A Balaton partja – túlzás nélkül állíthatjuk – Magyarország és a világ egyik legszebb tája. S ettől gazdaságilag a legértékesebb is. Az ön- és közérdek automatikusan egymásnak feszül: besétálható, szabad partja legyen a Magyar Tengernek, vagy társas és egyéni magáningatlanok uralják a tavat, saját stranddal. Az önkormányzatok egyfelől kettős érdekeltséggel bírnak az ügyben, másfelől – nem csak saját hibájukból – erőtlenek közös értékrendünk érvényesítésében.
Pedig a partot elméletben igen erős jogszabály, az ún. új Balaton törvény (2018. évi CXXXIX. törvény) védi. Ez megszilárdította a 2000-ben lefektetett alapokat, miszerint nem lehet beépíteni a közvetlen Balaton-parti 30 méteres sávot. Ezt az Alkotmánybíróság 2022-es határozata újból megerősítette. Látszólag mindhiába, a megaprojektek és luxusingatlanok rákos mételyként fojtják meg a tavat, a legutóbbi hírek szerint például Alsóörs-Paloznak környékén pusztul a nádas emberi mulasztás és kapzsiság miatt. Pusztul ezzel a tó megújuló képessége – s az iszapban igen nehéz lesz jachttal vitorlázni.
Pozitív külföldi példáért nem kell messzire mennünk. A csodálatosan szép, hosszú és ezáltal minden ízében méregdrága horvát adriai partszakasz szinte teljes egészében szabad strandokból áll. A legtöbb helyen még a kempingeken és luxusszállodákon is át lehet sétálni a parton, strandolni, sőt zuhanyzókat és egyéb kültéri létesítményeket igénybe venni. Fizetni csak a parkolásért kell, a saját strandos magáningatlan ritka, mint a fehér holló. Legyen az régi villa Abbáziában, szocialista szálló Korcula szigetén, vagy modern luxusapartman „Raguzában”.
Ám térjünk vissza a mi Adriánkhoz! Hadd osszak meg egy személyes, családi történetet a parti államosításról – magánosításról. Családunk jómódúnak mondhatta magát két rendszerrel ezelőtt, anyai nagyapám állatorvos ezredesként szerelt le a II. Világháború után, apai déd- és nagyapám vezérigazgató-vegyészmérnök volt a Pécsi Bőrgyárban, mely kisebbségi tulajdonukban állt. A családi vagyon egyik ékköve volt egy hatalmas parti telek Balatonlellén, rajta családi villa és néhány kisebb ház. Unokatestvérek és másodunokatestvérek, rokonok és barátok népesítették be a nyaralót nyaranta, több tucatnyian, számuk néha a százat is megközelítette. (Én ott „csecsemősködtem”, személyes emlékem sajnos a korai évek homályába vész.)
A hely egyfajta klán-fenntartó funkciót is betöltött, s a család férfi tagjai személyesen talicskázták a földet az akkor ingoványos part feltöltésére, stéget ácsoltak, csónakot toltak, kertet gondoztak, kalákában házat építettek. Az államosítás során minden vagyon – s kis híján mindkét nagyapám – is odalett, de a lellei telek csodával határos módon megmaradt. Egészen 1973-ig. Ekkor ugyanis a Honvédség szemet vetett az ingatlanra, s ellenállhatatlan ajánlatot tett annak megszerzésére (déjà vu…) A telket rövid úton államosították, a klán végleg szétesett, szocialista üdülőt építettek, de a villa valami újabb csoda folytán még állt egy darabig. Habár lakatlanul, értelmetlenül elvéve és nem hasznosítva. Teniszpályák kerültek mellé, később ezeket gaz nőtte be, az üdülőt kiprivatizálták, majd néhány éve a villa is áldozatul esett valami ostoba és értelmetlen építkezésnek. A csodákból csak e történet él tovább, fizikailag semmi. Ám őseim munkájából – melyet hitük szerint családjukért és leszármazottaikért végeztek – annyi maradt a köznek, hogy a gumicsizmában, fáradtságos kézi munkával feltöltött part ma szabadstrand!
Jelenlegi társadalmi rendszerünk nem egyértelmű – mint a történelem folyamán általában, tiszta formájában egy társadalmi jelenség csak a platoni ideák világában létezik. A rendszer néhány vonásában hűbéribb a feudalizmusnál, s szocialistább a kommunizmusnál. Együtt él a XII. kerületben urambátyám és Csekonits báró, vidéken párttitkár elvtárs és főispán, miközben az ország tele van inkvizítorokkal és agitproposokkal. Néhányan egyszerre Szent Istvánnak és Koppánynak képzelik magukat, mások Dagobert bácsik és Speedy Gonzales-ek ha saját érdekükről, de Pató Pál urak és Mekk Elekek ha a közérdekről van szó.
 |  |  |  |
Ám a mai rendszer nem szocializmus és nem feudalizmus. Habár sokan illiberálisnak tartják, de mégiscsak demokrácia, azon belül szabad piacgazdaság, más néven kapitalizmus. Szabadságból és tőkéből táplálkozik. Abból, amelyikből jobban etetjük. Csak rajtunk áll, hogy a Balatonon a szabad partok vagy a magántőke diadalmaskodik. Nota bene!
Dr. Tóth Gergely | közgazdász egyetemi tanár, Keszthely civil polgármesterjelöltje
Vélemény, hozzászólás?