Mi a kapitalizmus? Hogyan formálja a bolygót és az embereket?

1. Mi a kapitalizmus?

A kapitalizmus vagy piacgazdaság lényegét számtalan különböző módon fogalmazták meg az elmúlt évszázadok során. A fogalom jelentése nagyon egyszerűen így foglalható össze:

A kapitalizmus alapvetően egy olyan gazdasági rendszer, ahol a termelőeszközök – minden ami jövedelmet termel: a föld, gyárak, szállítási eszközök, stb. – túlnyomó többsége magántulajdonban van. A magánvállalkozások és cégek a szabad piacon versenyeznek egymással. A megtermelt javak és szolgáltatások eloszlásáról a szabad piaci viszonyok döntenek.

A kapitalista gazdasági rendszer alapeleme a tőke (angolul capital). A tőke az a pénz vagy tudás, amit egy vállalkozás azért fektet be, hogy hasznot termeljen.

A kapitalizmus eredeti értelmében gazdasági rendszer, de nem lehet elválasztani a tőkés termelést lehetővé tevő társadalmi és politikai keretektől. A kapitalizmus „szelleme” a személyi jogok, a szabadság és az emberi természet egy markáns elképzelésében gyökerezik. A klasszikus szabadpiacpárti elképzelés szerint az egyén alapvetően jó, és a szabadon kibontakoztatható egyéni önérdek hasznot hajt, jólétet termel az egész társadalom számára.

A kapitalizmus kritikusai, például Marx szerint azonban a korlátozás nélküli önérdek végül mindig kizsákmányoláshoz vezet. Az erősek uralmához, ahol a tőke és a termelőeszközök tulajdona is csupán egy szűk réteg kezében összpontosul. Ez a szűk, gazdag réteg a szegény tömegek munkaerejét végletekig kihasználva őrzi meg saját vezető szerepét a kapitalista gazdaságban.

A kapitalizmus ellenzői szerint a rendszer alapvető jellemvonása a társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság.

A folyamatosan szélesedő szakadék szegény és gazdag között elégedetlenséghez és társadalmi feszültségekhez vezet. A haszon logikájának alávetett emberi élet kiüresedik – Marxszal szólva „elidegenedik” –, csupán egy bármikor pótolható eszközzé lesz a tőke folyamatos újratermelődésének folyamatában.

A szabadpiac hívei ezzel szemben hangsúlyozzák, hogy a kapitalizmus alapvetően erkölcsösebb bármilyen más, korábbi gazdasági rendszernél. Hiszen, míg például a feudalizmusban a földesúr magánhadserege segítségével veszi el a parasztoktól a szerinte neki járó javakat, a kapitalizmus a szabad, erőszaktól mentes gazdasági interakción alapul.

Gyakori érv a kapitalizmus mellett az is, hogy a történelemben korábban sosem látott jólétet hozott az emberiségre.

A felvilágosodással és a demokráciával együtt a kapitalizmus összességében hosszabbá és  gazdagabbá tette az emberek életét. És ez nem csak a legfejlettebb országokra igaz: a Világbank adatai szerint 1990 és 2015 között több mint egymilliárddal, 736 millióra csökkent az extrém szegénységben (napi 1,9 dollárból) élők száma a világon.

Míg 1990-ben a Föld lakosságának 36 százaléka élt extrém szegénységben, 2015-ben már csak 10 százalék, miközben a teljes populáció két milliárd fővel nőtt.

2. A kapitalizmus kialakulása

A kapitalista termelési rendszer a 16-17. században alakult ki Angliában. A kialakulásról számos, egymásnak rengeteg ponton ellentmondó klasszikus és kortárs elmélet született az elmúlt 200 évben.

Például a nagyszerű német szociológus, Max Weber szerint a kapitalizmus gyökerét a protestáns etikában kell keresni, amely lehetővé tette, hogy a pénzszerzéssel járó folyamatos munkát az emberek kötelező élethivatásként értelmezzék. Weber szerint a „kapitalizmus szelleme” előbb született meg, mint maga tőkés rendszer.

Pontosan ennek az ellenkezőjét állította Marx néhány évtizeddel korábban. Szerinte a kapitalizmus kialakulásában nem gondolkodásbeli, hanem gazdasági és társadalmi körülmények voltak a legfontosabbak. Bár tőke korábban is létezett, például a kereskedelemben; átfogó technológiai, gazdasági és társadalmi változások kellettek ahhoz, hogy a tőkés termelés átvegye a régi feudalista rendszer helyét.

Egy újabb, marxista alapú érvelés szerint a kapitalizmus születése nem a kereskedelemhez köthető, hanem az angol vidék speciális birtokviszonyaiban gyökerezik. Ellen Meiksins Wood történész elmélete szerint az itteni egyedi birtokviszonyok miatt egy nagyon népes, földművelésből élő réteg kényszerült arra, hogy piaci alapon, pénzért árulja a munkaerejét, és ugyancsak piaci alapon vásárolja meg a mindennapi élethez szükséges javakat, köztük az élelmiszert is.

3. A kapitalista gazdaság jellemzői

A tőkén alapuló gazdasági rendszer történetileg sokféle formában működött különböző korokban és helyeken. Ezért pontosabb „kapitalizmusokról” beszélni, mintsem egyetlen kapitalizmusról.

Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne néhány általános jellemzővel leírni a tőkés gazdasági rendszert. A klasszikus felfogás szerint a kapitalista gazdaság ezekre az elméleti alappillérekre épül:

• Magántulajdonhoz való jog, vagyis a különféle termelőeszközöket magánszemélyek és vállalkozások birtokolhatják. A magántulajdon joga több dolgot is magába foglal: mindenki szerezhet saját vagyont, és a saját vagyona fölött úgy rendelkezik, ahogy akar.  Végül pedig a vagyonát átörökítheti utódainak.
• A piaci ármechanizmus, amely a kereslet és kínálat függvényében dönt az árakról, „láthatatlan kézként” elrendezi és összehangolja a piaci szereplők igényeit és céljait.
• Az állam korlátozott szerepe. Az kapitalizmus klasszikus felfogása szerint az állam szerepe pusztán védeni az egyének jogait, és biztosítani a megfelelő körülményeket a szabad piac működéséhez. Az államnak nem szabad belenyúlnia a piaci ármechanizmus működésébe.
• Önérdek, verseny és szabadság. A piaci szereplők saját önérdeküket keresve igyekeznek maximalizálni a hasznukat, mindez egészséges versenyhez vezet a gazdaságban. Mindenkinek joga van szabadon, külső kényszerítéstől mentes gazdasági döntéseket hozni. Ez vonatkozik a befektetésekre, a termelésre, és a fogyasztásra is. A tőkés bármibe fektetheti a pénzét; a termelő azt termel, amit jónak lát; a vásárló pedig korlátozások nélkül azt, és attól vásárol, amit és akitől akar.

Hogy mindezekből mennyi valósul meg a gyakorlatban, mindig a történelmi, politikai és társadalmi körülmények függvénye. A kapitalizmus klasszikus felfogásához az úgynevezett „laissez-faire„  gazdaságok álltak a legközelebb a 19. századi Egyesült Államokban és Európában. A laissez-faire szerint az állam szerepe csak a szabad piaci működés megteremtésére szorítkozott, a piaci folyamatokba beavatkozásra nem terjedt ki.

Ma a vegyes gazdaság modellje a legelterjedtebb a világon. A vegyes kapitalista gazdaságokban a piac kulcsszerepet játszik, de az állam beavatkozással, például adóztatással, szociális juttatásokkal és monetáris szabályzással igyekszik korrigálni a piac hibáit.

Ugyanilyen beavatkozásnak tekinthető például, amikor egy állam a törvény erejével igyekszik természetvédelmi normákat kikényszeríteni.

Gazdasági körforgás

A kapitalista piacgazdaságra egy sajátos gazdasági körforgás jellemző. A kapitalista gazdaság két főszereplője a fogyasztó és a termelő, akik a fogyasztási cikkek piacán és az erőforrások (termelési tényezők) piacán találkoznak egymással. A termelési tényezők piacai tovább bontható munkaerőpiacra, tőkepiacra, pénzpiacra és még több alterületre.

A fogyasztó szükségletei kielégítésére termékeket és szolgáltatásokat vásárol a fogyasztási cikkek piacán. A termelő pedig az erőforrások piacán szerzi be mindazokat a javakat (például tőkét, nyersanyagot, földet, munkaerőt), amelyre szüksége van a fogyasztási cikkek megtermelésére. Ezeket a javakat, elsősorban a munkaerőt a fogyasztótól vásárolhatja meg. A kész terméket vagy szolgáltatást a termelő végül a fogyasztási cikkek piacán értékesíti.

A körforgásban a termelő és a fogyasztó egymásra van utalva: a termelő vállalkozások csak akkor tudnak fennmaradni, ha termékeikkel és szolgáltatásaikkal ki tudják elégíteni a fogyasztó szükségleteit. A fogyasztó pedig csak akkor kapja meg, amit akar, ha léteznek a piacon is életképes, megfelelő minőségű termékeket és szolgáltatásokat kínáló vállalkozások.

4. Ki a kapitalista? Szörny vagy zseni?

Ha az eredeti értelmét nézzük, akkor a kapitalista szó pusztán azt a személyt jelöli, akinek tőkéje van. Azonban a jelentés már Marxnál negatív tartalommal ivódott át, mivel szerinte a tőkés osztályok önérdekből – a kapitalizmus logikája szerint – mindig kizsákmányolják az alávetett, bérmunkából tengődő munkásosztályt.

Adam Smith, a modern közgazdaságtan alapítója A nemzetek gazdagsága című 1776-os munkájában hosszan ír arról, hogy a leplezetlen önérdek keresése a gazdasági kapcsolatokban végső soron az egész közösség jólétét növeli.

Smith leszögezi, hogy „nem a hentes, a sörfőző vagy a pék jóindulatától” várhatjuk a vacsoránkat, hanem attól, hogy saját boldogulásukat szem előtt tartva haszonnal termelnek húst, sört vagy pékárut.

A kapitalizmus eszméje szerint az önérdek, sőt, a kapzsiság jó, mert folyamatos fejlődéshez és általános jóléthez vezet.

Ha ezt elfogadjuk, akkor a kapitalista semmiképpen sem szörny. Inkább olyasvalaki, aki arra törekszik, hogy feltárja milyen termékekre, szolgáltatásokra van szüksége a másik embernek, és ezeket a lehető legnagyobb hatékonysággal igyekszik gyártani és értékesíteni.

Olykor egy-egy ilyen sikeres embert zseniként kezd el tisztelni a világ. Például ezt történt az Apple-alapító Steve Jobsszal, vagy a befektetések világában Warren Buffettel. Persze a zseni fogalma sokféleképpen értelmezhető, de az biztos, hogy különböző területeken, de mindketten ráéreztek a kapitalizmus működésének természetére.

5. Hogyan hat a kapitalizmus a földre?

Ma a társadalomtudomány egyik legnagyobb elméleti kérdése, hogy a kapitalizmus mennyiben okolható a klímaváltozásért. Elképzelhető-e a globális felmelegedés elleni küzdelem a kapitalizmus által tüzelt technológiai fejlődés segítségével? Vagy a kapitalista gazdasági rendszer maga a klímaváltozás oka, ezért csak a meghaladása segíthet?

A kérdés úgy is feltehető, hogy vajon az ember a felelős a klímaváltozásért, vagy a kapitalizmus? A kettő persze nem választható szét teljesen, hiszen a kapitalizmus is emberi találmány.

Ugyanakkor két svéd ökológus, Andreas Malm és Alf Hornborg szerint muszáj leszögezni, hogy a fosszilis energián alapuló gazdaságot nem az emberiség egésze hozta létre, és nem is az emberiség egésze működteti. Ezért nem is szabad általában az „emberiséget” okolni a klímaváltozásért.

A klímaváltozást előidéző szén-dioxid (és más üvegházhatású gázok) kibocsátása csak onnantól lett veszélyes, amikor a gőzgép megjelenésével és előretörésével a szénhasználat ipari méreteket kezdett ölteni a 19. században.

A gőzgép győzelme a vízzel hajtott, kezdetben olcsóbb és hatékonyabb gépek felett azért következett be, mert a gyárosoknak olcsó munkaerőre volt szüksége, a gőzgépeket pedig bárhová lehetett telepíteni. Ráadásul elegendő szén birtokában egész nap, szünet nélkül lehetett a gőzgépeket működtetni.

Vagyis a Föld éghajlatát hevítő üvegházgáz-kibocsátás nem más eredménye, mint a nyereségalapú, mindig az olcsó erőforrások kiaknázására, és végtelen növekedésre törő kapitalista logikáé.

Azt, hogy a klímaváltozásért nem általában az emberiség, hanem a profitorientált gazdasági berendezkedés a felelős, alátámasztja a CDP környezetvédő szervezet 2017-es jelentése is. A tanulmány szerint

az 1988 óta kibocsátott üvegházgáz-kibocsátás 71 százalékáért mindössze 100 cég felel. A kibocsátás több mint feléért mindössze 25 állami és magánvállalat a felelős.

A legnagyobb szennyező a szaúdi állami olajvállalat, de követi őt a sorban az orosz Gazprom, az iráni nemzeti olajvállalat, az amerikai ExxonMobil, a holland-angol Shell, az angol-ausztrál BHP, a British Petroleum, valamint több kínai állami szénvállalat is.

A megoldás nyomában

Mi lehetne a megoldás? Sokan a kapitalizmus zöld megreformálásának szükségességéről beszélnek. Mások szerint azonban a zöld növekedés, a zöld piac, vagy a zöld kapitalizmus csupán vágyálom. Az igazi és egyetlen megoldás a kapitalizmus lebontása lehet.

A számos alternatív elképzelés egyike a nemnövekedés (degrowth) elmélete, amely a valódi közösségi szükségletek kielégítését jelöli meg célként – akár a hagyományos gazdasági érdekek, a nyereségorientált termelés szempontjainak rovására is. És persze ma is létezik, például nyugati társadalomtudósi körökben különösen erős a neomarxizmus, amely a kapitalizmussal szakítás sokkal radikálisabb álláspontját hirdeti.

A probléma a radikális elképzelésekkel, hogy egyelőre egyáltalán nem tűnik úgy, mintha a kapitalizmus „meghaladása” reális forgatókönyv lenne.

Ha pedig nem valamilyen előre elképzelhetetlen, kapitalizmus utáni világrend eljövetelét várjuk, a rendszeren belül kell megválaszolni egy csomó, szó szerint életbevágó kérdést.

Például, hogy mi segítheti a klímaváltozás elleni küzdelmet. A még szabadabb piac, még erősebb globalizáció, mert újabb tudományos felfedezéseknek, technológiai újításokhoz vezethet? Vagy pont ellenkezőleg: az erősebb állami kontroll, és masszív beavatkozás a piaci folyamatokba? A globalizmus korlátozása a tőke szabad áramlásának megfékezésével?

Egyre égetőbb, hogy az emberiség választ találjon minderre.

6. Öt olvasmányos könyv a kapitalizmusról

Befejezésként íme öt, egymástól nagyon különböző könyv a szabadpiaci gazdasági berendezkedésről. Található köztük nagy elméleti munka, és könnyed ismeretterjesztő, valamint szinte krimiszerű olvasmány is. Közös bennük, hogy valami fontosat akarnak elmondani a kapitalizmusról és annak működéséről.

Max Weber:  A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme

A nagy, elméleti klasszikusok közül sajnos Marx A tőke című opusza, vagy Adam Smith A nemzetek gazdagsága című munkája nem vádolható éppen túlzott olvasmányossággal. Azonban Weber műve sokkal közérthetőbb munka, ezért bátran ajánlható olvasásra.

Michael Lewis: A nagy dobás

Az egykor maga is brókerként dolgozó szerző komoly újságírói munkával ásta elő és írta meg egy maroknyi kivételes befektető történetét, akik az ingatlanárak folyamatos emelkedése mögötti kockázatot felismerve hatalmast pénzt kaszáltak a 2008-as világválságon. A könyvből Brad Pitt, Christian Bale és Ryan Gosling főszereplésével készült egy nagyon jó filmadaptáció is.

Naomi Klein: Sokkdoktrína – A katasztrófakapitlaizmus felemelkedése

Naomi Klein közel 700 oldalas könyve igyekszik bemutatni, hogy Kínától, Irakon és Oroszországon át Latin-Amerikáig mekkora károkat okozott, mennyire durva erőszakkal járt együtt a neoliberális, korlátozásoktól mentes kapitalizmus sokkszerű bevezetése. Izgalmas olvasmány, amit megéri elolvasni, még akkor is, ha a szerző sajnos elég gyakran esik az ideológiai szemellenzősség hibájába.

Ha-Joon Chang: 23 dolog, amit nem mondtak el a kapitalizmusról

A dél-koreai születésű közgazdász-szerző könnyed stílusban megírt könyvében a kapitalizmus 23 legendájáról rántja le a leplet. Eközben bemutatja, hogyan működik valójában a mai piacgazdaság, és állást foglal a „szabad versenyes kapitalizmus vagy állami protekcionizmus” vitában is.

Immanuel Wallerstein: Bevezetés a világrendszer-elméletbe

A rövidke könyv korunk egyik legmeghatározóbb társadalomtudósának több ezer oldalas életművét foglalja össze tömör és közérthető formában. Az elmélet szerint a világ különböző részeinek gazdaságai a 16. századtól kezdődően egy közös, a kapitalizmus által meghatározott nemzetközi munkamegosztásba kapcsolódtak össze. A munkamegosztásban betöltött szerep alapján a világot perifériára, félperifériára és centrumra lehet osztani. A centrum és perifériai viszonyát az egyenlőtlen árucsere, a kizsákmányolás határozza meg.

Gyakran Ismételt Kérdések