Van-e jövője az Aral-tónak? Mi vezetett pusztulásához?

Az Aral-tó a világ legnagyobb tava volt, de 30 év alatt területének 80%-át elvesztette. Miért hívják ezt Ázsia Csernobiljának? Van-e jövője a tónak? Cikkünkből kiderül!

A világ negyedik legnagyobb tava, az Aral-tó egyszer már eltűnt a föld felszínéről. Elsőként i. e. 2. századbeli kínai forrásokban Északi-tenger néven fordul elő, a 10–12. század arab geográfusai Horezmi-tóként említik, ezt követően pedig úgy utalnak rá, mint „a tó, amely kiszáradt”. A tó azonban a 17. században főnixmadárként éledt újjá, ebben az időben Khíva kánja, Abu al-Gházi élt elsőként a türk eredetű aral kifejezéssel, utalva arra a jellegzetességre, hogy sok apró kis sziget volt az Aral-tó felszínén. A terület, melyhez az Aral-tó tartozik, végül 1847-ben vált Oroszország részévé: katonai helyőrséget létesítettek a tó partján, és 1873-ban igazgatásuk alá vonták a vidéket.

Hol van az Aral-tó?

Az Aral-tó Üzbegisztán és Kazahsztán határán található, egykor a Szovjetunió részét képezte, a Turáni-Alföld területéhez tartozik. A Kaszpi-tenger testvére, vagyis az egykori Tethys-tenger maradványa.

A környéken száraz kontinentális éghajlat uralkodik, amely magas hőingással és kevés csapadékmennyiséggel jár, így a tó, lefolyástalansága ellenére a párolgás miatt gyorsan veszít területéből. Ez azt jelenti, hogy a szélsőséges időjárási körülmények között ingadozó vízszintű Aral-tó „feltámadásában” és fennmaradásában kulcspozíció jutott a környező folyóknak, melyek a gyors ütemű párolgást kiegyenlítették.

Mi a jelentősége az Aral-tónak?

A világ legnagyobb tava rendkívül fontos szerepet játszott a helyiek megélhetésében, hiszen egykor a tó halban olyannyira gazdag volt, hogy a Szovjetunió halászatának 1/6 részét adta. Ennek ellenére döntött úgy a vezetés, hogy a tó kárára gyapot- és rizsültetvényeket hoznak létre.

A tavat érő jelentős mesterséges beavatkozások, súlyos csapást mértek a helyi ökoszisztémára, és számos vízi élőlény kihalását eredményezték, emberek tömegeinek a megélhetését is ellehetetlenítették. A beavatkozások hatására olyan káros anyagok kerültek a levegőbe és a földbe is, melyek komoly csapást mértek a helyiek egészségére, de hosszútávon fenn áll a lehetősége annak is, hogy világméretű problémát okoz mindaz, ami ezen a környéken lezajlott, illetve most is zajlik.

Az Aral-tó kiszáradása extrém időjárási körülményeket eredményezett. A tó ugyanis jelentős szerepet játszott a hőszabályozásban: ahogy csökkent a tó területe, úgy lettek egyre forróbbak és szárazabbak a nyarak, napjainkban akár 50 fok is lehet a vidéken. A telek viszont egyre hidegebbek, és a kiszáradás miatt keletkezett, északi nyitottság következményeként rendszeresek a viharok.

A tavat egykor tápláló folyók is zsugorodnak a kiszáradt tómederből érkező homokviharok miatt, de ez a homok  sokkal messzebbre is eljut: idén március végére már Magyarországot is közvetlenül érintette, az Aral-tó pora ide is elért. A sós por globális szinten azért nagy jelentőségű, mert csökkenti a jég olvadáspontját, mely hozzájárul az általános felmelegedéshez. Ez pedig erősíti a sivatagosodási folyamatokat, melyek miatt még több víz elvonására van szükség a mezőgazdasági területeken.

Az Aral-tavat Közép-Ázsia legnagyobb, hegyvidéki területről eredő, bővizű folyói táplálták: délről az Amu-Darja, északkeletről Szir-Darja.

Az Aral-tó az ‘50-es években

A lefolyástalan sóstó egykor 68 900 km²-en terült el, 400 km-es volt a hossza, és 300 km-es szélessége. A tó felszíne nagyon egyenetlen és változatos volt, ahogy a víz mélysége is. Átlagosan 16 méter mély volt, legmélyebb pontján elérte a 63 métert. A tavon több mint 1100 kisebb-nagyobb sziget, összterületüket tekintve 2200 km²-nyi szárazföldi terület emelkedett ki a felszínre.

Mi történt?

Már az 1870-es évektől a két folyó vizét elvezető kisebb csatornák építésével oldották meg a környék öntözését. Azt, hogy milyen gondot okozhat a mezőgazdasági termelés előtérbe helyezése, már a 19. század végén jelezték az orosz tudósok. Visszafordíthatatlan károkat azonban csak az 1950-es évekre kiépített szovjet gátrendszer okozott, melyeknek első jelei az 1960-as évekre tehetők. Mára a tó területének mintegy 80 százalékát elvesztette.

A Szovjetunió gazdaságpolitikájának köszönhetően három részre szakadt. A tó keleti része, a NASA által 2014 augusztusában készített műholdas felvételei alapján teljesen kiszáradt. Ezt a területet ma Aralkum-sivatagként ismerjük, mela felmérések alapjányben a megrekedt, elhagyott halászhajókról készült fotók az egész világot bejárták.  Ez a 21. század egyik legnagyobb ökológiai katasztrófájaként tartható számon.

A 1980-as évekre 20 endemikus halfaj kipusztult, ez pedig tömeges elvándorláshoz vezetett. A párolgás üteme erősödött a tavat tápláló folyók vizének hiánya, illetve az időjárás felmelegedése miatt, ezzel párhuzamosan pedig nőtt a levegő sótartalma. A gyapottermesztéshez használt vegyszerek a levegőbe kerültek, melynek terjedéséhez a kiszáradt meder homokja is hozzájárult. A halálos kimenetelű légúti megbetegedések aránya a világon itt a legnagyobb, emellett pedig az is megállapítható a felmérések alapján, hogy a májrák és a csecsemőhalandóság is jelentősen növekedett.

Az ivóvíz szennyezettsége is szorosan összefügg a tó tragédiájával: az Amu-darjából nyerik a vizet, csakhogy a csatorna 200 km-nyi szakaszon fedetlen, a vizet pedig nem tisztítják, hanem csak klórozzák. Az ivóvízben lévő káros anyagok gyengítik az immunrendszert, valamint degeneratív elváltozásokat okoznak a magzatokban.

A környéken az átlag életkor 50 év, és minden 10. gyermek meghal egy éves kora előtt hörghurut és vérszegénység, valamint vér- és pajzsmirigyrák miatt. A hasonló halálokok miatt hívják az Aral-tó pusztulását Ázsia Csernobiljának. A lakosság közel a felére csökkent, a halfeldolgozó üzemek bezártak, a helyiek ma is nyomorognak, a gyapottermelés igazi hasznát pedig az elit és a maffia fölözi le.

Mi az oka az Aral-tó pusztulásának?

A moszkvai gazdaságpolitika egyik abszurd ötlete alapozta meg az Aral-tó pusztulását a 20. század derekán. A Szovjetunióban úgy döntöttek, hogy a sivatag közepén gyapot- és rizstermesztésbe fognak, ezeknek a növényeknek pedig rendkívül nagy a vízigényük. Ennek érdekében a tavat tápláló Szír-darja és Amu-darja vizét mesterséges úton vonták el az Aral-tótól, nem számolva a következményekkel.

Először atomrobbantásokkal próbálták megváltoztatni a folyásirányt, de a mérnököknek nem sikerült elérniük a kívánt eredményt. Végül a Kara-kum és Kizil-kum vizét csatornák kialakításával vezették el, de a kivitelezés igen szakszerűtlenre sikerült.  A vízveszteség aránya 25–75% közötti volt, a csatornákat nem tömítették, így sok víz elszivárgott.  A sivatagot 36 000 km hosszú csatornahálózat szelte át, 45 gátat és 80 víztározót építettek, melynek segítségével létrehozták a világ 3. legnagyobb gyapotültetvényét, és kiszárították a világ 4. legnagyobb tavát.

Hogy lehet megakadályozni a további pusztulást?

A folyamat csupán részben visszafordíthatatlan, az Aral-tónak van esélye egy második feltámadásra, de ehhez komoly anyagi befektetésre van szükség. Ennek első lépése Kazahsztánban történt, ahol az 1990-es években egy földgátat hoztak létre. Ez sajnos 1999-ben átszakadt, de ameddig állt, addig jól látható volt, hogy megfordult a folyamat: kiderült, hogy a vízfelszín növelhető, a sótartalom pedig csökkenthető.

Ez a minta ösztönözte 2005-ben a Világbank és Kazahsztán 85 millió dolláros projektjét, melynek keretében a Berg szorosban, az Északi és a Déli medence között kialakították 15 kilométer hosszú, 6 méter magas, zsilippel ellátott Kok-Aral gátat. Ennek köszönhetően az északi medence vízszintje egy év alatt 2 métert emelkedett, a tó felülete 18 százalékkal nőtt, a sótartalom megfeleződött.

2018-ban öt közép-ázsiai vezető találkozott Türkmenisztánban, ahol hatékony és gyümölcsöző volt a kommunikáció: ezekben az országokban megkezdődött a zöld technológiák alkalmazása, csökkent a mezőgazdaság vízigénye, melynek keretei közt a sóval szemben ellenálló növényfajták termesztésére helyezték a hangsúlyt. Ezen kívül az öt közép-ázsiai „Isztán” által létrehozott Nemzetközi Alap számos projektet finanszíroz. Ezek a törekvések nagyon jó minták arra, hogy lehet megmenteni a tó jövőjét.

Nagyon fontos, hogy a helyi törekvések mellett globális szinten is nyilvánosságot kapjon, vízhangra leljen az Aral-tó ügye. Ennek egy mérföldköveként 2017-ben az ENSZ a Nemzetközi Alappal közös határozatot fogadott el az Aral-tó megmentésével kapcsolatban, valamint 2017 és 2021 közötti időszakban Üzbegisztán átfogó projektje 2,6 milliárd dollár támogatást kap nemzetközi szinten.

A koronavírus járvány sajnos elvonta a világ figyelmét arról, hogy milyen komoly, világméretű természeti katasztrófák és problémák kopogtatnak az ajtónkon: a vírus első hullámával együtt söpört végig az Aral-tó pora Európán, mely esemény szinte teljesen reflexió nélkül maradt. Pedig az Aral-tó porában rejlő, szennyező anyagok, és a tó környékén, földben megbúvó vírusok ténye jelzi, hogy ez a világjárvány a 21. században csak a kezdet, ha nem vigyázunk és teszünk sürgősen valamit.

A Földnek számos olyan pontja van, amely egy ketyegő biológiai bomba, annak következményeként, hogy a természet rendjébe erőszakosan beavatkozott az ember. Számtalan halálos vírus szabadulhat ránk, ha nem vesszük komolyan bolygónk épségét.

Mit tartogat a jövő az Aral-tónak?

A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy az északi résznek van jövője, de a déli ki fog száradni. A befektetett energia, az anyagi támogatás hatására a halászat újra megjelent az északi medencében, nő a vízfelszín, csökken a sótartalom, visszatértek egyes halfajok.

Fontos, hogy a környező országok vízkímélő technológiákat alkalmazzanak, és a csatornák fejlesztésére jelentős figyelmet fordítsanak. A déli medencénél az üzbégek nem tudják kikerülni a gyapottermesztést, anélkül ugyanis összeomlana a gazdaságuk, ezért arra törekednek, hogy magát a káros hatást mérsékeljék valamennyire.

Egyes tervek arra utalnak, hogy az Aral-tó medencéjét fákkal ültetik majd be, ezzel akadályozva meg, hogy a szél szennyezett homokot hordjon a levegőbe. A folyamat körülbelül 150 évig tartó erdőművelést követelne meg, de a tó-környékén élők életminőségén jelentős javulás következhetne be.

Nagy Tímea – birge – | A kis- és középvállalkozások marketing szövegírója, lelkes környezetvédő, igazi természetrajongó. “A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket.”