A megálmodott kert – avagy két jogász, egy (dupla)telek 5.rész: to fólia or not to fólia

Egy EU tisztviselő, jogász házaspár útja a brüsszeli irodából a szigetmonostori kerti gazdálkodásig.

Miután sikerült meghatározni a leendő tó méretét, alakját és pontos elhelyezkedését, már „csak” a kivitelezés volt hátra. Reménykedtünk benne, hogy a ház építése előtt elkészült talajmechanikai véleménynek megfelelően a döntően agyag és agyagos kavicsrétegekből álló talaj képes lesz megtartani a vizet. 

A mintegy 150 köbméteres tómeder kiásása hagyományos módszerekkel rendkívül hosszadalmas és fáradságos lett volna, így gépi segítségre volt szükség. A kiásott föld a tereprendezésben játszott fontos szerepet, mivel a házat mintegy fél méterrel az eredeti talajszint felett építtettük meg, ugyanis alacsonyan fekvő terület lévén tartósan magas dunai vízállás esetén nem kizárt a terület belvizesedése. 

A helyi munkagépes vállalkozó gyorsan és rendkívül precízen kialakította a bonyolult alaprajzú, lépcsőzetes parttal rendelkező tómedret. Sajnos az a nagy nyári esők során hamar kiderült, hogy az agyag ugyan tényleg jól tartja a vizet, de nem elég jól. Pár nap alatt a több centi mélyen összegyűlt víz elszivárgott. Emellett azt is tapasztaltuk, hogy a befolyó víz (hiszen a háztetőről a csapadékvizet egyenesen a tóba vezetjük) erodálja a szépen (és szép nagy pénzösszegért) kialakított lépcsőket. Ezek szerint a majdan betelepítendő halaknak sem fog sokáig ellenállni. 

Nyilvánvalóvá vált, hogy nem ússzuk meg a fóliázást. Természetesen megvizsgáltuk a többi lehetőséget: betonozás (túl drága és erőforrásigényes), agyagozás (speciális tudást igényel és a halaknak nem túl ellenálló) és a Váradi László: Tóépítés c. könyvében szereplő egyéb alternatívákat. Sőt, más, permakultúrás módszereket is találtunk, ezek közül legjobban a Baji Bélánál említett (bár általa ki nem próbált) erjesztett sertéstrágyával való szigetelés tetszett, de sertések híján erről sajnos le kellett mondanunk. De lehet, hogy ez nem is baj… 

Kisebb tavakat bátran fóliázhatunk magunk is, akár internetről rendelt fóliával, nagyobb tavakhoz viszont profi cég javasolt, akik helyben hegesztik össze a fóliacsíkokat a kívánt méretre, alakra. A mi tavunk már inkább nagyobbacska, és az alakja is speciális, de a szükséges 20*15 méteres fólia éppen a maximum határon volt, amit a fólia forgalmazója még egyben leszállított. Tekintettel arra, hogy a helyben összeállítás horrorisztikus ára messze meghaladta a tó büdzséjét (hiszen eleve nem terveztünk fóliázást), bátraké a szerencse felkiáltással megrendeltük a 300 négyzetméter, 1 mm vastag fóliát (a vastagság tekintetében szintén ez volt a határ, ennél nagyobb méret esetén már vastagabb – és drágább – fólia ajánlott). Természetesen a fólia alá való geotextilt is megrendeltük. 

A szállítás napjára hívtunk három munkásembert, hogy segítsenek lefektetni a fóliát. Meg is jöttek, az emberek és a fólia is, amikor kellett. És itt kezdődtek a problémák… 

A fóliás ember – aki nem csak fuvaros volt, hanem a cég munkatársa – kifejtette abbéli véleményét, hogy a feladattal nem fogunk tudni megbirkózni. Mert, hogy túl nagy a fólia. Meg túl nehéz. Meg hülye alakja van a tónak. Meg túl vékony a fólia ehhez a mérethez. Arra a kérdésre, hogy ezt miért nem a rendelés felvételekor jelezték, csak hümmögött. Arra sem tudott válaszolni, hogy akkor miért van az a honlapjukon, ami. Hümmögésben nagyon jó volt. 

Ezalatt a munkásoknak is inába szállt a bátorsága. Hogy ők nem vállalnak felelősséget, hogy elszakad a több százezres fólia. Meg amúgysem értenek hozzá. Meg a geotextil sem fog a fólia alatt maradni a fektetés során (mert előbbit csíkokra vágva kellett elhelyezni utóbbi alatt). Mondtam, a felelősséget én vállalom, és kértem a fóliás embert, hogy segítsen instrukciókkal. Ezt ő nem vállalta, mondván, hogy mennie kell tovább. Ehhez képest nem ment sehová, nyugodtan várta a fejleményeket. Végül vagy két óra fejtörés, hasztalan telefonálás és győzködés után úgy döntöttünk, mégis átvesszük a fóliát és lesz, ami lesz. Bátraké a szerencse, vagy ezt már írtam? 

Hát, a lepakolás sem volt egyszerű. Egy 450 kilós, amorf gumitekercs teherautóról levétele és kitekerése éppen csak sikerült öt embernek. A fóliát amúgy nagyon elmésen harmonikába hajtották, és a harmonikát csigába tekerték, így a megfelelő helyen letéve, és a tó rövidebb oldala mentén kitekerve máris leterítésre alkalmas pozícióba került. Csak éppen nem volt, aki leterítse. A fóliás ember elhúzott, mint a vadliba, ha nem talál vizet egy tóban, és a munkások is szétszéledtek. 

Hogyan tovább? Próbáltunk tóépítőket hívni, de vagy nem értek rá, vagy nem vállalták, mert nem látták benne a nagy pénzt (helyesen, mert nem is volt). Végül egy ismerősön keresztül sikerült egy szakembert rábírni, hogy ránézzen a projektre. A fiatalember megnézte a tómedret, megdicsérte, hogy milyen szakszerű (megkönnyebbülés), majd közölte, hogy nem látja a problémát. A fólia nem fog elszakadni, négy ember simán lerakja, csak annyi kell, hogy a csíkokra vágott geotextilt előtte gondosan rögzíteni is kell. Még nagyobb megkönnyebbülés. 

Pár nap múlva visszajöttek a munkások. Igaz, hogy csak ketten, de a férjemmel együtt az már három, három pedig már majdnem négy. Időközben beszereztük a geotextil-rögzítő tüskéket, kijavítottuk az eróziós nyomokat és eltávolítottuk az összes követ a mederből.  

Első lépés: geotextil. Igencsak megszenvedtünk, mire az összes csíkot rögzítettük a kőkeményre tömörített agyagra. Minden műanyag leszúrókának kétszázas szöggel, kalapáccsal kellett lyukat készíteni, de pár óra alatt megvolt. Optimistán a tóépítő szakember által javasolt mennyiség felét vettük leszúrókából, és ennek a mennyiségnek is a háromnegyede megmaradt (később jó szolgálatot fog tenni csepegtetőcső-fektetésnél). Szóval, nem kell túl sok leszúróka (bár lehet, ha könnyebben ment volna, többet használunk). 

Második lépés: tófólia. Megfogtuk a fólia szélét, és elindultunk. Egyszerűnek hangzik, és az is. Persze fizikailag nem, három férfiember igencsak megszenvedett, de négy embernek tényleg nem lett volna nehéz. Minél messzebb jutottunk, annál nehezebb lett (hiszen annál nagyobb és nehezebb lett a fólia), de megoldottuk. Sikerült a ráncokat is megfelelően elsimítani. 

Mire a gyerekek megjöttek az iskolából, kezdődhetett a tó vízzel való feltöltése és a pancsolás. 

Összességében elmondható, hogy egyáltalán nem ördöngösség a fóliafektetés, még nagyobb tó esetén sem, bátran bárki álljon neki, csak legyen elég ember a fizikai erőfeszítéshez.  

A következő részben most már tényleg befejezzük a tavat (szegélykészítés, kavicságy, növények és halak telepítése). 

1. rész: telekvásárlás
2. rész: tervezés
3. rész: Napsugár-tó
4. rész: Napsugár-tó kiszámítása
5. rész: to fólia or not to fólia
6. rész: a tó élővilága
7. rész: Kerttervezés a permakultúra elvei mentén
8. rész: Mit ültessünk? 
9. rész: Mit ültessünk?  (folytatás 1.)
10. rész: Mit ültessünk? (folytatás 2.)
11. rész: Mit ültessünk? (folytatás 3.)
12. rész: Fűszerspirál
13. rész: Veteményes

Gerzsenyi Gabriella | Pályakezdő író, őstermelő, jogász, (ex-)eurokrata. Öt évet dolgozott a Környezetvédelmi Minisztériumban, majd tizenhat évet az EU Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságán. Jelenleg Szigetmonostoron él, egy férjet, két kamasz gyermeket, két kiskutyát, kefírgombát, kovászt és számtalan haszonnövényt nevel, változó sikerrel. Két kötete jelent meg eddig (2021: ‘Brüsszel után szabadon’ és 2023: ‘Három lábbal a földön’), szépprózáit 2021 végétől folyamatosan közlik print és online folyóiratok, antológiák.