nyilatkozott a Guardian tudósítójának a kísérletek alapvető motivációjáról:

Nem az a célunk, hogy megváltoztassuk a globális klímát, hanem az, hogy időt nyerjünk az emberiségnek. Ha elveszítjük az északi-sarki tengeri jeget, elveszítjük a bolygó egyik legfontosabb hűtőrendszerét. Amit mi teszünk, az egy lokális, sürgősségi elsősegélynyújtás a jégnek.

Mikor hozhat valódi áttörést a mérnöki klímamódosítás a jégolvadásban?

Bár a kisméretű és laboratóriumi tesztek egyértelműen sikeresek voltak, a tudományos közösséget leginkább az foglalkoztatja, hogy a technológia képes-e bolygó szintű védelmet nyújtani. Ahhoz ugyanis, hogy a módszer mérhető változást hozzon, szivattyúk tízezreit kellene az Arktisz jégmezeire telepíteni.

Dr. Shaun Fitzgerald, a Cambridge-i Egyetem Klímajavító Központjának (Centre for Climate Repair) igazgatója a skálázhatóság és a biztonság egyensúlyára mutatott rá:

A laboratóriumi és a kisméretű terepgyakorlatok igazolták, hogy a koncepció fizikailag működik. A valódi kérdés az, hogy képesek vagyunk-e ezt olyan ipari méretekre emelni, ami már mérhető pozitív hatást gyakorol a sarkkör teljes területére, anélkül, hogy károsítanánk a helyi ökoszisztémát.

Ökológiai és etikai aggályok: valódi megoldás vagy veszélyes elterelés a geoengineering?

Mint minden radikális éghajlat-manipulációs kísérlet, a mérnöki klímamódosítás is komoly ellenállást vált ki a környezetvédelmi jogászok és az ökológusok körében. Sokan attól tartanak, hogy a felszínre pumpált sós víz megváltoztatja a jég belső szerkezetét, míg mások a sérülékeny sarkvidéki ökoszisztéma és a jég alatti mikroorganizmusok fényviszonyainak felborulása miatt aggódnak.

A technológia etikai kockázataira Lili Fuhr, a Center for International Environmental Law (Nemzetközi Környezetvédelmi Jogi Központ) munkatársa világított rá élesen:

„A tengeri jég mesterséges újrafagyasztása egy veszélyes elterelő hadművelet. Azt a hamis illúziót kelti, hogy technológiai trükkökkel megoldhatjuk a klímaválságot, miközben a valódi megoldást – a fosszilis tüzelőanyagok azonnali és radikális kivezetését – elodázzuk.”

Hol vannak a mérnöki klímamódosítás határai?

A tengeri jég mesterséges megvastagítása technikailag működőképes koncepció, ám a kutatók elismerik, hogy ez nem helyettesítheti a globális dekarbonizációt. A mérnöki klímamódosítás sarki alkalmazása jelenleg nem a jégolvadás problémájának gyökerét kezeli, csupán a tüneteket enyhíti – ám a klímaválság jelenlegi fázisában már minden egyes megmentett négyzetméternyi jégtakaró létfontosságú időt jelenthet a bolygónak.