Nílus: tényleg pusztul, milyen okok állnak a háttérben?

A Nílus, Afrika leghosszabb folyója bajban van, ami azt jelenti, hogy több mint százmillió ember sorsa vált kiszámíthatatlanná. A közelgő társadalmi, gazdasági és környezeti krízisen túl még súlyos politikai következményei is lesznek annak, ha Afrika egyik legerősebb hadseregével bíró Egyiptom élete megroppan.

Nincs Egyiptom a Nílus nélkül. De Szudán és Etiópia sincs a Nílus nélkül.

A Nílus az élet – és most haldoklik. Túlságosan is kiaknázza minden ország, amin átfolyik, ráadásul egyre szennyezettebb, és a klímaváltozás egyre gyorsuló következményei szintén negatívan hatnak erre a csodálatos folyóra.

A remény azonban még nem veszett el, de hogy milliók fogják a legjobb esetben is megsínyleni a változásokat, már biztosra vehető.

Hol van a Nílus, milyen hosszú, mekkora a vízhozama?

A Nílus több szempontból is különleges folyó: délről észak felé halad, ezért elsőre úgy tűnik, mintha felfelé folyna. Az ókori Egyiptom életében (is) olyannyira kulcsszerepet játszott, hogy a folyó folyásiránya, és nem pedig az égtájak szerint osztották fel birodalmukat Alsó- és Felső-Egyiptomra.

Bár vízről beszélünk, a földrajzi tulajdonságai meglehetősen szárazak: a teljes hossza 6695 km, ezzel a Föld talán leghosszabb folyója. Azért talán, mert egy 2007-es mérés szerint az Amazonas esetleg hosszabb 105 km-rel.

A teljes vízgyűjtő területe meghaladja a 3,4 millió négyzetkilométert (ez Afrika területének 10%-a), a vízhozama 2830 köbméter másodpercenként. Összehasonlításként: a Duna vízhozama ennél több mint kétszer nagyobb, mert meghaladja a 6400 köbmétert másodpercenként.

Hol van a forrásvidéke? Milyen a Nílus torkolata?

A Nílus alapvetően két folyó egyesülése: a ruandai forrással bíró, és a Viktória-tavon keresztül továbbhaladó Fehér-Nílus tekinthető a fő ágának, mert ez 3700 km hosszúsággal bír.

A valamivel rövidebb Kék-Nílus a Tana-tóból ered Etiópiában, és 1350 km hosszú. Nem lebecsülendő azonban, mivel a vízhozamnak bőven több mint a felét ez az ág adja, akár a talaj termékenységét biztosító hordalék nagy részét is.

A Nílus deltatorkolata hatalmas: a maga 24 000 négyzetkilométerével akkora, mint Észak-Alföld és Közép-Magyarország együttvéve, csak sokkal többen lakják: nagyjából 39 millióan. Ebből csak Kairó lakossága akkora, mint hazánké: 9,5 millió fő.

Persze pontos adatot senki se tud mondani, ugyanis Egyiptom lakossága évente közel másfél millió fővel növekszik: 1960-ban 28 millióan éltek itt, míg 2020-ban már a 100 milliót is meghaladta a lakosság lélekszáma.

El tudod képzelni, milyen környezeti terhelést jelent mindez úgy, hogy például a háztartási szemétkezelés sokszor annyiban merül ki, hogy a szélre bízzák, vigye, amerre akarja?

Milyen a Nílus folyó állat- és növényvilága?

Habár sokan csak az utolsó, Egyiptomi szakaszára gondolnak, amikor a Nílus természetes élővilága kerül szóba, valójában meglehetősen változatos a folyó egészét tekintve. Mivel több, mint 35 szélességi fokon folyik keresztül, elképesztően sokféle növény- és állatfajt találunk itt.

A kongói térségben például trópusi őserdő övezi, Szudánban olyan mocsaras vidék veszi körbe, hogy még Matula bácsi is megsüvegelné, míg északabbra, Egyiptom nagy részében a sivatag már a folyópartról látható.

Akit részleteiben érdekel a Nílus élővilága, és ért angolul, érdemes ezt a friss dokumentumot átlapoznia, mert felsorolni is hosszú volna. A nílusi krokodilt és vízilovat mindenki ismeri, de magyar vonatkozással is bír a folyó, hiszen a gólyáink kiélvezik a svéd, mármint egyiptomi asztalos étkezéseket, miközben délebbre vonulnak Fokföld felé.

Hogyan viszonyult az ókori ember a Nílushoz?

A Nílus azóta játszik központi szerepet a helyi gondolkodásban, amióta 7500 évvel ezelőtt újkőkori földművesek telepedtek le a partján. Valószínűleg a folyó szerepe valamivel kisebb lett volna, ha 5400 évvel ezelőtt nem kezd gyökeresen megváltozni a klíma, olyannyira, hogy a Nílus két partján az addigi fás szavanna helyét sivatag vette át.

Így azonban az ókori Egyiptom már létrejötte pillanatától, az i.e. 4. évezred végétől kezdve szinte teljes egészében a Nílustól függött: mivel a folyó évente kiáradt, és új iszaprétegeket rakott le, a környező földterület termékenységét évről évre megújította.

A főként a forrásvidékeiről magával sodort szerves maradványoknak és vulkáni eredetű hordaléknak köszönhetően az ókori egyiptomiak búzát, lenmagot, papiruszt és más növényeket termesztettek és kereskedtek velük a Nílus környékén.

Egyiptom volt a térség éléskamrája

A búza létfontosságú termény volt Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, ahol a klímaváltozás miatt nem volt ismeretlen az aszály és az éhínség. A Nílus olyan bőségesen táplálta Egyiptomot, hogy az általa létrejöhetett kereskedelmi rendszer biztosította az ország diplomáciai kapcsolatait más államokkal, és hozzájárult a gazdasági stabilitáshoz.

Teljes mértékben érthető, hogy miért tekintették istennek a folyót, bár igaz, az egyiptomiak istenfogalma erősen eltért az évezredekkel később kialakuló ábrahámi vallásokétól.

Mindenesetre a judaizmusra is komoly hatást gyakorolt a Nílus és Egyiptom – elég csak a Bibliát fellapozni hozzá.

Milyen gazdasági tevékenységek kapcsolódnak korunkban a Nílushoz?

A Nílus deltája önmagában több embernek ad otthont, mint az egész Kárpát-medence, és közel s távol itt valósítható meg jelentős hozammal bíró földművelés komoly gépesítés és öntözőrendszer kiépítése nélkül.

Az egyiptomiak kilencvenöt százaléka a Nílus mentén vagy annak nyüzsgő deltájában él, és a folyó biztosítja számukra szinte az összes ívó- és öntözővizet.

Az ország gyorsan növekvő népessége, az éghajlatváltozás, valamint a rossz szemét-, szennyvíz- és ipari szennyezés-kezelés miatt azonban ez a zöldellő vidék veszélyben van. A folyó már ma is alig képes ellátni az ország vízszükségletét, közben pedig Egyiptom lakossága 2050-re várhatóan megduplázódik.

Minél többen élnek, annál nagyobb a szükséglet

Már a lakosságszám brutális növekedése is keményen megterhelné a környezetet, de mindeközben aligha várható el, hogy középkori életszínvonalat akarjon az átlag egyiptomi, etióp vagy szudáni fiatal, és persze enni, öltözködni, lakni, közlekedni mindenképpen kell az embereknek.

A fejlődés pedig többlettermeléssel jár, ami tovább fokozza a folyó és a csatornák szennyezését, a termőföldek túlhasználatát.

Milyen veszélyek leselkednek a folyóra? Mik az okai?

Egyiptom és Etiópia is joggal mondhatja, hogy az ipari és városi fejlődéshez egyaránt többletenergiára van szüksége, amit a legfenntarthatóbb módon megújuló forrásból tudnak táplálni: vízerőművel.

Persze, manapság a napenergia is egyre inkább rendelkezésre áll, ám csak a Nílusra épített vízerőművek számítanak megbízható alaperőműnek. Ennek viszont súlyos ára van: a gazdák számára a szennyezésen túl további problémát jelent a folyó által szállított üledék csökkenése.

Az Egyiptom déli részén emelt asszuáni gát alapjaiban változtatta meg a Nílus viselkedését, a deltától több ezer kilométerrel feljebb, a folyó fő mellékfolyóján, a Kék-Níluson épülő Grand Ethiopian Renaissance Dam (Nagy Etiópiai Reneszánsz/Megújulási Duzzasztógát), vagy rövidítve GERD pedig biztos, hogy szintén komoly hatással lesz majd rá.

Lehet környezetbarát egy megújuló áramforrás, ha tönkreteszi a környezetet?

A vízerőművek igazán ellentmondásosak: egyfelől teljesen megújuló energiaforrást használnak, az üzemeltetés során lényegében nulla szén-dioxid-kibocsátással, másfelől durván beavatkoznak egy folyó életébe, illetve a szabályozása révén az egész vidékre, így esetenként súlyos természetkárosítással jár a megépítésük.

Magyar vonatkozásban ilyen a Bős-Nagymarosi Vízlépcső, a Nílus esetében pedig az Asszuáni-gát, ami technikailag két duzzasztógát, és 1970-ben fejeztek be. A főgát révén ráadásul új tó jött létre a folyóvíz felduzzasztása következtében, a Nasszer-tó.

A korábbi gát csak Egyiptomra volt hatással

Habár mind az építése mind a későbbi hatása negatívan befolyásolta a Nílus utolsó szakaszának térségét és az egyiptomi agráriumot, sőt a régészeti lelőhelyeket is, két dolgot feltétlen el kell ismerjünk:

1. Egyiptomnak joga volt és van is saját erőműre – a 2,1 GW teljesítményű vízerőmű 1970-ben az ország áramszükségletének felét fedezte, és
2. Érdemben csak Egyiptomra volt hatással a felépítése, hiszen a Nílus Egyiptom határain belül ömlik a Földközi-tengerbe.

Még így is messze jobb, mintha szén- vagy olajerőműveket építettek volna, atomerőmű meg talán csak 2024-ben fog először épülni az országban.

Miért nem atommal oldották meg az áramtermelést?

Akarták, nagyon is. Az, hogy nem épült atomerőmű eddig Egyiptomban, elsősorban a geopolitikai viszontagságoknak köszönhető: habár 1954-ben elindult az atomprogramjuk, az ígéretes kezdet után, számos okból kifolyólag, megtorpantak a fejlesztések.

A jelenlegi tervek szerint 2024-ben indulhat majd el a Földközi-tenger partjához közeli El Dabaa-ban az első atomerőmű építése.

Mi a gond a mostani, etiópiai vízerőművel?

Ahogy Egyiptomnak, úgy Etiópiának is joga van arra, hogy saját vízerőművet építsen – csakhogy itt két másik ország is érintett a hatásaiban: Szudán és Egyiptom, akik egyaránt garanciákat követelnek a vízhozam biztosítására.

Mi több, ha az építkezés befejeződik, a GERD lesz Afrika legnagyobb (és legdrágább) vízerőműve a maga 6,45 GW teljesítményével. Ez egyaránt jár pozitív és negatív fejleményekkel.

A pozitívak közé tartozik, hogy az így termelt áramból nem csak Etiópia részesül, hanem Szudán is olcsó energiához jut. Szüksége is van rá Egyiptom déli szomszédjának, mert gyakoriak a fél napos áramszünetek arrafelé.

Szintén pozitív hozadéknak tekinthető, hogy a Kék Nílus szabályozásával a váratlan és heves árvizek is megszűnnek. A negatívumok közül kiemelkedik azonban, hogy a gát tovább korlátozhatja az édesvíz és az üledék áramlását, amelyek létfontosságúak a Nílus-delta mezőgazdasága számára.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a tározó feltöltése 5-15 évet fog igénybe venni, azaz ennyi ideig mindenképpen kevesebb víz jut el Szudánba és onnan Egyiptomba, könnyű belátni, nem lesz éppen zökkenőmentes a közeljövő politikai és gazdasági téren.

Ha a népességnövekedés és a csökkenő vízhozam nem volna elég: a szennyvízkezelés szinte nulla

Míg évezredeken át a Nílus megoldotta a földek tápanyaggal és vízzel történő ellátását, manapság egyre több gazdálkodó kénytelen fúrt kutakból megoldani az öntözést.

Csakhogy a talajvíz – aligha meglepő módon – nem tartalmaz elég tápanyagot a növények számára, viszont a szemét és a szennyvíz tönkretette a Nílus vizét. Azzal, hogy hatvan év alatt négyszeresére nőtt Egyiptom lakossága, illetve Szudáné meghatszorozódott, 7,5 millióról 44,8 millióra, összesen százmillióval több ember termel szennyvizet, mint 1960-as évek elején.

Mint sok más országban, itt is a folyóra bízzák a testi szükségletek szagos végeredményét, csak éppen sok esetben kihagyják a tisztítási szakaszt.

Ez önmagában is súlyos járványokat okozhat, de Szudánban szemmel láthatólag nem elégedtek meg ennyivel, mert hát miért ne legyen még rosszabb a helyzet? Szudáni és kínai szakemberek már egy 2013-as közös tanulmányban sürgették a kormányt, hogy tegyen valamit.

Egyiptom déli szomszédjában ugyanis a fő szennyező a cukoripar, mert egyes gyárak gyakorlatilag úgy öntik a kezeletlen szennyvizet a Nílusba, mintha nem volna holnap.

Egyiptom lassan kiszárad, de talán nem fullad bele a szennyvízbe

Az ipari és lakossági szennyvíz tovább növeli az egyiptomi, és a szudáni mezőgazdaság gondjait. A szudánitól eltérően az egyiptomi hatóságok igyekeznek úrrá lenni a helyzeten, de súlyos az elmaradás a Nílusba vezetett szennyvíz kezelése terén, aminek következtében az öntözőcsatornákat folyamatosan eltömíti a szemét, miközben a víz egyre mérgezőbbé válik.

Egyiptomban az ivóvízhálózat lefedettsége ugyanis 99 százalék, de csak 65 százalék a szennyvízhálózaté: az országban 372 települési szennyvíztisztító telep működött 2012-ben, amelyek naponta átlagosan 10,1 millió köbméternyi szennyvizet kezeltek (ez 2020-ban már csak 146 telepet és 5 millió köbmétert jelentett).

Az egész ágazat megannyi problémával küszködik, az elavult technológiától kezdve az alacsony kapacitáson és a képzetlen munkaerő sokaságán át egészen a szervezetek közötti koordináció hiányáig – olvasható Mohamed Nazih Abdallah, egyiptomi kutató tanulmányában.

Kilenc év alatt sokat változott a világ Egyiptomban is, és hamarosan átadásra kerül a világ legnagyobb szennyvíztelepe a Bahr al-Bakar régióban.

Hogy viszonyulnak a környező országok gazdasági, politikai vezetői a folyó megmentéséhez?

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy Észak-Afrika országai nagyon is komolyan veszik a klímaváltozást, és a civilizációs gyarapodás okozta környezetpusztulás növekvő mértékét. A gondot inkább az jelenti, hogy egyik ország sem járt élen sosem a környezetvédelem terén, és a legtöbb beruházás inkább politikai indíttatású.

A már említett etióp vízerőmű, a GERD kapcsán nyolc éven át vitatkozott Egyiptom, Szudán és Etiópia, és 2020 őszén végül Washingtonhoz fordultak.

Csakhogy az akkori elnök, Donald Trump a béke helyett inkább egy lehetséges háború felé terelte a folyamatot, amikor azt nyilatkozta, hogy a legkevésbé se csodálkozna, ha az egyiptomiak felrobbantanák a gátat.

A felelőtlen nyilatkozata és Egyiptom egyértelmű támogatása érthető módon kiverte a biztosítékot Etiópiában. Ha pedig valaki azt remélte, hogy az új elnök, Joe Biden másként fog politizálni, nagyobbat csalódott, mint a nílusi krokodil, ami próbabábúba harapott.

Biden ugyanis kijelentette, hogy Washington elismeri a GERDdel kapcsolatban, hogy az az egyiptomi nép számára kritikus jelleggel bír, és jelezte, hogy elkötelezett Egyiptom vízbiztonságának támogatása mellett.

A vita persze nem új keletű

Egyiptom a Nílus feletti uralmát a gyarmati időkből származó vízügyi szerződéssel és az 1959-es, Szudánnal kötött megállapodással támasztja alá.

Csakhogy Etiópiával nem kötöttek szerződést, és amikor több mint 40 éve, 1978-ban Mengisztu Hailé Mariam, Etiópia akkori vezetője bejelentette, hogy gátat akarnak építeni, komoly államközi feszültséget gerjesztett. Olyannyira, hogy Egyiptom vezetője, Muhammad Anvar asz-Szádát háborút is kilátásba helyezett.

Habár egy tényleges háború esélye minimális, az biztos, hogy a térség problémái összetettek, régóta gyülemlenek és a Nílus központi szerepet játszik bennük.

Mit lehet tenni a Nílus megmentéséért? 

A kérdésre aligha Európában fogják megadni a választ, kiváltképpen, mert az érintett országok mindegyike kényesen ügyel az önállóságára. Mégis fontos a Földközi-tenger innenső oldalán is foglalkozni a kérdéssel, mert egy ennyire összetett problémát az országok gyakorta igyekeznek erőszak alkalmazásával megoldani.

Márpedig ha valamire nincs szüksége a térségnek, az az újabb vérontás

Okkal lehetünk viszont optimisták, mert amint láthattuk, a politikai akarat megvan a Nílus és általa százmilliónyi ember életének megmentésére.

Ráadásul a hangzatos szólamok mellett valós lépésekben nyilvánul meg a helyi kormányzatok akarata, például új szennyvíztelepek létesítésében.

Összefoglalva, hatékony szennyvíz- és hulladékkezelésre, a Nílus jelentette vízvagyon feletti közös, államközi kontrollra, és hosszú távú, helyi és határokon átívelő stratégiára van szükség, hogy a folyó élő maradhasson.

Mert nincs Egyiptom a Nílus nélkül. De Szudán és Etiópia sincs.

Dr. Rónay P. Tamás | Korábbi egyetemi oktató, szövegíró. Főként humán, illetve természettudományos cikkeket ír. Otthonosan mozog az okostechnológiák és megújuló erőforrások, zöld technológiák világában.