Tartalom
A GreenFo cikke és a bioRxiv preprint szerverein megjelent friss tudományos terepi kutatás mérföldkőnek számít a hazai és európai ökológiai vizsgálatok sorában. A kutatók áttörő bizonyítékot szolgáltattak arra a régóta húzódó vitára, amely a kémiai szúnyogirtás és a hazai beporzó rovarok pusztulása közötti összefüggéseket firtatja.
Évtizedek óta megszokott kép Magyarországon, hogy a meleg nyári estéken melegködképző gépekkel vagy légi permetezéssel igyekeznek gyéríteni a szúnyogpopulációt a lakott területeken. Bár a lakosság jelentős része a kényelem zálogaként tekint ezekre az intézkedésekre, az ökológusok és rovartani szakértők régóta kongatják a vészharangot: a kémiai szúnyogirtás nem válogat.
Most egy átfogó, valós terepi körülmények között végzett magyar kutatás, melyről a Greenfo számolt be, egyértelmű tudományos bizonyítékot szolgáltatott: a széles körben alkalmazott kémiai szúnyogirtó szerek a célszervezeteken kívül a hasznos beporzó rovarokat – köztük a háziméheket, a vadméheket és a zengőlegyeket – is tömegesen elpusztítják.
A vizsgálat módszertana: valós körülmények a laboratóriumi kísérletek helyett
Sok korábbi kutatás kritikája az volt, hogy csupán laboratóriumi körülmények között, mesterségesen adagolt dozírozással vizsgálta a rovarirtó szerek hatásait. A friss tanulmány szerzői – magyar ökológusok és kutatóintézetek munkatársai – ezzel szemben valós, éles lakossági szúnyoggyérítési akciók során végeztek terepi méréseket.
A kísérlet során a kutatók úgynevezett kijuttatási zónákban és kezeletlen kontrollterületeken helyeztek ki tesztketreceket, amelyekben különböző beporzó rovarfajokat (pl. házi méheket és poszméheket), valamint teszt-szúnyogokat helyeztek el. A méréseket közvetlenül a szárazföldi melegködképzős vagy mikropermetezéses kezelések előtt, alatt és után végezték el.
A vizsgálat két fő szempontra összpontosított:
- Közvetlen (akut) mortalitás: hány rovar pusztul el a permetezést követő első 12–24 órában?
- Környezeti dózis jelenléte: mekkora mennyiségű hatóanyag jut el a vegetációra és a növények virágaira, ahol a beporzók napközben táplálkoznak?

Sokkoló eredmények: a deltametrin nem válogat
A kémiai szúnyoggyérítés során leggyakrabban használt hatóanyag a deltametrin, amely egy szintetikus piretroid. Ez a vegyület idegméregként hat: a rovarok idegsejtjeiben a nátriumcsatornák nyitvatartásával folyamatos ingerületet vált ki, ami görcsökhöz, megbénuláshoz és végül pusztuláshoz vezet.
A terepi mérések adatai lesújtó képet mutattak:
- Tömeges beporzó-pusztulás: a permetezési zónában kihelyezett beporzó rovarok körében a halálozási arány a szúnyogokéhoz hasonlóan kimagasló volt. A kezelést követő órákban a tesztelt háziméhek és vadméhek jelentős része elpusztult.
- A „szelektív” kijuttatás illúziója: bár a kémiai irtást hivatalosan az esti vagy éjszakai órákban végzik – amikor a méhek többsége már a kaptárban tartózkodik –, a finom cseppképzésű aeroszol köd még órákig lebeg a levegőben, és kiülepedik a virágzó növényzetre.
- Szermaradványok a virágokon: a laboratóriumi analízis kimutatta, hogy a permetezést követő reggelen a virágok szirmain és a nektárban még mindig jelen volt a deltametrin olyan koncentrációban, amely a másnap reggel gyűjtögetni induló beporzók számára is halálos vagy súlyosan károsító (úgynevezett szubletális) dózist jelentett.
Mi az a szubletális hatás?
Az a dózis, amely nem öli meg azonnal a rovart, de károsítja a navigációs képességét, a memóriáját és a szaporodási sikerét. A deltametrinnel érintkezett méhek gyakran nem találják vissza a kaptárba, így a kolónia lassan elnéptelenedik.
Ökológiai láncreakció: miért veszélyes mindannyiunkra a kémiai szúnyogirtás?
A beporzó rovarok elpusztítása nem csupán természetvédelmi probléma, hanem közvetlen gazdasági és élelmezésbiztonsági kockázat is.
- A mezőgazdaság összeomlása: A globális élelmiszernövények több mint 75%-a legalább részben függ a beporzók munkájától. A vadméhek és zengőlegyek kiesése drasztikusan csökkenti a gyümölcsösök, zöldségfélék és napraforgótáblák hozamát.
- A táplálékhálózat megroppanása: A rovarok a madarak, denevérek és kétéltűek elsődleges táplálékforrásai. Ha a kémiai irtás lefejezi a rovarpopulációt, a felette lévő trofikus szintek (a madarak és egyéb gerincesek) is éhezni fognak.
- Rezisztencia kialakulása: A kémiai szerek túlzott és rendszeres használata miatt a szúnyogok egyre ellenállóbbá (rezisztenssé) válnak a deltametrinnel szemben. Így a vegyszer a célszervezeteket egyre kevésbé öli meg, míg a beporzókat továbbra is pusztítja.
A megoldás: biológiai szúnyoggyérítés
A kutatás szerzői és az ökológus szakemberek hangsúlyozzák: a szúnyogok elleni védekezésről nem kell lemondanunk, de a kémiai irtást haladéktalanul fel kell váltani a biológiai módszerekkel.
A biológiai védekezés alapja a Bacillus thuringiensis israelensis (BTI) nevű baktérium által termelt fehérje. Ez a fehérje kizárólag a szúnyoglárvák emésztőrendszerében alakul át méreganyaggá, így teljesen ártalmatlan a méhekre, más rovarokra, a halakra és az emberre is. A BTI-t a szúnyogok tenyészhelyein (a pangó vizekben) kell kijuttatni, így még az előtt elpusztítja a lárvákat, hogy azok kifejlett, csípős szúnyoggá alakulnának.
A legújabb magyar kutatás egyértelműen rávilágított arra, hogy a lakossági kémiai szúnyogirtás jelenlegi gyakorlata fenntarthatatlan. A biológiai szúnyoggyérítésre való átállás nem környezetvédelmi úri hóbort, hanem a beporzó rovarok, a hazai ökoszisztéma és a hosszú távú élelmezésbiztonságunk megőrzésének elengedhetetlen feltétele.
Fotó: Pexels










Vélemény, hozzászólás?