Mindennapi betevőnk, az energia – Tájékozódj. Tudatosodj. Dönts Te.

Gyakorló anyukaként nemcsak a lentihez hasonló szép színes lapozókat szeretem, hanem a lentihez hasonló egyszerű, de általános érvényű állításokat is, amelyekre később tudok építkezni a „miért” korszakban lévő háromévesemnek. A következő parafrázis is ilyen lesz: A környezet mindenfajta manipulációja energiába kerül. Rendben, de hova szeretnék ezzel a közhellyel eljutni? Öveket bekötni, messziről indulunk.

Óda

Yuval Noah Harari Sapiens című könyvében az emberiség fejlődésének mérföldköveiként két olyan eseményt is említ, ahol az energiáé a főszerep. Az egyik az ipari forradalom, ahol a napenergia meghajtású emberek és állatok helyett végre a gépek kezdtek dolgozni, mindenféle tüzelőanyagoktól meghajtva, és mindenféle organikus ritmustól egyre függetlenebbül. Nagyon szeretjük, amikor a gépek dolgoznak helyettünk! (A közhiedelemmel ellentétben a ludditáknak sem a gépekkel volt bajuk.)

Az (első) ipari forradalom felsorolhatatlan számú társadalmi, gazdasági, politikai hatása közül csak a jelen bejegyzés szempontjából releváns párat emelném ki: népesség-növekedés, születéskor várható élettartam növekedése, városiasodás, polgárosodás, írástudatlanság csökkenése, politikai részvétel növekedése (az életszínvonal emelkedését azért nem sorolom csak ide, mert az közvetlenül az ipari forradalom után sok helyen csökkent).

De igazán nagyot a második ipari forradalom által csatarendbe állított villamos energia szólt, ami időközben az egyik legsokoldalúbban és -széleskörűbben felhasználható energiaforrássá vált, és amely nélkül az információs forradalom (számítógépek, internet, tömegkommunikáció és a többiek) sem történhetett volna meg.

A mostanában olyan népszerű poszt-apokaliptikus témájú sorozatok apropóján már biztosan eltűnődtetek azon, az életünk mely szegmenseit érintené és mekkora mértékben, ha hirtelen nem jönne több földgáz vagy áram a vezetékekből. Hogy a gondolatkísérlet realisztikusabb legyen, itt található az OECD Better Life Indexének 11 kategóriája és az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata a legfontosabb emberi jogokról – vegyük sorra, mely területekre lenne hatással például a villamos energia, a földgáz és az olaj hiánya!

A saját életemben egy ilyen változás a Better Life Index 9 pontját, tehát több, mint 80%-át érintené, az alapvető emberi jogaim közül pedig legnyilvánvalóbban a szabadsághoz és biztonsághoz, egészséghez, oktatáshoz és munkához, a lakhelyem megválasztásához, a megfelelő életszínvonalhoz, mozgáshoz való jogaimban, illetve a politikai jogaim gyakorlásához szükséges információhoz jutásban gátolna. Hogy egy már kissé elhasznált fogalmat új jelentéssel töltsünk fel: a mai fejlett országban élő emberek és társadalmaik, a kultúránk energiafüggősége igen magas. Alább egy szép grafikon arról, hogy mire mennyi energiát használtunk 1997-ben, azaz több, mint 20 éve:

A fentiekből is következik, hogy létezik olyan megközelítés, amely szerint a villamos energiához való hozzáférés (származtatott) alapvető emberi jog (vagy annak kellene lennie), továbbá kutatók – ha látszólag kicsit megkésve is – arra buzdítanak, hogy az antropológia foglalkozzék (többet) a villamos energiának az emberre, társadalomra gyakorolt hatásaival azok nyilvánvaló számossága és jelentősége miatt.

Perspektíva

A fentiek alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy az energia a jól(l)éthez elengedhetetlen. Itt térünk vissza a fenti állításhoz: a környezetünk számunkra kedvezővé manipulálása rengeteg energiába kerül. Mutatom, hogy a fenti adatok mit jelentenek a szén-dioxid-kibocsátás nyelvére lefordítva:

A képen ugyan pontosan nem látszik, de a szén-dioxid-kibocsátás több, mint 40%-át a villamos energia és a fűtés teszi ki (a jobb oldali oszlop azt mutatja, hogy ha a villamos, illetve fűtési energiát újracsoportosítjuk a közlekedés/ipar/épületek és egyéb kategóriák között, milyen új arányokat kapunk). Egy kutatás a CIWB (carbon intensity of human well-being, az emberi jólét szén-intenzitása) mérőszám bevezetésével arról hoz adatokat, hogy a jólét az egyes földrajzi térségekben mennyi kibocsátásba kerül – és nem hagy kétséget afelől, hogy a jólét növekedése szükségszerűen maga után vonja a kibocsátás növekedését is.

Az energia (és szűkebben a villamos energia) jóléti hatásait és ezen hatások kibocsátásban mérhető árát tudatosítva most vessük vigyázó szemünket egy viszonylag ritkán tárgyalt jelenség, az energiaszegénység felé. Az Európai Bizottság az idén nyáron elfogadott „Clean Energy for all Europeans” csomagja mellett intézkedéseket tett az energiaszegénység meghatározására és nyomon követhetőségének javítására is, amely lépések végső soron az energiaszegénység felszámolására irányulnak.

A dedikált honlap szerint egy háztartás akkor minősül energiaszegénynek, ha pl. nem rendelkezik megfelelő (biztonságos, megbízható és megfizethető) hűtéssel, fűtéssel, világítással vagy elektromos árammal, más megközelítésben akkor, ha a háztartás összjövedelmének egy bizonyos százalékánál – ez Nagy-Britanniában 10% – magasabb összeget tesznek ki az energetikai kiadások (ha mindenhol így mérnénk, Magyarországon a háztartások 80%-a minősülne energiaszegénynek).

Amint látjuk, a megfelelő energiához való hozzáférés még az Európai Unióban sem mindenütt megoldott, de nézzünk egy kicsit távolabbra: a Nemzetközi Energiaügynökség szerint 2012-ben több, mint 1,6 milliárd ember nem jutott villamos energiához, akik többsége Afrikában él. Ezzel el is érkeztünk ahhoz a konfliktushoz, amit a néhai Népszabadság Online cikkének címe oly szabatosan ír le „gazdag és szegény országok csatája a klímacsúcs”.

Lassan közelítünk a drámai csúcsponthoz, előjövök hát a mondandóm lényegével: a jelenlegi üvegházhatású gáz kibocsátási szintet úgy sikerül produkálni, hogy közben az emberiség több, mint 10%-a kevesebb, mint 2 dollárból él naponta,

és feltehetőleg ugyanez a több, mint 10% nem jut áramhoz sem. (És ez a 10% csak az extrém szegények aránya, a világ népességnek 46%-a (!) él kevesebb, mint napi 5,5 dollárból, ami egy harminc hónapos nappal számítva kevesebb, mint havi 50.000 Ft).

Könnyű elkavarodni a bűnbakkereső és felhajtásvadász médiában a legszennyezőbb (húsipar? fast fashion?) vagy a legnagyobb kibocsátó (közlekedés? ipar?) címért versengő iparágak erdejében, és tisztán látni azzal kapcsolatban, hogy mégis MI az, ami a legnagyobb kibocsátást eredményezi. Pedig a kérdésben rejlik a válasz: a MI legelemibb – fizikai, társadalmi és pszichés – szükségleteink.

A jövőben az emberiség jókora (és napról napra növekedő) része teljes joggal nem kevesebb, hanem több energiát akar majd fogyasztani, és semmilyen erkölcsi alapunk nincs arra, hogy ezt az igényt jogtalannak tartsuk. (Amikor az ember a klímavészhelyzettel kapcsolatos cikkeket olvas, mindig van egy ilyen szorongási tetőpont, ez most itt az.) A növekedésre épülő világrend helyett ez az igazi ok, amiért a kibocsátás csökkentésére nem adható általánosságban az a válasz, hogy fogyasszunk kevesebbet, és ami miatt viszont át kell értelmeznünk, hogy nekünk mi a feladatunk, mik a lehetőségeink.

Mielőtt végérvényesen kétségbe esnénk, szerencsére azok szerint, akiknek ez a munkájuk a Nemzetközi Energiaügynökségnél, elméletben erre a helyzetre is létezhet fenntartható megoldás: ezt a forgatókönyvet keresztelték SDS-nek (Sustainable Development Scenario), azaz fenntartható fejlődési forgatókönyvnek (látni fogjuk, a klímajóslás nélkülözhetetlen kellékei a forgatókönyvek).
Ez a 2019-es energiamodellben azt ígéri, hogy a benne foglalt intézkedéscsomag segítségével 1,5 Celsius körül lehet tartani a hőmérséklet-emelkedést, ki lehet terjeszteni a villamos energiához és a tiszta (tehát füstmentes) főzéshez való hozzáférést 100%-ra (azért ez még mindig nem az összkomfortos családi ház két kocsival…), és kezelhető lesz a levegőszennyezés kérdése is. Elméletileg.
Mutatom, hogy a jelenleg az egyes országok által vállalt politikák milyen kibocsátási pályát írnak le (piros), és milyen pályára lenne szükség a fentiek megvalósításához (zöld):

Hát, ettől sem lett jobb a napunk. Mindenesetre elméletben lehetséges, hogy legalább elkezdődjék a legnagyobb nélkülözésben élők felzárkózása a villamos energiához való hozzáféréssel (leginkább megújuló erőforrásokból; ez a számítások szerint a szén-dioxid-kibocsátást 0,1%-kal emelné) párhuzamosan a fejlett országok kibocsátásának a csökkentésével kibocsátási korlátozások, megújulók és magasabb energiahatékonysági követelmények bevezetésével. Itt található szektorokra lebontva, hogy mik az SDS-hez szükséges feltételek.

Sokféle jelzővel lehet illetni attól függően, hogy félig tele van az a pohár (ambiciózus) vagy félig üres (irreális). Talán ez lehet az oka, hogy a klímaváltozás elleni „küzdelem” pontosabban az effektív, koncentrált küzdelem halogatása egyre intenzívebben idézi fel bennem, hogyan alkudoztam az idővel az egyetemi vizsgára készülések alatt: hogy tologattam magam előtt a tételeket egészen addig a határig, amikor már majdnem lehetetlennek tűnt a teljes anyagot elsajátítani.

Éretlenkedtem. Éretlenkedünk.

Nem nagyon vagyunk hajlandóak vagy képesek abban az időtávban gondolkodni, ami hatékony cselekvésre sarkallna, ráadásul ha el is döntenénk, hogy cselekszünk, a kultúránk (kevés kivétellel) nem várja el tőlünk a késleltetés, mármint az igények kielégülése késleltetésének művelését, vagy esetleg az igények, szükségletek újrafogalmazását. Pedig – ha úgy tetszik – ebből a szempontból az általunk megszokott világ vége már a kanyarban van: az az olló – vagy szakadék? – az, a piros és zöld vonal között.

Mit tehet a sejt?

Mi látszik a fentiekből? Az, amit az ENSZ és a Nemzetközi Energiaügynökség és a kutatók körül-belül 97%-a is állandóan mantrázik, hogy azonnal és összehangoltan totális háborút kell hirdetni a CO2 kibocsátás ellen. Bonyolult ügy, mert minden érdekelt félnek más a dolga, és az egyes szereplőknek is több fronton, ha úgy tetszik, több szakpolitikai területen kellene nehéz intézkedéseket meghozniuk, bevezetniük.

Amit csinálunk – mi és a politikusaink –, az nem elég. Ez nem bűn, csak tény.

Egy négy fős kutatócsoport nemrégiben azt vizsgálta, hogy a háztartások mennyire hajlandóak csökkenteni a CO2 kibocsátásukat; 1-1 közepes méretű német, francia, svéd és norvég városban vizsgálódtak 308 háztartás bevonásával. Azt találták, hogy a háztartások önkéntesen jellemzően csak olyan tevékenységekről voltak hajlandóak lemondani, amelyek viszonylag kis mértékben (2030-ig összesen 25%-kal) csökkentették a kibocsátásukat. Hogy ennél jóval magasabb, 50%-os megtakarítást érjenek el, jelentős életmódbeli változtatásokra lett volna szükség, különösen a mobilitás területén, amit a háztartások önkéntesen nem vállaltak. Éppen ezért a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy külső, politikai oldalról érkező ösztönzők vagy nyomás hiányában a háztartások nem fognak maguktól átállni a 1,5 Celsiusos cél eléréséhez szükséges viselkedésre.

Mit tehetünk hát mi? Kezdetnek három dolgot.

• Közösség: Legyél politikailag aktív, hallasd a hangod, az aggodalmad, az ötleteid! Jó tippek itt. A munkahelyeden is keresd a lehetőséget, mit tehetnél aktívan a kevesebb fogyasztásért, kibocsátásért vagy a tisztább energiáért. Kapcsolódj össze a hasonló gondolkodásúakkal, ha lehet, személyesen. Cselekvő légy, ne szenvedő!
• Otthon: Próbáld meg saját elhatározásból leszorítani a szén-dioxid-kibocsátásodat (nem családonként, fejenként) 2-3 tonna közötti szintre. Ez 2014-ben Magyarországon átlagosan 4,85 tonna/fő volt, de készülj fel, hogy a tiéd esetleg magasabb lesz. Itt egy remek cikk arról, hogy melyik a legjobb karbonlábnyom számoló app vagy kipróbálhatod az xForestét is.
  Ha a képzettséged, hobbid engedi, találj fel valamit, vagy javíts egy már ismert technológián, amivel csökkenteni lehet a kibocsátást, növelni lehet az energiahatékonyságot, vagy javítani tudod a klímavédelmi beruházások ismertségét, támogatottságát, finanszírozását. Legyél találékony!
• Legbelül: Kezdd el tudatosítani magadban, hogy a világ meg fog változni, és készülj.

De legfőképpen dönts. Döntsd el, hogy téged nem gyűr maga alá az apátia, a társadalmi tanult tehetetlenség, hanem erődhöz és lehetőségeidhez mérten megteszel minden tőled telhetőt, hogy jobban megértsd a valós kockázatokat, összefüggéseket, és releváns válaszokat tudj rájuk adni. Ehhez időnként az is fontos lehet, hogy ne ess pánikba. Rosszabb napokra ajánlom Marcus Aureliust, jobbakra a klímahumort (ami olyan lehet, mint a láb: vagy van valakinek, vagy nincs). Vagy fordítva.

dr. Krajcs Judit | jogász és anyuka, a gyerekekkel való önfeledt játszadozás időszaka előtt egyik fő szak- és érdeklődési területe az energiajog, szűkebben a villamos energia szabályozása