Tartalom
- 1 Milyen előkészítő munkák előzték meg a vízlépcsőrendszer kialakítását?
- 2 Miért érdekes a bős-nagymarosi vízlépcső története?
- 3 Hogyan állapodott meg Magyarország és Csehszlovákia egymással a bős-nagymarosi vízlépcső kapcsán?
- 4 Mikor épült fel a bősi (Gabcikovo)vízlépcső?
- 5 Meddig jutottak el a nagymarosi vízlépcső felépítésével?
- 6 Miért tüntettek a nagymarosi vízlépcső felépítése ellen?
- 7 Milyen hatása volt a Duna elterelésének?
- 8 Milyen okok miatt függesztették fel, majd szakították félbe az építkezést?
- 9 Miért került a hágai Nemzetközi Bíróság elé a bős-nagymarosi vízlépcső ügye?
- 10 Milyen döntést hozott a Nemzetközi Bíróság?
A bős-nagymarosi vízlépcső története, pontosabban az építkezés magyarországi szakaszának megakadályozása, szorosan kapcsolódik a magyar környezet- és természetvédelmi aktivizmus hőskorához. Tudósok és amatőr természetvédők emelték fel a hangjukat a beruházás ellen és végül sikeresen megakadályozták a nagymarosi vízlépcső felépítését. Érdemes azonban a hősies küzdelem narratíváján túl is megismerni a sztori részleteit, építészeti, energetikai és anyagi vonatkozásait.
A cikkben online fellelhető cikkek és források alapján igyekeztünk rekonstruálni a vízlépcső-rendszer építésének előzményeit, az építés menetét, a lényegesebb konfliktusok csomópontjait.
Miért tartották szükségesnek a vízlépcső-rendszer felépítését? Hogyan dolgozott össze Csehszlovákia Magyarországgal a vízlépcső építése során? Kik és miért emelték fel hangjukat, hogy meggátolják az építést? Mi lett a vízlépcső sorsa? Miért kellett Hága elé vinni az ügyet? Milyen ítéletet hozott a Nemzetközi Bíróság? Milyen érvek és ellenérvek hangzottak el (és hangzanak el azóta is) a vízlépcsővel kapcsolatban? Ennek nézünk most utána kicsit alaposabban.
Mi az a bős-nagymarosi vízlépcső?
Már a Horthy-rendszerben (sőt, a Monarchia idején, erről lásd az előzmények bekezdéseit), 1938-ban felvetődött a vízlépcsőrendszer ötlete, aztán a 2. világháború után az 50-es években hozták fel újra a témát. Végül a szocialista országok közös gazdasági szervezete, a KGST 1956-ban hozott határozatot a Pozsonytól a Fekete-tengerig húzódó Duna-szakasz energetikai célú hasznosításáról, hidroelektromos erőmű létrehozásáról.
Az eredeti terv szerint a Dunát Dunakilitinél akarták elterelni mesterségesen egy oldalcsatornába, hogy Bősnél (Gabčikovónál) áram fejlesztésre tudják felhasználni. 1963-ban kezdték kidolgozni Csehszlovákia és Magyarország közreműködésével a programot és 1973-ban sikerült megállapodni. Ekkor már nem csak Dunakiliti elterelésről és a bősi vízerőműről volt szó, hanem egy egészen Pozsonyig húzódó víztározóról és arról, hogy a magyar oldalon Szapnál visszavezetett Dunát Magyarországon is fel kell duzzasztani, illetve Nagymarosnál is építeni kell egy vízlépcsőt, ami szabályozza és visszaduzzasztja a Dunakiliti tározóból kiengedett vizet.
Milyen előkészítő munkák előzték meg a vízlépcsőrendszer kialakítását?
Egy alapos BME-s forrás szerint jóval a Horthy-rendszer előtt megkezdődtek a vízlépcsőre vonatkozó előmunkálatok. Ha időrendbe megyünk, a bős-nagymarosi vízlépcső kialakításának előkészítésén már a 19. században, az Osztrák-Magyar Monarchia fénykorában elkezdtek dolgozni: 1887-1903: Viczián Ede felmérte Magyarország vízerőkészletét, 1911-ben Buss és Schmidthauser Pozsony és Győr között három vízlépcső építését tervezte. 1917-ben Fischer-Reinau „a Duna, mint vízi út és energiaforrás” címmel terveket mutat be. 1917-ben a budapesti Duna Konferencián megalakult a Rajna-Majna-Duna Szövetség. 1935-ben Bornemissza Géza magyar királyi ipari miniszter a parlament elé terjesztette a ”Magyarország energiakészletei” című javaslatokat. 1942-ben Mosonyi Emil megkezdte a nagymarosi (visegrádi) vízlépcsőtervének első konkrét megfogalmazását. 1950-ben Mosonyi Emil az MTA ülésén javaslatot tesz a Csehszlovákiával közös vízlépcsőrendszer terveinek kidolgozására. 1952-ben megszületik a magyar kormányhatározat a nagymarosi vízlépcső beruházásának előkészítéséről.
1958-ban megkezdődik a közös magyar, csehszlovák tervezési munka, 1969-1975 között újabb vizsgálatokra és egyeztetésekre kerül sor, ekkor készítik el a módosított beruházási programot.
Miért érdekes a bős-nagymarosi vízlépcső története?
Több szempontból is izgalmas ez a történet. Az 1973-as olajválság idején Magyarországon és Csehszlovákiában is igyekeztek az olaj helyett más energiahordozó után nézni. Ekkor vették elő újra az 50-es években felvetett ötletet a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatban.
A vízenergia helyzete Magyarországon
A vízenergia felhasználása a hegyvidéi területeken adja magát, nem véletlen, hogy például a mai Szlovákiában vagy Ausztriában egymást érik a vízerőművek. Magyarországon a vízenergia hasznosítás szempontjából kedvezőtlen földrajzi adottságok (kis esés, mély folyóvölgyek hiánya) miatt a villamosenergia termelés szempontjából kicsi. 2019-ben mindössze 213 GWh villamos energiát termeltek a hazai vízerőművek, ami az összes villamosenergia termelés 0,64%-át jelentette, s ami az összes fogyasztás 0,47%át fedezte. A vízenergia szerepe itthon a megújuló energiaforrások között is kicsi: 2020-ban például a megtermelt “zöld” áram mindössze 4,4%-a származott vízenergiából. A síkságok, kisebb lejtésű területek esetében vízlépcsőkkel, duzzasztással, víztározókkal, gátakkal lehet kialakítani a vízenergia hasznosításának szempontjából alkalmas viszonyokat. A bős-nagymarosi vízlépcső ötlete már az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és a trianoni békediktátum által újrarajzolt országhatárok után vetődött fel először a 30-as években. A megvalósításhoz viszont a keleti blokk égisze alatt fogott hozzá Csehszlovákia és Magyarország.
Hogyan állapodott meg Magyarország és Csehszlovákia egymással a bős-nagymarosi vízlépcső kapcsán?
1977. szeptember 16-án kötötték meg az államközi szerződést a beruházásról. Az építmények 62 %-a Csehszlovákiában, 38%-a Magyarországon valósult volna meg 50-50%-os tulajdonrészesedéssel.
Mikor épült fel a bősi (Gabcikovo)
vízlépcső?
A nagymarosi beruházáshoz hasonlóan 1986-ban kezdték el építeni a bősi vízerőművet és 1992-93-ban fejezték be. Mivel a magyar fél nem valósította meg a nagymarosi (és a dunakilitii) építkezést, a bősi erőművet is módosított, csökkentett hatékonyságú turbinákkal lehetett csak felszerelni. Az eredeti tervek szerint a gabcikovói erőmű 9 Kaplan-turbinája átlagos évben 2650 GWh/év teljesítményt nyújtott volna. Folyamatos üzem esetén ezt 2900 GWh/évre lehet növelni. A régi mederben (azaz a magyar Szigetközt a Csallóköztől elválasztó 1842-1811. folyamkilométer szakaszon) legalább 50 m3/s, max. 200 m3/s állandó átfolyást biztosítanak. A bősi erőmű turbináinak teljesítménye 720 MW, a nagymarosi 6 turbináé 160. A két létesítmény együttes termelése csapadékos évben 4620, száraz évben 2700 GWh/év. Az erőműrendszer technikai adatairól forrást és további részleteket itt találunk.
Ez a nagyszabású mérnöki vállalkozás energiagazdálkodási szempontból előnyös lett volna mind a két ország számára, mind a két ország energiaigényének közel 3-3 %-át lehetett volna biztosítani a bős-nagymarosi vízerőművekből.
Meddig jutottak el a nagymarosi vízlépcső felépítésével?
A nagymarosi körgát építésének kivitelezésével Magyarország Ausztriával állapodott meg. Az egyezség értelmében az osztrák cégek építik fel a nagymarosi vízerőművet, cserébe a jövőben Magyarország áramot szolgáltat Ausztriának. Az építkezést 1986-ban kezdték el, aztán a tiltakozások hatására 1989 május 13-án függesztették fel ökológiai szükséghelyzetre hivatkozva. 1989 júniusában a dunakiliti építkezést is felfüggesztették.
1990 novemberében létrejött egy magyar-osztrák megállapodás a nagymarosi építkezés
leállítása miatt fizetendő költségekről (mivel eredetileg hitelben építkeztek volna az osztrákok). A megállapodás szerint 2.65 milliárd schilling (+kamatok) kellett fizetnie Magyarországnak.
1995-re bontották el teljesen a körgátat.
Miért tüntettek a nagymarosi vízlépcső felépítése ellen?
A köztudatban a bős-nagymarosi vízlépcső elleni fellépés úgy maradt meg, mint egy tisztán ellenzéki kezdeményezés. Pedig a korabeli szocialista kormányzat az ellenzékiséggel nem vádolható MTA-t kérte fel 1981-ben arra, hogy vizsgálja meg a vízlépcsőrendszer lehetséges mezőgazdasági és környezeti hatásait. Ugyanebben az évben a magyar kormány anyagi okokra hivatkozva javaslatot tett Csehszlovákiának a beruházás halasztására. Szintén 1981-ben jelent meg Vargha János biológus cikke a Valóság című folyóiratban a vízlépcsőrendszer természetre és a korábbi mezőgazdaságra kifejtett hatásairól.
A „bizottság jelentése alapján az MTA Elnöksége 1983 decemberében az építkezés jelentős elhalasztását, de leginkább annak leállítását javasolta. Az akkori kül- és belpolitikai viszonyok közepette azonban a kommunista párt és a kormány vezetői az állásfoglalást figyelmen kívül hagyva az építkezés folytatásáról egyeztek meg Csehszlovákiával.” Tudományos munkák jelentek meg arról, hogy milyen módon károsíthatja a magyarországi ivóvízbázist az erőműrendszer, milyen hatással lesz az ökoszisztémára és a budapesti dunai kutakra.
1984. augusztus 1-jén megalakult a Duna-kör elnevezésű civil szervezet, amely célul tűzte ki a vízlépcsőrendszer megépítésének megakadályozását, valamint az emberek felvilágosítását az építkezés által okozott károkról. A pártállam érdekes módon teret engedett a környezetvédelem oldaláról érkező hangoknak. Az egyre erőteljesebb demokratikus ellenzék politikusai is meglátták a lehetőséget és egyre többen álltak az ügy mögé.
Látványos tiltakozások
1988. április 24-én a Duna-parton Visegrádtól Esztergomig tiltakoztak a környezetvédők, fél évvel később, szeptember 12-én pedig több tízezer ember tüntetett az Országház előtt. Elsősorban a vízlépcső-rendszerek vélt vagy valós környezeti hatása miatt kezdődtek meg a tüntetések a nagymarosi vízlépcső kivitelezése ellen. A szakmai vizsgálatok alapján „A vízlépcsők a folyó természetes életének teljes átalakítását jelentik, alapvető változásokat hoznak a fizikai adottságokban (vízsebesség, hordalék- szállítás, átlátszóság, hőmérséklet, jégviszonyok stb.) és ezek révén a kémiai, biológiai folyamatokban is (oxigénellátottság: redoxpotenciál, nitrogén- és foszfát- forgalom, biokémiai lebomlás, fito- és zooplankton-viszonyok stb.)
A fenti változások sík vidéki vízerőművek esetében, következményeikben nagyon súlyos ökológiai problémákhoz vezethetnek. A bős-nagymarosi vízlépcső esetében a következő gondok merülnek fel: 1. az áramlási viszonyok megváltozásának hatásai. A duzzasztás következményei a tározókban (felvíz): a) a víz áramlási sebességének csökkenése; b) az üledék- lerakódás fokozódása; c) talajvízszint- emelkedés az Öreg-Duna elhagyott medrében és a Szigetközben. Csallóközben a vízpótláscsökkenés következtében A) az árterek nedvességének csökkenése; B) talajvízszint-csökkenés.”
Annak, hogy végül leállították az összefüggő vízlépcsőrendszer magyarországi, nagymarosi építését, a frissen szárbaszökött magyar természetvédelmi lobbin kívül nagypolitikai okai is voltak. Sőt, a bős-nagymarosi vízlépcső fogalma a korszak közgondolkodásában szorosan összefüggött a rendszerváltás folyamatával.
Akik a vízlépcsőrendszer megépítése mellett érvelnek
A greenfo.hu-ra írt névvel nem vállalt 2017-es ellenvélemény szerint azonban a közvéleményt megvezette a vízlépcső-ellenes lobbi és a felsorolt káros hatások korántsem olyan veszélyesek, mint ahogy azt a ’80-as évek szakemberei lefestették. A Greenfo szerzője szerint „Ausztriában hasonló környezeti adottságok mellett a nagymarosihoz hasonló tíz vízerőmű működik, ezek együttes teljesítménye a paksi atomerőműhöz hasonló.” illetve: „Bécs alatt, Freudenaunál épült meg, Nagymaroshoz hasonló környezetben, Natura-2000 természetvédelmi területen, egy olyan vízerőmű, amelynek a paraméterei azonosak a tervezett nagymarosival, és ott nem történt természeti kár, ellenkezőleg, tisztább lett a víz és gazdagodott az élővilág.”
Mészáros Csaba mérnök-oktató szerint a vízlépcső elleni érvek legfontosabbja az volt, hogy a Szigetköz megsemmisülne az eredeti mederbe jutó kevés víz miatt, míg az üzemvíz-csatorna utáni szakaszon nagy lenne az ingadozás az erőmű csúcsra járatásával. „A turbinák napi négy-öt órás működésekor nagy mennyiségű víz zúdult volna le, míg a fennmaradó 19-20 órában pedig gyűjtötték volna a vizet. Ezt 1988-ban nyílt levélben ellenezte a tanszékünk oktatói gárdájának zöme is, mert kárt okozott volna a természetben és rombolta volna a medret is”
Milyen hatása volt a Duna elterelésének?
A Duna elterelése Dunakilitinél és a mesterséges meder kialakítása komoly biológiai és mezőgazdasági gondokat okozott azokon a területeken, ahonnan a Dunát elterelték. Az MTA tanulmánya alapján „A Szigetköz a Kisalföld különösen értékes területe, amelyen a természeti, táji értékek és a sokrétű emberi tevékenység, a gazdálkodás fokozatosan kialakult összhangja jellemző (lásd korábban a Kisalföld című részben). Itt tehát a két társadalmi érdek: a természet védelme és a gazdálkodás eddig nagyrészt kiegyensúlyozott kompromisszumban jelent meg. A különböző tudományterületek vizsgálódásai meglehetősen egybehangzóan támasztják alá azt a megállapítást, hogy a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer létesítésével járó beavatkozások előtti állapot hosszabb távon is kielégítően biztosította a természeti értékek védelmét és a gazdálkodás különböző ágazatainak társadalmi érdekeit.”
Érdemes azért elolvasni a Greenfo-n publikált ellenvéleményt is a Duna eltereléséről. A cikkíró szerint a magyar fél épp annyira ludas abban, hogy megborult az ökológiai egyensúly a Szigetközben: „Az „Öreg Duna” (…) nem természetes képződmény, ez egy mesterséges hajózó csatorna, első, kisebb része 1763-1787 között épült, nagyobb része pedig 1867 után. A Dunakilitinél megépült duzzasztómű funkciója pedig az lett volna, hogy magyar területen szabályozza a vízmegosztást. Mivel nem helyeztük üzembe, a szlovákok megépítettek és üzembe helyeztek Dunacsúnynál, szlovák területen, egy másik duzzasztóművet (ún. C. változat), ezzel a vízmegosztás szabályozása átkerült a szlovák félhez. És éppen ezzel függ össze az Öreg Duna ökológiai károsodása.”
Milyen okok miatt függesztették fel, majd szakították félbe az építkezést?
A tüntetések folytatódtak, ennek ellenére az Országgyűlés 1988. október 7-én megszavazta az építkezés folytatását. 1989 tavaszán 160 000 ember aláírásával beadtak egy népszavazási kérelmet, végül a heves tiltakozásokra és az anyagi erőforrások hiányára hivatkozva állították le a nagymarosi beruházás kivitelezését, ekkor hangzott el a később gyakran idézett „ökológiai szükséghelyzet” kifejezés. (Ebbe a kifejezésbe az alábbi veszélyek tartoznak:
- A természetes állapot megszüntetése
- Földrengésveszély miatti kockázatok
- A Dunakanyar tönkretétele
- A vízminőség romlása
- A Dunakiliti feletti tározó bűzös tóvá válása
- Tönkremegy a Szigetköz élővilága és a felszín alatti vízkészlet
- Veszélybe kerül Budapest vízellátása
A vízlépcsőrendszer építésének leállítása egyszerre volt természetvédelmi és politikai jelentőségű. A vízlépcsőrendszer megépítésének támogatói szerint komoly anyagi és erkölcsi következményei lettek annak, hogy Magyarország a beruházás leállítása mellett döntött. Azt is nehezményezték, hogy a korabeli sajtóban szinte egyáltalán nem kaptak hangot azok a szakértői vélemények, amelyek a nagymarosi építkezés pártján álltak.
Miközben Magyarországon a rendszerváltással szinte egy időben zajlott a vízlépcsőrendszer elleni fellépések kicsúcsosodása, addig Csehszlovákiában a modern vízenergia-kihasználás lehetőségeként üdvözölték a bősi vízerőmű felépítését. Természetesen a csehszlovák (később szlovák) oldalon is jócskán akadtak ellenzői a vízlépcsőrendszernek és voltak bőven magyarországi vízlépcső-szimpatizánsok.
Magyarország leállította a beruházást, Csehszlovákia pedig javaslatokat tett a folytatásra, hét verziót terjesztettek a magyar fél elé, ezek között szerepelt az ún. C-variáns. Míg Magyarország az államközi szerződés felmondásán ügyködött, a csehszlovák fél döntést hozott a C-variáns megvalósítása mellett és 1991 novemberében külföldi cégek közreműködésével hozzáfogtak a megvalósításhoz.
Miért került a hágai Nemzetközi Bíróság elé a bős-nagymarosi vízlépcső ügye?
A tiltakozások hatására 1989. október 31-én az Országgyűlés is jóváhagyta, majd az Antall-kormány 1992. május 7-én felbontotta az 1977-es államközi szerződést. Ezt a döntést sem Csehszlovákia, sem későbbi jogutódja, Szlovákia nem fogadta el. Szlovákia szerint ahhoz, hogy az erőműrendszer az eredeti tervek szerint működjön, meg kellett volna építeni a nagymarosi körgátat és vízlépcsőt, Magyarország pedig azt nehezményezte, hogy a bősi erőmű továbbra is működik, valamint hogy a Duna főágát Szlovákia a saját országhatárán belül elterelte, C-variáns keretében végrehajtották a mederáttöltést, ettől kezdve a Duna (és így a hajózás is) mesterséges mederben, szlovák területen folyt.
A szlovák fél szerint a bősi erőmű csak félgőzzel tud üzemelni, mivel a magyar fél leállította az építkezést. (A 720 megawattosra kiépített erőmű – jelenleg csak 360 megawatton – kizárólag Szlovákiának termel, ezt toldja meg feljebb egy 25 megawattos erőmű Dunacsúnnál, amelyen keresztül engedik a vizet a régi Dunába. Emellett van az a két, fél megawattos turbina, amelyeknek a forrást a Mosoni-Dunába áteresztett víz biztosítja. Ezeken kívül a Csallóközbe kivett vízzel is termelnek még áramot Szlovákiában.) Egyes becslések szerint Magyarország közel 1440 milliárd forintnyi megtermelt áramtól esett el 20 év alatt, hiszen a gabcikovoi erőmű kizárólag Szlovákiának termel áramot.
Mivel a két ország nem tudott megegyezni a vitás kérdésekben, 1993-ban a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultak. A pereskedés négy éven keresztül zajlott, mindeközben Magyarország 1995-re elbontotta a nagymarosi körgátat.
Milyen döntést hozott a Nemzetközi Bíróság?
A hágai NB 1997. szeptember hirdetett ítéletet. A döntés alapján a szerződésszegés mind a két országot elmarasztalta: Szlovákiát (a korábbi Csehszlovákiát) a Duna jogtalan eltereléséért, Magyarországot pedig a nagymarosi vízlépcső építésének félbeszakításáért. Az ítélet értelmében Szlovákiának tudomásul kellett vennie, hogy nagymarosi vízerőmű nem épül meg, Magyarországnak pedig el kellett fogadnia, hogy a bősi erőmű a továbbiakban is üzemelni fog és hatással lesz a Duna magyarországi szakaszának ökoszisztémájára. A Hágai Nemzetközi Bíróság döntését itt bogarászhatjuk, a döntés ellentmondásairól Nagy Boldizsár írt bevallottan elfogult összefoglalót.
Szimbólummá vált a vízlépcső és az ellene folytatott küzdelem is. Szimbolikusan az egyik oldalon állt a kommunista rendszer, amelyik fittyet hány a természeti értékekre, gond nélkül elhelyezne egy ipari műtárgyat a Duna-kanyarban, megbontja a folyó élővilágának természetes életét, megzavarja a Duna folyásának menetét, sőt, árvizeket idézhet elő.
A másik oldalon pedig ott áll az egyre tudatosabb és a természeti értékekre fogékony, nyugati demokratikus eszméket valló ellenzék, akik aktívan emelik fel hangjukat a természet védelmének érdekében. Harmincegynéhány év távlatából persze árnyaltabb a kép, de érdemes megnézni, hogy milyen állítások fogalmazódtak meg a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatban és miként cáfolták ezeket az érveket akkor és később.
Borbáth Péter | Író, túravezető – mesét, kritikát, reklámszövegeket ír, túravezetőként Latin-Amerikát, Madeirát és az Azori-szigeteket járja.
Kovács Emília
1988 ban április 4.-én Zebegényből indultunk, Nagymarosig a Duna partján szembefújó jeges hóesésben.
Nagymaroson voltak beszédek.
Ez a pontos dátum és helyszín, nem a cikkben szereplő.
xforest
Kedves Emília!
Van valamilyen dokumentum vagy bármilyen egyéb forrás, ami ezt az április 4-i dátumot alátámasztja?