Mi a szivacsváros? Hogyan járul hozzá a fenntartha­tósághoz?

A szivacsváros nem olyan régen ismert kifejezés, de a technikák, amelyeket használ, nem újak. Az őserdők a maguk biodiverzitásával és természetes működésmódjukban szivacsként magukba szívják és megtartják a vizet. A szivacsváros hasonlóképpen szeretne a vizet elfolyató és árvizeket okozó betondzsungelből egy élhető, zöld, kevésbé meleg és a vizet újra felhasználó hely lenni.

Mi az a szivacsváros?

A szivacsváros olyan városépítészeti koncepció, mely a nagyvárosok és a kisebb települések számára lehetővé tenné, hogy a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadékot ne elsősorban a csatornahálózatba vezesse, hanem megtartsa a vizet. A különböző eszközökkel megfogott víz aztán a város élhetőségét növeli, a hőséget csökkenti, parkokat, sok-sok zöld felületet és ökológiai gazdagságot teremt. A szivacsváros tehát egyrészt megoldás az aszályos időszakok és az özönvízszerű esők váltakozásának kezelésére, másrészt emberibb és élhetőbb városokat teremt. 

Nemcsak a nagyvárosokat, de a kisebb városokat is érinti a probléma, amelyet még talán az is észrevett, aki nem annyira járatos a klímaváltozás következményeiben: nagyon száraz nyarak vannak, nagy a hőség, az eső pedig egyszerre esik le, és városaink betonburkolatának köszönhetően ahogy jön, el is folyik. Ráadásul a vízelvezető rendszerek nem ilyen mennyiségű vízmennyiségre voltak megtervezve, így az utóbbi években egyre gyakrabban megfigyelhető villámárvizeket okoztak egy-egy nagyobb eső esetén. 

A megoldás lehetne a szivacsváros, mely elvében és gyakorlatában is nagyon hasonlít a permakultúrás gondolkodásra: a zárt ökológiai körforgást alakítsuk vissza azzal, hogy az esővizet nem elvezetjük a folyókba, hanem olyan feltételeket teremtünk, hogy a föld megtarthassa. 

Ehhez természetesen nagyon sok zöldfelületre van szükség, és szivacsvárosok esetén átgondolt tervezésre is, hogy a talaj felszívja a vizet, ne pedig elfolyassa. A fákat sem mindegy, hova és hogyan ültetik, hogy hozzájussanak a szükséges tápanyaghoz. Cserébe a zöldfelület és a parkok, esőkertek, tavak a hőségben hűtik a várost, tisztítják a levegőt, és szivacsként magukba isszák a lezúduló csapadékot, amely így nem folyik keresztül felhasználatlanul és károkat okozva a városon. 

Hol alakították ki az első szivacsvárosokat?

Kína többek között erős urbanizációjának köszönhetően már a kétezres évek elejétől sokat szenvedett a városokat elárasztó villámárvizek miatt. A kínai Harbin városában alakítottak ki először szivacsváros rendszert, Kongjian Yu ökológiai szemléletű várostervező és tájépítész tervei nyomán. Ezt követően 16 másik kínai város is követte ezt a példát, köztük például Sanghai és Wuhan. Új-Zélandon Auckland, Európában Berlin jár az élen, de Bécs is most alakítja ki Aspern Tóváros nevű városnegyedét, melyet az éghajlatváltozás okozta problémák figyelembevételével terveznek. Budapesten Városi Eső néven kezdődött el 2021-ben a szivacsváros koncepciójának gyakorlatba ültetése. 

Hogyan alakítanak ki egy szivacsvárost?  

Ahhoz, hogy egy város szivacsváros legyen, vagyis felfogja és megtartsa és hasznosítsa az esővizet (hulljon az bármilyen rendszertelenséggel vagy intenzitással), nem elég csupán fákat ültetni. Átfogó szemléleti változásra van szükség mind a várostervezés, mind a város lakói részéről. 

Nehéz a már meglevő várost átalakítani, így az esetek nagy részében új területeket alakítanak ki a városokban, amelyek szivacsvárosként kezdenek működni. 

Amikor egy várost szivacsvárossá kezdenek alakítani, három fő elv alapján teszik ezt. Az első a már meglévő ökoszisztémák védelme: a természetes vizek és az azt körülvevő növényzet és állatvilág megtartása. A második az, hogy helyreállítsák a kapcsolatokat a gyors városiasodás okozta betonfelületek, és az ezáltal elszakadt élőhelyek között, pl a zöldövezeteket összekötő zöld csatornákkal. Végül a harmadik az, amely új konstrukciókat épít, újratervezi a várost mint élőhelyet a csapadék és a zöldövezetek szempontjából is. 

Hogyan vezetik el, tárolják a csapadékvizet egy szivacsvárosban?    

Az egyik fontos elv, hogy a nagy koronájú fák számára a föld alatt olyan vízvisszatartó teret hozzanak létre, ahonnan a szárazság idején fel tudja használni a megtartott esővizet. Ehhez a fák melletti út és járda szerkezetének is olyannak kell lennie, amely elvezeti a vizet egy olyan térre, amely szivacsként magába fogadja a vizet. Ennek nem feltétlenül kell látványosnak lennie, hiszen például egy sor bokor eltakarhatja, hogy alatta nem csupán föld van, hanem olyan természetes anyagokból álló réteg, amely beszivárogtatja a vizet a föld alá. Zöld (fákkal teli) és kék (vízelvezető) folyosókat hoznak tehát létre a városban, figyelembe véve a város szerkezetét, a terep lejtését és még számtalan tényezőt.

Az út menti zöld területek például övárokként viselkedhetnek. Vagyis egy olyan mélyedésként, melybe belefolyik a víz (gondolhatunk simán az árokra is), de laza kavicsos-mulcsos réteg biztosítja, hogy a víz megmaradjon, és fokozatosan szűrődjön át a csatornába és a fák gyökeréhez. 

Ez az elve kicsiben az esőkerteknek, nagy léptékben az esőparkoknak is: szárazságtűrő, de az árvizeket is elviselő növényeket (többnyire évelő lágyszárúakat) telepítenek arra a helyre, mely magába fogadja a vizet. Így a park az esővíz megtartása mellett élőhelyként funkcionál számos növénynek és állatnak, az emberek pedig szabadidős parkként látogatják. Azt nyilván nem kell ecsetelni, hogy milyen előnyei vannak egy hatalmas parknak a város közepén. 

Ide tartoznak a zöld tetők is: minél több felületet kihasználni, hogy növények borítsák, és ezzel megtartsák a vizet, hűtsék és tisztítsák a levegőt.

A zöld infrastruktúra része, hogy megtartott víz egy része nem a csatornába kerül, hanem újra felhasználják: úttisztításra, wc-öblítésre, szürke- vagy fekete vízként. 

Milyen védelmet nyújt a szárazság és az árvizek ellen egy szivacsváros? 

Amikor hirtelen nagy mennyiségű eső esik, a megfelelően tervezett szivacsvárosban nem árvíz keletkezik, hanem a zöld felületek alatt lévő vízáteresztő felületek magukba szívják a csapadékot, így a csatornahálózatban nem keletkezik túlterhelés. 

A fák és a föld által megtartott esővíz a szárazság idején a fákon és a zöld felületeken keresztül párologtat, így hűtve a levegőt, és így teszi élhetőbbé akár a fáktól távolabb eső városi területeket is. A szivacsváros a megtartott és visszapárologtatott vízzel visszacsatolja az egyébként elfolyó vizet a természetes helyi körforgásba.

A szivacsváros nem csodaszer persze, és sok idő kell, mire olyan rendszer alakul ki, amely hatékonyan tud működni. Egy nagy méretű fának, mely hatékonyan tudja tárolni a vizet, legalább 30 év kell, mire megfelelő nagyságúra nő. A szivacsvárosok tehát egyrészt számunkra, de még inkább a következő nemzedék számára fognak szolgálni élhető városokként. 

Milyen szerepe lehet a szivacsvárosnak Magyarországon, a jövő fenntarthatósága szempontjából? 

Ha Magyarországon egyre elfogadottabb lenne az elképzelés, hogy kisemberként és rendszerként egyaránt kell tennünk a környezetünkért és a Földért, akkor az ország nagyvárosai élhetőbb helyek lennének. Mindemellett, bár a Kárpát-medence édesvizekben bővelkedik, mégsem folyna ki a víz az országból a két nagy folyón keresztül, hanem az eső egy jelentős részét meg tudnánk tartani, sőt, újra felhasználni. Hosszú távon, optimista gondolkodás szerint a globális felmelegedésre is hatással lenne, hogy nagyvárosaink már nem olyan betondzsungelek, mint voltak, hanem visszakapcsolódnak a természetes körforgásba a víz megtartása által. 

A szivacsvárosok nemcsak technikai megoldások, hanem a gondolkodásunkat is megváltoztathatják. És ez az, ami a legerősebb változást hozó eszköz a Földünk, saját magunk és az unokáink jólléte kapcsán.

Stenszky Cecília I költő, író, pedagógus, valamint a természetközeli élet, a vadon és a könyvek rajongója. Jelenleg szabadúszó szövegíró és mesemondó.