Mi az IPCC? Hogyan működik? Miért fontos?

Az IPCC az éghajlatváltozás szülte szervezetek egyike.  Olyan sok országban igyekszik megannyi civil és állami szervezet, egyesület, alapítvány, mozgalom, intézmény cselekedni a klímaváltozás kapcsán, hogy szükségessé vált egy ernyőszervezet létrehozása.

Mi az IPCC jelentése?

Az IPCC az angol Intergovernmental Panel on Climate Change szavak rövidítése. Magyarul az IPCC az ÉKT, azaz Éghajlatváltozási Kormányközi Testület. Az  ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) kezdeményezte a megalapítását még 1988-ban.

Egy olyan kezdeményezésről beszélünk, amely első hallásra inkább tűnik egy újabb bürokratikus vízfejnek az ENSZ amúgy is terebélyes hidranyakán, ám alapvetően fontos feladatot lát el. Ráadásul már 1972-ben felmerült az emberi környezettel foglalkozó ENSZ-konferencián, hogy hivatalos szervezetnek kéne vizsgálnia a gazdasági tevékenységek klimatikus hatásait.

Mik a legfontosabb feladatai az IPCC-nek?

Az IPCC legfőbb feladata az alapításától kezdve az, hogy kiválogassa és összefoglalja a klímaváltozással kapcsolatos kutatási eredményeket, miközben önálló kutatást nem végez.

Rögtön látható az, hogy mi a gyenge pontja a Testületnek: mivel értékel, válogat, összefoglal, és ezt terjeszti fel jelentésként, a pártatlanság és objektivitás lényegében attól függ, érdekében áll-e valakinek, hogy bizonyos kutatási eredményektől eltekintsenek, másokat pedig kihangsúlyozzanak.

Mikor alapították az IPCC-t?

1988-ban a Mikulás egy új testületet hozott az ENSZ tagországai számára. Az ENSZ Közgyűlése ugyanis az 1988. december 6-i 43/53. sz. határozatában foglalta össze az IPCC alapcéljait.

Eszerint a bizottság eredeti feladata az volt, hogy átfogó felülvizsgálatot és ajánlásokat készítsen

1. az éghajlatváltozással kapcsolatos tudományos ismeretekkel kapcsolatos helyzetről,
2. az éghajlatváltozás társadalmi és gazdasági hatásairól, valamint a lehetséges válaszstratégiákról és
3. az éghajlatról szóló esetleges jövőbeli nemzetközi egyezménybe beépítendő elemekről.

1988 óta az IPCC öt értékelési cikluson keresztül öt értékelő jelentést készített, amelyek a világ legátfogóbb tudományos jelentései az éghajlatváltozásról.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC), a kormányok és a nemzetközi szervezetek konkrét tudományos és technikai kérdésekkel kapcsolatos információkra vonatkozó kéréseire válaszul számos módszertani jelentést, különjelentést és technikai dokumentumot is készített.

Milyen szervezetek tartoznak az IPCC-hez?

Az IPCC-t három munkacsoport alkotja:

1. az éghajlati rendszer működésével foglalkozó,
2. az éghajlatváltozás hatásaival és az azokra való felkészüléssel foglalkozó, és
3. az éghajlati rendszerre gyakorolt emberi hatások mérséklésének lehetőségeivel foglalkozó.

Egy további csapat feladata az üvegházhatású gázok éghajlat-módosító tulajdonságainak számításba vételi módszereire vonatkozó útmutató összeállítása.

Az IPCC-ben jelenleg 30 megfigyelő szervezet vesz részt az ENSZ szervei és szervezetei közül, valamint 143 nem ENSZ-megfigyelő szervezet. A teljes lista itt érhető el.

Mik azok az éghajlati jelentések?

Az éghajlati jelentések lényegében szaktanulmányok összefoglalásai, amelyek az éghajlatot befolyásoló emberi tevékenységekkel foglalkoznak. Az IPCC az első ilyen jelentését a megalapítása után négy évvel, az 1990 novemberében tartott 2. Éghajlatváltozási Világkonferenciára állította össze.

Éppen cikkünk megjelenésekor zajlik a 27. Éghajlatváltozási Világkonferencia, a COP27 Sharm el-Sheikh-ben, melynek fókuszában a Párizsi Egyezményben tett vállalások állnak, azaz hogyan érjük el, hogy a sok ígéret valósággá váljon.

A 2. Éghajlatváltozási Világkonferencia nyomán alakult meg 1991-ben az INC (Kormányközi Tárgyaló Bizottság – Intergovernmental Negotiating Committee), és részben a hatására fogadták el 1992-ben az UNFCCC-t (az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezménye – United Nations Framework Convention on Climate Change).

A második jelentést 1996-ban fogadták el, a harmadikat pedig 2001-ben. Azonban nagy port a 2007-ben kiadott negyedik helyzetértékelő jelentés vert fel, nem mellékesen az IPCC-nek és Al Gore amerikai politikusnak megosztott Nobel-békedíjat hozott.

Az ötödik jelentést 2013-ban adták ki, a hatodik első részét pedig 2021-ben hozták nyilvánosságra. Habár mindegyik jelentés komolyabb mértékben hatott a világ döntéshozóira, a negyedik volt az, ami még az IPCC-t is megingatta.

A negyedik jelentés igazi diplomáciai vihart kavart

A rangos Science.org oldalán jelent meg egy cikk még 2010-ben, a negyedik jelentést követő, az IPCC egyre erősebb kritizálása nyomán, már konkrétan klímagate-et emlegetve. Öt témakör kapcsán kezdtek összecsapni a hullámok az IPCC felett:

1. „Gleccsergate”,
2. afrikai termények,
3. katasztrófakárok,
4. a testület vezetőjének, Rajendra Pachaurinak túl sok összeférhetetlensége van-e ahhoz, hogy az IPCC-t irányítsa, és
5. a testület jövője.

A fenti öt közül az első három az, ami klímaváltozás szempontjából érdekes számunkra, a bürokrácia és a hatalmi harcok lényegtelenek.

A legfőbb probléma, amit az IPCC kapcsán például az éghajlatváltozás neves brit kutatója, Mike Hulme a King’s College Klíma és Kultúra Karának egykori professzora a Guardian hasábjain 2010-ben megfogalmazott, az az, hogy a jelentések néha inkább szenzációhajhászak, mint tudományosak, és érthetetlen, hogy válhat komoly előrejelzéssé megalapozatlan feltevés.

A gleccsergate problematikája

Az ominózus figyelemfelhívás a 2007-es IPCC-jelentés II. munkacsoportnak nevezett, az éghajlat hatásaival foglalkozó része az Ázsiáról szóló fejezetében olvasható (az angol eredetiben a 493. o.).

Olyan merész kijelentést tartalmaz, amely szerint a Himalája gleccserei gyorsabban húzódnak vissza, mint bármely más gleccser a Földön, és „nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy 2035-re, de talán már korábban is eltűnnek, ha a Föld a jelenlegi ütemben melegszik tovább”.

Ezt a kijelentést megkérdőjelezte egy tavaly év végén közzétett indiai kormányzati jelentés, amely minőségileg azt sugallta, hogy „sok” himalájai gleccser mérete ehelyett növekszik, másoké pedig stabil.

Most, több mint tizenöt évvel az elhíresült jelentés után már sokkal tisztábban látjuk, mi a helyzet a gleccserek olvadásával, kiváltképpen egy, a Nature-ben publikált tanulmánynak hála. Egyfelől igaz, hogy felgyorsult ütemben zsugorodnak, másfelől az is bizonyossá vált, hogy nem fognak eltűnni 2035-re.

Afrikában tényleg felére csökkent a terméshozam 2020-ra?

Hasonlóan merész előrejelzésnek bizonyult (és ezt már 2010-ben kritizálták), hogy 2020-ra felére csökkenhet az afrikai gabonatermelés a klímaváltozás miatt.

Ehhez képest nem hogy csökkent, de növekedett az elmúlt 15 évben például a búza termésátlaga, a 2007 körüli 1,5-2 tonna/hektárról 2,5 tonna/hektárra.

Milyen magyar vonatkozásai, munkatársai vannak az IPCC-nek?

Az IPCC ténylegesen hatalmas szervezet, a maga nemében az egyik legnagyobb a világon, mert száznál több ország több ezer szakértője vett és vesz részt a jelentések, illetve az útmutatók elkészítésében.

Az utóbbi húsz év során az alábbi magyar kutatók munkásságát találták annyira kiemelkedőnek, hogy felkérték őket az útmutatók összeállításában való együttműködésre:

• Jászay Tamás (BME Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék, Budapest)
• Nováky Béla (Szent István Egyetem, Gödöllő)
• Somogyi Zoltán (Erdészeti Tudományos Intézet, Budapest)
• Tóth Ferenc (Corvinus Egyetem, Budapest, valamint Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, Bécs)
• Ürge-Vorsatz Diana (Közép-Európai Egyetem, Budapest)
• Faragó Tibor (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Testülettel kapcsolatos hazai feladatok koordinátora).

A különféle fórumok munkájában, továbbá a szakmai anyagok lektorálásában és véleményezésében további magyar szakértők is részt vesznek évek óta, illetve az IPCC legutoljára 2008-ban tartotta Magyarországon, Budapesten az aktuális ülésszakát.

Dr. Rónay P. Tamás | Korábbi egyetemi oktató, szövegíró. Főként humán, illetve természettudományos cikkeket ír. Otthonosan mozog az okostechnológiák és megújuló erőforrások, zöld technológiák világában.