Az önkéntesség szerepe a hazai természet­védelemben – madárbarát szemmel

Itthon jó néhány éve mellékvágányra terelték a legnagyobb környezet- és természetvédelmi szervezetek törekvéseit, és ezt még tetézték azzal, hogy működési költségeiket is nagyban csökkentették. Pedig ideje volna belátni, hogy saját érdekünkben a társadalom minden rétegét be kellene vonni az értékmegőrzésbe. A civil szervezetek fokozatos ellehetetlenítése közben egyre nagyobb szerep jut az önkéntességnek, azoknak az egyéneknek és kis közösségeknek, akik elhivatottan, társadalmi felelősségvállalásként tekintenek az élővilág megőrzésre.

Szerencsések azok a civil szervezetek, amelyek nagy tagszámmal rendelkeznek és a lakosság minden csoportját lefedik. Ez utóbbi azt jelenti, hogy széles bázis gondolja úgy, hogy tevékenységük kiemelten fontos és támogatásra méltó. Ilyen politikamentes szervezetünk A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület több mint 10.000 taggal, évente több mint 10.000 eladott madárodúval, műfészekkel és költőládával, ennek ellenére drámaian tovább romlik a hazai madárvilág helyzete.

Szakállas közhellyé vált az a tény, hogy a természetes élőhelyek pusztulása és pusztítása hatalmas méreteket öltött hazánkban is, nem csak szerte a világban. Ahogy nő a megművelt mezőgazdasági területek és a települések nagysága, úgy csökken az az értékes élővilág, ami még azelőtt eltűnhet, hogy jobban megismerhettük volna. Ezt a folyamatot torpantotta meg Máté Bence, nemzetközi hírű madárfotósunk, akinek sikerei óriási lendületet adtak a hazai madarász társadalomnak.

A rejtőzködő madárlesből történő madárfotózás és madármegfigyelés széles követőtáborra lelt, többek között azért, mert testközelbe hozza az addig megközelíthetetlen madarakat és más rejtett életmódú állatokat. Ez a hobbi nem csak azért értékes, mert művelői a természetben töltik szabadidejüket, hanem mert közben megismerkednek a biodiverzitás és a természetvédelem fontosságával. A sikerélményekre sem kell sokat várni, hiszen az életterétől megfosztott állatvilág viszonylag gyorsan elfogadja a felkínált lehetőségeket és kénytelen-kelletlen hozzászokik az ember nyújtotta segítséghez.

A főváros közelében, Fóton is rejtőzködik egy ilyen madárles, Mikó András jóvoltából. Praktikusan időtállóra készítette, félig földbe süllyesztve, hogy talajszintről is lehessen fotózni. Két darab reflexiós üvegű ablaka van, így nem csak a 300 literes itató irányába, de egy füves terület felé is van kilátás. Ez utóbbinál rókákat, őzeket, ragadozó madarakat, alkalmanként vaddisznókat lehet megfigyelni, lencsevégre kapni. Egy erdő ölelésében helyezkedik el az itatós les, de mivel részben pusztainak is mondható, így ritkább fajok is oltják itt szomjukat az aszályos nyári időszakban, a folyamatos vízellátásnak köszönhetően. Áttelelő madarakkal is bővült a fajlista a rendszeres téli etetés miatt, így egy év alatt több, mint 50 fajt sikerült lefotózni. A mérleg másik oldalán az anyagiak állnak: a fotóskabin kiépítése, fenntartása és a sok madárodú költsége már réges-régen meghaladta a hét számjegyű összeget. Az ilyenfajta befektetés nem szokott rentábilis lenni, rövid távú megtérülésre senki ne számítson, de a hosszú távú értékmegőrzés nem forintokban mérhető.

A fotózás élményéből nőtte ki magát a fajvédelem és a fajmegtartás igénye olyan szintre, hogy a madárles környékére sorra kerültek ki a különböző mesterséges költőhelyek. A közeli lovarda támogató partner volt a madárbarát programban: az átalakított fahordókból és a saját pénzen vett vércseládákból, kuvikodúkból több tucat került ki a Dominika Ranch-re. A helyi zöldséges pedig eladatlan, kidobásra ítélt áruját szokta felajánlani, hogy a megtermelt áru ne a kommunális szemétben végezze.

Megerősítő elismerés a természettől, hogy a nagyvárosi agglomerációban sikeresen költött a búbos banka és a vörös vércse is, hiszen nem csak a kisebb testű énekesmadaraknak vannak lakhatási problémái a vészesen beszűkült élőhelyek miatt. Már az első madárgyűrűzést is leszervezték a Madártani Egyesülettel. Nagy meglepetésre két problémás lábtartású egyed is volt a vörös vércse fiókák között, akik vélhetően megtanultak volna repülni, de járni nem. Andrásnak köszönhetően a kis vércsék hamarosan a Hortobágyi Madárkórházba kerültek, ahol éppen húsz kisgyerek volt látogatóban, és az üvegre tapadva nézték végig a tollasok gyógyítását.

A lesnek köszönhetően rengeteg információ cserél gazdát, barátságok alakulnak ki, folyamatos az inspirálódás és egymás támogatása más madármegfigyelőkkel, természetvédőkkel, például Hajdú Tamással, aki a beépített és mesterséges környezetben boldogulni próbáló madár fajokon próbál segíteni a Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület vezetőjeként. Nem titkolt céljuk elősegíteni a természeti értékek és a természetvédelem célkitűzéseinek népszerűsítését, növelni a madárvédelem támogatóinak körét, és ami a legfontosabb: a fiatalok széles körű bevonása a természet hosszú távú védelmébe. Mindezt a szűkös szabadidejükben végzik, de annál nagyobb kitartással, elszántsággal, sok tanulással és saját költségen – bármiféle állami segítség nélkül.

A fóti madárleshez itt tudsz benézni: https://www.facebook.com/FotiRejtozkodoMadarles

Az alföldi pusztán költő madarakhoz pedig itt: https://www.facebook.com/birdwatchingszolnok

Zelei Anna | agrármérnök, kertészmérnök, lelkes természetvédő. Támogatója ill. önkéntese a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, a NoÁr-mozgalomnak, a WWF Magyarországnak, a Greenpeace Magyarországnak és az xForest.hu-nak. A Norvég utakon c. és Az elveszett erdő c. könyv szerzője. Instagram: @anna_zelei