Tartalom
Környezetvédelemmel foglalkozó körökre jellemző, hogy rengeteg jó célt fogalmaznak meg, arra vonatkozóan, hogy milyenné szeretnék alakítani a világot. Számos szép elvet, filozófiát és gyakorlati technikát sorolnak fel, ami mindebbe a gondolatvilágba illeszkedik, és egy szép jövőt ígér.
Ami viszont nagyon hiányzik ezekből a diskurzusokból, az a lépések felvázolása, hogy mégis hogyan lehet „odáig” eljutni.
Pedig meggyőződésem, hogy ez a lényegesen nehezebb része a történetnek, és ezen az úton derülhetnek ki az igazi buktatók, amelyek a víziókból rendszerint kimaradnak.
Nem választják a megoldásokat
Kicsit konkrétabban: hosszan lehet sorolni az ember környezetterhelését csökkentő praktikus megoldásokat a napelemektől kezdve, a fenntartható forrásból származó élelmiszerek vásárlásán át a repülőutak elhagyásáig. Csakhogy – bár ezek valós és működő megoldások – a lényeges kérdést ezek felsorolásával nem érintettük. Nevezetesen azt, hogy
mégis mitől fogják emberek tömegei ezeket a megoldásokat választani?
Merthogy tipikusan mindezt a szabad választás jogának megkérdőjelezése nélkül képzeljük el (nagyon helyesen).
Ha elkezdjük vizsgálni ezt a kérdést, akkor hamar rájövünk, hogy mindez komoly nehézségekbe ütközik. A napelemek kapcsán például az első kérdés általában az, hogy „mikor térül meg az áruk?”. A bioélelmiszerek kapcsán az első kifogás, hogy túl drágák. A repülőutaknál pedig az első reakció a döbbenet, hogy „akkor most nekem le kéne mondanom az utazásról?”. Úgy tűnik, jelen pillanatban az emberek többsége nem választja ezeket a megoldásokat.
Nyilván azért nem, mert nem úgy gondolkoznak ezekről a dolgokról, ahogy azok, akik a megoldásokat javasolják. Márpedig könnyen belátható, hogy a nélkül, hogy sokan ilyen megoldásokat választanának, nagy volumenű változás (amire szükség lenne), nem lehetséges. Ugyanezt az egyszerű konklúziót levonhatjuk persze emberek megkérdezése nélkül, a számszerűsíthető trendekből is világosan látni lehet.
Ne higgyünk a látszatnak
Eljutottunk tehát oda, hogy nem elég számunkra szimpatikus megoldásokkal példálózni. Az emberek hozzáállásán is változtatni kellene, hogy válasszák is ezeket a megoldásokat. Az is nyilvánvalónak tűnik, hogy nem csupán apró változásokat kell eszközölni az emberek gondolatvilágában. Nem megoldás például arról meggyőzni valakit, hogy érdemes napelemekre költenie, mert az arra kiadott pénz ~10 év alatt megtérül.
Ugyanis ha valaki csupán azért vásárol napelemet, hogy előbb-utóbb pénzt spóroljon vele, akkor azzal még nem sokat értünk el.
Ha nem fordul meg a fejében, hogy ezzel párhuzamosan elég kevesebb pénzt keresnie (pl. kevesebb munkával), akkor az így megspórolt pénzből plusz fogyasztás lesz, ami plusz környezetterheléssel jár, vagyis az egésznek az eredeti értelme kérdőjeleződik meg.
Van rá persze elméleti esély, hogy a példában megspórolt pénzt az illető esetleg fenntartható forrásból származó élelmiszer többletköltségére fordítja. Vagy olyan szervezeteknek adományozza, amelyek tevékenysége a fenntarthatóság felé mutat. Ezek viszont nem igazán jellemzőek. Valójában elég erős korreláció van az emberek által elköltött pénzmennyiség és a környezetterhelésük között.
Jól mutatják ezt a nyugat- és észak európai jóléti államok polgáraira vonatkozó adatok. Sokan azt gondolják, hogy a norvégok, a dánok, a hollandok fenntartható módon élnek. Többek között azért gondolják így, mert nem számok és statisztikák, hanem olyan jó gyakorlatok alapján ítélik meg, amelyek a médián keresztül eljutnak hozzánk. Ilyen például a holland nagyvárosok bringás kultúrája, vagy Norvégiában az elektromos autók elterjedtsége.
De ezek közel sem adnak teljes képet.
A jó példák ellenére a dánok, norvégok, hollandok fejenkénti környezetterhelése sokkal nagyobb, mint például a kelet-európai országok lakóié.
Ahogyan a jövedelmük is, a kettő közötti összefüggés pedig nem csupán a véletlen műve.
Gondolkodásunk mélyebb rétegei
Belátható tehát, hogy a valós eredményhez a gondolkodásunk mélyebb rétegeit, az alapvető kulturális meggyőződéseinket kell megváltoztatni. Olyanokat, mint amilyen a gazdasági növekedéshez való ragaszkodás, valamint a fejlődésnek a technológiai fejlődéssel való azonosítása. Vagy éppen az a meggyőződés, miszerint a boldogság a fogyasztás növelésével érhető el. És akkor azonnal adódik egy sor kérdés:
Lehetséges-e ilyen változást elérni középkorú, vagy idős embereknél, akik az életük nagy részében ezen meggyőződések szerint gondolkoztak? Illetve hogyan lehet változást elérni olyan fiatalok esetében, akiket ezen meggyőződésekkel rendelkező szülők nevelnek fel, és akik ezen meggyőződéseket hangsúlyozó iskolákban tanulnak? Nyilvánvalóan foglalkozni kell tehát azzal is, hogy a felnőttekkel megértessük a helyzetet és a problémákat. Továbbá az iskolákban oktatott tananyagot, annak fókuszát (illetve a tanárok hozzáállását és lehetőségeit) is merőben át kellene alakítani. Na, de ezt hogyan vihetjük véghez?
Álmodozás vs. valóság
Látszik, hogy ahogyan tovább és tovább gondolkozunk a szükséges lépésekről, rengeteg kérdés merül fel. Nem az a célom ezzel az írással, hogy ezekre a kérdésekre mind választ adjak. Sokkal inkább az, hogy megvilágítsam: a lehetséges praktikus megoldásokról beszélni messze nem elegendő a valódi változás eléréséhez. Elengedhetetlen, hogy arra is legyen valami koncepciónk, hogy a kívánt állapot milyen lépéseken keresztül érhető el. E nélkül a kívánt cél csupán álmodozás, a megvalósulás elhanyagolható valószínűségével.
Önmagában szentimentális álmodozásnak tartom azt a „világmegváltó” körökben sűrűn elhangzó gondolatot is, miszerint minden nagy változás egy kis, elhivatott csoport tevékenységével kezdődik.
Lehet, hogy vannak olyan példák a történelemben, amelyek látszólag ezt támasztják alá. Viszont érzésem szerint ez csak a felszínen látszik így.
Ha jobban a mélyére ásnánk ezeknek a példáknak, rájönnénk, hogy milyen bonyolult és sok embert érintő folyamatok vannak ezen „nagy változások” hátterében. A semmiből nem lesznek nagy változások. Az alátámasztó folyamatokat pedig jó lenne látni, mielőtt azzal hitegetjük magunkat, hogy akár mi is lehetünk az a kis, elhivatott csoport.
Kell egy átfogó terv
A fenti gondolatmenetem nem csupán hiányosságokra akar rávilágítani, hanem egy reálisabb keretet is kíván mutatni a „világmegváltásra”. A lényege mindennek az, hogy nem érdemes csupán a felszínt kapargatni. Össze kell raknunk egy koncepciót, hogy „hogyan működne jobban a világ”, majd egy tervet a megvalósításra. Ez bonyolultan hangzik, de nem kell tőle megijedni. Egyrészt nem kell mindenkinek külön-külön nagyszabású tervekkel előállnia. Továbbá
nem kell, hogy a terv tökéletes legyen.
De az sem szükséges, hogy hirtelen elengedjünk mindent, amit eddig csináltunk, és a következő 10 évet a helyzet elemezgetésével töltsük.
Együtt lehet működni másokkal, közösen gondolkozva kitalálni, hogy nagyjából minek és hogyan kellene történnie egy jobb világ érdekében. Ha gondolkozunk ezen (egyedül, vagy másokkal) a jelenlegi tudásunk alapján, akkor biztosan tudunk majd mondani olyan lépéseket, amelyek a megvalósításhoz szükségesek. Ezeket pedig meg lehet csinálni a gyakorlatban.
Fontos, hogy a koncepció és a terv sosem végleges, de mindenképpen léteznie kell. Aztán hagyjuk, hogy alakuljon az újonnan kapott információk, a tapasztalatok által, és a körülöttünk lévő világ változása nyomán. A terv (és ennek nyomán a cselekvés) folyamatosan alakul majd, és folyamatosan próbáljuk is megvalósítani.
Az enyém ilyesmi
Hogy kézzelfoghatóbb legyen mindez, leírok pár gondolatot az én fejemben lévő koncepcióról és tervekről. Abból indulok ki, hogy az emberiség nagyon nagy mértékben túlhasználja a természeti erőforrásokat. Jelentős kárt okozunk az ökológiai rendszerben, ráadásul ez valójában nem is tesz boldoggá minket.
Min is múlik, hogy „mekkora nyomot hagyunk” a bioszférán?
Nagy vonalakban 3 fő tényezőn. Az egyik az, hogy hányan vagyunk, vagyis az emberiség létszáma. A második, hogy fejenként mennyit termelünk és fogyasztunk, vagyis mekkora gazdasági teljesítményt gerjesztünk. A harmadik pedig, hogy mennyire környezetterhelő technológiákat használunk ezen gazdasági teljesítmény eléréséhez.
A technológia javítása folyamatosan történik, azt gondolom, hogy nem ez az a terület, ahol nagyon rosszul állunk. Valamint sosem lesz ez az a terület, amely önmagában megoldást fog jelenteni. A másik kettőben vannak sokkal nagyobb tennivalóink.
Népesség és gazdasági teljesítmény
Számomra evidencia, hogy a népesség növekedésének megállítása, majd a globális népesség csökkentése kívánatos, és sürgető, ugyanúgy, mint a gazdasági teljesítmény csökkentése. Az előbbinek az elérésére ismerünk teljesen humánus módszereket, nem népirtásra kell tehát gondolni. A növekvő népességű országokban a családtervezésről, a gyerekek oktatásáról, és a nők jogainak kiszélesítéséről van szó. A tapasztalatok szerint ezek mind maguk után vonják a népesedés lassulását, illetve megállítását. Ezen dolgozó szervezeteket pedig lehet támogatni, én is szoktam.
A gazdasági teljesítmény csökkentése alapvetően nem technológiai kérdés, hanem ideológiai. Nyilvánvalóan lehetőségünk van rá, hogy kevesebb anyagi javat állítsunk elő. A probléma az, hogy a többség összevonja a szemöldökét erre a gondolatra. Ugyanis az van a fejében, hogy a boldogság a nagyobb gazdasági teljesítmény és a nagyobb fogyasztás révén érhető el.
Pedig ez egy alapvetően téves elképzelés, és erre számos érv hozható fel. Ezt a szellemi gátat kell tehát ledönteni az emberek fejében. Ebben példát tudok mutatni azzal, hogy nem a jövedelmem és a fogyasztásom növelésére törekszem, hanem egészen más dolgokra koncentrálok a saját életemben. Ezen túl számos fórumon tudok érveket hangoztatni ezen alapvető meggyőződések cáfolatára, ami remélhetőleg elgondolkoztat másokat is.
Úgy vélem, hogy a gazdasági növekedés mítosza azért erős, mert egyrészt az iskolától kezdve a médiáig minden fórumon ezt az elképzelést halljuk. Ezen mindenképpen változtatni kellene. Másrészt rengeteg ember él majdnemhogy elszigetelten a társadalmainkban, tartalmas emberi kapcsolatok és közösséghez való tartozás nélkül.
Az előbbi kapcsán tervezzük, hogy a leendő gyermekeinket alternatív oktatásban részesítjük majd. Továbbá támogatok minden olyan kezdeményezést, amely a pedagógusi pályát teszi vonzóbbá, illetve a tanárok lehetőségeit, mozgásterét kívánja növelni. Utóbbi kapcsán pedig igyekszem embereket közösségi eseményekbe, beszélgetésekbe, közös gondolkodásba és cselekvésbe bevonni. A célom az, hogy ráérezzenek, hogy mennyi érték van ebben, és inkább ilyesmire fókuszáljanak például a magasabb jövedelem megszerzése helyett.
A teljesség felé
Amit most leírtam, az közel sem a teljes koncepció, csupán szemezgetés belőle. Csak demonstrálni akartam, hogy szerintem hogyan érdemes felépíteni gondolatilag egy elképzelhetően működő tervet. Ezt legalább gondolatkísérlet szintjén tesztelni lehetne a klímapoltikai megoldások között. Valamint érzékeltetni, hogy mennyire más az ilyesfajta gondolkodás, mint praktikus megoldások puszta felsorolása.
Mindenkit arra bíztatok, hogy alakítson ki ilyen koncepciókat a fejében, és ennek tükrében cselekedjen. Valamint fontos, hogy 1-1, mások által hozott döntést is ezen keretbe helyezve ítéljünk meg, nem csupán önmagában és felszínesen. Továbbá mindig legyünk készek az új információk befogadására, és az elképzeléseink korrigálására. Ha így teszünk, akkor szerintem jó úton járunk egy valóban jobb világ felépítése felé.
Pauló Gergő | Környezetvédelmi aktivista, a Kisközösségi Program önkéntese, a B-történetek blog írója.
Vélemény, hozzászólás?