Magyarországon a független és a civil szavak egészen érdekes, rendkívül gyors jelentéstorzuláson mentek keresztül az elmúlt öt évben. Kárhoztathatnánk ezért a politikai kultúra lealjasodását, a közbeszéd eldurvulását, ami nem egyedülállóan hazai jelenség. Ám itt valami sajátosan magyarról van szó, ami a magyar narancs jelenséghez kötődik. Ami bár rossz, de legalábbis abnormális, mégis egy kis büszkeséggel is eltölt minket, mint azt a szállóigévé lett mondás kifejezi: „kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk!”[1]
A magyar narancs (= citrom) jelenség tehát alapvetően egy hazugság, ami felett szemet hunyunk. Nevezhetnénk kegyes hazugságnak is, de abban van valami nemes, pátosz, ami a másik javáért vagy a közjóért felülemelkedik a normál hazugság erkölcstelenségén. Amiről itt szó lesz, azt nevezzük inkább – Móricz Zsigmond nyomán – fillentésnek, amolyan kicsi, megbocsátható hazugságnak. Aki fillent, az betyár, „jófej” kis bűnös, amolyan ügyes megélhetési vállalkozó. Az adóhivatalnak fillenteni pl. a magyar köztudatban nem adócsalás, inkább egyfajta nemzeti minimum, a dörzsöltség szinonimája. Állítólag a török és Habsburg időkből ered ez a hagyomány, amikor nem jó szívvel, nem saját urainknak fizettük kényszeredetten a tizedet, dézsmát, fejadót.
A fillentő hagyományban minden kissé mást jelent, mint amit mondunk, s minden mögött hátsó szándékot, második jelentést vélünk felfedezni. A civil például a latin eredetiben polgárit jelentett, klasszikus íróinknál a debreceni civis az öntudatos és független, konzervatív polgár mintaképe. Később polgárit jelentett abban az értelemben, hogy nem katonai, s nem papi. Aki civilben van, az nincs egyenruhában, legyen az zubbony[2], reverenda vagy tóga. Újabban a civilek szó felvette a társadalmi szervezetek jelentést, aki civil szervezet tagja, az valamilyen társadalmilag hasznos tevékenységet végez, általában önkéntes alapon vagy csekély fizetségért. A közgazdasági tankönyvekben és jogszabályokban is megjelenő felosztás szerint tehát a jogi személyek három nagy szférába tömörülnek: állam, vállalatok, civilek. Utóbbiakat hárombetűs szóval NGO-knak is nevezzük, ami az angol nem kormányzati szerv (non-governmental organization) rövidítése.
Ebben az értelemben a privát vállalat is lehetne NGO, de mivel nem az, a civil státuszhoz ritkábban hozzáteszik az NPO-t is, ami nem nyereségorientáltat jelent (non-profit organization). A rendszerváltás óta virágoznak a civil szervezetek, melyek fontos társadalmi funkciókat töltenek be, ráadásul ott, ahol az állami gondoskodás hiányos vagy nem elég hatékony. Elég az állat- vagy természetvédelmi egyesületekre gondolnunk. Jogi és társadalmi státuszuk sokáig emelkedett, törvényileg megillette őket a közhasznú és kiemelkedően közhasznú besorolás, amely később elsúlytalanodott. A civil mozgalom állami elismerése a nemzetközileg is példaértékű intézményben, a Jövő nemzedékek országgyűlési biztosában (ombudsman) és szervezetében csúcsosodott ki, ám azt ebben a formában a 2011. évi CXI. törvény megszüntette.
A civil szervezetek makulátlan megítélése már a múlté. A magyar ember „nem most jött le a falvédőről”, ő mindig tudni véli a nemes felszín alatt rejlő turpisságot. Sok honfitársunk felfogásában az ENSZ nem a világ jobbításán dolgozik, hanem első lépés egy gonosz világkormány felé. A Magyar Tudományos Akadémia nem a Széchenyi-féle tudós társaság, hanem az igazi tudás elnyomója, mely Habsburg megbízásból próbálja áltudományos eszközökkel alátámasztani a finnugor eredettörténetet. Ebben a fillentő kettős értelmezésben az „endzsiók” a sorosista háttérhatalom képviselői, azaz nem a szervezetek legnemesebbikének, hanem legaljasabbikának képviselői.
Furcsa paradoxon, hogy az a kormányzat hozza létre gőzerővel saját áltudományos és álcivil szervezeteit, amely a legjobban tiltakozik az általa álcivilnek nyilvánított szervezetek befolyása ellen. Érdemes megnézni pl. a legjobban finanszírozott zöldszervezetek listáját, ahol az évtizedek óta aktív és elismert Greenpeace-t, WWF-et, MTVSZ-t, Energia Klubot és Levegő Munkacsoportot jócskán beelőzte a frissen gründolt Kék Bolygó Alapítvány, a Mathias Corvinus Kollégium Klímapolitikai Intézete és a BC4LS Nonprofit Kft.[3]
De érdekes az 1995-ben alapított, független KÖVET Egyesület és a 2020-as alapítású, függetlennek nehezen mondható Zöld Követ Egyesület névazonossága is. Az egyik oldalon tehát közcélok, önkéntesek, független pályázati pénzek és mikroadományok, a másik oldalon kormányideológia, ezeket „tudománnyá” alakító áltudományos intézetek és „társadalmasító” áltársadalmi szervezetek, kvázi állami költségvetési tételként viselkedő finanszírozás, pl. állami vállalatok busás részvénypakettjei, egyszóval állandó makroadományok. És akkor még a sajtóról nem is beszéltünk… A társadalmi szervezeteket leigázó vagy démonizáló gyakorlat Oroszországból ered, ahol 2014 óta a civil szervezeteknek kötelező magukat külföldi ügynökségnek hívni, amiről leginkább a CIA jut eszünkbe. Egy Moszkvában nem túl jól csengő név…
A demokráciát titkon megölő stratégia a világ egyre több országát mérgezi meg. A tények elfojtása, az igazság elrelativizálása, az elnémított narratíva kicserélése a sugalmazottra a legutóbbi évtized kommunikációs technikája, mely együtt jár a közösségi portálok ellenőrizetlen információ özönével és a független sajtó látványos visszaszorulásával. A folyamatot kiválóan leírja Maria Ressa, Így szállj szembe diktátoroddal c. könyvében (2022). A Fülöp-szigeteki újságírónő egy orosz kollégájával 2021-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Hazájában elfogatóparancs van érvénybe ellene, s akár életfogytiglani börtönbüntetésre is számíthat. Szimbolikus, hogy 1935-ben kapta utoljára újságíró ezt az elismerést – ám a német Carl von Ossietzky nem tudta átvenni, mert már egy náci koncentrációs táborban raboskodott. Ressa közel négy évtizedes tapasztalata alapján írja le, miben volt más még a 2000-es évek első évtizedének újságírása is a maihoz képest:
„A közösség segítségével tártunk fel rendkívüli híreket, kulcsfontosságú forrásokat és tippeket kaptunk a követőinktől, a klímaváltozás érdekében sikerült embereket mozgósítanunk, és növeltük a választók tájékozottságát és a választási részvételt. … Míg azelőtt elismeréseket zsebeltünk be az ötleteinkért, hirtelen kormányzati támadások kereszttüzébe kerültünk, pusztán azért, mert folytattuk újságírói munkánkat: kimondtuk az igazságot, és elszámoltattuk a hatalmat.” (Ressa 2022, 15. o.)[4]
A megváltozott világban egyre nehezebb civilnek, függetlennek lenni. De mit is jelent manapság a napi közbeszédben a független? A Magyar Országgyűlésben szinte elhanyagolható, de létezik független képviselő. Helyi szinten a független képviselet sokkal erősebb. Egy hüvelykujj szabály szerint az 5000 fő alatti településeket inkább személyre, a (nagy)városokban inkább pártra szavaznak az emberek. A fogalmak eddig tiszták. Aki párt tagja és képviselője, az a bal felső négy dobozba (1. és 2. oszlop 1. és 2. sora) világosan besorolható. A lila doboz is viszonylag egzakt, egyedül a Mi Hazánk képez belőle kivételt, ha pl. a parlamenti frakciókat nézzük. Ettől eltekintve ellenzékinek nevezhetjük a lila doboz képviselőit. Atipikus még a Kétfarkú Kutya Párt, mely eredetileg csak viccből volt párt, ám végül valóban az lett, s így saját hagyományaiból nehezen tud megújulni. Tipikusan műfajilag valódi civilnek tarthatjuk, ám jogilag a lila dobozba tartozik – ahová pedig többnyire nem szeretne.
De a kivételeket vagy nehezen besorolható pártokat most tegyük félre, írásunk ívét a Valódi civil – Fillentett civil ellentét feszíti ki. Abszolút bizonytalan talajra tévedtünk, ahol szilárd pontok látszólag nincsenek. Pedig lehetnének: egy helyi önkormányzati képviselő lehet párttag vagy nem párttag, neve mellett szerepelhet az utóbbi esetben is pártlogó.
S itt válik el a magát dörzsöltnek tartó ember fejében végleg az objektív valóság és az értékítélet: helyi szinten a Fidesz-támogatta független jelöltek megítélése a Fidesz hívők körében még jobb, mint saját pártjuk jelöltjeié. A fenti ábra logikája szerint csak az ellenzéki civil „fillentett civil”. A szaggatott nyíl a fejekben nem létezik, a vastag fekete annál inkább. Más pártok támogatta civilnek lenni tehát sunyi, alávaló, képmutató dolog, a Fidesz támogatta civilség ellenben bátor, nemes cselekedet. Az ellenzékiek fejében pedig pont fordítva – mondhatná az olvasó. Véleményem szerint nem, az ellenzéki szemében jobb hírű a nem „független fideszes” (jobb felső narancs doboz) a pártkatonáknál (felső középső narancs doboz).
S hogy lennének valódi civilek is, akár igazi társadalmi szervezettel a hátuk mögött, akár egyénileg? Vagy ami még nagyobb naivitásnak hat: hogy lehetne hatalmat gyakorolni a valódi közjó érdekében? A dörzsölt magyar ember nem most jött le a falvédőről. A fillentésben hisz, nem a mesében!
Dr. Tóth Gergely | közgazdász egyetemi tanár, Keszthely civil polgármesterjelöltje
[1] Bacsó Péter (rend.): A tanú. 1969 ill. 1979.
[2] Vonatkozó vicc: (Kisfiú egy ismeretlen férfihoz az 1970-es május 1-i felvonuláson:) – Bácsi, maga rendőr? – Pssszt kisfiam, az vagyok, de titkosrendőr. Vigyázz, nehogy meghallja valaki! – De akkor miért van egyenruhában? – Ja? Azért, mert szabadnapos vagyok!
[3] Pontos számok itt: Martini Noémi, Szabó Yvette (2023): Nem tagadják meg a természetüket. HVG, 2023-02-09. És itt: https://greenfo.hu/hir/az-egesz-zold-civil-szfera-iden-mindossze-40-milliora-palyazhatott/
[4] Maria Ressa (2022): Így szállj szembe a diktátoroddal – Harcban a jövőnkért. !!444!!!, Budapest, ford.: Barta Judit.
Vélemény, hozzászólás?