Magyar geológusnő a norvég olajiparban

Egy laikus szemével nézve különösen érdekes a geológusi szakma. Egy természetvédő szemüvegén keresztül pedig még izgalmasabb az a távoli, páratlanul szép földrész, ahol a legellentmondásosabb folyamatok zajlanak környezetünk jövőjére nézve. Rosta Évát kértem, hogy meséljen az északon töltött évekről.

-Kezdjük a történet legelején. Hogyan lettél geológus és milyen út vezetett Norvégiáig?
Gyerekkoromban nem igazán tudtam még, mi az a geológus, sőt kövekkel sem igen találkoztam kisalföldi gyerek lévén. Rajongtam a földrajzért és a történelemért, mert mindkettőt ugyanaz a fantasztikus tanárnő tanította. Ekkor még régésznek készültem. A középiskolában nyilvánvalóvá vált, hogy inkább a természettudomány az én asztalom, és egy másik kiváló tanárom, az osztályfőnököm volt, aki segített megtalálni a a nekem való szakmát.

Így kerültem az ELTE Földtudományi szakára, ahol a képzés első éveiben még egy szakra jártak a geológusok, geofizikusok és térképészek. Én ez utóbbi szerettem volna lenni, de hamar elcsábítottak az izgalmas őslények, színes ásványok és a remek geológus kirándulások. Egyetem után még egy évet egy angliai egyetemen töltöttem. Mi voltunk az első évfolyam, akiknek kinyílt a világ, és pályázhattunk Tempus ösztöndíjra.

Az itt megszerzett tudással felvértezve az akkor még létező Geofizikai Kutató Vállalatnál helyezkedtem el, majd közel-keleti területeken dolgoztam. A jelenlegi budapesti munkaadómnak van egy norvég leányvállalata. Adódott egy lehetőség, hogy egy vagy két évet ott dolgozzam.

-Létezik-e olyan, hogy klasszikus geológusi munkakör? A te munkádat hogyan kell elképzelni?
A legtöbb kívülálló talán úgy képzeli el a geológust, hogy kalapáccsal a kezében a köveket vizsgálja. Ilyen is van, de a legtöbben egy irodában, számítógép előtt dolgoznak. Én egy olajvállalat kutatási részlegén dolgozom, ami azt jelenti, hogy meg kell találnunk, hol halmozódhatott fel a föld mélyén kőolaj vagy földgáz. Két hatalmas képernyő előtt ülök, és különféle mérési eredményeket dolgozok fel.

Mintha egy kirakós darabjait raknám össze: sok dolognak működnie kell ahhoz, hogy valahol szénhidrogén felhalmozódás jöjjön létre. Többnyire szeizmikus mérések eredményeit értelmeztem, fúrási adatokkal vetettem össze, és azt kellett kitalálnom, hogy érdemes-e tovább kutatni azon a területen.

-Hol volt a bázis? Terepi munkád is volt?
Osloban volt az irodánk és nem volt terepi munka. Ennek oka, hogy a norvég szénhidrogén telepek mind tenger alattiak. Teljesen más a szárazföld geológiája, még analógiának sem alkalmazhatóak a tengeri kutatáshoz. Igaz, ciklusonként minden norvég projekt esetén szokott lenni egy-egy terepgyakorlat valahol a világban, ami jó analógiául szolgálhat az adott területhez. De nekem ez épp kimaradt, részben a Covid miatt.

-Mi az amit a legjobban szerettél a munkádban?

Amikor először megláttam egy szeizmikus tömböt, felkiáltottam: Hú, de gyönyörű!

Azelőtt mindig szárazföldi területen dolgoztam, és a szárazföldi mérések eredménye sokkal gyengébb, zajosabb a felszínformák miatt. A tengeren jobb minőségű, tisztább képet lehet elérni. És fantasztikus a geológia az Északi-tenger feneke alatt eltemetve! Amikor csak úgy nézegeti az ember ismerkedés címén, nem egyszer fordult elő, hogy néztem, hű, ez milyen jó hely, itt érdemes lenne szénhidrogént keresni. Aztán kicsit körülnéztem, és kiderült, hogy már rég van ott egy mező. A nyilvánvaló helyeket már mind megtalálták!

-Volt-e valami amit a norvég geológusok másképp csinálnak, mint a hazaiak?
Ami nagyon jó volt, hogy a norvégoknál mint oly sok minden, az adatok egy jelenős része is nyilvános. Van egy weboldal, ahol a legfrissebb fúrások kivételével a legfontosabb adatok bárki számára hozzáférhetőek. Ezek nagyban megkönnyítették a munkát. A másik, ami nagyon tetszett, hogy pezseg a tudományos élet: rengeteg szakmai előadás, kis workshop van, ahol a különböző cégek megosztják egymással a tapasztalatikat. Rendszeresen jöttek hozzák különböző szolgáltató cégek bemutatni a legújabb fejlesztéseiket. Nagyon jók voltak a munkakörülményeink, gyorsan megkaptam minden technikai segítséget.

-Magas labdaként le kell csapnom egy korábbi beszélgetésünk félmondatára: Norvégiában a geológusok a piszkos olajiparban dolgoznak. Hogy állnak ahhoz a tényhez, hogy a világ a szénhidrogének felhasználást okolja a globális környezeti katasztrófákért?
A norvég ismerőseim mind az olajiparban dolgoznak, ezért nem érzem reprezentatívnak a mintát a norvég társadalomra nézve. Nyilván a norvégok is tudják, hogy országuk az olajnak köszönheti a gazdagságát. Nélküle egy szegény ország lenne. Fontos megemlíteni, hogy ezt a gazdagságot nagyon okosan használják fel. Tudják, hogy eljön az a nap, amikor a tengeri olajkincsek elapadnak vagy környezeti szempontból le kell mondani a kitermelésükről. Így nem élik fel a hasznot, hanem létrehozták a Norvég Alapokat, ami félelmetes nagyságú, folyton gyarapodó és okosan befektetett tartalék a jövőre, amikor már nem lesz az olajipar mint bevételi forrás, és ne felejtsük el, hogy élen járnak a megújuló energiaforrások használatában. Nekem ez az előrelátás, takarékoskodás, gondoskodás volt az egyik legszimpatikusabb, amit az országban tapasztaltam.

Ott is erősödnek az olajiparral szembeni hangok. Sajnos belföldön a légi közlekedés kiküszöbölhetetlen a hatalmas távolságok miatt, és nincs alternatívája. Stavangerbe, az olajipar egyik központjába óránként indultak járatok. Az elektromos autók is jól hangzanak, ám ez főleg státusz szimbólum és emellett rengeteg kedvezménnyel jár a tulajdonosnak. De mindenhol van mellé egy benzines is, hogy nagyobb távolságokra eljussanak.

Amellett, hogy sok fölösleges műanyagot használnak, tökéletesen működik a szelektív hulladékgyűjtés. Azért valamit tisztán kell látnunk: az emberek általában az olajipart hibáztatják a klímaváltozásért, és abban látják a megoldást, hogy álljunk le az olajtermeléssel.

A probléma gyökere viszont a keresleti oldalon van: ha nem lenne rá igény, egy hordó olajat sem termelnének az olajcégek.

Ezért is van, hogy annyira érzékenyen reagál az olajár és ezen keresztül az olajcégek a kereslet alakulására. Egy-egy válság idején ezrek veszítik el a munkájukat az olajiparban. De amíg kerozin hajtja a repülőgépeket, amíg benzin van az autókban és a közúti közlekedésben, amíg az életünk minden területén jelen van a műanyag, szükség lesz az olajiparra.

Jelen pillanatban a társadalmunk túlságosan is ezekre épül: nem állhatunk le egyik pillanattól a másikra a termelésükkel, összeomlana minden. Folyamatosan és mihamarabb kell keresni és fejleszteni a helyettesítőket, és közben meg kell tanulnunk lemondani egy csomó dologról. Nekünk magunknak és a társadalomnak. Sajnos, úgy érzem, nem haladunk ezzel elég gyorsan.

-Mit lehet tudni az ország kiaknázatlan olajtartalékairól? Kezdenek kiapadni a források?
Az biztos, hogy egyre nehezebb megtalálni, vagy egyre drágább feltárni ezeket. Nagyon sok van a tenger alatt, szerintem bőven van még tartalék, ezt mutatja, hogy az elmúlt két évben volt jó néhány néhány nagy találat. A sarki területek kutatása ellen sokan tiltakoznak, valóban nehéz kérdés. Borzasztóan drága és kockázatos itt a kutatás, és mindeddig nem túlságosan sikeres. De a jó infrastruktúrával ellátott északi-tengeri és norvég-tengeri területeken is több sikeres projekt van még.

-Működik még az elsőként felfedezett híres Ekofisk olajmező?
Ó igen, és pár héttel ezelőtt ünnepelte az 50. születésnapját! Már rég be kellett volna zárni az eredeti készletbecslés alapján, de még mindig nagyon szépen termel! Ebben nyilván nagy szerepet játszik a fejlettebb kitermelési technológiák bevezetése.

-Az olajipar tartja gazdagon az országot, ennek ellenére nagy természetvédők és természetbarátok hírében állnak. Ez miben nyilvánul meg náluk? Hatott-e rád a szemléletük?
Ott kezdődik minden, hogy nagyon vigyáznak a környezetükre. Feltűnő a tisztaság, nagyon-nagyon ritkán lehet találkozni eldobott szeméttel. Nem láttam sehol illegálisan lerakott szemétkupacokat. Imádják és tisztelik a hazájukat és nagyon büszkék rá, a szó legjobb értelmében. Ha csak tehetik, a szabadban vannak, erre legjobb példa a pandémia alatt volt: míg idehaza a kijárási tilalom a lakásokba zárta az embereket, ott az volt az ajánlás, hogy aki csak teheti, minél többet menjen a szabadba, túrázni, futni, sétálni, csak tartsa a megfelelő távolságot. A norvégokat nem lehetne bezárni, oly erős a természet iránti vágyuk. Én is abszolút túrafüggő lettem. A családom nevet is rajtam, amikor hallják, hogy hiányolom a kis erdőmet, a kis tavamat. De sok minden más is hiányzik. A nyugalom, a tolerancia, a tisztaság, a tisztesség, a türelem, és még sorolhatnám. Sokszor szabályosan honvágyam van.

Nem tudom idehaza megszokni a rengeteg szemetet, piszkot igénytelenséget. Nem vigyázunk az országunkra és ez nagyon elszomorít. Az emberek fejében kellene először rendet rakni.

-Valóban nagyon zárkózottak a norvégok? Lehet velük barátságot kötni vagy megállnak a „jó ismerős” szintjénél?
Ez egy összetett kérdés: maga a norvég nép befogadó, meglehetősen sok a bevándorló. Jó részük „gazdasági” vagyis jobb, gazdagabb élet reményében vannak Norvégiában. Ügyesen integrálják őket a társadalomba, vannak szakmák, ahol szinte csak külföldiek dolgoznak.

Nagy élmény volt a norvégok nemzeti ünnepén, május 17-én a „Barnas tog” vagy is a Gyermekek felvonulása. Ilyenkor népviseletbe öltözött iskolások és zenekarok lepik el Oslo belvárosát, elvonulnak a királyi palota előtt és önfeledten integetnek a királyi család tagjainak. Sok-sok különböző nemzetiségű gyerek volt közöttük, ők is norvég ruhácskákban és ugyanolyan boldogan vettek részt az ünnepségen, mint a norvég gyerekek: norvégoknak nevelik őket. Cserébe, elvárják, hogy tiszteljék Norvégiát és betartsák a szabályokat.

Egyébként egyén szintjén zárkózottak, nem barátkozóak és merevek. Néhányukkal lehetett igazán beszélgetni, akadt, aki nyitott volt és érdeklődő.

A többiekre igaz volt hogy egyáltalán nem voltak kíváncsiak rám, ki vagyok és miért vagyok ott. Tette mindenki a dolgát. Eleinte furcsa volt, de hozzá lehetett szokni.

-Milyen különleges helyekre jutottál el? Említetted Leka szigetét. Mitől különleges ez a sziget?
Ez egy nagyon könnyű és nagyon nehéz kérdés! Rengeteg különleges helyen voltam, szerintem az egész ország az.

Ha a legszebbeket kérdezed, akkor a klasszikus nyugati fjordokat kell kiemelnem, ahova több alakalommal is eljutottunk. Bakancslistás hely volt a Preikestolen, és nem okozott csalódást. Másik nagy szerelem a Lofoten-szigetek. Jóval a sarkkörön túl fekszenek, de szinte végig 24 fok körül volt a hőmérséklet. Türkiz tenger, fehér homok, virágzó rétek és csipkés, még hófödte hegycsúcsok vettek körül bennünket. A Paradicsomban éreztem magam.

A norvég szárazföld geológia szempontból nem túl változatos kőzetekből épül fel: többnyire nagyon idős metamorf kőzetekből. Az más kérdés, hogy mindezek fantasztikus felszínformákban jelennek meg, és főleg a partvidékeken az utolsó jégkorszak formálói erőinek köszönhetően csodásabbnál csodásabb látkép fogad bennünket.

A legidősebbek kőzetek 2.9 milliárd évesek, messze északon, a Lappföldön találhatóak. De a legfiatalabbak is 360 millió évesek, kivéve az Oslofjord környékét, ahol változatos üledékes és magmás kőzeteket találunk, amelyek egy kb. 300 millió évvel ezelőtt felnyílni készülő, majd félbemaradt riftesedés (óceánképződés) emlékei. Norvégiában az elmúlt 300 millió év geológiai történései a tenger mélyén eltemetve fekszenek. Ezért is olyan csodálatosak a szeizmikus szelvények, ahonnan mindez kiolvasható.

De vissza Lekához: Ez az aprócska sziget az Atlanti-óceánban azért annyira különleges, mert az alsó kéreg és a földköpeny kőzetei a felszínre kerültek, és az őket elválasztó vonal, a MOHO kézzel tapintható. Kevés ilyen hely van a világon. A sziget maga annyira megkapó a vörös-rózsaszínre mállott kőzeteivel, annyira egyedi hangulatot áraszt, hogy még a semmilyen geológus vénával nem rendelkező gyermekim is azt mondták, hogy ez volt az egyik legszebb hely, ahol jártak.

-El tudnád képzelni, hogy végleg letelepedj Norvégiában?
Igen, mindenképp! Biztosan sokan kinevetnek, de imádom az éghajlatot is. Az évszakok változásának dinamikáját, a rövid téli napokat, a végtelen nyári nappalokat. A legtöbben azt kérdezték: hogy bírtad a hideget és a sötétséget? Nos, Oslo viszonylag délen van, és elég kiegyenlített az éghajlata. Nem bántam a téli hideget és élveztem a kellemesen meleg, de nem forró nyarat. Ami a sötétséget illeti, igaz, hogy van egy rövidebb időszak, amikor elég kurták a napok, de ilyenkor a norvégok rengeteg fényforrást, gyertyát, mécsest használnak aminek nagyon meghitt hangulata van. A sötétség gyorsan oszlik és cserébe nyáron az ember még éjjel 11-kor is világosban az erdőt járhatja. Nagyon megszerettem azt az életstílust.

Norvégiát bemutató fotóalbuma itt található:
https://evarosta.myportfolio.com/norway

Zelei Anna | agrármérnök, kertészmérnök, lelkes természetvédő. Támogatója ill. önkéntese a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, a NoÁr-mozgalomnak, a WWF Magyarországnak, a Greenpeace Magyarországnak és az xForest.hu-nak. A Norvég utakon c. és az Elveszett erdő c. könyv szerzője. Instagram: @anna.silvanus