Mi az a méhlegelő? Miért fontos? Hogyan lehet kialakítani egy méhlegelőt?

A méhlegelő egyre fontosabb részévé válik minden nagyobb településnek azokban az országokban, ahol fontos a természet védelme. Magyarországon leginkább viszont vitákat váltott ki az az ötlet, hogy például Budapesten a térkő és aszfalt járdaszigetek helyén méhlegelő legyen kialakítva.

Ez a vita valahol érthető: egy olyan országban, ahol sokan betegesen irtóznak mindentől, ami természetes és az utolsó földdarabot is leöntenék betonnal vagy letérköveznék, ott a méhlegelők telepítése szóba sem jöhet sokak számára.

Habár tény, hogy az aszfaltrealitáshoz szoktatott városi népesség számára szokatlan lehet a koncepció, mégis közös érdekünk, hogy minél inkább teret kapjon a valós természet is a település határain belül.

Mi az a méhlegelő?

A méhlegelő egy olyan, jellemzően mesterségesen kialakított természeti terület, amelyen a fellelhető növények sok nektárt és virágport termelnek, ezzel ideális mennyiségű táplálékforrást biztosítva a méhek és más beporzó rovarok, például a poszméhek, a lepkék és a pillangók számára.

Ezek a viráglátogató rovarok olyan kiemelten fontos funkciókat látnak el a természetben, amelyektől az ember is függ: a vadon termő és a kultúrnövények beporzása – tehát az említett a rovarok a tápláléklánc alapvető, és egyben kiemelten fontos elemei.

Milyen példák vannak a méhlegelőkre?

A telepített méhlegelőknek három típusát különböztethetjük meg:

1. az egyéves,
2. a többéves termő növényeket tartalmazó és az
3. állandóan termő területeket.

Az egyéves termő méhlegelőket javarészt egynyári lóherékből, vadvirágokból és dísznövényekből állítják össze, amelyek azonban csak egy takarmányozási szezonon keresztül virágoznak. Ezért minden évben újra kell vetni őket.

A többéves termő méhlegelők több éven át újra meg újra kivirágzó növényekkel, fásszárúkkal és bokrokkal rendelkeznek. Ezek a legelők több tervezést és több kerti munkát igényelnek, azonban sokkal kiszámíthatóbbak virágzás tekintetében, mint az egynyári növényekkel beültetett területek.

Az állandóan termő méhlegelők virágzó fákkal, bokrokkal, cserjékkel és fásszárú, vagy áttelelő évelőkkel rendelkeznek. Ezek a telepítések több mint 30 évig is nagy haszonnal, stabilan „működhetnek” méhlegelőként.

Aktív méhlegelőt tehát többféleképpen is létre lehet hozni, attól függően, hogy a cél egy egyéves, többéves vagy épp egy állandó termőterület kialakítása.

Mi a szerepe a méhlegelőnek?

A telepített méhlegelők táplálékot biztosítanak a méhek számára, növelve azok populációs és egyedszámát.

Azáltal, hogy a termelők, akik méhlegelőt telepítenek és tartanak fenn vagy a számukra fontos növénykultúrák, gyümölcsfák és termények közelében, évről-évre hatékonyan növelhetik a területük közelében fellelhető vadméhek, az értékes növényi beporzók számát. A beporzó rovarok számának növekedése pedig a több beporzott virág által jótékony hatással van a termés várható mennyiségére.

Az aktív méhlegelők létrehozása és minél hosszabb távon való fenntartása nem csak fontos, de szükséges is, mert amint azt minden sajtóorgánumból és médiából hallani már évtizedek óta: a méhek életkörülményei óriási mértékben romlottak, így a vadon élő méhek (és egyéb beporzó rovarok) nagy részét ma már világszerte a kihalás fenyegeti.

Ha pedig eltűnnek a beporzók, azzal sok-sok alapvető fontosságú növénynek is búcsút mondhatunk, beleértve a takarmány- és élelmezési célú növényeket.

Miért fontos a beporzók védelme?

Az olyan beporzó rovarok, mint például a méhek, elengedhetetlenek a legtöbb szárazföldi ökoszisztéma és a földi biológiai sokféleség fennmaradásához. Szinte minden növényfaj kölcsönös, vagy épp egymásra épülő kapcsolatban áll a beporzóival, ami röviden annyit jelent, hogy az egyik faj túlélése a másiktól függ:

• A beporzók segítenek fenntartani a biológiai sokféleséget és egyben biztosítják is a tápláló élelmiszerek előállítását.
• A beporzók felelősek a világ virágzó növényeinek 90%-ának szaporodásáért.
• Emellett minden általunk elfogyasztott három falat ételből egyet ők biztosítanak számunkra,
• valamint nekik köszönhetjük a gyapotot a ruházatunkhoz és más, számunkra fontos tárgyak készítéséhez,
• valamint általuk létezhet csak számos élőhely és táplálék számtalan más állat számára.

Beporzó rovarok nélkül az ökoszisztémák kevésbé lennének ellenállóak, csökkenne a biológiai sokféleség, sok területen növekedne az invazív fajok száma, valamint csökkenne a termés és a természetes növényzet mennyisége.

Miért nem elég, ha természetesen alakulnak ki a méhlegelők?

Nagyon röviden azért, mert minimális mértékben alakulnak ki. Kicsit hosszabban kifejtve: még a parlagon hagyott területeknek is hosszú évekbe telik, mire olyan sűrűségű és változatosságú vegetáció alakul ki rajtuk, ami már megfelelő a pollenizátoroknak, azaz beporzó rovaroknak.

A minél több és minél nagyobb kiterjedésű méhlegelő létrehozása azért fontos, mert a méhek természetben fellelhető egyedszáma rohamosan csökken, a vadméhek nagy részét a kihalás fenyegeti.

A méhlegelők hasznos növénykultúrák közelébe, és egyéb virágzó takarmánynövények közelébe történő telepítése azonban segít ösztönözni a vadméhek valamint egyéb értékes növénybeporzó rovarok megtelepedését és populációjuk növelését.

Az jól hangzik ugyanis, hogy vannak a városokban meg a települések környékén erdők és mezők, ám ettől még az urbanizáció terjedése sajnos azzal jár, hogy rohamosan csökken a pollenizátorok gyűjtőterülete.

Az meg végképp nem mindegy, hogy a szorgos kis barátaink az éppen parlagon hagyott területen vagy legelőkön próbálnak némi pollent találni, vagy kifejezetten vadvirágos, dús vegetációjú méhlegelőkön.

A különbség pont olyan, mintha minden nap több kilométert kéne gyalogolj egy kiló kenyérért és egy doboz májkrémért, vagy kinyitnád a hűtőd és tele volna a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz szükséges élelmiszerrel.

Miért fontos a városi környezetben is a méhlegelő?

A méhlegelők létrehozása azért fontos a városi környezetben, mert hatékonyan képesek növelni a biodiverzitást és egész évben változatos legelőt biztosíthatnak a méheknek, lepkéknek, pillangóknak.

A városok, normális körülmények között, nem arra szolgálnak, hogy a természettől lehető legtávolabb zsúfoljanak össze minél több embert – a zöld területek pedig mindenki számára kiemelten fontosak, részben testi, részben pszichés okokból is.

Csakhogy a városi parkok, a lakóházak körüli kiskertek és a virágágyások ugyan valamilyen formában és méretben mind-mind táplálékforrást biztosíthatnak a méheknek, de nem kifejezetten arra lettek kialakítva, hogy hosszútávon is táplálékforrásként és élettérként szolgáljanak beporzó rovarjaink számára így nem támogatják hatékonyan az egyedszámuk növekedését.

Viszont ezek a növények ugyanúgy igénylik a beporzást és egyszersmind általuk tud fennmaradni a városi mikro ökoszisztéma is az egyes parkoknál, ami által ténylegesen élővé tud válni egy város.

A képlet nagyon egyszerű, azaz hogy leegyszerűsítve ennyi: minél több virágzó, pollent termelő növény, annál több rovar – minél több rovar, annál több kétéltű, hüllő és kisemlős – minél több hüllő és kisemlős, annál több madár és nagyobb emlős.

Ha tehát madárdallal teli parkokat akarunk, ahol mókusok gyűjtögetik a magvakat és sünik zörögnek a bokrok alatt, szükséges, hogy méhlegelőkkel biztosítsuk a táplálékforrás bőségét a beporzó rovaroknak.

Milyen szerepet játszanak a fák, bokrok egy méhlegelő szempontjából?

A fák és cserjék szerepe igen fontos egy méhlegelőn, mivel április és október között folyamatos, nagy mennyiségű és kiváló minőségű virágpor (nektár) biztosítható általuk. Egyes őshonos és nem őshonos fák ugyanis alapvető táplálékforrásként szolgálnak számos hazai bogár és rovarfaj számára.

A fák mindig is alapvető táplálékforrásként szolgáltak a méheknek, ezért a ház körüli kertekben mindenképpen figyelmet kell fordítani a fákra, mint lehetséges rovarlegelőkre. A ház körüli kert beültetéséhez, valamint az állandó termő méhlegelők kialakításához leghatékonyabban használható közismert, ajánlott fafajták:

• mezei juhar (Acer campestre és egyéb juharfélék),
• hárs (Tilia),
• szelídgesztenye (Castanea sativa),
• lombhullató díszcseresznye (Prunus fajták)
• díszalma (különböző Malus fajták), vagy
• fehér akác (Robinia pseudoacacia).

A fentiek között még az allergiások is találhatnak olyan fákat, amelyek pollenje nem, vagy csak egészen enyhe mértékben allergizáló hatással rendelkezik.

Mire kell figyelni, ha méhlegelőt alakítunk ki?

A méhlegelő létrehozásakor számos tényezőt kell figyelembe venni. Először is érdemes meghatározni a célokat, valamint azt, hogy várhatóan mennyi ideig tartható fenn az adott helyen a kialakított méhlegelő. Ez segít konkrétan meghatározni a ráfordítások (munkaerő, anyagiak, növénycsoportosulások stb.) mennyiségét és a méhlegelő típusát.

Hogyan hozhatok létre méhlegelőt a kertemben?

A saját gondozású méhlegelő létrehozása nagyszerű módja a méhek és más beporzók kertbe csábításának és hosszú távú támogatásának. Hat egészen egyszerű lépést követve könnyedén létrehozhatsz egy aktív méhlegelőt a saját kertedben, telkeden, vagy akár nagyobb teraszodon is.

Elsőként válaszd ki a méhlegelő számára a megfelelő helyszínt. Ez legyen javarészt napos, és amennyire csak lehet, szélvédett a hely, a méhek ugyanis főleg a napos, vagy félárnyékos, meleg területeket kedvelik.

Második lépésben készítsd elő a talajt, azaz távolíts el minden nem kívánt, agresszív gyomot vagy füvet a területről (vigyázz, nem minden gyom gaz, van, ami virágzó gyógynövény), és lazítsd fel a talajt egy kapával vagy kerti villával. A talaj termékenységének javítása érdekében keverhetsz a talajhoz komposztot vagy jól megrothasztott trágyát is.

Harmadjára válogass össze sokféle méhbarát növényt. Látod, teljesen olyan ez, mint a hétköznapi kertészkedés. Azért egy méhlegelőnél ügyelj arra, hogy olyan növényeket ültess, amelyek az év különböző időszakaiban virágoznak, csak így tudsz ugyanis folyamatos táplálékforrást biztosítani a méhek számára. Néhány példa a méhcsalogató növényekre: levendula, borágó, facélia, echinacea, díszhagyma, méhbalzsam, napraforgó.

Negyedik lépés az, hogy beülteted a méhlegelőt. Tartsd be az egyes növények ültetési utasításait, ügyelve arra, hogy megfelelő távolságra ültesd el őket így egyik sem fogja elnyomni a másikat, ugyanakkor megfelelően árnyékolni is fogják a talajt, ami segít a vízmegtartásban. Szellősebb ültetésnél használj mulcsot! Ültetés után jól öntözd meg a növényeket.

Ötödjére, biztosíts állandóan hozzáférhető vizet. Ez a lépés eltér a hagyományos balkonkerttől, de amúgy régen teljesen szokványos volt, hogy van itató. Nem csak a növényeidnek, a méheknek és más beporzó rovarnak is nagy szükségük van a vízre, ezért mindenképpen gondoskodj egy sekély tál vízről a méhlegelő valamelyik zugában, ha zavarnak az esetlegesen megjelenő, szomjukat oltó darazsak, akkor a háztól, úttól egy távolabb eső részt válassz ki „méhitató” helynek.

Hatodszor pedig, és ez kifejezetten hangsúlyos: ne használj növényvédő szereket! Semmilyet! Ha van gaz, az is ezerszer kisebb probléma, mintha a gyomirtótól a méhek is elhullanak. Ugyanis egyes kemikáliák, növényvédő és gyomirtó szerek károsíthatják a méheket és más beporzókat, ezért kerüld a használatukat a méhlegelőn és annak közvetlen környékén.

Milyen növényeket érdemes ültetni a méhlegelő területére?

A méhlegelő kialakításakor fontos, hogy olyan növényeket válasszunk, amelyek az év különböző időszakaiban, vagyis egymás után, folyamatosan virágoznak, ezáltal állandó táplálékforrást biztosíthatunk a méhek számára.

Néhány példa a hazai méhlegelőkre ültethető, őshonos növényekre:

• borágó,
• hajdina,
• lóhere,
• téli kender,
• búzavirág,
• mályva és
• facélia (mézontó fű).

A legjobb, ha olyan virágos növényeket ültetünk, amelyek egész évben biztosítják az elegendő táplálékot a beporzók számára. A kender például tavasszal, a körömvirág azonban egészen az első fagyokig virágzik.

A borágó egy egyéves fűszernövény, amely nektárban gazdag, kék, csillag alakú virágokat hoz. Könnyen termeszthető, és képes önvetéssel szaporodni, így mondhatni igénytelen, de a cél szempontjából igen hatékony növény. A hajdina egy másik méhcsalogató egynyári növény, amely apró fehér virágokat hoz, és amelyet gyakran termesztenek egyfajta zöldtrágyaként is a talaj termékenységének javítása érdekében.

A lóhere évelő, apró, gömb alakú virágokat hoz a fehér, a lilás-rózsaszín és a piros különböző árnyalataiban. Értékes nektárforrás a méhek és más beporzók számára. A téli kender örökzöld cserje, harang alakú, rózsaszín és fehér árnyalatú apró virágait kora tavasszal hozza, ezáltal bőséges korai nektárforrást biztosíthat a méhek számára.

A búzavirág élénk kék virágzatú, magról könnyen termeszthető egynyári növény, ami könnyen elveti magát, gondoskodva a növény folyamatos utánpótlásáról, évről-évre. A facélia is egynyári, apró, harang alakú, kék és lila árnyalatú virágfürtjei épp úgy, mint a mályva könnyen megtalálható, nagy, rózsaszín, lila és fehér virágai, értékes nektárforrásai lehetnek a méhek és más beporzó rovarok számára.

A fentebbi módon történő városi „méhlegeltetés” akár már rövidtávon is hasznos lehet a környezet számára, hiszen a méhlegelőkön a méhek olyan növényeket és virágokat is beporozhatnak, amelyek segíthetnek egy sokkal változatosabb, ellenállóbb és egészségesebb ökoszisztéma kialakításában valamint fenntartásában.

Dr. Rónay P. Tamás | Korábbi egyetemi oktató, szövegíró. Főként humán, illetve természettudományos cikkeket ír. Otthonosan mozog az okostechnológiák és megújuló erőforrások, zöld technológiák világában.