Lássuk, Uramisten, mire megyünk ketten

avagy egy xforest szerző hihetetlen napjai

Adott egy egyetemista anya.

Adott egy dolgozó apa.

Adott két kicsi gyerek.

Adott egy 5 éves macska.

Hogy lett ebből egetrengető kalamajka, életem leghihetetlenebb kalandja? Mindjárt elmesélem.

Nulladik nap

Az egész október 14.-én kezdődött. Egy anyatársnőm segítséget kért: egy kutya szabadult be a tornácára, orvos nem jön ki chipet olvasni, ő fél a kutyáktól. Felpakoltam hát a két gyereket, és feltoltam őket a …-hegyre, zsebemben a macska pórázával. Ahogy odaértünk a világ legcsúnyább és egyben a legtüneményesebb kölyökkutyája ugrált a lábunkhoz, és vetette hanyatt magát. Rácsatoltam a hámot, és elindultam az állatorvoshoz. Közben szöget ütött a fejemben, hogy mi van, ha nincs benne chip, mi van, ha nincs gazdája? Gyors telefon családunk régi barátnőjének, aki mióta az eszemet tudom kutyákat és macskákat ment, kaptam tőle egy számot, megbeszéltem az illetővel, hogy ha nincs chip, akkor másnap reggel értejön.

No, boldogan masírozok tovább, magammal rettentően elégedetten, hogy milyen ügyesen elrendeztem mindent. Telefonál a párom, boldogan mesélem neki, hogy milyen kis hős vagyok, hogy elhoztam egy kutyust, és lesz helye meg minden. Azt mondta, hogy remek, a munkahelye viszont megszűnt, csődbe ment a cég, a szeptemberi fizetést sem kapják meg. Hidegzuhany, mi lesz, hogy lesz, mit tegyünk. Közben odaértem az orvoshoz, nyilván nincs benne chip, több mint fél éves, kevesebb mint egy éves szuka kutya, vagy most tüzelt, vagy most fog. Remek. Ad neki féreghajtót, biztos, ami biztos. Szuper. Telefon az illető hölgynek, aki másnap értejön: jaaaa, hogy szuka? Neki két kan kutyája van, egy tüzelő szukát nem tud elhozni. Újabb telefonok következtek, befogadó szervezetet keresve, mindenhol teltház. Közben megérkezett a párom, most mi lesz?

Hazavittük. Megfürdettük. Megszárítottuk.

Első hét

Teleszórtam a közösségi hálót, plakátoltunk: „keressük gazdiját és ideiglenes befogadót SOS”. Nem tolongtak érte… Az első héten két kapásunk volt, az egyik üzenet így hangzott: „Kell a kutya.” Nem adtam… A másik úriembernek nem nevezhető egyénről kiderült, hogy viadaloztatni viszi a befogadott kutyákat… Neki sem adtam…

Pozitív felismerésünk is volt, nem a bolhák miatt, hanem allergia miatt vakarja szét magát, nem ehet csirkét. Jobb, mint az élősködők…

Második hét

Ezerrel keresünk munkát a páromnak, befogadót az ebnek. Csodával határos módon a rákövetkező hétre 3 interjúra volt hivatalos a férjem.

A kutyus egész jól elvolt, napi egyszer tuti bepisilt, de felszedtük a szőnyegeket… A nagyobbik gyerek visongva kergetőzik vele, dobálja neki a labdát, apa összebújva alszik vele a kanapén. A fiam el is nevezte Fakusznak, mondván, hogy úgy kúszik, mint a kis erdei madár, a fakusz.

A hétvégén jött a nagy meglepetés, telefonáltak a párom régi munkahelyéről: találtak befektetőt, jó lenne, ha vissza tudna menni, mert lesz munka dögivel.

Továbbra sem jelentkezett senki, Fakusz közben a szívünkhöz nőtt, úgy döntöttünk nálunk marad…

Harmadik hét

Beoltattuk, kapott chipet.

Az élet kezd visszaállni a rendes kerékvágásba, anya kapott plusz énidőt reggelente, egy húsz perces séta formájában, a gyerek remekül kijön a kutyával, aki már be se pisil, mindenki boldog.

Nem úgy a macska… Kiújult hólyaggyulladása a stressztől, így az alma helyett a fürdőkádba próbál pisilni napi hússzor, kevés sikerrel. Naponta konzultálok az állatorvossal, gyógyszeres kezelést kap, napi rutinná vált, hogy a délutáni alvás után felöltöztessem a gyerekeket, a kutyát, bedobozoljam a macskát és levigyem a dokihoz. Még jó, hogy csak két utcányira van…

Az egyik ilyen esős délutánon jöttem rá, hogy a kutya férges. Nem részletezem a felismerés körülményeit, mindenesetre mire elértünk a dokihoz, már majdnem teljesen leküzdöttem a hányingerem, de azért egy alapos kézmosás rámfért…

Ez volt a pánik ideje. Telefon a gyerekorvosnak, a háziorvosnak, a védőnőnek, a macskás barátnőnknek. A gyerekorvost leszámítva mindenki szerint féreghajtót kellene szednünk. Újabb telefon a gyerekorvosnak, továbbra is kitartott: nem lesz semmi baj, takarítsak sokat, mossunk kezet sokat. A párom meggyőzött, hogy ne gyújtsam fel a lakást. Hát jó… A gőzölőgép kedves barátommá vált, azóta is minden reggel együtt töltünk fél órát…

Negyedik hét

Kezdek ismét megnyugodni, próbálok tanulni. Habeo habes habet… ez a kutya hogy kikerekedett, mióta itt van!… habemus habetis… mintha az emlői is megduzzadtak volna…habenaneeeeee!!!

Az állatorvos igazolt, vemhes a kutya.

Hazahoztam egy férges, vemhes, csirkeallergiás kutyát… Kitalálni sem lehet ilyet, nem igaz?

Már volt időpontunk ivartalanításra, gyors megbeszélés, ivartalanítás helyett abortusz, és vinném a macskát is, hogy nincs-e köve, mert két hete szerencsélteti a kádunkat, és már véreset pisil… Odaérek. Megvizsgálják a macskát, semmi komoly baja, kap rá erősebb gyógyszert, rendben lesz. Megvizsgálják a kutyát, csak két kölyke lesz, segít helyet találni nekik, de ne legyek kegyetlen.

Nem vagyok kegyetlen…és nyilván teljesen normális se….

Ötödik hét

Berendezkedünk a fialásra, kialakítottunk egy ólat a nappaliban, az munkaasztalomból. A kismama szépen dagad, a macska meggyógyul, megint minden nagyszerű. Akkor megint előbújt egy féreg a kis Fakuszból, újabb pánik, újabb telefonok, gyerekorvos, háziorvos, védőnő, macskás barátnő… Mintát vettünk mindenkitől, elküldtük parazita vizsgálatra, negatív mind.

Közben ezerrel küzdök az egyetemen, a túlélésért minden követ és minden családtagot megmozgatok. Emaileket írogatok, halasztásokat kérek, jófej főszerkesztő, megértő tanárok: nyertem egy kis időt…

Hatodik hét

A nyugalom szigete egy vasárnap reggel ismét felhőssé vált. Fakusz elkezdett vajúdni, tette ezt úgy, hogy egy éjszaka alatt mindent összecsinált a lakásban. Emlékszem milyen volt szülni, valahol együtt éreztem vele, de azért nem voltam túl boldog, hogy mindhárom szőnyeget küldhettük tisztítóba…

Újabb aggódós nap, mivel az apa ismeretlen, lehet, hogy túl nagyok a kiskutyák, és nem tudnak világra jönni segítség nélkül. Óránkénti telefon az arany, drága állatorvosunkkal, hétfő reggelre eljutottunk oda, hogy vigyem be a kórházba, császár. Riasztottam édesanyámat és anyósomat, előbbit, hogy vigyen be, utóbbit, hogy vigyázzon a gyerekre. Mire letettem a telefont, Fakusz határozottan elkezdte a fialás utolsó szakaszát, és 10 percen belül megvolt az első kiskutya. Képzelhetik a jelenetet, amikor a két gyerekkel, a megrettent macskával, a fialó kutyával próbálom megőrizni a hidegvéremet, megkeresni az alkoholt, lefertőtleníteni az ollót, és elvágni a köldökzsinórt… Aztán fél órán belül előbújt a második kiskutya…

Ekkor hazaért a férjem is, örömködtünk, hogy ezt is túléltük, minden baj nélkül…

Ekkor Fakusz elkezdett megint morgolódni, fészkelődni, és simit könyörögve fújtatott… 10 percen belül fialt még egy kiskutyát… Aztán még egyet…

Adott egy egyetemista anya.

Adott egy dolgozó apa.

Adott két kicsi gyerek.

Adott egy 5 éves macska.

És 5 kutya….

…mindez hatvan négyzetméteren egy öt emeletes társasházban… Egyébként a fialás hete egybeesett a szemeszterem utolsó hetével is. Prezentálnom kellett két előadást, beadnom 2 tanulmányt, felelnem egyiptomi és perzsa nyelvekből, zárthelyit írnom latinból és néprajzból….

Két csatát elvesztettem, talán a háborút még megnyerhetem…

Karácsony

Hogy ne unatkozzunk, a kiskutyákról is kiderült, hogy férgesek… A doki szerint szuperférgek, túléltek három féreghajtókúrát… Repesek az örömtől, hogy nálunk tenyészik ki a kiirthatatlan férgek új generációja… Miután letettük a gyerekeket, minden este kitakarítjuk az óljukat… Szuper romantikus esti program…

Új év

Négy kis visítozó malacunk van, nem is kutyánk… Építettünk nekik kennelt a nappaliban, egész nap játszanak, morognak, sípolnak… Legyőztük a férgeket, már esznek szilárdat is, napi négyszer… Néha úgy érzem, hogy egész nap etetek, a gyerekeimet, a kutyáimat, a macskámat…

Elindult a vizsgaidőszak is, így esténként kipeckelem a szemeimet, és falom a könyveket…

És most

Fakusznak legyengült az immunrendszere a vemhesség miatt, ezért túlszaporodtak a szőrtüszőatkák rajta… Már meg sem lep…

Az állatpatikából hazafele jövet elcsíptem egy kamasz fiú kifakadását: „Hazaérek, és akkor még ki is kell teregetnem!”

Jajj, te szegény – gondoltam, és már soroltam is magamban, hogy miket kell csinálnom, ha hazaértem: teregetés, hajtogatás, mosogatás, elpakolni a játékokat, (na nem az összeset, de legalább annyit, hogy ne lépjek rá folyton valamelyikre) megetetni a gyerekeket, a kutyákat, a macskát, fürdetni, elaltatni a kicsit, elaltatni a nagyot, és akkor végre leülhetek tanulni, vagy cikket írni, esetleg vizsgázni, fél 10-kor, holtfáradtan…  Majdnem megsajnáltam magam, már készültem elmorzsolni egy könnycseppet az ifjú és bohó életem emlékéért, amikor eszembe jutott, hogy az egészet magamnak köszönhetem. És tulajdonképpen élvezem… Na nem a férgeket, attól még mindig a hideg ráz… Életemben nem voltam ilyen fáradt, múlt héten elaludtam vizsga közben… De mégis… Anya vagyok, oroszlán vagyok, bármire képes vagyok.

Lássuk, Uramisten, mire megyünk ketten!

Mézes Dorottya | Főállású anya és egyetemista, kutatási területe az alkímia szimbolizmusa a középkorban. A környezetvédelem fontos helyet foglal el családja életében.