20 gyönyörű kihalt állat: miért nem figyeltünk rájuk?

Disztópiák elmaradhatatlan eleme a múzeumi tárlat, amelyben egykor a vadonban boldogan élő, mára már kitömött tárgyként díszelgő kihalt állatok fogadnak . Azonban egészen közel állunk ahhoz, hogy egyre több állatnak a valóságban is búcsút intsünk. Mikor tekinthető kihaltnak egy faj?  Mi vezetett a kihalásukhoz? És melyek azok a kihalt állatok, amelyekkel már soha többé nem találkozhatunk?

A biológiában a kihalás egy faj létének teljes megszűnését jelenti. Ez akkor következik be, ha egy faj utolsó egyede is elpusztul. A kihalt állatok további fajok kihalását eredményezhetik, kihalási láncolatot alkotva. Ez a lánc jelentősen csökkenti a biológiai környezet változatosságát, vagyis a biodiverzitást. Ezáltal veszélybe kerül a biológiai egyensúly, amely szükséges a megfelelő minőségű levegőhöz, az elérhető ivóvízhez, vagy a megfelelő mennyiségű táplálékhoz.

A kihalás egyrészt evolúciósan irányított természetes folyamat. A környezetünk változásaihoz alkalmazkodni képtelen fajok lassan kihalnak, és átadják helyüket újabb fajoknak. Azonban az emberi tevékenység felgyorsította ezt a folyamatot.

Mi az a Vörös Lista?

Az egyes fajok (állatok, gombák és növények) természetvédelmi státuszának legátfogóbb globális leltára a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listája. A Vörös Listán 9 kategóriában találhatjuk meg a világ élőlényeit a természetvédelmi helyzetüknek megfelelően:

• EX – Kihalt (Extinct): ide tartoznak azok a fajok, amelyeknek sem a természetben, sem fogságban nem maradt már egyetlen egy élő egyede sem.
• EW – Vadon kihalt (Extinct in the Wild): ezek a fajok bár a természetes élőhelyükön kihaltak, fogságban vagy háziasítva még fellelhetők.
• CR – Súlyosan veszélyeztetett (Critically Endangered): kihalási esélyük a természetes élőhelyükön jelentősen nagy, azonnali beavatkozás nélkül nagy valószínűséggel vad állományaik kihalnak.
• EN – Veszélyeztetett (Endangered): kihalási esélyük a természetes élőhelyükön nagy, beavatkozás nélkül nagy valószínűséggel Súlyosan veszélyeztetetté válnak.
• VU – Sebezhető (Vulnerable): kihalási esélyük természetes élőhelyükön nagy, beavatkozás nélkül nagy valószínűséggel Veszélyeztetetté válnak.
• NT – Mérsékelten fenyegetett (Near Threatened): ezek a fajok jelenleg még kihalással nem fenyegetettek, de annak határán vannak.
• LC – Nem fenyegetett (Least Concern): ebbe a kategóriába sorolhatók azok a fajok, amelyeket nem fenyeget a kihalás veszélye, és ez a közeljövőben sem várható.
• DD – Adathiányos (Data Deficient)
• NE – Felméretlen (Not Evaluated)

Az IUCN Vörös Listája nem pusztán egy lista a különböző fajokról és helyzetükről, hanem tulajdonképpen a biodiverzitás egészségi állapotának kritikus mutatója. Fontos eszköz a társadalom minden rétegének megfelelő tájékoztatásához (a döntéshozóktól kezdve, a környezetvédőkön át, az átlagpolgárokig), valamint a természeti erőforrások és különféle élőlények védelméhez szükséges intézkedések meghatározásához.

Mit tehetünk a fajok kihalása ellen?

A Vörös Lista alapján napjainkra 900 faj halt ki teljesen, további 79 faj tekinthető vadon kihaltnak, és 8188 faj súlyosan veszélyeztetett. Összesítve,

a kihalás jelenleg is több mint 37400 fajt fenyeget.

Ez az összes faj 28 százaléka. Annak érdekében, hogy lelassítsuk és megakadályozzuk további fajok eltűnését azonnal fel kell lépnie az egész emberiségnek.

Globális szinten a veszélyeztetett fajok megmentésére számos kezdeményezés létezik. Ilyenek a rezervátumok, természetvédelmi övezetek, edukációs és ismeretterjesztő programok, a kereskedelmi tevékenység korlátozása, kutatási programok és még sorolhatnánk. Egyéni szinten a tőlünk telhető legtöbb formában érdemes támogatnunk az állatvédő szervezetek munkáját, akár anyagi, akár idő ráfordítással, akár önkénteskedéssel. Emellett a veszélyeztetett fajok védelmében fontos a környezetbarát életmód kialakítása és gyakorlása:

• Használjunk kevesebb műanyagot, mivel az óceáni műanyaghulladék számos állat halálát okozza, ezzel veszélyeztetve az egész populáció fennmaradását.
• Semmiképp se vásároljunk olyan termékeket, szuveníreket, amelyek előállítása veszélyeztetett állatok életébe került (pl. kígyóbőr, bunda, teknőshéj, elefántcsont).
• Ültessünk őshonos növényeket a kertbe, udvarba, amelyek az őshonos állatfajok táplálékául vagy hajlékául szolgálhatnak.
• Ha autóval közlekedünk, legyünk nagyon körültekintőek, ha egy erdőn, mezőn átszelő úton haladunk, nehogy elgázoljuk az átkelni készülő állatokat.
• Vásároljunk kevesebb élelmiszert, amelyben pálmaolaj található! Az olajpálma ültetvényeket rendszerint olyan erdők helyén telepítik be, ahol vadállatok pl. tigrisek, gorillák élnek.
• Amennyire csak tőlünk telik, védjük a természetes élőhelyeket!

Ezekkel a lépésekkel még van esélyünk rá, hogy a veszélyeztetett fajokat megmentsük a kihalástól. Azonban számos állatfaj esetén már nincs mit tennünk, ezekből a kihalt állatokból mutatunk most 20 fajt.

Kihalt állatok – amiknél már túl késő cselekedni

Emlősök

1. Erszényesfarkas (Thylacinus cynocephalus)

Élőhelye: Ausztrália és Tasmania fás-füves területeinek éjszakai ragadozói voltak.

Kihalásának ideje: Az utolsó vadon élő erszényesfarkast 1930-ban lőtték ki, az utolsó fogságban élő példány a hobarti állatkertben pusztult el 1936-ban.

Kipusztulásának oka: Az ausztrál kontinensről való kihalásukat az ember által behurcolt dingó okozta: a két faj között versengés alakult ki az azonos zsákmányállatokért. Tasmania szigetén a birkákra veszélyt jelentő erszényesfarkasokat szervezetten, nagy számban lőtték ki. A vadászat következtében megritkult populáció tagjai végül állatkertekben végezték, de fogságban nem szaporodtak.

2. Kvagga (Equus quagga quagga)

Élőhelye: A kvagga egykoron Afrika déli részén élt.

Kihalásának ideje: Az utolsó vadon élő kvaggát az 1870-es évek elején lőtték le. Az utolsó fogságban élő egyed 1883. augusztus 12-én pusztult el az amszterdami állatkertben.

Kipusztulásának oka: A zebrák mintázatának rendkívüli változatossága miatt kezdetben a természettudósok nem kifejezetten tudták megkülönböztetni az egyes fajokat és alfajokat. A kvaggát bőréért és húsáért vadászták, ennek következtében még azelőtt kihalt, hogy rájöttek volna, hogy egy különálló faj.

3. Tengeri nyérc (Neovison macrodon)

Élőhelye: Az állat Észak-Amerika keleti partjain élt, főként magányosan vadászó éjszakai ragadozóként.

Kihalásának ideje: A tengeri nyérc kihalását 1860 körülre becsülik. 1894-ben Új-Brunswick tartományban ugyan befogtak egy nyércet, de nem lehet tudni, pontosan melyik fajba tartozott. 

Kipusztulásának oka: Értékes és keresett bundája miatt a fajt kihalásáig vadászták.

4. Karibi barátfóka (Monachus tropicalis)

Élőhelye: Az átlagosan 200 kg-t nyomó karibi barátfókák a Karibi-tenger partjainál mindenhol előfordultak.

Kihalásának ideje: Az utolsó barátfóka kolóniát egy Jamaica és Honduras között elterülő korallszigeten figyelték meg 1952-ben. Azóta nem észlelték a faj egyetlen példányát sem.

Kipusztulásának oka: A fajt kíméletlenül mészárolták húsáért és zsírjáért. Sajnos a barátfókák rendkívüli szelídsége jelentősen megkönnyítette vadászatukat.

5. Jávai tigris (Panthera tigris sondaica)

Élőhelye: Indonéziában, ezen belül a Jáva szigeteken éltek a többi alfajhoz képest kis termetű példányok.

Kihalásának ideje: Már az 1950-es években nagyjából mindösszesen 25 példányt tartottak számon belőle, az utolsót pedig 1972-ben látták.

Kipusztulásának oka: Folyamatos levadászásuk, valamint a mezőgazdasági célok miatt élőhelyeinek folyamatos csökkenése vezetett az állat kihalásához.

6. Madagaszkári törpe víziló (Hippopotamus madagascariensis)

Élőhelye: az Indiai-óceánon elterülő szigetország, Madagaszkár magasabban fekvő erdeiben élt egykor.

Kihalásának ideje: A madagaszkári törpe vízilovat egészen sokáig nem tartották nyilván külön fajként, így már azelőtt kihalt, hogy annak nyilvánították volna. Pontos kihalásának dátuma nem ismert.

Kipusztulásának oka: A törpe vízilovak könnyű prédaként szolgáltak a vadászoknak, így lemészárlásuk jelentősen hozzájárult a faj kihalásához.

7. Fehérfarkú erszényesnyúl (Macrotis leucura)

Élőhelye: Ausztrália száraz, sivatagos területein élt.

Kihalásának ideje: A fajt utoljára az 1960-as években észlelték.

Kipusztulásának oka: A drasztikus állománycsökkenést elsősorban a betelepített ragadozók (vörös rókák, macskák) okozták. Emellett az élőhelyük növényzetében bekövetkező változások is közrejátszottak a kihalásukban.

Madarak

8. Dodó (Raphus cucullatus)

Élőhelye: A nagyméretű, röpképtelen madarak az Indiai-óceánon fekvő Mauritius szigetén éltek egykor.

Kihalásának ideje: A faj feltételezett utolsó egyedeit 1662-ben az Ile d’Ambre szigeten ölték meg.

Kipusztulásának oka: Bár a dodók húsa kifejezetten zsíros és rágós volt, a hosszú idők óta tengereken hánykolódó hajósok levadászták őket. Az emberek felé bizalmas állatok kihalásához emellett a telepesek által behurcolt disznók, kutyák, patkányok, valamint erdei élőhelyük ültetvényes gazdálkodássá alakítása is hozzájárult.

9. Karolinai papagáj (Conuropsis carolinensis)

Élőhelye: Észak-Amerika keleti régióinak erdőiben élt.

Kihalásának ideje: Az utolsó fogságban tartott egyed 1918-ban pusztult el a Cincinnati Állatkertben.

Kipusztulásának oka: A madarat a gyümölcsösekben tett károk miatt üldözték, emellett az élőhelyeinek pusztulása, az erdőirtás is hozzájárult a kihalásukhoz.

10. Óriásalka (Pinguinus impennis)

Élőhelye: A nagytestű, röpképtelen madár Kanada, Grönland, Izland, Írország és Skócia partjainak közelében elterülő kis szigeteken élt.

Kihalásának ideje: Az utolsó élő példányt 1852-ben látták.

Kipusztulásának oka: Húsáért, tojásaiért és tollaiért intenzíven vadászták. A ritkuló populációra aztán a madárgyűjtemények értékes ritkaságaként vadásztak.

11. Vándorgalamb (Ectopistes migratorius)

Élőhelye: A faj Észak-Amerika területén volt honos, telente Dél-Amerikába vándorolt.

Kihalásának ideje: Az utolsó hiteles feljegyzés egy vadon élő példányról 1900-ból származik. Az utolsó fogságban tartott példány a Cincinnati Állatkertben pusztult el 1914-ben.

Kipusztulásának oka: Kihalásához több minden is vezetett, egyrészt a menedéküket adó keményfák intenzív irtása, másrészt folyamatos vadászatuk.

12. Kacagóbagoly (Sceloglaux albifacies)

Élőhelye: A kacagóbagoly Új-Zélandon élt, egyike volt a szigetországban előforduló őshonos fajoknak.

Kihalásának ideje: Az utolsó hiteles feljegyzés egy vadon élő példányról 1914-ből származik.

Kipusztulásának oka: A faj kihalását élőhelyeinek legelővé alakítása, az erdőirtás, valamint a behurcolt ragadozók okozták.

13. Szigeti bokormadár (Gerygone insularis)

Élőhelye: Az Ausztráliához tartozó Lord Howe-sziget erdőiben élt.

Kihalásának ideje: Az utolsó egyedet 1928-ban észlelték.

Kipusztulásának oka: Az 1918-ban a szigetre kikötő SS Makambo gőzhajóval érkező házi patkányok több állat- és növényfaj kipusztulását okozták, köztük a szigeti bokormadárét is.

Kétéltűek

14. Déli gyomorköltő béka (Rheobatrachus silus)

Élőhelye: Ausztrália esőerdőkkel borított hegyvidékén élt ez a különleges békafaj. Nőstényeik saját tápcsatornájukban költötték petéiket.

Kihalásának ideje: Az utolsó példányt 1981-ben észlelték.

Kipusztulásának oka: Kihalásához főként az élőhelyén folyatott fakitermelés vezetett, ezen kívül hirtelen eltűnésük mögött betegségeket is feltételeznek.

15. Costa Rica-i aranyvarangy (Incilius periglenes)

Élőhelye: A faj egykor nagy számban fordult elő Costa Rica köderdőiben (2000 méternél magasabban elterülő örökzöld erdők).

Kihalásának ideje: Az utolsó vadon élő példányt 1989-ben jegyezték fel.

Kipusztulásának oka: Az éghajlatváltozás, a légszennyezés és egy gombás fertőzés vezethetett a faj kihalásához.

Halak

16. Ezüst pisztráng (Salvelinus agassizii)

Élőhelye: New Hampshire (USA) tavaiban élt egykor.

Kihalásának ideje: Az utolsó példányt 1930-ban látták.

Kipusztulásának oka: Az ezüst pisztráng egyébként is rendkívül ritka faj volt, de a tavakba betelepített egyéb halfajok végül kiszorították az őshonos pisztrángokat.

17. Fehér maréna (Coregonus fera)

Élőhelye: A faj egykor a Svájc és Franciaország határán elterülő Genfi-tóban élt.

Kihalásának ideje: Az utolsó példányról 1920-ban készült feljegyzés.

Kipusztulásának oka: A fehér maréna kihalását a túlhalászatuk okozta.

Hüllők

18. Karácsony-szigeteki szkink (Emoia nativitatis)

Élőhelye: A Karácsony-szigeteken fordult elő nagy számban.

Kihalásának ideje: Az utolsó vadon élő példányt 2010-ben látták. Az utolsó fogságban tartott egyed 2014-ben pusztult el.

Kipusztulásának oka: A faj kihalásában több tényező is szerepet játszott. Egyrészt a különféle ragadozók támadása, másrészt a versengés a betelepített hüllőfajokkal, valamint a rovarirtók okozta mérgezés.

19. Mauritiusi boa (Bolyeria multocarinata)

Élőhelye: A Mauritiushoz tartozó Kerek-sziget trópusi erdeiben élt nagy számban egykor.

Kihalásának ideje: 1975 óta egyetlen élő példányt sem láttak.

Kipusztulásának oka: A kecskék és nyulak betelepítése a szigetre károkat okozott a növényzetben, amely a boa élőhelyének csökkenéséhez vezetett.

20. Pinta-szigeti teknős (Chelonoidis abingdonii)

Élőhelye: A Galápagos-szigetekhez tartozó Pinta-szigetén volt őshonos.

Kihalásának ideje: A faj utolsó ismert példánya, Magányos George, aki 1972 óta fogságban élt 2012-ben pusztult el. George-t több, másik alfajhoz tartozó nősténnyel is próbálták pároztatni, sajnos sikertelenül.

Kipusztulásának oka: Kihalását egyrészt a halászok és bálnavadászok okozták, akik nagy számban irtották a fajt, valamint a betelepített kecskék, amelyek lelegelték a teknős táplálékát és élőhelyét.  

Sas Eszter Krisztina |  pszichológus, mediátor és szabadúszó újságíró. A Mind Art pszichológiai kreatív műhely egyik alapítója. A pszichológia mellett szenvedélyei a művészet és a környezetvédelem.