Antarktisz: földrajza, szerepe a globális éghajlati rendszerben

Az Antarktisz a Föld legdélebbi kontinense, amely mintegy 14 millió négyzetkilométernyi, javarészt jéggel borított szárazföldet foglal magában. Habár látszólag élhetetlenül fagyos világ, az Antarktisz mégis egyedülálló és változatos élővilággal bír.

Többek között emiatt is a tudományos kutatás és a nemzetközi együttműködés szimbóluma. Az Antarktisz ugyanakkor döntő szerepet játszik a globális éghajlati rendszerben is, mivel jelentősen befolyásolja az óceánok keringését, a légköri keringést és a szénciklust.

Ami nem túl jó hír, ha azt vesszük, hogy az Antarktisz épp úgy, mint minden más a Földön, ki van téve a globális felmelegedés hatásainak.

Hol van az Antarktisz?

Az Antarktisz a déli féltekén, pontosabban a Déli-sarkvidéken helyezkedik el. Körülveszi a Déli-óceán, amely a déli szélesség 60°-ától az Antarktisz partvidékéig terjed. Az ún. Antarktiszi kör a déli szélesség 66°33′-nél helyezkedik el, és egyben kijelöli a sarki éjszaka és a sarki nappal északi határát.

Az Antarktisz nem összetévesztendő a Déli-sarkkal, ami azon belül, egy magas jégfennsíkon található, mintegy 2800 méterrel a tengerszint felett. Az éves átlaghőmérséklet itt -49 °C, az átlagos éves csapadékmennyiség viszont alig 166 mm. Akár jégsivatagnak is tekinthető emiatt.

Az Antarktisznak nincsenek hivatalos politikai határai, de hét ország igényei alapján jelenleg szektorokra van felosztva, amelyeken

• Argentína,
• Ausztrália,
• Chile,
• az Egyesült Királyság,
• Franciaország,
• Norvégia és
• Új-Zéland osztozik.

Igen, Norvégia is, jól olvastad. Az egyik legészakabbra fekvő európai ország egészen szép nagy szektort kapott a legdélibb kontinensen. Erről kicsit később írunk, miként történhetett így.

Az Antarktisz térképei inkább csak találgatások

Az Antarktiszt méretéből, alakjából és távoli fekvéséből adódóan nehéz pontosan feltérképezni. Az Antarktiszt megjelenítő legtöbb térkép sarki vetületet használ, amely a kontinenst egy kör alakú területként ábrázolja, középpontjában a Déli-sarkkal.

A poláris vetületek azonban torzítják a szárazföld és az óceán távolságait és területeit, különösen a térkép szélei közelében. Az egyik alternatíva ennek kiküszöbölésére a megszakított vetület használata, amely az Antarktiszt szegmensek sorozataként mutatja, és amely így képes megőrizni a kontinens valódi alakját és méretét.

Egy másik lehetőség a terület feltérképezésére a műholdképek használata, amelyek az Antarktisz tényleges megjelenését mutatják az űrből.

Mikor fedezték fel az Antarktiszt?

Egy déli kontinens létezését már az ókori görög filozófusok, például Arisztotelész és Ptolemaiosz is feltételezték, akik úgy vélték, hogy a Földet délen egy nagy szárazföldnek kell kiegyensúlyoznia.

Az Antarktisz első megerősített észlelése azonban csak 1820-ban történt meg, amikor három (egy orosz, egy brit és egy amerikai) expedíció egymástól függetlenül jelentette, hogy látta az Antarktiszi-félszigetet.

Az első antarktiszi partraszállás azonban csak 1895-ben történt meg hivatalosan és egy norvég bálnavadász, Carl Anton Larsen nevéhez fűződik. Norvégia persze azonnal magának követelte az új, addig ismeretlen területet, a szokásjog szerint.

Verseny a Déli-sarkig és azon túl

Az Antarktisz felfedezésének híre egyfajta versenyt indított el a felfedezők között, hogy ki képes elérni a Déli-sarkot, a Föld felszínének legdélebbi pontját.

A Déli-sark szimbolikus jelentőségű hely, mivel az emberi kitartás és felfedezés végső kihívását jelenti, ugyanakkor egyúttal tudományos szempontból is értékes helyszín, hiszen kedvez a különböző csillagászati és légköri megfigyelések számára.

Az első kísérletet a Déli-sark elérésére a Robert Falcon Scott vezette brit expedíció tette 1901-1904-ben, de a rossz időjárási és egészségügyi körülmények miatt a déli szélesség 82°-ig jutott.

A második kísérletet az Ernest Shackleton vezette brit expedíció tette 1907-1909-ben, de az élelem- és üzemanyaghiány miatt szintén vissza kellett fordulnia alig 180 km-re a pólustól.

A harmadik kísérletet a Roald Amundsen vezette norvég expedíció tette 1910-1912-ben, amelynek 1911. december 14-én sikerült elérnie a Déli-sarkot, sílécek és szánhúzó kutyák segítségével. Norvégia immáron újabb érvet hozhatott fel az Antarktisz birtoklására.

A negyedik kísérletet egy másik brit expedíció tette, amelyet Scott vezetett szintén 1910-1913-ban, és amely 1912. január 17-én érte el a Déli-sarkot, de csak az Amundsen által kitűzött norvég zászlót találta. Scott és négy társa a pólusról való visszaúton haltak meg kimerültség, éhezés és kitettség miatt.

A Déli-sarkra vezető versenyt olyan további expedíciók követték, amelyek az Antarktisz különböző régióit kutatták, mint például a Shackleton vezette Imperial Transz-antarktiszi Expedíció (1914-1917), amely a Weddell-tengertől a Ross-tengerig próbálta átszelni a kontinenst, de az Endurance nevű hajójuk elvesztése miatt a jégtakaró miatt kudarcot vallott.

Az expedíció legendás túlélés-történetté vált, mivel Shackletonnak és embereinek sikerült elérniük az Elefánt-szigetet, majd egy kis csónakkal elhajóztak a Dél-Georgia-szigetre, végül innen mentették ki őket.

A John Schjelderup Giæver vezette norvég-brit-svéd antarktiszi expedíció (1949-1952) volt az első nemzetközi és multidiszciplináris tudományos expedíció az Antarktiszon, nekik sikerült elsőként bázist létesíteni a Maudheim-szigeten – megint a norvégok elsőztek.

Őket követve a Vivian Fuchs és Edmund Hillary vezette Nemzetközösségi Transz-antarktiszi Expedíciónak (1955-1958) sikerült elsőként átkelni az Antarktiszi szárazföldön a Vahsel-öböltől a Déli-sarkon keresztül a Scott-bázisig.

Mit kell tudni az Antarktisz földrajzáról?

Az Antarktisz a Föld legmagasabb, legszárazabb, leghidegebb, legszelesebb és legelszigeteltebb kontinense. Átlagos tengerszint feletti magassága körülbelül 2300 méter, legmagasabb pontja pedig a 4892 méter magas Vinson-hegy.

Az Antarktisz mintegy 98%-át jég borítja, amelynek átlagos vastagsága 1,6 kilométer, és amely a világ édesvízkészletének kb. 90%-át tartalmazza. Az Antarktisz éghajlata ugyanakkor rendkívül hideg, a valaha mért legalacsonyabb hőmérséklet -89,2 °C volt 1983-ban a Vosztok állomáson. A szél sebessége pedig akár a 320 km/h-t is elérheti, ami átláthatatlan hóviharokat és masszív hótorlaszokat okoz.

Alrégiók és szigetek

Az Antarktisz két fő régióra osztható: Kelet- és Nyugat-Antarktiszra, amelyeket a Transzantarktiszi-hegység választ el egymástól. A Kelet-Antarktiszi régió nagyobb és régebbi, nagyrészt stabil prekambriumi pajzsból áll. A Nyugat-Antarktisz ezzel szemben kisebb és jóval fiatalabb, főként vulkanikus szigetekből és instabil jégtakaróból áll.

Mindkét régiónak több kisebb alrégiója van, mint például az Antarktiszi-félsziget, a Ross-tenger, a Weddell-tenger vagy épp a Wilkes-föld. Számos part menti szigete közül jónéhány vulkanikus eredetű, mint a Deception-sziget és a Déli-Sandwich-szigetek, valamint jéggel borított, mint az Alexander-sziget és a Berkner-sziget.

Mit kell tudni az Antarktisz élővilágáról?

Az Antarktisz élővilága figyelemre méltó alkalmazkodási képességeket fejlesztett ki, hogy túlélje a kontinens zord körülményeit. A pingvinek például vastag tollakkal és zsírréteggel rendelkeznek, hogy melegen tartsák magukat, és összebújnak, hogy megőrizzék a hőt.

A fókáknak zsírpárnájuk és szőrzetük van, hogy szigeteljék magukat, és képesek mélyre merülni valamint képesek hosszú ideig visszatartani a lélegzetüket, hogy halakra vadásszanak.

A növények és gombák alacsony növésűek és lassú növekedésűek, hogy megbirkózzanak a hideggel és a napfény hiányával.

Az Antarktisz élővilága nagyon sérülékeny, ugyanakkor kifejezetten változatos is: több mint 200 halfaj, 40 madárfaj, 15 emlősfaj, valamint több ezer gerinctelen állat-, növény- és gombafaj található itt egy nagy, viszonylag harmonikusan működő ökoszisztémát alkotva. Legalábbis egyelőre.

Az Antarktisz élővilágát érő fenyegetések és a déli sarkvidék védelme

Az Antarktisz élővilágát ugyan számos természetvédelmi intézkedés védi (például az Antarktiszi Szerződés, az Antarktisz tengeri élővilágának védelméről szóló egyezmény, az Antarktiszi Szerződés környezetvédelemről szóló jegyzőkönyve és a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság) ennek ellenére folyamatosan ki van téve a klímaváltozás, a túlhalászás, a szennyezés, az invazív fajok és az emberi zavarás negatív hatásainak.

Az éghajlatváltozás a jég olvadását, a tengerszint emelkedését és az óceáni áramlatok eltolódását okozza, ami számos állat táplálékellátását befolyásolja kedvezőtlenül, vagy épp élőhelyének megváltozását okozza.

A túlhalászás kimeríti a krillállományt, amely számos ragadozó fő táplálékforrása, a szennyezés pedig élhetetlenné teszi a vizet, valamint toxinokat és kórokozókat juttat a korábban érintetlennek, érinthetetlennek hitt ökoszisztémába.

Mindemellett a megjelenő invazív fajok versenyezve az őshonos fajokkal felboríthatják és megváltoztatják a táplálékhálózat egyensúlyát, az emberi zavaró tényezők pedig hatással lehetnek egyes állatok szaporodási és táplálkozási viselkedésére, ami akár az egyedszámok csökkenését is okozhatja.

Milyen kutatások zajlanak az Antarktiszon?

Az Antarktisz a tudományos kutatás természetes laboratóriuma. Legalábbis ekként tekintünk rá, mert egyedülálló lehetőségeket kínál a geológia, a gleccserkutatás, a biológia, a csillagászat, a meteorológia és még sok más terület számára a természeti világ tanulmányozására.

Az Antarktisz a globális környezeti változások – például az éghajlatváltozás, az ózonréteg csökkenése és a tengerszint emelkedése – megfigyelésének és megértésének kulcsfontosságú helyszíne is. Így 29 ország összesen több mint 70 tudományos kutatóállomása található itt.

A fő kutatóállomások az Antarktiszon

Az antarktiszi kutatóállomások közül néhány állandó, míg mások szezonális vagy ideiglenes jellegűek. Lássuk most az öt legjelentősebb kutatóállomást!

1. Amundsen-Scott Déli-sarki kutatóállomás melyet 1956-ban hoztak létre csillagászati, asztrofizikai, légköri, gleccserkutatási és geofizikai kutatások végzésére.
2. A Ross-szigeten 1955-ben alapított McMurdo kutatóállomás, amely a legnagyobb amerikai bázis, a Ross-szigeten, és amely főleg logisztikai központként valamint biológiai, geológiai, oceanográfiai és egyéb kutatások segítésére szolgál.
3. A Halley kutatóállomást az Egyesült Királyság alapította 1956-ban a Brunt jégtakarón, nevéhez fűződig az ózonlyuk 1985-ös felfedezése és továbbra is főként a légköri változásokat, az űridőjárást kutatja.
4. A 2005-ben létrehozott közös francia-olasz állomás a Concordia amely a C kupolánál található és amely ezzel a Föld egyik leghidegebb és legelszigeteltebb helye. Itt többek között csillagászati, orvosi és pszichológiai kutatásokat végeznek.
5. A Neumayer Station III. az Ekström jégtakarón található német állomás, amelyet 2009-ben hoztak létre a korábbi Neumayer-állomások kiváltására és összetett meteorológiai, geofizikai, kémiai valamint biológiai kutatások elvégzésére.

Számos nemzetközi kutatási program és együttműködés is működik az Antarktiszon

Az Antarktiszon zajló főbb hosszabb-rövidebb időtartamú tudományos programok közé tartozik

• A Nemzetközi Geofizikai Év (1957-1958), amely az Antarktisz nemzetközi együttműködésének és kutatásának kezdetét jelentette.
• Az Antarktisz Szerződések Rendszere (1959-től) is egyfajta együttműködési rendszer, amely az Antarktisz békés használatának és kezelésének jogi kereteit és elveit határozza meg.
• Az Antarktiszkutatási Tudományos Bizottság, amely 1958 óta koordinálja és segíti az Antarktiszon folytatott tudományos tevékenységeket és együttműködéseket.
• Az 1958-ban alakult Antarktiszkutatási Tudományos Bizottság (SCAR) egy kormányközi szervezet, amely az Antarktiszon és a Déli-óceánon végzett tudományos kutatásokat koordinálja és támogatja.
• Az Antarktiszi Szerződések Rendszere (ATS) egy, az Antarktisz irányítását és kezelését szabályozó, 1959-ben létrehozott megállapodások összessége, ami magába foglalja a környezet védelmét, valamint a békés és kooperatív tudományos tevékenységek előmozdítását.
• A Nemzetközi Sarki Évad (IPY) 2007-2008-ig egy közel 50 ezer embert megmozgató nagyszabású tudományos kampány volt az Északi-sarkvidéken és az Antarktiszon, amely több mint 200 projektet és 60 ország 50 000 kutatóját vonta be, és amely ez idő alatt a sarkvidékekre és azok globális kapcsolataira összpontosított.

Antarktiszi felfedezések

Az Antarktisz számos olyan tudományos felfedezés forrása volt, amelyek hozzájárultak a világ és az univerzum megismeréséhez és megértéséhez.

Ilyen volt például az antarktiszi meteoritok felfedezése 1969-ben, ami értékes nyomokat szolgáltatott a Naprendszer és a bolygók eredetéről, illetőleg a dinoszauruszok és más ősi lények megkövesedett maradványainak megtalálása, ami segített fényt deríteni a kontinens múltbeli éghajlatára.

A legjelentősebbeknek (legalábbis környezetvédelmi szempontból) azonban az Antarktisz feletti ózonlyuk 1985-ös felfedezését tekinthetjük, amely rávilágított a fluorozott-klórozott szénhidrogének (CFC-k) légköri ózonrétegre gyakorolt káros hatásaira, valamint a szubglaciális tavak 1996-os felfedezését, ugyanis ez nyitott meg új lehetőségeket az élet szélsőséges körülmények közötti létezésének kutatásához.

Milyen egyezmények biztosítják az Antarktisz érintetlenségét?

Az Antarktisz egy sok szempontból egyedülálló kontinens – nincs állandó emberi lakossága, nem szuverén állam, és még csak őslakosai sincsenek. Az Antarktisz érintetlenségét ezért egy sor nemzetközi megállapodás szabályozza, amelyek célja a természeti környezet megőrzése, a békés és együttműködő tudományos tevékenységek előmozdítása, valamint az erőforrások felhasználásának szabályozása.

Az Antarktiszi Szerződés az Antarktisz irányításának és kezelésének fő jogi kerete

Az Antarktisz Szerződést (Antarctic Treaty) 1959-ben írta alá 12 olyan ország, amelynek tudományos érdekeltségei és igényei voltak az Antarktiszra. Az 1961-ben hatályba lépett szerződéshez azóta további 41 ország csatlakozott. Az Antarktiszi Szerződés többek között olyan kulcsfontosságú alapelveket fogalmaz meg, mint:

1. Az Antarktiszt kizárólag békés célokra szabad használni, és tilos a területén mindenféle katonai tevékenység.
2. Az Antarktisz a tudományos kutatás szabadságának zónája, ami annyit jelent, hogy szabad a tudományos megfigyelések és eredmények cseréje és azok hozzáférhetővé tétele is.
3. A felek együttműködnek és konzultálnak a közös érdekű kérdésekben, és minden vitát békés eszközökkel rendeznek.

Az Antarktiszi Szerződésnek kiegészítő jegyzőkönyvei már olyan konkrétabb kérdésekkel foglalkoznak, mint

• a környezetvédelemről szóló jegyzőkönyv (1991), amely az Antarktiszt a békének és a tudománynak szentelt természeti rezervátumként jelöli ki, és szabályokat állapít meg a környezetvédelemre, valamint a növény- és állatvilág megőrzésére vonatkozóan,
• vagy például az Antarktisz tengeri élővilágának védelméről szóló egyezmény (1980), amely bizottságot hozott létre a Déli-óceán tengeri erőforrásainak megóvására és az ökoszisztéma védelmének biztosítására.

Az Antarktiszi és Déli-óceáni Koalíció (ASOC) több mint 100 nem kormányzati szervezet (NGO) hálózata

Az ASOC 1978-ban alakult és az antarktiszi környezet védelméért és az Antarktiszi Szerződés rendszerének előmozdításáért száll síkra az Antarktiszi Szerződés konzultatív ülésein (ATCM), ahol a felek megvitatják és döntést hoznak az Antarktiszhoz kapcsolódó kérdésekben.

Kiemelt cél az antarktiszi ásványkincsek kiaknázásának megakadályozása, az őshonos biológiai sokféleség védelme, valamint a tengeri védett területek (MPA-k) létrehozásának támogatása a Déli-óceánon.

Ugyancsak fontosnak tartja a turizmus, a halászat és a tudományos kutatás Antarktiszra gyakorolt hatásainak figyelemmel kísérését és csökkentését, valamint az Antarktisz és a Déli-óceán fontosságára és kihívásaira való figyelemfelkeltés és a nyilvánosság oktatása.

Milyen hatással van az Antarktiszra a globális felmelegedés?

A globális felmelegedés a Föld felszíne és légköre átlaghőmérsékletének emelkedése, amelyet az üvegházhatást okozó gázok (pl. szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid) nagymértékű légkörbe jutása következtében fellépő üvegházhatás okoz.

A globális felmelegedés az Antarktisz környezetére és ökoszisztémájára is hat; megváltoztatja a kontinenst és az óceánt alakító fizikai és biológiai folyamatokat, amelynek hatása globális szinten is érezhető.

A globális felmelegedés hatása az antarktiszi jégtakaróra és gleccserekre.

Az antarktiszi jégtakaró és a gleccserek érzékenyek a hőmérséklet, a csapadék és a széljárás változásaira – ezek ugyanis együttesen befolyásolják a jégtömeg ciklikus felhalmozódása és csökkenése közötti egyensúlyt.

Ugyan a globális felmelegedés az Antarktisz különböző régióira eltérő hatással van (egyes területeken felmelegedés, míg máshol lehűlés tapasztalható), az általános tendencia az, hogy az Antarktisz jégtömege folyamatosan csökken, különösen a Nyugat-Antarktiszi régióban és az Antarktiszi-félszigeten, ahol a jégtakaró közvetlenül érintkezik a melegedő óceánnal.

A globális felmelegedés közvetlen hatásai:

Felszíni olvadás

A levegő hőmérsékletének emelkedése a jégtakaró és a gleccserek felszínének olvadását okozza, olvadékvizes tavakat és patakokat képezve. Ez csökkenti a jég albedóját (fényvisszaverő képességét), növelve a napsugárzás elnyelését és felgyorsítva az olvadási folyamatot.

A felszíni olvadás gyengítheti a jég szerkezetét repedéseket és hasadékokat hozva létre, amelyek végül a jégtakaró összeomlásához vezethetnek.

Alapi olvadás

Az óceán hőmérsékletének emelkedése a jégtakaró és a gleccserek aljzatának olvadását is okozza, különösen ott, ahol az a tengerszint alá esik. Ez csökkentheti a jég alátámasztó hatását, és fokozza a jéghegyek mozgását. Az alapi olvadás szubglaciális tavakat és csatornákat hoz létre, amelyek elősegítik a jég mozgását és destabilizálják a jégtakarót.

A jégtakaró összeomlása

A jégtáblák a jégtakaró és a gleccserek úszó nyúlványai, amelyek az Antarktisz partjait szegélyezik és természetes gátként működnek, lassítva a belföldi jég áramlását. Ezek a jégtáblák azonban nagyon sebezhetőek, a felszíni és az alapi olvadás, valamint a szél és a hullámok ereje is károsíthatja. Amikor a jégtáblák elvékonyodnak, megrepednek és széttörnek, az az egész jégtábla összeomlását okozhatja. A jégtakaró összeomlása növeli a mögötte lévő jégtakaró és gleccserek lefolyásának gyorsulását, hozzájárulva a tengerszint emelkedéséhez.

A globális felmelegedés hatása az antarktiszi élővilágra és biológiai sokféleségre

Az antarktiszi élővilág és biológiai sokféleség alkalmazkodott a kontinens és az óceán szélsőséges és változó körülményeihez. Függnek az élőhely, a táplálék- és vízkészletek elérhetőségétől és minőségétől, valamint a fajok közötti kölcsönhatásoktól és versengéstől.

A globális felmelegedés azonban ma már ismerten közvetlen hatással van az antarktiszi élővilágra és biológiai sokféleségre, megváltoztatva a túlélésüket, táplálkozásukat és szaporodásukat befolyásoló környezeti tényezőket.

Az antarktiszi ökoszisztémára gyakorolt negatív hatások közül hármat érdemes kiemelni, és a laikusok által talán a leginkább érthető a tengeri jég kiterjedésének és időtartamának változása.

A tengeri jég, amely télen a Déli-óceánt borítja, nyáron elolvad

Ez fontos élőhely és táplálékforrás számos antarktiszi faj, például pingvinek, fókák, bálnák és krillek számára, ugyanakkor hatással van a globális óceáni keringésre és az óceáni tápanyagkörforgásra is.

A globális felmelegedés azonban csökkentette a tengeri jég kiterjedését és időtartamát az Antarktisz egyes régióiban (például az Antarktiszi-félszigeten és a Bellingshausen-tengeren).

Az óceán hőmérsékletének és savasságának megváltozása hatással van a tengeri élőlények anyagcsere- valamint élettani folyamataira

Alapvetően az óceán hőmérsékletét és savasságát a légkör és az óceán közötti hő- és szén-dioxid-csere befolyásolja, a globális felmelegedés azonban megnövelte az óceán hőmérsékletét és savasságát a Déli-óceánban, hatására a tengervíz ugyanis több hőt és szén-dioxidot vesz fel.

Mindezek következtében sajnos az őshonos antarktiszi fajoknak meg kell birkózniuk a hő- és a savas stresszel, vagy kihalnak.

A szárazföldi növényzet és a talaj a szárazföldi ökoszisztémát fenntartó szárazföldi felszín élő és nem élő összetevőit az éghajlat és a biotikus tényezők, például a csapadék, a hőmérséklet, a szél, a napfény, a mikrobák és az állatok befolyásolják.

A globális felmelegedés hatására azonban ott, ahol a jégmentes területek kiterjedtek, a növények növekedése fokozódott. Ez a változás jelentős hatással van a szárazföldi ökoszisztéma összetételére, szerkezetére és működésére, mivel a jégmentes területeken új, invazív fajok telepedhetnek meg és hatolhatnak be az antarktiszi élőhelyekre, alapjaiban változtathatva meg a tápanyagkörforgást.

Milyen globális hatásai lehetnek az Antarktiszon végbemenő változásoknak?

Az Antarktiszon végbemenő változások, mint például a jégtömeg csökkenése, a tengeri jég csökkenése, valamint az élővilág és a biológiai sokféleség megváltozása globális szinten is érezhető kedvezőtlen változásokkal járhatnak.

A globális éghajlat és időjárás a légkör és az óceán hőmérsékletének, csapadékának, széljárásának és légnyomásának mintázatát jelenti. Ezt a Föld teljes rendszerének különböző összetevői, például a szárazföld, a jég, a víz és a bioszféra közötti kölcsönhatások és visszacsatolások befolyásolják.

Az Antarktiszon bekövetkező változások globális szinten módosítják a Föld energia- és vízháztartását, valamint a légköri és óceáni cirkuláció dinamikáját és változékonyságát, vagyis az éghajlatot és az időjárást.

Az Antarktisz változásai hatással lehetnek a globális hőmérséklet változására, a légkör és az óceánok közötti hőcserére, valamint a trópusokról a sarkok felé irányuló hőtranszportra, megváltoztatva a globális hőmérsékleti gradienst és a hő eloszlását a Földön.

Szintúgy hatással vannak a globális csapadék eloszlására, ugyanis az antarktiszi tengeri jég csökkenése növeli az óceánfelszíni víz párolgását, valamint a légkörben lévő vízgőz mennyiségét, ami hatással van a globális hidrológiai ciklusra és a csapadékképződési mintákra.

Az olvadó jégtömeg hatással van a tengervíz sótartalmára és sűrűségére, valamint a mélyvizek kialakulására és süllyedésére is, ami befolyásolja a globális termohalin cirkulációt és a nedvesség eloszlását a Földön.

A globális szélrendszerre is hatással bír, a jégtömeg csökkenése ugyanis megváltoztatja a sarki és a középső szélességi régiók közötti nyomás- és hőmérséklet-különbséget. Ez hatással van a globális légköri cirkulációra és a szélmintákra, befolyásolja a sarki örvény és az antarktiszi cirkumpoláris áramlat erősségét és helyzetét is, módosítva a globális sugáráramlatot és a viharpályákat.

Az Antarktiszon bekövetkező változások ugyanakkor hatással vannak a globális part menti és tengeri közösségekre is

Az oka az, hogy befolyásolják a tengerszintet, az óceánok kémiai összetételét, savasságát, valamint a tengeri biodiverzitást és termelékenységet.

Az óceánok savasodása megváltoztatja a kémiai egyensúlyt és a karbonát-ionok hozzáférhetőségét a tengervízben, amelyek számos tengeri élőlény, például a korallok, puhatestűek és rákfélék héjának és vázának kialakulásához elengedhetetlenek így közvetlen hatással van a tengeri ökoszisztéma és a táplálékhálózat szerkezetére és működésére.

Az antarktiszi élővilágban és biológiai sokféleségben bekövetkező változások, az óceán hőmérsékletének emelkedése, valamint a jégmentes talaj mértékének növekedése megváltoztatják az antarktiszi fajok eloszlását, területi gyakoriságát, viselkedését és a fajok közötti kölcsönhatásokat, felborítva a teljes antarktiszi ökoszisztéma működését.

Ha pedig ez nem volna elég, az óceán vízszintje a globális felmelegedés következtében (nem csak az olvadó jég miatt, hanem a felmelegedő víz hőtágulásából kifolyólag is) fokozatosan emelkedik.

A tengerszint globális emelkedése már most az egész Földön hatással van a part menti és tengeri közösségekre, mindenfelé parteróziót, villámárvizeket, áradásokat, a sós víz szárazföldi behatolását, élőhely-vesztést, valamint a viharhullámokkal és szélsőséges eseményekkel szembeni fokozott sebezhetőséget okoz.

És mindez még csak a kezdet.

Dr. Rónay P. Tamás | Korábbi egyetemi oktató, szövegíró. Főként humán, illetve természettudományos cikkeket ír. Otthonosan mozog az okostechnológiák és megújuló erőforrások, zöld technológiák világában.