Tartalom
A humánökológia lényegében annak cáfolata, hogy az ember elkülönülhet a természettől. Habár jó ideig az a felfogás uralkodott, hogy a természet és az emberiség, az emberi civilizáció két külön része a bioszférának, a humánökológia bebizonyította, szerves egységet alkotnak.
A humánökológia ennél azonban jóval több – az egyik olyan tudományterület, ami minden nappal fontosabbá válik, ha az emberi faj túlélése a tét.
Mi az a humánökológia?
Az ökológia kifejezést először a biológusok használták a 19. században az élőlények és környezetük (az ökoszisztéma) közötti kölcsönhatások tanulmányozására. Az ökológia tanulmányozásának sokféle módja létezik. Néhány típus a tájökológia, a populációökológia és a viselkedésökológia.
A humánökológia több tudományágból – állatbiológia, antropológia, geológia, ökológia és szociológia – alakult ki az 1900-as évek elején, amikor a tudósok az embereknek az ember alkotta és természetes környezetre gyakorolt hatását, valamint a környezetnek az emberek társadalmi rendszereire gyakorolt hatását próbálták megérteni.
Röviden megfogalmazva, az emberi és nem emberi természet közötti kölcsönhatások tanulmányozása a különböző kultúrákban. A humánökológiát számos olyan tudományágon keresztül tekintik át, amelyek az ember és környezete kapcsolatát tanulmányozzák – és ez egy olyan terület, amely nagy kiterjedésű és összetett történettel rendelkezik.
Kiknek a nevéhez fűződik a humánökológia születése?
A biológiai ökológusok és a népességtudósok az állatökológusokéhoz hasonló fogalmakat kezdtek használni a népességnövekedés és a környezetpusztítás kérdéseinek kezelésére.
Ez a kutatási irány különösen az 1960-as és 1970-es években vált kiemelkedővé, például Paul Erhlich, Anne Erhlich és John Holdren 1973-as munkájában (Human ecology: problems and solutions, azaz Humánökológia: problémák és megoldások). Szintén az 1970-es években Urie Bronfenbrenner (1979) az emberi fejlődés ökológiai modelljét dolgozta ki az egyének és az őket körülvevő sokféle környezet közötti kölcsönös kapcsolatok megértésére.
Miért fontosabb ma a humánökológia, mint korábban?
Manapság, amikor a klímaváltozás folyamatos ostrom alatt tartja a korábbi életmódunkat, mindennél fontosabbá vált megérteni, pontosan hogyan is hat az emberiség a természetre – és a természet az emberiségre.
Márpedig ez a megértés csak úgy lehetséges, ha elkezdünk összefüggő rendszerben gondolkozni. Az emberi ökológia elmélete egyedülálló abban, hogy az emberre, mint biológiai szervezetre és mint a környezetével kölcsönhatásban lévő társadalmi lényre összpontosít.
Ebben az elméletben a családot olyan energiaátalakító rendszernek tekintik, amely kölcsönösen függ a természetes fizikai-biológiai, az ember által épített és a társadalmi-kulturális környezetétől. A hangsúlyt a kreatív alkalmazkodás, az emberi fejlődés és a környezet fenntarthatóságát szolgáló erőforrások létrehozására, felhasználására és kezelésére helyezik.
Bár az ember az ökoszisztéma része, hasznos az ember és a környezet közötti kölcsönhatásra úgy gondolni, mint az emberi társadalmi rendszer és az ökoszisztéma többi része közötti kölcsönhatásra.
A társadalmi rendszer szerepe
A humánökológia négy aspektusa a következő:
- populáció,
- környezet,
- technológia és
- társadalmi szervezet.
Ezek közül a társadalmi rendszer igényel bővebb magyarázatot: minden, ami az emberekkel, a népességükkel, valamint a viselkedésüket alakító pszichológiával és társadalmi szerveződéssel kapcsolatos. Az antropológusok az ökológiai fogalmakat az emberi csoportok és társadalmak történetének és kultúrájának tanulmányozására használták, hogy megmagyarázzák sikerüket, kudarcukat vagy alkalmazkodásukat.
A társadalmi rendszer a humánökológia központi fogalma, mivel az ökoszisztémákra hatást gyakorló emberi tevékenységeket erősen befolyásolja az a társadalom, amelyben az emberek élnek.
Az egyensúly, az erőforrások mozgása, a fenntartható fejlődés (a jelen szükségleteinek kielégítése anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk képességét saját szükségleteik kielégítésére) és a szervezeti rendszerek alkalmazkodása fogalmait a családok, közösségek, faji kapcsolatok, iskolák, munkahelyek, kormányzati szervek és más társadalmi intézmények tanulmányozására alkalmazták.
Milyen eredmények, felfedezések köthetőek a humánökológiához?
Az egyik legfontosabb felfedezést a humánökológia négy törvényének is nevezik. Dr. Barry Commoner sejtbiológus vált híressé az emberi ökológia négy törvényének leírásával, amelyek a következők:
- Minden összekapcsolódik mindennel.
- Mindennek el kell jutnia valahová.
- A természet tudja a legjobban.
- Nincs ingyen ebéd.
Az első törvény szerint a Föld összes élő szervezete – és abban minden egyed – talán több-kevesebb mértékben, de végül is hatással van/hatással lesz egymásra (dominóhatás), mivel egy ökoszférában élünk.
A második törvény ebből kifolyólag azt mondja, hogy minden, például amit kitermelünk, az új generációs technológiai fejlődésnek köszönhetően, a nekünk tetsző, újabbnál újabb módokon kerül átalakításra. Ugyanakkor ez is végül eljut valahová (pl. a szemetesbe) és továbbra is részt vesz a körforgásban – a legjobb persze az az irány, ami felé az új generáció törekszik, vagyis az újrahasznosítás.
Generációnk technológiai innovációi (és a kapzsiság) sok esetben igen erőteljesen hatnak a környezetünkre és a természet rendszerére, ez a hatás pedig nem mindig pozitív, sőt, gondoljunk csak az éghajlatváltozásra, ami egyre égetőbb problémaként jelentkezik, és amit haladéktalanul kezelni kell.
A „nincs ingyen ebéd” sem véletlenül került a törvény felsorolások közzé. Ez azt hivatott jelezni, hogy ha elakarunk érni valamit (például változást), akkor szenvedélyesen, kitartóan és keményen meg kell azért dolgoznunk – különben nem érünk el érdemi változást. A világunk ugyanis képmutató, mindent a pénz mozgat.
Az indiai erdőirtás problémája
Az indiai erdőirtás problémája egy világos, de nagyon szomorú példája a humánökológia által feltárható emberi tevékenységeknek, amelyek az ökoszisztémán és a társadalmi rendszeren keresztül oda-vissza ható láncolatot hoznak létre – és gyakran katasztrófához vezetnek.
Indiában az emberek évezredek óta vágják le a fák és bokrok ágait, hogy tüzelőanyagot biztosítsanak az ételük elkészítéséhez. Ez nem jelentett problémát mindaddig, amíg nem volt túl sok ember, de a helyzet India népességének radikális növekedésével alapjaiban változott meg.
Ma már nincs elég fa és bokor ahhoz, hogy az emberek számára elegendő tüzelőanyagot biztosítson. Az emberek úgy reagáltak erre az „energiaválságra”, hogy gyermekeik folyamatosan keresnek; mindent, ami elégethető, például gallyakat, növényi maradványokat és tehéntrágyát.
A tüzelőanyag-gyűjtés még értékesebbé teszi a gyerekeket a családjuk számára, így a szülők több gyereket vállalnak. A népesség ebből adódó növekedése nagyobb keresletet eredményez a tüzelőanyag iránt. A főzési tüzelőanyag intenzív gyűjtésének számos súlyos hatása van az ökoszisztémára – ezzel folyamatosan növelve az egyes emberek ökológiai lábnyomát.
A humánökológia és az egészségügy
A humánökológia az emberi tevékenységek következményeit az ökoszisztémán és az emberi társadalmi rendszeren átívelő hatások láncolataként elemzi, ezáltal segíthet megérteni a betegségek okait is. Vegyük például a 20. század eleje óta a „nyugati” iparosodott országokban a halálozási okokban bekövetkezett változásokat.
Az egészségi állapotukban javítandó népesség növekedése olyan méreteket öltött, hogy a 19. századi közegészségügyi doktrínák alkalmazása lehetetlenné vált és idővel érvényét is vesztette.
Mit tartogat a humánökológia számára a jövő?
A humánökológia a létfenntartás megszervezésének meghatározó tényezőivel és annak következményeivel is foglalkozik, vagyis a demográfiai kölcsönhatásokkal. Így nem meglepő, hogy a humánökológia empirikus szakirodalmának nagy része a demográfiai alkalmazásokra összpontosít.
Általánosságban elmondható, hogy kevésbé fenntarthatóak azok az ökoszisztémával szemben támasztott nagyobb igények, amelyek intenzívebb erőforrás-felhasználás formájában jelentkeznek. A humánökológia mindezt nem csak felismerte, de rendszerbe is foglalta.
A környezettudatosság növekedésével a társadalmi rendszerben is változások történtek, olyan előremutató változások, amelyek az ökoszisztémával szembeni (pl. erőforrás-felhasználási) igények intenzitásának csökkentésére irányultak.
Az utóbbi években ilyen jellemző változás, az erőforrásokat pazarló technológiákról az erőforrásokat hatékonyabban felhasználó és a szennyezést csökkentő technológiákra való áttérés, illetőleg az arra való törekvés.
Pontosan ez az egyik legfőbb szerep, amit a jövő a humánökológia számára tartogat: lehetővé tenni, hogy képesek legyünk rendszerben gondolkodni a gyakran összefüggéstelen események kapcsán, így felismerhessük a kölcsönhatásokat, megértsük a folyamatokat, és ebből cselekvési tervet készíthessünk az emberiség és az azzal szorosan összefüggő természet megóvása, fenntartása érdekében.
Dr. Rónay P. Tamás | Korábbi egyetemi oktató, szövegíró. Főként humán, illetve természettudományos cikkeket ír. Otthonosan mozog az okostechnológiák és megújuló erőforrások, zöld technológiák világában.
Vélemény, hozzászólás?