Tartalom
„A haszonállatok szenvedése tűrhetetlen! A vadállatok kipusztítása még tűrhetetlenebb! Több érintetlen természetet akarunk, kevesebb embert, és csak boldog állatokat!” Ha valóban mély érzésű biomókusnak tartjuk magunkat, sajnos nem hagyatkozhatunk kizárólag az érzéseinkre. Szellemileg annyira becsületesnek kell lennünk, legalább magunkkal szemben, hogy mélyen végig is gondoljuk a fenti „követeléseinket”. Sajnos már a három fenti kívánságunkban is komoly önellentmondás feszül…
„Az elvevők módszeresen megsemmisítik vetélytársaik táplálékát,
hogy sajátjuknak helyet csináljanak. … A mi álláspontunk a következő:
E bolygó minden négyzetméterével mi rendelkezünk, tehát,
ha az egészet megműveljük, akkor a vetélytársainknak
egész egyszerűen nincs szerencséjük, és el kell tűnniük.”
Daniel Quinn: Izmael
A legalapvetőbb kérdés
Miért jobb a lét, mint a nemlét? Még radikálisabban: miért van valami, s miért nincs inkább semmi?
A filozófia és a teológia, ha máshol nem is, ebben a szép kis alapkérdésben egyesül. Az evolúcióhívő tudatos ateista lába alól kicsúszik a képzeletbeli talaj, melynek logika a neve. Hiszen ha kezdetben volt az ősrobbanás, akkor tulajdonképpen mi volt az a kicsi valami, ami felrobbant sok mindenné?
Avagy azt értjük, hogy ha magunk nem is, de a kozmológusok el tudják magyarázni: a szuperkoncentrált anyag nagyon kicsi volt, viszont nagyon sok energia volt benne. Logikus, hogy felrobbant. De hogyan keletkezett az a nagyon kicsi anyag, pláne a nagyon sok energia benne?
A pragmatikus biomókus (A biomókus a bionómiára mint fenntartható és emberi közgazdasági elméletre utal viccesen.), a nem hithű keresztény, és az olvasók egyéb széles rétegei feltehetően már a fenti bekezdés elején félbehagyták az olvasást, s jól is tették! Egy olyan elméleti, merőben szubjektív és elemekben provokatív tűnődésre hívom ugyanis az olvasót, amelyre feltehetően nem akar velem jönni. Könnyen az lehet ugyanis a vége, hogy valamilyen hitelve meginog. Ezt pedig senki sem szereti.
Becsületesen figyelmeztetem tehát, hogy a szó legszebb értelmében felnőtt tartalom következik, melynek hatásáért nem vállalok felelősséget!
Lenni vagy Lenin?
„Hát nem emlékszel már Jámbori remete szomorú sorsára,
aki az Altruizin nevű szer segítségével
akarta boldoggá tenni a világmindenséget?”
Lem: Léboló
Az állatok jogairól van ugyanis szó. Vaclav Stil 2011-ben adta közre nagy hatású cikkét, melynek fő megállapítását azóta szinte minden vonatkozó előadásban idézik. Eszerint 10 ezer évvel ezelőtt a szárazföldi gerincesek egy százalékát tette ki a teljes emberiség (szigorúan testtömegben mérve), a vadon élő állatok pedig 99%-ot.
A kocka azóta fordult: ma 32% az emberek tömege, s a vadállatoké 1%-ra csökkent. A kijelentés látszólag nem igaz, a matek pedig nem stimmel. Ám itt jön a meglepetés: a hiányzó 67%-ot a haszonállatok teszik ki!
A „haszon” szó itt eleve nem csak „rasszista[1]”, de félreérthető is. A félreértés a jelentés kisebb kiszélesítésével egyszerűen orvosolható: a házi macskák első ránézésre semmilyen hasznot nem hajtanak, ám gazdájuk gyönyörködik bennük. Sok magányos embernek ezen házi jószágok nemcsak egyetlen társaik, de igaz barátaik. (Ld. a sok tucat-macskás öreg néni sztereotípiája). Jómagam a kutyára esküszöm, melyben egyesül a haszon a szó mezőgazdasági és lelki értelmében, de hát ez már igazán nem tartozik a tárgyhoz.
A jelentés további bővítése sem szolgálja céljainkat a „haszon” ökológiai közgazdaságtani értelmezésével: ekkor a vadmacskák is haszonállatok lennének, mivel a bennük való gyönyörködés állatkertben vagy szafarin (kezdő biomókusoknak), illetve a puszta létük direkt szemlélés nélküli puszta tudata (szuperhaladó biomókus guruknak) örömet okoz, „hasznot hajt”. A fent nevezett, kissé ezoterikus diszciplína, az ökológiai közgazdaság szerint akár mérhető fizetési hajlandóságot jelenthet.
Az ember rasszizmusa, szalonképesebb nevén az antropo-centrizmus (értsd: ember-központúság) számomra Daniel Quinn Izmael c. könyvéből lett nyilvánvaló. Kissé leegyszerűsítve a nagy gorilla mester tanítását: az ember azt tartja haszonállatnak, melyet ő eszik meg (csirke). Hasznos állatnak, ami az ő étele dézsmálóit eszi meg (cinege). Káros állatnak, ami azt eszi, amit ő maga (hörcsög) vagy például ruházatát (moly), esetleg házát (gomba – bár ez már nem feltétlenül állat). A tanú c. film óta tudjuk, hogy igen haszontalan az ürge is, mivel rongálja a gátat.
A leghasznosabb a méh, mivel virágport nem fogyasztunk, mézet előszeretettel, a beporzás termékeit pedig elengedhetetlenül. A legkárosabb a patkány, mivel mindent enne, amit mi, ha engednénk, ráadásul nem mosakszik, így betegséget terjeszt. Végül nagyon furfangos az átokfajzat, igen nehéz megfogni. A történetet leöntjük némi antropomorfizmussal (pl. a mókus szorgalmas, ami a kapitalizmusban az egyik legnagyobb erény, farka pedig sokkal tetszetősebb a patkány kopasz, gyűrűs „díszénél”), és az eredmény már alsó tagozatban is tanítható formába szilárdul. A legtöbb ember egész életében nem gondolkodik el ezen, hacsak nem találkozik Izmaellel.
De mi köze mindehhez V. I. Leninnek? Tulajdonképpen a szójátékon kívül alig valami. Legfeljebb annyi, hogy a materializmusnak jelképe ő, ahol is a történelem végcélja az ember, nevezetesen a szocialista ember. Növények, állatok, sőt nem-szocialista emberek jogai nehezen értelmezhetők… (Ezen sorokat néhány nappal a szocializmus áldozatainak emléknapja után vetem papírra.)
Lenni vagy enni?
„Nos, először azt kellene fontolóra venni:
egyáltalán boldogíthatunk-e nem létezőket?”
Lem: Léboló
De térjünk vissza eredeti gondolatmenetünkhöz! Smil cikkét az alábbi ábrában foglalhatjuk össze. Eszerint a haszon- és hasznos állatok evolúciós karrierjük csúcsán állnak. 10 ezer éve, mai civilizációnk kialakulásakor még csak néhány (a szabad farkasok, canis lupus büszke népéből éppen csak dezertált) kutya csellengett az emberi települések körül, csontmaradékokkal jutalmazva magát önkéntes szolgálataiért (őrzés és háziasíthatóság, a canis és lupus fajok nagy hitvitája). Az ábrán tömegük meg sem jelent. Nem volt még háziasított marha, sertés, ló, baromfi, hogy a kiskedvencektől ne is beszéljünk. Ma mindezek az állati biomassza össztömegének kétharmadát teszik ki.
Ám sokan felhívták már a figyelmet, hogy ez a szó szerinti evolúciós siker kevés örömet hozott az érintetteknek. Aki nem hiszi, nézzen meg egy videót egy nagyüzemi csirkefeldolgozóról!
Felvilágosult biomókus testvéreink azt mondják tehát nekünk, kissé tradicionális, mérsékelt vegyes diétát folytató biomókusoknak, hogy ne együk meg a 67%-ot. Csak legyünk, de ne együnk! Legalábbis állatit ne. De akkor a 67% túlnyomó része meg sem születne!
Ma már nem szántunk szürkemarhával (kivéve a Krisna völgyben), ló helyett autóba ülünk (kivéve a hobbi, vagy sportlovasokat), azaz a modern társadalomban a kutyákon és macskákon kívül csak elhanyagolható tömegű kisebb cukiságok maradnának, ha teljesen kiiktatnánk a húsevést. Kissé skolasztikussá váló elmélkedésünk fő kérdése tehát, jobb-e egy állatnak, ha élete végén méltatlan halált hal, vagy ha meg sem születik?
Boldog állatok – boldog emberek
Voltaképpen miként lesz ez a boldog lény
(tegyük fel, hogy meg tudod csinálni) elégtétel
mindazért a tenger szenvedésért, ami elmúlt,
meg azokért a csapásokért, amelyek tovább tartanak
az egész világmindenségben?
Eltörli-e a mai csend a tegnapi vihart?
Lem: Léboló
Ám ha kissé józanabbul tekintjük a kérdést, könnyen megtalálhatjuk az arany középutat. Ez már csak azért is fontos, mert e cikkel nem célom, hogy a biomókusok sérülékeny, óvatosan bontakozó, nemes, de bizonytalan rétegében meghasonlást, pártoskodást keltsek (trockista húsevők, mensevik vegetáriánusok, bolsevik vegánok ;-).
A hagyományos parasztudvarban, vagy a modern bioművelésben például az állat megérzéseink szerint boldogan, lényéhez méltóan, tartalmában és kiterjedésében teljes életet élhet. A kakas uralkodhat és kukorékolhat, a malacok turkálhatnak és dagonyázhatnak, a marhák kérődzhetnek, a macskák lustálkodhatnak, a kutyák ugathatnak és fontoskodhatnak.
A két legutóbbit kivéve persze eljön a végső drámai pillanat számukra, de az állatok jelen ismereteink szerint nem rendelkeznek a miénkhez hasonló haláltudattal, azaz nem aggódják végig egész életüket, a jelenben élnek. Ösztöneik csak fenyegető veszély és halál előtt kongatják a vészharangot. Ne képzeljük hát el úgy őket, mint egy nagyon is tudatos és aggódó Jancsit és Juliskát, akiket a gonosz boszorkány születésüktől sütésükig egy nem túl tágas ketrecben nevel, ráadásul nem is mézeskalácson, hanem ökonomista tápon!
Ha tehát megfelelő, lényükhöz méltó életet biztosítanánk azon teremtésbeli társainknak, melyeket e romlott világban azért a többségi vélekedés szerint néha sajnos el kell fogyasztanunk, talán jobbat tennénk, mint ha meg sem kellene születniük.
Ez persze jóval kevesebb húsevést, nagyobb odafigyelést eredményezne.
S nem csak etikai szempontok miatt. Egy falusi csirke, vagy klasszikus zene mellett nevelődő bio-tehén sokkal többe kerül, mint a tucatárú gyári. Emiatt drágább is, a sokat kárhoztatott piac itt a bionómusi irányba hathat. Ráadásul mindez növeli a felvilágosult ember belső önazonosságát, boldogságát.
Arról nem is beszélve, hogy a kevesebb húsfogyasztással az ökológiai lábnyomunk is jelentősen csökken.
Istenebb az Istennél…
„Lehetséges azonban olyan lényeket teremteni,
akiket eleve úgy terveztünk meg, hogy csakis boldogság
legyen az osztályrészük. Képzeld el,
milyen nagyszerű emlékműve lenne gépszerkesztő művészetünknek,
ha valahol az égen ragyogna egy bolygó, melyre
minden tejutak népei bizakodva vetnék szemeiket,
mondván: »Igen! Bizony, lehetséges a boldogság,
a szüntelen harmónia formájában, s ezt a nagy Trurl bizonyította be,
barátja, Klapanciusz némi részvételével!«”
Lem: Léboló
Stanislaw Lem klasszikus sci-fi novellájában (A Léboló) Trurl mérnök – közelebbi szakterületére nézve robotkonstruktőr – sikerületlennek értékeli munkásságát. Ezt barátjának és kollégájának, Klapanciusznak vallja be. Nem sikerült ugyanis létrehoznia a Tökéletes Boldogságban élő gépeket. (Most vonatkoztassunk el attól az aprócska ténytől, hogy a mű megjelenése után ötven évvel is még mindig csak a sci-fi irodalom merőben elérhetetlen feltevése a mesterséges tudat, avagy a mesterséges intelligencia öntudatra ébredése; egyfajta Terminátor – Skynet féle alternatív Armageddonban.
Tegyük fel tehát, hogy a gépek tudnak boldogok és boldogtalanok lenni, a tanyasi csirkét meghaladva érdekli őket létük-nemlétük. Ha gépek maradnak, irányítják őket, s boldogságuk csak művi. Ha szabad akaratot kapnak, már nem szolgálnak (a novelláskötet másik írásának címe: non serviam), s boldogságuk nem garantált. Hiába állnak mechanikus vagy élőszövetes alkatrészekből, öntudatra kelnek, önállóak lesznek, immár nem rendelkezhet róluk és velük Alkotójuk erkölcsi felelősség nélkül.
A kalapácsot összetörhetem, ha ez enyém. A kutyámat nem ölhetem meg, bármily „gonoszságot” követ is el. Igen szélsőséges esetben, kivételként persze mégis, pl. Szent Ferencet kivéve senki nem téríti meg szép szavakkal az emberevő farkast vagy a vérmedvét, ezeket csak ki kell lőni, hiába van 7-8 md ember és csupán néhány tízezer medve-farkas.
De térjünk vissza a boldog robotokat teremteni óhajtó robotkonstruktőr központi dilemmájához. Igen, igen! Aki áthallást érzékel a paradicsomi történettel és a bűnbeeséssel, jól teszi. Isten jóságának látszólagos paradoxona, hogy engedi a boldogtalanságot, bűnt, szenvedést. Ám ha nem tenné, legnagyobb ajándékától fosztana meg minket, a szabad akarattól.
Ne akarjunk istenebbek lenni Istennél, s eldönteni, ki éljen és ki ne. Saját korlátosságunk tudata bűnösség-tudatunkból ered. Ebben a világban nem lehetsz tökéletes, még ha egyáltalán nem is fogyasztasz állatit! Az ősbűnt követjük el minden áldott napon, amikor mi akarjuk tudni és eldönteni a jót és rosszat!
„Ja és még valami”: az állatok és emberek nagy része egyébként nagyon sokszor boldog, még ha a TV híradók és hatásvadász filmek alternatív valóságából és magyar panaszkodási-zúgolódási kultúrából más is következne.
Isten vagy Isten, és akkor boldogságra teremtett minket már itt-e földön is, vagy nem szerető isten, ergo nem Isten.
Kedves nem hívő biomókus: én figyelmeztettelek a cikk elején, ne feltétlenül olvasd el e tiltott gyümölcsöt! Nem tanúsított bio-… 0;-)
Tóth Gergely | alternatív közgazdászként határozza meg magát. A KÖVET Egyesület egyik alapítója és főtitkára, a MATE Kaposvári Kampuszának főállású professzora, tanszékvezető. Öt gyermek édesapja, szeret(ne) sítúrázni, korábban triatlonozott. Olvasás-függő, grafomán. Fő írásműve a Gazdasággép, melyet itt mutat be 8 percben.
[1] Rasszistának a szó hagyományos értelmében azt nevezzük, aki egy emberi fajnak, népnek, vallási csoportnak stb. magasabb önmagában való értéket (pl. szellemi vagy kulturális fölényt) tulajdonít. Ilyen értelemben a férfisovinizmus is rasszizmus. Ez a gondolkodási séma – habár ma teljességgel, s helyesen szalonképtelen – évezredes, ezért nem olyan könnyű megszabadulni tőle, mint gondoljuk. (Kiváló tudományos alternatív teóriát kínál hozzá pl. Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák c. könyve.)
Kevesebben gondolják tovább a dolgot, pedig logikusan következik, hogy az emberi faj is lehet rasszista a többi élőlénnyel, avagy teremtett fajjal kapcsolatban. Ezen kevesek közé tartozik egyik szellemi mesterem, Dr. Georg Winter, aki az Egyesült Nemzetek Szervezete mintájára Egyesült Természetről beszél. (Angolul sikerültebb a szójáték: United Nations vs. United Nature). Ennek zászlót tervezett, könyvsorozatot szentelt. Demokrácia (a nép uralma) helyett biokráciát (minden élő uralma) javasol.
Természetesen nem eshetünk át a ló túlsó oldalára sem: mások jogainak elismerése nem jelenti az amúgy is megvalósíthatatlan teljes egyenlőséget. A sündisznók (sőt a szúnyogok!) nem fognak szavazni az urnáknál, de valamilyen szinten figyelembe kell vennünk saját létüket, nem csak számunkra hasznos/káros voltukat.
Az ember (családfő, kertész, legokosabb lény stb.) voltunk elsősorban nem uralmat, azaz korlátlan jogokat, hanem hatalmas felelősséget, azaz nagy kötelességeket jelent. Ha ezt a maga teljes valójában felfognánk, automatikusan megszűnne a Hatalom Gyűrűjének gonosz csábítása. Winter úr víziójáról bővebben angolul itt: Winter_Grundlagentext_Druckfassung.en (rechte-der-natur.de)
Vélemény, hozzászólás?